1. ÉBREDJ MELLETTEM ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Könnyű tavasz ébreszt fel,
Csak világ mától boldog hely,
Benne élni jobb, mint rég,
Most ragyog, mint soha még.
Látom már az ablakból,
Minden régi bánatból,
Hogyan fordul gyorsan át
A föld az ég s a világ.
Mindig ébredj mellettem,
Nézz rám úgy, hogy érezzem,
Nem vár több magányos év,
És nálad lesz menedék.
Mindig ébredj mellettem,
S búj hozzám, hogy elhiggyem,
Nem vár több magányos év
És nálad lesz menedék.
Annyi hosszú éven át,
A félelem magába zárt,
Néha én is elhittem,
Hogy nem vár több soha sem.
Még csak most kezdődött el,
Szélviharként forgat fel,
Bármi volt is, érzem már
A múlt semmibe száll!
2. MIT ÉR NEKED? ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Zárva az ajtó,
És csendes kint az éj,
Még mindig várok rá,
Hogy újra itt legyél.
Telnek az órák,
És arra ébredek,
A remény eltűnt végleg,
S én elveszítelek.
Azt mondtad, érzed,
Hogy összetartozunk,
S ez volt sorsunk,
Most mégis kérdezem.
Mit ér neked? A szívem,
Ha így dobog csak el,
Mit ér a holnap? Ha várlak,
De régen más ölel,
Mit ér neked mit adtam?
S hogy álmom végre teljesült veled,
A legszebb éjszakánk
Mit ért neked?
Ahogyan senkit úgy öleltelek,
De tévedés csupán,
Hogy jól ismertelek,
Valakit láttam,
De más vagy azt hiszem
S az, aki nálam ébredt,
Már nem jön el sosem.
3. SZÍVVEL-LÉLEKKEL ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Sose fájt hogy, nem vagy
Mindig mellettem,
S hogy, miért vagy távol,
Nem kérdeztem.
De az nem fájt hogy, nem félsz
Hogy, elveszthetsz
S a holnapunkról
Te mást képzelsz.
És fájt, hogy kérted,
Más legyek,
Mert csak úgy kellek,
Igazán neked.
De most újból fénylik
Mit te nem láttál,
S mi por volt nálad
Egy kincs lett már.
Mind az, amit nem szerettél bennem,
Más valaki álmát hozta el
S mind az, amit nem kívántál tőlem
Másnak adom szívvel - lélekkel.
Mind az, amit nem szerettél bennem,
Más valaki álmát hozta el
S mind az, amit tőled százszor kértem
Megteszi a szívvel – lélekkel.
Amíg csak kell.
4. ÚGY, MINT MÁS ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Azt, hinnéd nekem minden könnyen ment,
Hogy gyorsan voltam fent
És talán ez mégsem járt,
Miért hinnéd, hogy a szél fújt el,
S én úgy ébredtem fel,
Hogy mind ez itt talált.
Úgy, mint más mindenért,
Mit valaha kaptam a sikerekért,
Eleget adtam nagy ára volt,
Most megfizettem én.
Úgy, mint más mindenért,
Mit valaha kértem
A szívemet is odaígértem,
És volt olyan, hogy mégsem lett enyém.
Bármily szép, a fény és csillogás
Csak látszat, itt sem más,
A könny és a csalódás
Távolról elhiszem, hogy szép
És csillogóbb az ég,
De vékonyabb a jég.
Volt már könnyebb év
De nem járt nekem
Ingyen semmi még.
5. HOLNAPTÓL ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙ Ott lakom, ahol rég nem látott kincs a kék madár. S a holnapom, mit a bánat körbezár, De érzem még így hiszem, így vár S amíg tűröm, addig fáj Mert csakis én tudom jobbá tenni már.
Hát lépek én, holnaptól új erő visz majd Az új vágy is új irányba hajt Nehéz, de indulok, és újból kezdem én Holnaptól nem találsz itt már S ha másképpen élek, más is vár Egy sóhaj és indulok, hogy újból kezdjem én.
Holnaptól nem találsz itt már,
S ha másképpen élek más is fáj,
Egy sóhaj és indulok, hogy újból kezdjem én.
Félhomály, üres nappalokban éjsötét magány Nincs megállj, addig húz, amíg csak vársz És túl mélyről vissza sem találsz Nehogy el hidd hogy majd más Visszahúz, hisz itt egymagad vagy már.
6. IGAZI VOLT ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Ne kérdezd, hol van az őrült vágy,
Néha eltűnik,
S ha folyton nő csak a távolság,
Van, hogy megszűnik.
Ha elhagysz, elhagy a boldogság,
De te jól tudod,
Jöhetnek szép napok újból ránk,
S amit álmodom.
Valamikor tudom, eljössz értem,
S majd ugyanúgy perzsel a vágy, mint régen
Sohasem múlik el végleg,
Mi igazi volt és elsodort.
Valamikor újra eljössz értem,
S majd ugyanúgy perzsel a vágy, mint régen
Sohasem múlik el végleg,
Mi igazi volt és elsodort.
Ne mondd, hogy pár nap és jön majd más,
Aki jobb nekem
Nem érek sokszor az életben,
Igaz érzelem
7. MARADJ MÉG ENYÉM ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Éjjel minden álmot vár,
Egyedül hozzám nem jön, nem talál.
Csak súgok halkan minden szót
De te végre átkarolsz.
A hálám egy könnyed dallam,
Eldúdolom.
Éberen az éjszakában,
Olyan zord volt a világ,
De most könnyen alszom el,
Kire vágytam, átölel.
Hány hosszú éjen át
Mindig csak vártam rád,
Volt egy érzés
Szívem legmélyén.
Hány hosszú éjen át,
Bújok még így hozzád,
8. VÁGY ˙˙˙˙˙˙˙˙˙ Csendes a város és lágyan fúj a szél,
Lenyugvó nap tüzében múltam visszatér,
Ott még virágok nyíltak, szemünkben élt a fény,
Álmunk szívembe vésett emléke ég,
Mégis mennyit ér?
Vágy, forró, láz, izzó ölelés,
Amit tőled kaptam én,
El nem múló vágy,
Végtelen repülés,
Egy harc a semmiért.
Alszik a város, csak néhány lámpa ég,
Lehulló könny a porba múltamról mesél,
Ott még virágok nyíltak, szemünkben élt a fény,
Álmunk szívembe vésett emléke ég,
Mégis mennyit ér?
Új nap ébred, ha a tűznek vége,
Én még midig várlak, de már nem talállak,
Véget ért, így lesz jó talán.
9. MÚLTÉ A FÁJDALOM ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙ Láttam arcomat,
Ami porrá tört egy pillanat.
S fényűző vágy maradt,
Hogy az élet mást is tartogat.
Még nekem.
Mindig csak reméltem,
Egyszer még látok mást a tükörben.
Most bárhogy félek én,
tudom, lépnem kell, ha van remény.
Hát legyen!
Más lesz az életem.
Most a legjobbat kapom, múlté fájdalom.
Az út mellett hagyom, utcán majd színpadon.
Mindegy bárhol van helyem.
A sorsom én alakítom.
Már nem fáj, hogy élni kell.
És most már nem cserélnék senkivel.
Ennyi a változás és nincs több furcsa pillantás.
Minden más!
Más lesz az életem.
Most a legjobbat kapom, múlté fájdalom. |