zita13
Menü
     
 
 
 
 

ÜDVÖZÖLLEK A FÁRAÓK FÖLDJÉN

FOTÓK 2005

FOTÓK 2009

Földrajzi adatok

Földrajzi adatok

IDŐREND

Az írás

KARNAK TEMPLOM

LUXOR TEMPLOM

Memnon kolosszusok

Deir El Bahari Hatsepszut királynő halotti temploma

Medinet Habu III.Ramszesz halotti temploma

Abdel Rahim El Qenaui

Kairó

GIZAI PIRAMISOK

A SZFINX

A piramisok építése

SZAKKARA

     

Festményeim

Egyiptomban készítettem

Egyiptomi horoszkóp

Egyiptomi zenék

     

Memphis fotók

 

     

Egyiptomi receptek

     
idorend

Átmeneti idők ie. 5000-től

Az átmeneti idők korában alakult ki az egyiptomi nép az itt élők és a bevándorolt törzsek összevegyüléséből. Az i. e. 4. évezred folyamán hosszan tartó háborúskodás után a nomoszok gazdasági és közigazgatási szervezete fokozatosan kifejlődött, és lazán összefüggő két nagy csoportot alkotott: Alsó- és Felső-Egyiptomot. A kezdetekben Alsó-Egyiptom emberei nomád állattartással foglalkoztak, míg Felső-Egyiptom emberei már földműveléssel foglalkoztak. Az alsó-egyiptomiak nem telepedtek le, így könnyű volt őket leigázni. Egyiptomban a rézkor az i.e. 4. évezredben köszöntött be. Ez volt a Badari-kultúra. Már fellépett a munkaszervezés igénye, az ősközösségek felbomlottak, és egyesíteni kezdték a nagyobb területeket. Az évezred végére létrejött Alsó- és Felső-Egyiptom. Ekkor készült Dzser Dzset sztéléje is.

Archaikus kor Kb. 3300-2650

Predinasztikus kor i. e. 3300-2920

A Nílus-völgy népessége két fő központba tömörült: északon (Alsó-Egyiptom) a Deltába, délen pedig (Felső-Egyiptom) Hierakónpoliszba. Ezek az első városkezdemények társadalmi szervezettséget igényeltek, ezért szükségessé vált a központi hatalom, melyet a király testesített meg. Néhány uralkodó bizonyítottan Hierakónpoliszban állította fel székhelyét, így például a Skorpió király és Narmer fáraó. Narmer, a predinasztikus kor utolsó uralkodója meghódította Alsó-Egyiptomot, és egyesítette a két országrészt.

Protodinasztikus kor i. e. 2920-2650

Narmer-paletta elkészítése. Felső-Egyiptom elfoglalta az Alsót; Narmer fáraót Hórusz-Aha király követte a trónon, aki valószínűleg azonos a görög szövegekben említett Ménésszel. Ménész megalapította az I. dinasztiát, és hadászati, közigazgatási - és talán vallásos jellegű - meggondolások alapján az ország első fővárost, Memphiszt Alsó-Egyiptom és Felső-Egyiptom határterületén, feltehetően azért, hogy a Delta vidékét, amely lazábban függött össze a belső területekkel, ellenőrizhesse, és ellenőrizhesse a két országrészt.

Az első két dinasztia uralkodóit Thisz (vagy Thinisz) vidékéről származtak. Az uralkodókat az abüdoszi királyi nekropoliszban temették el. Az állam belsődleges megszilárdulása, az első hódítások; az öntözőberendezések karbantartását és kiépítését államilag megszervezik. Megjelennek a hieroglif írások, később a hieratikus írások. Megkezdődnek az arany- és rabszolgaszerző hadjáratok; a nílusi kereskedelmi hajózás fejlődése. Dzsoszer piramisa Saqqarában még lépcsős volt, de Sznofrué Dahšurban már fejlettebb, törtpiramis volt. A legszebb és egyben legnagyobb piramisok Gizában épültek A központi hatalom létrejötte ellenére megmaradt az ország kettőssége: a fáraó kétfajta koronát viselt, a déliekét és az északiakét, külön temették el Alsó- és Felső-Egyiptomban, valódi és álsírba. A korszaknak még nem alakulhatott ki egységes építészeti arcuk A különböző lakóháztípusok, a tojásdad és a négyszögű alapraj valamint a nyeregtetős formák híven tükrözték a korai idők etnikai politikai bonyolultságát. Egyedül a településforma hosszan elnyúló alakja sejtette a további fejlődés útiét. Merimde-Beni-Salama: település. Maadi, Abu Roash: lakótájak.

Az egyiptomi építészet első nagy korszaka jellegben egységes képet mutatott az 1-3. dinasztiák idején. Tartalmában és formájában híven tükrözte az egyesülés időszakát: erődök, megerősített paloták jelentették a tipikus építészeti feladatokat. Az erődök szolgáltak példaképül a sírépítészet számára délen is, északon is, magának a fővárosnak, Memphisznek is - sírváros formájában - megépült a megfelelője. A térszervezés - az udvarház -, a részletképzési sajátságok a falisávos homlokzat - feltehetően elé-ázsiai eredete mellett kibontakozott a jellegzetes egyiptomi építésmód: a faragott kővel való építkezési szokás. El-Kab: erődített település. Abüdosz, Saqqara, Negade: archaikus királysírok. A masztaba, a kápolna jellegzetes építészeti formája.

Memphisz: az első főváros. Saqqara Dzsoszer sírkerülete. Erős volt az arisztokrácia. Bevezették a Nomosz-rendszert (Nomarchosz = kerületi kormányzó). Az istenkirályé, fáraóé (per-aa: nagy ház) volt minden föld. Az arisztokrácia alárendelt volt. Fokozatosan gazdagodtak a nomarchoszok (gazdaságilag és katonailag), így függetlenítették magukat a központi hatalomtól.

I. dinasztia ie. 2920-2770  Főbb uralkodók: Aha (?) (= Ménész, a dinasztia megalapítója), Dzser Dzset (Kígyó király), Ka, Dzser, Vadzsi, Vedimev, és meg három, ismeretlen nevű király

II. dinasztia ie. 2770-2650 Főbb uralkodók: Hotepszehem (a dinasztia megalapítója), Raneb, Hatepszekhemui, Peribszen, Kaszekhem(ui) és négy kevésbé ismert király

Óbirodalom i. e. 2650-2150

Dzsószer fáraó Memphiszbe helyezte székhelyét, és megépíttette az első egyiptomi piramist, melyet a később istenként tisztelt építész, Imhotep tervezett. Sznofu fáraó, a IV. dinasztia megalapítója építtette az első gízai típusú piramisokat. Uszerkaf fáraó az V. dinasztia megalapítója, a napkultusz felvirágoztatója. Unisz fáraó Szakkarában emeltette piramisát. A folyosók és a sírkamra falaira először vésték fel a híres piramisszövegeket. A VI. dinasztia végén a királyi hatalmat az arisztokrata földesurak függetlenedési törekvései gyengítik. Az egyesített állam első fénykora az Óbirodalom kora volt. A papság nagymértékű befolyása a hélioszpoliszi Ré-kultusz elismertetésével indult meg. Az egész országot behálózó bürokraták szervezetét a vezír (kancellár) irányította a hivatalnoki renden keresztül az ország második embere kezdetben a fáraó családjából származott, legtöbbször a fia volt. A kettős adózási rendszer, a hatalmas mértékű építkezések a királysírok gondozásával járó külön megterhelések miatt azonban elemi erejű felkelés tört ki, amelynek eredményeképp a nomoszok vezető rétege önállósult, és a papi rend befolyása annyira megnőtt, hogy a papság szentesítette a trón birtoklását. A társadalmi, politikai és vallás jellegű ellentétek következtében az ország egyesített élete megszakadt és Egyiptom nomoszaira hullott szét.

A monumentális sírépítészet képezte a kor legjellegzetesebb építészeti feladatát: az Óbirodalom a piramisépítő fáraók kora volt. A sírgúla mértanias formájának a kiérlelődésével egy időben kialakult a "klasszikus" piramisegyüttes: a völgytemplom - dromos - halotti templom - piramis elrendezése, ez a sírforma a korábbi városutánzat helyett a napistennel azonosult fáraó földöntúli útját öntötte építészeti foglalatba. A "sír-út" kompozíció alakját vették fel a napkultusz céljait betöltő naptemplomok is. A 4. dinasztia elvonatkoztatott formaképzése után az 5. dinasztiától kezdődően újra kifejezésre juthatott az egyiptomi művészetszemlélet képies változatossága.

A királyi hatalom csökkenését jelezték az előkelőek által építtetett, paloták módjára kiképzett masztabák és a sziklasírok első példái is. A lakóházépítészet emlékei csak a sírok gondozásával megbízott papság "piramisvárosából" maradtak fenn, az önálló templomépítészet területén nem történt semmi jelentős előrehaladás. Dahshur, Medum: Sznofru piramisai. Gizeh: Khufu, Khafre, Menkaure piramisa. Abusír: Sahuré síregyüttese. Abu Guráb: Neuserré naptemploma, Saqqara: Ti, Meri masztabája. Kasr el-Saga: templom.További piramisok épülnek Saqqara és Abu Sir mellett, a legnagyobb Szahuré Abu Sir-i piramisa. Ptahsepsesz sírja. A háborúk és költséges építkezések kimerítik Egyiptom erejét, végül az Óbirodalom szociális jellegű zavargások közepette megszűnik (az Óbirodalom utolsó piramisai)

III. dinasztia ie. 2650-2570 körül  Dzsószer (a dinasztia megalapítója) Utódai:Szehemhet, Szajaht, Khaba, Nebkharré, Hu(?)

IV. dinasztia ie . 2570-2450 körül  Főbb uralkodók: Sznofru, Kheopsz, Khephrén, Mükerinosz, Sznorfev (Sznorfu) piramisa Médium mellett. Khufev (Kheopsz), Khafé (Kheprén), Khafé (Kheprén) piramisokat építtet Gizeh mellett; a legnagyobb Khufev (Kheopsz) piramisa (az első világcsoda). Magas színvonalú falikép-festészet és szobrászat (Ti úr sírja, Ülő írnok, Falusi bíró).

V. dinasztia Utódai: Veszerkaf (a dinasztia megalapítója) Főbb uralkodók: Uszerkaf, Szahuré, Neferirkaré-Kakai, Neuszerré-Ini, Unisz Szahuré, Neferirkaré, Sepseszkaré, Neferré, Nevoszerré, Menkauhor, Dzsedkaré, Venisz.

VI. dinasztia ie . 2300-2150  Teti (a dinasztia megalapítója) Utódai: Veszerkaré, I.Pjopej, I.Merenré, II.Pjopej, II.Merenré, Nikteroj.Teti, I. Pepi, Merenré, II. Pepi

Első átmeneti kor i. e. 2150-2100

A központi hatalom megszűnt. A VII, a IX. és a X. dinasztia királyai Hérakleopoliszba helyezték székhelyüket. Számos uralkodó váltotta egymást. Egyiptom részekre hullott, dúlt az anarchia, és a memphiszi felkelés hatására két nagyobb központ alakult ki: Hérakleopolisz és a végül győztesen kikerülő és újraegyesítő Théba.

VIII.-X. dinasztia Mintegy harminckét kevésbé ismert uralkodó. A legjelentősebbek: az Enjotefek Vészetben (Thébában) kb. 2232-2134. Egyiptom szétesik apró fejedelemségekre; gazdasági és politikai hanyatlás.

Középbirodalom i. e. 2100-1750

A Középbirodalom elején megszilárdult a rend, leváltották a nomarchoszokat és új fővárost jelöltek ki, It-Tauit. Líbia és Núbia (2. katarakta) felé terjeszkedtek. A XI. dinasztiával nagy fellendülés kezdődött. A thébai származású hercegek helyreállították és megszilárdították a központi hatalmat. Mentuhotep fáraó nagy halotti templomot építtetett Deir el-Bahariban. I. Amenemhat fáraó List északi részén piramist építtetett magának. I. Szeszósztrisz meghódította Núbiát és megépíttette piramisát List déli részén. II. Amenemhat Dahsúrban, II. Szeszósztrisz EL-Lahunban, utódja, III. Szeszósztrisz ismét Dahsúrban, végül III. Amenemhat Havarrában emeltetett piramist. A sírépítményhez nagy halotti templomot is építtetett, melyet a görögök labürinthosznak neveztek. Mentuhotep újraegyesíti az országot. Utána mintegy 12 kevésbé ismert uralkodó.

Az öntözőrendszerek felújítása. Az új főváros, Vészet (Théba) felépítése. Felső-Egyiptom kezdeményezésére sikerült az ország új alapokon való egyesítése. A társadalmi és a hatalmi viszonyok kiegyensúlyozottabbá váltak a nomoszok vezetői kiskirályok módján irányították kerületeik életét. A Faiyumi oázis nagyvonalú, műszaki jellegű átalakítása után az ország életének a súlypontja fokozatosan délre tolódott az új főváros, Théba is Felső-Egyiptomban kezdett kiépülni. A hadsereg megszervezése, a déli határterületek erődrendszerének a kiépítése jelentette a központi hatalom megszilárdulását. Az újra kiélesedő belső viszálykodást azonban a nomád hükszoszok kihasználták, és mintegy száz évre leigázták Egyiptomot. A hükszoszok megjelenésének fontos következményei lettek az ország számára: egyiptomiak megismerték tőlük a lóval való hadviselés módjait, másrészt az elnyomatás az erők összpontosításának a szükségét érlelte ki.

A korszak építészetileg legfontosabb eredményeit az erőd, a város és a lakóházépítészet szolgáltatta: a Középbirodalom korából ismert az első lineáris szerkezetű település. A sírépítészet korábbi jelentőségét fokozatosan elveszítette - a fáraók piramisaikat téglából építtették, a kerületek vezető rétege már nem a királysírok közelében, hanem otthonában temetkezett sziklasírokba, sőt a sír mint monumentális építmény meg is szűnt létezni : a piramis és a sziklasír szintézise jelentette az egyiptomi életet olyannyira jellemző építészeti feladat utolsó példáját. Núbia: erődök. El-Lahun: II. Senwosret síregyüttese, piramisvárosa. Az egyiptomi lakóház. Beni Hasan, Aswan: sziklasírok. Théba: Mentuhotepek síregyüttese. Medinet-Maad: templom.

XI. dinasztia i. e. 2100-1955

XII. dinasztia ie . 1955-1750  Főbb uralkodók: I.Amenemhat ,I.Szeszősztrisz III. Amenemhat, I. Szenvoszret, II. Amenemhat, II., III. Szenvoszret, III., IV. Amenemhat, Szebeknefure.

XI. dinasztia Mentuhotep (a dinasztia megalapítója)

XII. dinasztia I. Amenemhat (a dinasztia megalapítója)  Utódai: Egyiptom új gazdasági és politikai felvirágzása. Építkezések Vészetben (Thébában), Deir el-Bahríban, és a Fajjum oázison (“Labirintus”). Piramisok Lista, Dahsúr, és Hauvare mellett.

Második átmeneti kor 1700-1755

1790-1640 XIII:-XIV. dinasztia Mintegy 30 szinte ismeretlen uralkodó. Köztük néhány Amenemhat, Mentuhotep, Szenvoszret. Az utolsó uralkodók háborúi meggyengítik Egyiptomot, és belső elégedetlenségre vezetnek. Tönkremennek az öntözőcsatornák, az ország súlyos válságba süllyed. Felépül az utolsó egyiptomi piramis, Khendzser piramisa Saqqara mellett. Hükszosz uralom, i. e. 1640-1550.

A belső forrongások miatt a királyi hatalom meggyengült. Núbia kivívta függetlenségét. Egy új dinasztia, mely nem thébai királyoktól származott, fővárost alapított a Delta nyugati részében. A hükszoszok lerohanták Egyiptomot., de csak az északi országrészt tartották ellenőrzésük alatt. Székhelyüket Avariszban állították fel. Meghonosították a kocsit és a lovat Egyiptomban. A hükszoszok egy része beolvadt az egyiptomi kultúrába, más részüket i. e. 1550 a thébai Ahmesz fáraó kiűzte Egyiptomból. A második történelmi szakasz, III. Amenhotep – görög nyelven Amenophisz - kora élvezte az új hatalmi helyzet gazdasági előnyeit.

Az egyiptomi történelem fénykorában Théba szinte világvárossá fejlődött ki. A birodalmat már nem a fegyverek ereje tartotta össze, hanem a Mitannival, a szíriaiakkal, a föníciaiakkal teremtett diplomáciai kapcsolatok és az idegenekkel kötött uralkodói házasságok bonyolult szövevénye. Ezek eredményeképp az egyiptomi művelődés sok idegen vonással gyarapodott. A jólétet kísérő belső ernyedtség jeleként zsoldoshadsereg váltotta fel a nemzeti helyét, a hadvezér fáraót pedig a fényűző udvartartást vezető uralkodó. A harmadik történelmi szakasz vonta le a világuralmi helyzet eszmei következményeit, olyan korban, amikor Egyiptom vezetőszerepe az ókor világában szinte már csak névleges volt. IV. Amenhotep - a későbbi Ehnaton - Egyiptom egyeduralmának eszméjétől indíttatva monotlieisztikus vallást helyezett a helyi kultuszok fölé, Aton, a napkorong tiszteletének a vallását. Vallásos reformjait közigazgatásiak követték, Memphisz és Théba között a feleúton új fővárost alapított, Ahet-Atont, amelyet nemcsak Egyiptom központjának szánt, hanem szinte az akkor ismert világ egészének.  A negyedik szakaszban az Újbirodalom kora másodvirágzását élte. A thébai papság ereje szinte teljesen megsemmisítette a reformer fáraó korának minden vívmányát. A restauráció kora - a Ramszeszek ideje a hajdani világuralmi helyzet illúziójában élt, a kétes értékű győzelmek a föníciai, szíriai partvidékeken jelezték a hanyatlás megindulását. Az erőtlen uralkodók sora és a kapzsi papság hamarosan szétzilálták Egyiptom életét, amelynek önálló története a 20. dinasztia korával tulajdonképpen be is fejeződött. Egyiptom ismét részekre hullott. Ismét anarchizmus volt, és ekkor vándoroltak be a hükszoszok (új: ló és harci szekér), akik északon át is vették a hatalmat. Ellenállásra csak Thébában találtak.

1640-1555  XV.-XVII. Dinasztia Mintegy 70 kevésbé ismert uralkodó. Egyiptom a nomád hikszoszok uralma alá kerül. E nép uralkodói néhány dinasztia megalapítói. I. Ahmósze, az utolsó Vészeti (thébai) uralkodó uralkodása alatt kivívja függetlenségét.

XIII. dinasztia  Körülbelül 70 uralkodó

XIV . dinasztia  Kiskirályok csoportja, akik valószínűleg a XIII. és a XV. dinasztiával egyidőben uralkodtak XV. dinasztia  Hükszoszok

XVI. dinasztia  Hükszosz kiskirályok

XVII. dinasztia  Számos thébai király

Újbirodalom i.e.1550-1076  I Thotmesz elfoglalta Észak-Núbiát.Nővére, Hatsepszut halotti templomot építtetett Deir-el Bahari-ban. III. Thotmesz, meghódította a mai Szíria területét és kiterjesztette befolyását a Közel-Keletre. I. Thotmesz kiszabadította a gízai szfinxet a homokból. III. Amenhotep helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat Babilonnal és Mitannival. IV. Amenhotep az ősi egyiptomi sokistenhit helyébe Aton tiszteletét állította. Áthelyezte az ország fővárosát Thébából Tell-el Amarnába.. Feleségül vette Nofretetét. Halála után az új vallást átokkal sújtották. Tutankhamon az ország fővárosát Memphiszbe helyezte. Halála után Ai fáraó lépett trónra. Széthi hadjáratot indított a líbiaiak, a szírek és a hettiták ellen. II. Ramszesz folytatta a háborúkat, majd a kadesi csata után (1274) békeszerződést kötött ellenfelével. Ez volt az első fennmaradt békeszerződés. Az Újbirodalom korának első szakasza az egyiptomi világuralom megteremtése volt. A thébai uralkodók vezetésével sikerült a hükszoszokat az országból kiűzni. Egyiptom legnagyobb fáraója, III. Thotmesz-görög nevén Thutmozisz - az Eufráteszig terjesztette ki az ország határait. A világuralmi helyzet nagy gazdagságot és jólétet eredményezett a hadizsákmányok és a rendszeres külországi adózások révén.  Az egyiptomi szellemtől valójában idegen terjeszkedési törekvéseket a hatalmasságra törő thébai papság szította: saját hadosztályaival vett részt a háborúkban. A III. Thotmesz-kor épületeinek formavilága a Középbirodalom szellemét folytatta. Az épületfajták és a téralakítás fejlődése területén jelentős előrehaladás történt: a monumentális templomépület ekkor vált el a síremlékektől, kialakult a bazilikális térforma és az egyiptomi “peripteros” típusú szentély. A kor hagyta az utókorra az egyiptomi város és lakóház egyszerű, kanonikus alakját is. Biban el-Muluk: királysírok. Der el-Bahri: Hatsepsut terasztemploma, Karnak: III. Thotmesz ünnepi temploma. Medinet-Habu: III.Thotmesz kápolnája. Der el-Medina: kézművesek települése. A birodalom belső megszilárdulása, hódítások idegen országokban, az öntözőcsatornák felújítása, és kiszélesítése. Építkezések Vészetben (Thébában)a, a fővárosban, sírboltok a Királyok völgyében (az elsőt I. Thutmózisz építtette 1545 után) Ekhetaton (IV. Amenhotep) vallási reformja, és az új főváros (Tell el-Amarna), Ekhetaton (IV. Amenhotep) alapítása.

Ekhetaton (IV. Amenhotep) halála után a királyok visszatérnek a régi vallásra, és a régi főváros, Vészet (Théba)-ba. III. Amenhotep kora érlelte ki a zártfalas ünnepi templom jó megoldását. A képzőművészeti és az építészeti formaalakítást a kifinomultság és az arányosság jellemezte. Théba: város. Luxor: III. Amenhotep temploma. Ehnaton korának új világszemlélete új művészeti felfogást érlelt ki: az igazság lett a vezérlő elve az újfajta “realizmusnak”. Ahet-Aton építése a helyileg szokásos lineáris elnyújtottsággal épült, egyes épületeibe azonban sok idegen elem vegyült. Ahet-Aton (Tell el-Amarna): város, lakóházak, Északi vagy Ezüst palota, templomkerület. A restauráció kora épített mennyiségileg a legtöbbet, az óriási méretű építmények Egyiptom vélt nagyságát voltak hivatva kifejezni. Emellett az idegen hatások eredményeképp, bizonyos archaizálás jellemezte a kort, valamint törekvés az elméletieskedés kánonszerűségére. Abüdosz: I. Széthi temploma, Karnak: Amon templomkörzete. Abu Simbel: II. Ramszesz naptemploma. Medinet-Habu: III. Ramses palotatemploma. Karnak: Honszu-templom. Az ókori Egyiptom eléri politikai hatalma csúcspontját; ekkor a legnagyobb kiterjedésű, és gazdaságilag is a legfejlettebb. Az aranykor. Az ókori Egyiptom kulturális felvirágzásának csúcspontja, az építészet, szobrászat, festészet és írásbeliség “aranykora”. II. (Nagy) Ramszesz kolosszális építkezése Karnakban, Abu Simbelben, Ezbórevben (Abüdoszban), Vészetben (Thébában), és másutt.

XVIII. dinasztia ie.1550-1295  Főbb uralkodók: Ahmesz (Ahmósze), I. Amenhotep, I., II. Thutmóze (Thutmózisz), Hatsepszovet királynő (Hatsepszut), III. Thutmózisz, III.Amenhotep, IV. Amenhotep (Ekhnaton, az eretnek fáraó 1370-1354), Szmenkahré, Thutankhamon, Ai, I, III, IV.Thotmesz, Eje, Horemheb (a XVII. dinasztia utolsó uralkodója, a XVIII. dinasztia megalapítója)

XIX. dinasztia i. e .1295-1188 Főbb uralkodók: I, II.Ramszesz, I. Széthi, Merneptah

XX. dinasztia ie .1188-1076 Főbb uralkodók: III., IV., IX., X., XI., XII., XIII. Ramszesz

1555-1335

XVIII. dinasztia  1335-1205

XIX. dinasztia I.Rammesszu (Ramszesz, de maradjunk ennél a névnél),(a dinasztia megalapítója) Utána:I.Szethi (abüdoszi), (1308-1298), II. (Nagy) Ramszesz (1298-1232), Mineptah, Amonmózisz, Sziptah, II.Széthi, Iarszu.

1205-1090  XX. Dinasztia Szetnakhte (a dinasztia megalapítója)  Utána: III.-XIII.Ramszesz.

III. Ramszesz uralkodása alatt (1200-1168) zajlott le a történelemben ismert elő munkássztrájk; az uralkodó utódai miatt az országban megnövekedtek az ellentétek, és a birodalom meggyengüléséhez, majd hanyatlásához vezettek. Az első írásos bizonyítékok a sírok fosztogatásáról.

Harmadik átmeneti kor i. e. 1076-712

Új dinasztia alakult ki Taniszban, a Delta fővárosában, és megosztotta a hatalmat a thébai főpapokkal. Núbia visszaszerezte függetlenségét. Egyiptom elesztette Palesztina területe feletti ellenőrzését. Egyes líbiai eredetű királyok a Delta keleti részében rendezkedtek be, hatalmuk megnövekedett. Bubasztisz lett az új főváros, Théba hanyatlásnak indult. Egyiptom több, kis államra forgácsolódott szét. A napatai dinasztia (Kus) etióp uralkodói elfoglalták Felső Egyiptomot, majd Memphiszt is.

XXI. dinasztia  Ie. 1076-945  Főbb uralkodók: Szmendész, I. Pszuszennész II. Pszuszennész

XXII. dinasztia  ie . 945-712  Főbb uralkodók: I. Sesonk, II. Oszorkon, II.Sesonk, II. Takeloth

XXIII. dinasztia  i. e . 828-712  Több dinasztia uralkodott azonos időben, és egyes fejedelmek királlyá nyilváníttatták magukat Thébában, Hermopoliszban, Hérakleopoliszban, Leontopoliszban és Taniszban. az országban anarchia uralkodott.

XXIV. (szaiszi) dinasztia i.e .724-712  Főbb uralkodók: Tefnakht Bokkhorisz

XXI. dinasztia 1090-945 Neszbanebsed (a dinasztia megalapítója) Utána: I. Paszbakhaennuit, Amenópe, Szaimon, II. Paszbakhaennuit A főváros áthelyezése Zaanet-be (A Nílus deltájába).

945-745

XXII. dinasztia I.Sesonk (A dinasztia megalapítója) Utána: I. Oszorkon, I. Takelot, II. Sesonk, II. Takelot, III. Sesonk, Pemuj, IV. Sesonk, Az első uralkodó(k) hódításai (I. Sesonk) elfoglalják Jeruzsáelemet. A főváros Pubaszté lesz, Vészet (Théba) hanyatlásnak indul.

745-718

XXIII. dinasztia Petubaszt (a dinasztia megalapítója) Utána: V. Sesonk, III. Oszorkon, III. Takelot, Amónrut, IV. Oszorkon

745-718

XXIV. dinasztia Bakenrinef, Tefnakhte.  Egyiptomot elfoglalják az etiópok.

Késői kor i e. 712-332

Az etióp uralom után Egyiptomot megtámadták az asszírok. 670-663: Asszír uralom. Pszammetik fáraó helyreállította az ország egységét. Napata végleg elszakadt Egyiptomtól. A XXVI. dinasztia idején jólét köszöntött be. I. e. 525-ben Egyiptom az Akhaimenida Birodalom provinciájává vált. Az utolsó egyiptomi királyságban a XXX. dinasztia uralkodott.I.e. 343-ban Artaxerxész perzsa király meghódította Egyiptomot. Egyiptom fokozatos fejlődését az asszírok támadása szakítja meg. Nakó csatornát épít a Nílus és a Vörös-tenger között. Az ún. “szaiszi reneszánsz”. A gazdasági és kulturális fellendülést megszakítja a perzsák támadása. Egyiptomot meghódítják a perzsák (525). A perzsa királyok egyiptomi fáraókként uralkodtak. A marathóni csata után Egyiptom lezárja a perzsa fennhatóságot. Dareiosz csatornát építtet a Vörös-tenger és a Nílus között.449 után Hérodotosz beutazza Egyiptomot.

Nekhtanebof templomot építtet Pilakban. Egyiptom története a kései időkben kissé Elő-Ázsiáéhoz hasonlított, mert külső erők, a peremterületek népei: a líbiaiak, az etiópok - és távoli idegenek is, mint az asszírok és a perzsák - vették át az ország életének irányítását a meddővé vált belső tényezőktől. A 26. dinasztia korában, a Delta nyugati oldalán épült Szaisz uralkodóinak idején, utoljára fellángolt Egyiptom "nemzeti érzése", a 7, és a 6. sz. fordulójára eső fél évszázadra az ország átmenetileg visszanyerte függetlenségét.

Karnak: Taharka oszlopai, Medinet-Habu: III. Thotmesz templomának továbbépítése. Théba: sírok.

XXVI: dinasztia ie.663-525  I. Pszammtek (az asszírok legyőzője, a dinasztia megalapítója), Nekó (609-593), II. Pszammtek, Vahjebré, II. Ahmósze, III. Pszammtek

XXVII. dinasztia  ie. 525-404

XXVIII.-XXIX. dinasztia  ie.404-378 Négy jelentéktelen uralkodó perzsa fennhatóság alatt.

XXV. dinasztia  i. e. 712-ó57  Főbb uralkodók: Sabaka (a dinasztia megalapítója) Núbiában és Thébábanm, Kasta, Piankhi Núbiában és egész Egyiptomban Sabaka, Taharka, Tanutamón.

XXVI. dinasztia i. e . 664-525  Főbb uralkodók: I. Pszammetik, I.Nehhaó-II. Nehhaó, Apriész, Amaszisz, III. Pszammetik

XXVII. (perzsa) dinasztia  i. e . 525-405 Főbb uralkodók: Kambüszész, I. Dareiosz, I. Xerxész, I. Artaxerxész II. Dareiosz

XXVIII. dinasztia i. e . 405-399

XXIX. dinasztia i. e . 399-380

XXX. dinasztia ie . 378-332 Főbb uralkodók: Nekhtanebof (a dinasztia megalapítója), I-II.Tektanebo, Zeho, II. Nekhtanebof, utána 341-től ismét perzsa királyok.

Második perzsa megszállás i. e . 343-332

Makedón uralom ie.332-30

Nagy Sándor meghódítja Egyiptomot (332) és egyiptomi trónra lép. Halála után fia nevében makedón hadvezére, I.Ptolemaiosz uralkodik (323-325), aztán királlyá kiáltatta ki magát, és megalapította a Ptolemaiosz dinasztiát. 332: Alexandria megalapítása. Az első Ptolemaioszok korára Egyiptom az ókorban utoljára, nagyhatalommá válik, és fellendül kulturális és gazdasági élet. A hellenisztikus kultúra felvirágzása az egyiptomi hagyományok erőteljes befolyásával. Templomok és paloták építése, főképp Alexandriában (Múszeion, Bibliothéké, Serapeum stb.). Az első két Ptolemaiosz korában Szósztratosz felépíti a világítótornyot Pharosz szigetén, a hetedik világcsodát.

Görög-római kor i. e. 332-i. sz. 395

I. e. 332-ben Nagy Sándor elfoglalta egész Egyiptomot. Halála után Ptolemaiosz makedón hadvezér és Egyiptom helytartója fáraónak nyilváníttatta magát, és I. Ptolemaiosz Szótér néven uralkodott. I. e. 163-ban a rómaiak kezdték kiterjeszteni befolyásukat Egyiptomra. Ie. 48-ban Julius Caesar partra szállt Alexandriában, hogy megvédje VIII. Kleopátrát, akit fivére, XIII. Ptolemaiosz Philopator megfosztott a tróntól. I. e. 31-ben Octavianus (a későbbi Augustus császár) Egyiptomba hajózott hadseregével, hogy legyőzze Marcus Antoniust, aki Kleopátra szeretője volt, és akit a római szenátus a birodalom ellenségének bélyegzett. Az actiumi csatában Octavianus legyőzte Marcus Antoniust és elfoglalta Alexandrriát. Egyiptom a Római Birodalom provinciája lett.

Iu. 395-ben beolvasztották a Kelet-Római Birodalomba. Egyiptom az i. e. 4. sz. folyamán a világhódító Nagy Sándor birodalmának részévé lett. A keleti és a nyugati művelődés eredményeinek találkozópontján, a Deltában új főváros épült, Alexandria. A hellenisztikus uralkodók, a Ptolemaioszok, beleilleszkedtek a keleti despotikus államvezetés rendszerébe, s követve Nagy Sándor politikai elveit, ügyes diplomáciai érzékkel a helyi művelődés eredményeit is tiszteletben tartották. Ha az ország önállósága meg is szűnt, jelentősége és szerepe szinte megnövekedett az ókori történelem vígjátékában, anyagi és szellemi vonatkozásban egyaránt: amint az ország Róma táplálójává, gabonaraktárává, különlegesen kezelt provinciájává lett, egészen a birodalom bukásáig, úgy lett a hellenisztikus Alexandria a Földközi-tenger világának egyik szellemi éléstárává. A kort sajátságos keverékművészet jellemezte, valódi görög és római épületek mellett az egyiptomi formavilágban fogant templomok sora emelkedett a Deltától kezdve Abu Simbelig. Új építészeti feladatkör is kialakult a misztériumvallások igényeinek kielégítésére, Isis, Sarapis szentélyei, a sziklasírok új fajtái, a katakombák előképül szolgáltak a nyugati építészet számára. Edfu: Hórusz-templom. Philae: Isis-szentélykerület. Alexandria: Sarapeum, katakombák.

Makedón-dinasztia  ie. 332-304 1. e. Fontosabb uralkodók: III. Nagy Sándor Philipposz Arkhideosz, IV. Nagy Sándor

Ptolemaiosz dinasztia i. e .304-30

Ptolemaiosz dinasztia ie.305-30 Ptolemaiosz (Szótér; 305-285), II. Ptolemaiosz (Philadephosz 285-246), III. Ptolemaiosz, Euergedész (246-221), IV. Ptolemaiosz Philopator (221-203), V. Ptolemaiosz Epiphaész (203-181), VI. Ptolemaiosz Philomédor (181-145), VII. Ptolemalosz, II. Eueretész (145-116), VIII. Ptolemaiosz II. Szótér (116-108 és 98-80), IX. Ptolemaiosz, I. Alexandrosz (108-88) X. Ptolemaiosz II. Alexandrosz (80), XI. Ptolemaiosz Aulétész (80-51), XII. Ptolemaiosz és Kleopátra (51-48), XIII. Ptolemaiosz és Kleopátra (47-44), XIV. Ptolemaiosz, Kaiszarión (44-30).

ie. 30-iu.395 Római uralom A rómaiak elleni alexandriai felkelés alatt, 47-ben, Caesar leromboltatja a Pharosz szigeti világítótornyot

ie. 30-i.sz. 395  I. e. 30-ban Egyiptom római tartománnyá válik. 41-65 - a Pharosz szigeti világítótorony kijavítása A római császárok az egyiptomi királyok utódaiként uralkodnak .

395-640 Bizánci uralom Miután a Római Birodalmat felosztották keleti és nyugati részre (395), Egyiptom a Bizáncban (Konstantinápolyban, a mai Istambulban) lévő keletrómai császárok hatalma alá kerül. A IV. század elejétől kezdve végbemegy a "pogány templomok" és más épületek rendszeres lerombolása, főképp Alexandriában.

640 - Arab korszak Egyiptomot meghódítják az arabok

658-750 Omajjádok dinasztiája

750-868  Abbászida dinasztia

868-905 Tulunida dinasztia

909-935 Ihszinida dinasztia

963-1171 Fatimida dinasztia

1171-1250 Ejjubida dinasztia Kairó megalapítása, felépítése az első főváros, Mennofer romjaira. Ebből a romból hordják az építőanyagot.

1250-1517 A bahrén és cserkesz Mamelukok dinasztiái 1326- egy földrengés alkalmával megsemmisül a Pharosz szigeti világítótorony maradványait.

Török uralom 1517-1914 A török szultánok helytartókat neveztek ki, hogy itt kormányozzanak..

1798-1799 Napóleon Egyiptomban

1805 Mohamed Ali török dinasztiát alapít, mely a formális török fennhatóság alatt uralkodik.

1798-1801 A Napóleon-hadjáratokban részvett tudományos bizottság megveti a modern egyiptológia alapjait.

1799 A roseitte-tábla megtalálása

1815-1821 Belzoni Egyiptomban.

1822 Champollin megfejti a hieroglif írást.

1828-1829 Champollin egyiptomi látogatása.

1843-1845 Lepsius expedíciója

1850 Mariette Egyiptomba megy

1880-1935 Petrie megkezdi egyiptomi ásatásait.

1881 E. Brugsch megtalálja 40 király múmiáját, köztük II. Ramszeszét.

1902 Borchart megkezdi az Abu Sinbeli piramisok átvizsgálását.

1914-1922 Brit védnökségi terület

1917-1922 Carter kutatása Thutankhamon után; 1922-ben találja meg.

1922-1953 Egyiptomi királyság

1953-1958 Egyiptomi Köztársaság

1952-1954 Góném felfedezi Szehemet piramisát Saqqara mellett.

1958 Egyiptomi Arab Köztársaság

1962 Az új aswani gát körzetében megkezdődnek az óegyiptomi műemlékek megmentésére irányuló munkálatok.

 

     
 
 
 
 

Ismerd meg Tunéziát velünk!

 2009.

     

FOTÓK

Kedvenc fotóink rólunk

     

Földrajzi adatok

katt a zászlóra az adatokért

Katt a képre

 

 

     

Történelem

Világörökségek

Múzeumok

Sidi Bou Said

katt a képre

 

Karthago - Antonius fürdője

katt a képre

Szahara

El Djem

Matmata

Tamezret

Douz

Kebili

Chebika

Tatuin Bolygó

Tozeour

Kairouan

 

     

A szőnyegek története

 

Amit a tevéről tudni kell

 

Sivatagi rózsa

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Látogatottság számláló
Indulás: 2005-02-13
     

IP

 

VENDÉGKÖNYV

 

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre