|
39. rész
2007.06.15. 07:03
Reggel iszonyat kómásan ébredtem...
Reggel iszonyat kómásan ébredtem. Már megint nem volt meg a 8 ra alvásom. Jobb, ha ebbe beletörődöm. Nico még alszik, addig le tudok zuhanyozni. Előtte vetettem egy pillantást a telefonomra. Rengeteg nem fogadott hívásom volt Rontól. Az sms egyértelmű: nem tudja mi a francot képzelek magamról, hogy nem vagyok képes felvenni a telefont. Csak szólni akart, hogy elmarad a reggeli megbeszélés. Végre egy jó hír, lesz időm hajat is mosni. Nem siettem, 40 percet biztos eltöltöttem a zuhany alatt. Úgy döntöttem, fürdőköpenyben reggelizem, nem akarok szöszmötölni azzal, hogy nekiállok ruhát kutatni. Anyum megelőzött és már kint reggelizett. - Jó reggelt. Meg fogsz fázni – célzott a szabadon lévő vizes hajamra. - Már most is van minimum 23 fok. Mi lesz a reggeli? Éhen halok. - a kedvenced: palacsinta – rakta elém. - Te csináltad? – kezdtem gyanakodni, mert elég furán nézett ki. - Bolond vagy? Még este vettük. Nem mutattam, de megnyugodtam ettől a mondattól. Az utolsó próbálkozása valami hús volt. Egyikünk se merte megkóstolni és a kóbor kutyák is inkább kihagyták. - Nico nem kér? - Még alszik. Kíváncsi voltam, meddig bírja megállni, hogy ne hozza fel a témát. - Tudod, már kezdtem aggódni, ahogy Zoli óta nem volt senki. 5 hónap. De örülök, hogy minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba. - Bírom, hogy te mindig olyan jól tájékozott vagy. Képzeld, lehet nem is történt semmi – kicsit kezd kínos lenni ez a beszélgetés. Minek jöttem haza egyáltalán? - A lányom vagy, láthatatlan kötelék – 2 falat között azért volt időm, hogy a mimikámmal kifejezzem a kétkedésemet ezzel a láthatatlan kötelék dologgal kapcsolatban. – jól van, azért a szanaszét heverő ruhák is segítettek. Azt hittem menten megfulladok. - Nyugi, ez teljesen normális. Én is voltam fiatal. - Miért nem vagy képes olyan lenni, mint más anya. Tudod, úgy tenni mintha nem vágnád a szitut. Nem veszed észre, milyen ciki? - Le ne harapd már a fejem! Mi bajod van? - Semmi. Ne haragudj. - És, van esély arra, hogy 9 hónap múlva nagyi legyek? Csak azért, hogy tisztán lássak. Sikeresen kiborítottam a narancslevemet. Éreztem, hogy nem lesz egyszerű a reggel, de kezd elfogyni a türelmem. - Lehet, rosszul emlékszem, de nem említettem, hogy vele szeretném leélni az életemet. Azt meg már ezerszer elmagyaráztam, hogy előbb lesz unokád az öcsitől, mint tőlem. Ha nem tévedek, most fog jönni a szöveg: ő 17 évesen ismerte meg az apámat, 4 évig jártak, utána összeházasodtak, majd jöttem én. Már bele is fogott. - Nem akarlak megbántani, de a sztori végét miért nem meséled soha? A válás meg a veszekedés mindig kimarad érdekes módon. – mondtam miután befejezte. - Ez igaz, de ti itt vagytok nekem – nem adja fel könnyen. - Nincs bajom a gyerekekkel, de kiráz a hideg a gondolattól, hogy egyszer nekem is legyen. A máséval semmi bajom. Szeretem, amikor oda adják pár percre és bármikor visszaadhatom. Pl ha sir vagy ha megunom. Erről ennyit. Amúgy meg mondtam, nem történt semmi. A többit meg sem eszem, elment az étvágyam a témától. - Ha azt mondod semmi, akkor biztos semmi. - Tényleg nem, mert Kimi - Hogy ki? Arról volt szó, hogy megalázott és beletaposott a lelkedbe. Akkor hogy kerül már megint képbe? Ugyanolyan buta liba akarsz lenni, mint ezek itt? – és elém dobott 1 újságot. Képek voltak benne a tegnapi buliról, ahol Kimi már megint becsajozott. Hol itt az újdonság? - Inkább hagyjuk, nem akarok úgy elmenni, hogy veszekszünk. – ma békepárti vagyok. - Pedig úgy fogsz! Hová tetted az eszed? - Ezt pont te kérdezed? Azt se tudod, mit akartam mondani! Végig sem hallgatsz! Jobb, ha inkább a saját kapcsolatoddal törődsz. Korán reggel kiabálással indítani. Fasza. - Jó reggelt – jelent meg Nico is. - Palacsinta a reggeli, remélem szereted – vele persze tud normálisan beszélni – Te meg, pakolj meleg ruhát is, ott nem 40 fok van – ezt nekem címezte .- Jó utat Nico. Tőlem még el sem köszönt. Milyen jó, ha az embernek van családja. Az azért jó, hogy felhozta a meleg holmit, magamtól nem jutott volna eszembe. Villámgyorsan szedtem össze a cuccaim, nem akarom lekésni a gépet. Még a szállodában is mindenem szanaszét van. Odafelé meg sem szólaltam, bőven volt min rágódnom. Már megint jól megcsináltam ezt az egészet. Pedig nem ezt akartam. Megszokhattam volna, hogy semmi sem jön össze. A liftre vártunk, mikor Nico először megszólalt: - Nem vágom, min ment a vita, de nyugi, úgyis kibékültök. - Nem hiszem. Egyhamar biztos nem. Tényleg nem haragszol? Tudod, hogy elszúrtam az estét? - Mondtam, semmi baj, majd máskor. Ráérsz ma este? – kérdezte 1 nagyvigyor kíséretében. - Nem. A ma este nem jó nekem. - Rendben, de azért majd rád csörgök, ha nem baj. - Dehogy. De te nem jössz? – céloztam a liftre, ami időközben leért. - Nem, van még 1 kis dolgom. – kinyílt az ajtó, kaptam 1 csókot és be is vágódtam. - Majdnem elhánytam magam. A frász jött rám, azt hittem egyedül vagyok, körbe sem néztem mikor beszálltam. - Neked is jó reggelt Kimi. Nem értem ezt a hányás dolgot, jó estéd volt, láttam az egyik újságban. – rá sem nézek, eljutottam odáig hogy egyáltalán nem érdekel. - A tiéd is, ahogy láttam. Bár azt nem írták meg. Vele voltál? Na, variációk: 1. Nem veszem a célzást 2. Leállok vele veszekedni. A 2. tetszik, de az ellenkezőjét kell tennem annak amit csinálnék, mert eddig azt csináltam amit akartam és katasztrófa lett belőle. - Nem tudom, mire célozgatsz. - Semmire. Csak Nicón a tegnapi ruha van, te nem aludtál a szobádban és tök hamar leléptél a buliról. Mire is célozgatnék? - Semmi közöd hozzá, hogy hol voltam. Élem az életem, ahogy te is. - Csak aggódtam. Ja, persze. De azért erre már megfordultam és úgy válaszoltam, hogy közben a szemébe néztem. - Felesleges volt. Jól vagyok. De ha 1 ici-picit is aggódott, amit kétlek, akkor legalább tudja, milyen érzés volt nekem, amikor a futam előtt nem jött időben és később beállott azzal a picsával. - Ja, láttam. Túl jól. – ez a lenéző hang. - Oké. Nálunk aludtunk. Most jobb? - Nem , tulajdonképpen nem. Tök mindegy, mit csinálsz, ennél jobban már úgysem tudlak utálni. - Na, ebben egyetértünk – zártam le a témát. Egyszerre léptünk ki is. - Nagyon is – csak nem bírja ki, hogy ne legyen övé az utolsó szó. Azért sem szólok vissza, legyen meg az öröme. Belépve a szobába megállapítottam, 1 óra kevés arra, hogy mindent összepakoljak, de megpróbálom. Hátha. 10 perc után meguntam a hajtogatást, igy csak bedobáltam mindent és imádkoztam, hogy be tudjam húzni a cipzárt. - Gyere – szóltam, miközben nem fejeztem be az előbbi műveletet. - Szia – jött be Kata. - Helló. Bocs, de nincs túl sok időm, mindjárt indulnom kell a reptérre. - Tudom, ezért jöttem. - Vagyis? – bőrönd bezárva, max majd nem tudom kinyitni. - Én is megyek veled.
| |