Percekig dermedten bámultam a képernyőt, amikor számítógépem monitorján ott állt a hír: Heath Ledgert holtan találták new-york-i lakásában. Ezt a jól megtermett, suta mosolyú, vállalásaiban páratlan bátor ausztrál fiút, aki nem sztár, nem gazdag, nem híres, hanem nagy, nagy színész akart lenni.

A Túl a barátságon és a Casanova kapcsán készült utolsó két beszélgetésünk részleteiből talán az is kiderül, miért hunyt ki Heath Ledger izzó gyertyája ilyen korán.

Segített vagy ártott lelkileg, hogy a Túl a barátságon forgatása közben kiszerettél a filmbeli feleségedből egy fiú kedvéért, közben beleszerettél a feleségedet játszó Michelle-be?

- Igen is, nem is. Azért nem volt rossz hazamenni egy lányhoz azok után, hogy egész nap Jake-t ölelgettem! Michelle persze legalább akkora profi, mint én. Se neki, se nekem nem okozott gondot, hogy nappal véresen komolyan koncentráljunk a munkára, és hogy ami kettőnk között kialakult, ne befolyásolja alakításunkat. Kivéve talán azokat a jeleneteket, ahol csak ketten vagyunk a színen. Ott biztosan érezhető, hogy jobban összetartozunk.

Mennyit változtatott rajtad ez a szerelem?

- Apránként jött. Előbb a szív, aztá na lélek, majd a ész. És kikerekedett a kép. Ma sokkal tisztábban és világosabban látok, minden porcikámban szinte megfoghatóan lüktet az élet. Olyan ez, mint egy könyv, aminek minden lapja üres, és egyszer csak elkezdesz vadul körmölni egy regényt. Én akkora svunggal írom a magamét, hogy már szinte a felénél tartok. Már a kislányom jövőjét is látom. Nincs ennél szebb! Nem is mosolyog, egyenesen vigyorog rám a szerencse.

Fogalmazzunk úgy, hogy férfivá értél?

- Na azt nem! A mai napig büszkén vallom, hogy nem nőttem föl. Szerintem a férfiak örök életükben kisfiúk maradnak azoknak, akik szeretik őket. Talán éppen attól férfi egy férfi, hogy sohasem nő be a feje lágya. Hogy semmitől nem fogja vissza magát. Hogy nem cserélheti a szerepeket, nem nyomja el magában az egyiket vagy másikat, egyszer apa, máskor férj, színész, szerető. Mindig önmagát adja. Én történetesen maradok örök gyerek.

Mesélj a kislányodról!

- Matilda olyan, mint egy álom! A legszebb baba a világon! Életemben nem éreztem magam olyan hasznavehetetlennek és tehetetlennek, mint amikor ott tébláboltam a szülőszobán. Akkor jöttem rá, hogy a férfiak teljesen reménytelenek. Gyengék. Már maga a látvány, hogy mekkora erővel nyomja ki magából a nő a gyereket, a legcsodálatosabb élmény volt az életemben. Ott értettem meg, hogy mi, férfiak ennek az erőnek a hiányát kompenzáljuk, amikor kirobbantunk egy háborút, telenyomjuk magunkat szteroidokkal, kigyúrjuk a testünket a fitneszteremben. Mivel én nem vagyok háborúpárti, boldogan adom át Michelle-nek a hatalmat s vele minden tiszteletemet. Remekül elvagyok a hétköznapi kis harcaimmal, csak azt engedje meg, hogy imádjam őt is, a kislányunkat is.

Csak az eljegyzésig jutottatok el Michelle-lel. Mikor lesz az esküvő?

- Nem hiszem, hogy egy darab papír többet jelent, mint az a szerelem, amit iránta érzek. Michelle a lelki társam, nem tudnám jobban szeretni.

Casanova példája sem elég ok arra, hogy belásd: amilyen gyorsan bele lehet szeretni egy nőbe, olyan gyorsan ki is lehet szeretni belőle?

- Mindennek megvan az árnyoldala, a szerelemnek is. A legszebb, legfelemelőbb dolog is képes átfordulni fájdalomba. Igazán jó válaszom nincs.

A hétköznapi kis harcaid szép lassan eljuttattak oda, hogy Heath Ledger az egyik legtöbbet foglalkoztatott és legmegbecsültebb fiatal művész. Nem sztár, hanem színész. minek tulajdonítod ezt? A tehetségednek? A szerencsédnek?

- Azoknak a hétköznapi kis harcoknak, amikről beszéltem. Én ajándékba kaptam a magas startot. Bántott is jódarabig, hogy nem érdemlem meg. Sokáig úgy éreztem, nem vagyok jó színész, fogalmam sincs, mit művelek a kamera előtt. Nem volt meg a kellő gyakorlatom, úgy éreztem, méltatlanul emeltek piedesztálra. Közben meg feszengtem, hogy milliók látják az alakításomat, ami még teljesen kiforratlan. Ne felejtsd el, én sohasem dolgoztam színházban, nekem nem volt hol csiszolni hibáimat. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre az összes bukdácsolásom filmen van. Megpróbáltam lefékezni, egy kicsit letérni arról az ösvényről, amin elindultam, ki akartam érdemelni azt a megbecsülést, ami övezett. Meg akartam tanulni ezt a szakmát, meg akartam ismeri magamat. Így jutottam el apró lépésekkel oda, hogy ma már fickándozom abban, amit csinálok. De sem a hibákat, sem a tudatos javítgatást nem lehet kikerülni.

És most hol tartasz?

- Ott, hogy jól vagyok. A családi életem boldog, ami pedig a munkát illeti, rájöttem, mi a titka annak, hogy biztosra menjek színészként. Ha az ember jól választ, nagyon könnyű közepesnél jobb alakítást nyújtani. Bizonyos filmekbe eleve be van építve az anyagi és a közönségsiker, mert már maga a sztori is olyan. De nekem ez kevés. Ki akartam magam próbálni, meg akartam kóstolni, hogy mi a végső határ, mi mindenre vagyok képes és alkalmas egészen addig a pontig, hogy már remegjek a félelemtől. Tanulni akartam és továbbra is tanulni akarok. Fejlődni a végtelenségig. Minden szerepválasztásommal ezt célzom. Soha, de soha nem szeretnék eltotyakosodni attól, hogy valamit elértem. Soha nem akarom kimondani magamnak, hogy na, öreg, ezt már nem lehet fokozni. Mindig és mindenben jobb akarok lenni, mint tegnap. És amíg szusz van bennem, ezt fogom csinálni.

válogatás Návai Anikó riportjaiból.