Hétvégén hazamentünk anyával a családjához. Láthattam Pepit, aki ismét nem nagyon örült nekem, meg Cilát, akivel azért kijövök valamennyire, bár most alapból két pofonnal indított - nem baj, úgyis megharapom...

Kicsit játszottam velük - kicsit terrorizáltam őket - utána anya összecsomagolt, és elindultunk valahova. Jó sokáig tartott, de átaludtam az egész utat - majdnem. Aztán egyszercsak egy ilyen anya-szerű, akinek ismerős szaga volt, de nem tudtam hova tenni - hozott egy olyan görényt, mint én is vagyok.

Találtunk egy kis zöld részt, anya kivett, és az a másik görény is ott volt már a földön. Gondoltam, megszagolom, ha már itt van, az orrom előtt... Ez nem lehet igaz! Őt ismerem! Ő... Ő... Ő a testvérem!!!

Mint kiderült, Bubbynak hívják. A gazdája Viki, akié az igazi anyukám, Angel is volt. Jó volt érezni ezt az illatot - mintha egy picit anya szagát éreztem volna. Úgy megnyugodtam, hogy nem is bunyóztam Bubbyval, csak egy picit, a rend kedvéért. Olyan volt, mintha mindig is együtt lettünk volna - békésen kapirgáltunk, szimatoltunk egymás mellett.

Jó volt látni Bubbyt - anya megígérte, még fogok vele találkozni! Neki már téli bundája van, mármint Bubbynak - nem lakásban van a ketrece, ki kellett már növesztenie. (Én még várok ezzel.) Szép, hamvas-ezüstös bundája van most, kicsit nagyobb nálam - de nem nagyon.

Kíváncsi vagyok a kis barátnője, Stellára is, de ő nagyon félős, és olyan pici, hogy minden hámból ki tud bújni. Szóval ő nem jött, de én majd megyek! Őt az előző gazdik nem szerették annyira, ezért Vikiéknek adták - szerencsére. Azóta egészséges lett, csak még pici, pedig felnőtt.

Nagyon elfáradtam ám a sétában, anya ahogy berakott a hordozóba, már aludtam is. Még otthon is csak húztam a lóbőrt, de aztán hajnali háromkor felébredtem, és négyig garázdálkodhattam. Mindenki örült. Onnan tudom, hogy sorra odajöttek megnézni mit művelek.