Néhány részlet a fajtaleírásból (csak azért, mert ez komoly, és Bogyó mintakutya, ami a fajta jellemvonásait illeti... bár a külső jeleket tekintve méginkább...)

A fajtaleírás teljes terjedelmében megtalálható a www.kutya.hu oldalon

"Hegyek lovagja
A SARPLANINAI JUHÁSZKUTYA

...„a sarplaninai félelmet nem ismerő bátor és vitéz eb, tele élet- és tetterővel. Intelligens, gazdája iránt végtelenül lojális, a rábízott csorda, nyáj vagy falka védelmezője, a család és saját territóriuma őrzője. Mégsem agresszív, nem izgága, nem harapós, elsősorban megfélemlítéssel „operál”. Természetesen egy sarplaninai nem habozik megtámadni a nyájat fenyegető ragadozókat, a farkast vagy medvét”.

...
Nehézsúlyú bajnok

A sarplaninai medveszerű, félig molossoid, félig farkas típusú fejéhez megfelelő termet és testtömeg tartozik. Súlya 40 és 70 kg között változik. A standardban előírt átlagsúly a kanoknál 35–45 kg, a szukáknál 30–40 kg. Az átlagos marmagasság 62 cm (kan), illetve 58 cm (szuka). Az 55 cm alatti kanokat valamint az 54 cm alatti szukákat kizárják a tenyésztésből. Napjainkban a nagytestű, magas állású példányok kitenyésztésére törekednek, a sarplaninai standardadatai ugyanis csak az alsó határokat szabják meg, a felsők nyitottak. Vannak 70 centis és félmázsás szukák, valamint olyan kanok, melyek marmagassága 75 cm és 60 kilót nyomnak.

...
Megvesztegethetetlen őrangyal.

A Sar hegyi idegenekkel meglehetősen bizalmatlan, bár bizalmatlanságának foka a szituációtól függ. Gazdája távollétében még „gomba” is tud lenni, ha viszont ő is jelen van, megtűri az ismeretleneket, ám simogatásukat a lehetőségekhez képest igyekszik elkerülni, nem barátkozó természet, azt is lehet mondani, hogy „egy emberes eb”. Gazdájához rendkívül ragaszkodik, ám vonzalmát nem mutatja ki nyalakodással. Ráadásul független természet, nem is engedelmeskedik automatikusan. Munkájából kifolyólag megszokta, hogy egyedül határozzon. Foglalkozásából adódóan nem is olyan sokoldalú mint például a német juhászkutya.

..."

És most a saját vélemény

Imádjuk a farkasokat is, rókákat is, medvéket is megt még ugye a görényeket és egyáltalán mindent - félreértés ne essék!

Első találkozásunkkor mindenki óvva intett Bogyótól, nem tudtam, miért, sosem volt problémám a kutyákkal - egy-két fekete törpe-uszkárt leszámítva, de azok is csak morogtak és vicsorítottak - mert Bogyó bizony senkit nem tűr meg a szűk családon kívül.

Mondtam, oké, akkor óvatosak leszünk - de engem kutya nem utálhat - és valaki fogja meg, amíg haverkodunk... és... nem történt semmi... se morgás, se vicsorítás, se támadás... semmi... Ezen felbátorodva megkértem a gazdikat, eresszenek össze az udvaron.

Mit ne mondjak, nem rajongtak az ötletért, és én még mindig nem értettem, miért... Láss csodát, Bogyó kiszabadult az istállóból - ahova akkor van zárva, ha olyan látogató jön, akinek egybe kell maradnia - és egy két farokcsóválás után már hanyatt feküdt a lábaim előtt, és a hasát vakartatta.

Gazdik csak néztek, és nem értették - ő tudja, hogy szeretem, és nem vagyok hajlandó félni tőle azért, mert közel 70 kiló, és "veszedelmes".

Aztán megláttam, mit csinál, ha nem családtag megy el a kerítés előtt... Ha ezt előbb látom, nem biztos, hogy olyan bátor vagyok. Bogyó vérbeli házőrző, és igen eredményesen "operál" a fent említett "megfélemlítéssel", rettentő komolyan veszi a munkáját, két lábra ágaskodva bármelyikünknél nagyobb és az összes eddig látott kutyánál félelmetesebb. Azóta nem csak szeretem, de tisztelem is.

Mindig eszembe jut ez a kis sztori akkor, mikor vedlik, és feles szőrtől szabadítom meg... amit nem nagyon szeret. Ilyenkor bekapja az alkarom, és lehúz maga mellé, hogy hagyjam már azokat a szőröket, jó helyen vannak!

Vagy mikor kicsit jobban belemelegedik a játékba, és szemmelláthatóan meggyőződése, hogy egy kaliber vagyunk. Mondjuk addig nincs baj, míg kutyának néz...