: Decót vinné az Inter, kevés reménnyel |
Decót vinné az Inter, kevés reménnyel
Petya1024 2007.08.20. 23:09
Az Internazionale várhatóan egy utolsó offenzívát indít Deco megszerzése felé, mivel beköszöntött a nyári átigazolási időszak hajrája.
Az első érv, hogy az Inter mindössze 12 millió eurót fizetne a középpályásért, aki a napokban tölti majd be a 30. életévét. Ez a Barcelonának mindenképpen kevés lenne, de sokkal inkább számít, hogy a szakmai vezetés, tehát Frank Rijkaard és Txiki Begiristain határozottan számít a kétszeres BL győztesre.
A lombardiai egyesület ráadásul szakított azzal a hagyományával, hogy minden áron leigazolják a kiszemelt játékosokat, s őrült összegeket nem kívánnak áldozni Decóért sem, ami nem fogja előregördíteni az átigazolás azonnal kátyúba futó kerekét. A szerződés csak akkor jöhetne létre, ha Deco nyilvánosan kijelentené, hogy távozni szeretne a kék-feketékhez, azonban eddig legalább három alkalommal nyilatkozott a játékos a témáról, s minden esetben határozottan a maradását erősítette meg, mert szíve szerint ez a vágya.
Kivéve legutóbb, mikor megpendítette, hogy ha nem lesz helye általánosan a Barca kezdőjében, akkor elhagyhatja a klubot. Ez egyébként jelen állás szerint nem elképzelhetetlen, mert az előidényben Rijkaard rendszeresen a Xavi-Iniesta párosnak szavazott bizalmat a középpálya támadó szekciójában.
Ez azonban még nem döntő tényező, nyilvánvalóan helyet követelhet magának a tapasztalt középpályás a kezdőben, s ezt ő maga is tudja. Az mindenesetre biztos - számos korábbi kijelentéssel alátámasztható -, hogy a Laporta vezetés csak akkor adná el Decót, ha azt maga a futballista kérné.
Augusztus 29-én mindenképpen az Interrel játszik a Barcelona a Gamper Kupán, Deco biztosan jelen lesz, s az is nagyon valószínű, hogy gránátvörös-kékben. (Forrás: EuroBarca)
|