Jávorka Ágnes: Furcsák az emberek
Furcsák az emberek. Furcsa ez a léhaság.
Csak nyugalom legyen. Semmi más.
Ki hüvelyemben büntetlen matat,
durván belémnyomja koszos ujját,
mert mély álomban zötykölődöm
egy busz hátulján, azzal a világ jót mulat,
fasza a csávó, kocsmája van,
a Surányi úton keresd a Gyöngyben
pálinkaszagát és pénzét dögivel
öleld át, megérdemli, ő aztán letette
az asztalra, amit kell, hát miért ne
nyúlhatna egy nevenincs nő
átlagos nemi szervébe?
Mert mikor felébredek, és sikoltok,
én vagyok az, aki botrányt okoz.
A busz tele rendőrökkel, a szabadságukat
töltik, meg is érdemlik, hát mit vacakolok
holmi kis nyúlkálás miatt, fogjam már be
a szám, aludni akarnak, hosszú az út hazáig,
megértem, megértem lassan, kuporgok
az ablakhoz nyomva az arcom, kezeim
görcsösen összeszorított lábaim közt,
sosem fogom tudni lemosni a mocskot.
Mondom. Furcsák az emberek. Furcsa ez a némaság.
És kint az éjszaka. Rohan rajta a busz át.
|