Jávorka Ágnes: Sápatag sanzon
Ezt hívják vénasszonyok nyarának.
Ülünk a kerthelyiségben.
Enyhe entellektüel beütéssel
fordítják a fakó nap felé arcukat
az asztaltársaságok.
Hanyagul lógó sálak,
szemüvegek csillogása,
szófoszlányok az összekötő
vonalakat meghúzó geometria
szerepéről, Hans Castorp köhintéseiről.
Dosztojevszkij nélkül egyszerűen
nincs modern irodalom –
jegyzi meg egy trapéznadrágos lány.
A sör habzik, a kávé hűl,
mozgásba jönnek a közhelyek.
Nemrég doktorált P úr
kedvesen mosolyog,
bal keze eltűnik az asztal alatt,
s a fülembe súgja: a maga
spirituális toalettjeiről a fél város beszél.
Kabátja zsebében ébredezik Finnegan.
Hazafelé menet sírnak a vadgesztenyék,
ahogy cipőm orrához érnek.
Ezzel egyidőben egy szöszke gyermek,
s egy szöszke feleség ugrik
nemrég doktorált P úr nyakába.
|