Saját ötlet, gépelés, ne merd ellopni!!

Flor beszéde anyáknapján:

"Azoknak az anyukáknak mindenütt az egész világon, akik nemcsak a szívük alatt hordtak minket, de úgy vigyáztak ránk, mint a legszebb, legféltettebb álmukra, és kristálypapucsot adtak ránk, hogy hadd érezzük magunkat mindig hercegnek és hercegnőnek és sok-sok bált rendeztek, hogy attól jobb emberekké váljunk mindannyian, néhányan már, már nagyon messze járnak, de most lenéznek mindnyájan és megérintenek a pálcájukkal, hogy elfeledjük a gondjainkat és hogy legalább e percben mindannyian egy kicsit boldogabbak legyünk. Ezért hát, hatalmas nagy tapsot kérek most mindenkitől csakis nekik. Nagy tapsot minden, minden anyukának, aki él vagy élt egykor."

Az év üzletembere bálon:

"Ó iiggenn! 1, 2, 3 és iigenn!...Öm, hölgyeim és uraim, üzletemberek. Jó étvágyat. Remélem ízlik az étel, mert szívből főztük és órákon át dolgoztunk a konyhában, hogy ezt a finomságot megízlelhessék és megehessék. Ö…a nemzeti ipar! A GDP! Emberek! Hööm… Talán hagyjuk a formaságokat és beszéljünk szívből, amit minden helyi üzletember szeretne hallani. Mit is mondhatok arról a Federicóról, akit mindannyian ismernek, hogy nem tudom megszámolni hány cége van, mert milliomos! A kezemen és a lábamon együtt sem tudom megszámolni. Ö…úgy értem valami nagyon fontosat szeretnék mondani. Ami amögött, amögött a hideg frigó arc mögött van. Szeretem frigónak hívni, nem tudom mondtam-e már. De ne hívják frigónak, mert ideges lesz. Nézzék hogy elvörösödött. Úgy értem tud úgy nézni mint egy buldog, egy gonosz ember, egy pasas akinek azt mondanád: „Menj a fenébe!”. Legalább ezerszer mondtam neki hogy ugorjon bele egy tóba. De igazándiból belül arany szíve van, csodálatos ember, jó üzletember. Az élet hullámai…a testvéreit a nyakán hagyták és ez az ember elbírta a terhet, keményen dolgozott, kitörte a nyakát, másról nem is szólva…hogy a testvéreinek jó legyen. és nem beszélek a gazdasági dolgokról, mert jól tudjuk, hogy a pénz jön-megy és az ittlevőknél pedig inkább jön, mint megy. És, és szeretnék az érzésekről beszélni, mert szeretném elmondani, hogy a Frigó acélember, hogy jó barát és a legédesebb cukorfalat akit valaha láttam, kivéve a jelenlévő cukorfalat üzletembereket. Mármint…vagyis, vagyis nagyon büszke vagyok és ö…nem érzem magam méltónak arra hogy átadjam ezt a kitüntetést, ezt a gyönyörű valamit, ami olyan mint egy, egy, egy tányér! Igen egy tányér! Egy tányér, ez hihetetlen, egy tányért adnak?! Tudják hányan vagyunk a családban?! Hajh milyen szégyen, na de elfogadjuk, hasznos és a szándék a fontos. Jaj ugye? Don Frigó!...Nagy tapsot, nagy tapsot kérek neki! Mondjon néhány szót!  Mondjon néhány szót! Mondjon néhány szót!"

 Az évzárón:

Flor: Kedves diákok, tanárok és minden kedves összegyűlt vendég! Én szeretnék beszédet mondani ezen az összejövetelen, ahol mindannyiunknak a torkában dobog a szíve, és azt mondani, ez az év is végetért! Nincs többé suli. Örülök hogy eljöttek és hogy együtt ünnepelhetünk, és most az egész Fritzenwalden család nevében szeretnék szólni. Habár én nem vagyok családtag, én csak Florencia vagyok, a dada, és nem, nem beszélek németül. Én csak szeretném elmondani hogy kívülállóként is csak a legjobbat szeretném ezeknek a gyerekeknek, ahogy a Frigónak is, mert nekik nem lehetnek itt a szüleik. Vagyis itt vannak, de csak odafentről nézik őket. Vigyáznak rájuk, óvják őket és gondoskodni próbálnak a boldogságukról, de ez a hely ahol ők vannak olyan távol vannak ezektől a gyerekektől, ezért a legidősebbik fivérrel, Federicóval mi mindigis arra törekedtünk, hogy mindenük meglegyen. Mindenük amire csak szükségük lehet ahhoz hogy boldogok lehessenek és aki ebben az idén nagyon sokat segített nekünk az nem más, mint Domenech igazgatónő. Akit nem is tudom, nem is tudom, akit azért szeretünk mert annyira kedves és olyan lágyszívű. Nézzenek csak rá! És mégis magányos, maguk értik ezt? Kérem tapsolják meg mindnyájan a csodálatos Domenech asszonyt! Ez az! Jó nagy tapsot! Jó, még! Én szeretnék, szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni a sok szenvedésért amit okoztunk neki és köszönöm hogy ilyen sokan eljöttek ma közénk, hogy meghallgatták a beszédemet és hogy mikor idejöttek, kifizették a belépőt. És persze azt, hogy…

Fede: Florencia, gyere már!

Flor: …Jó nagy tapsot!