Témaindító hozzászólás
|
2008.01.02. 05:37 - |
„Három falu két keréken” kerékpártúra 2007.
A már hagyományos túra előzménye a 2001. április 30-án Tárnokon rendezett „Bátrak kerékpártúrája Tárnok szép helyein” nevű rendezvény volt, amelyen Tárnok, Sóskút, Érd, Százhalombatta biciklisei 110 fővel ismerkedtek a Halastó és a Szőlőhegy természeti szépségeivel. A túrát a Sóskút 2000 Társaság kezdeményezte.
2003-ban megjelent egy pályázat, amely az egymáshoz közel fekvő települések civil szervezeteinek összefogását, egymás alaposabb megismerését tűzte ki célul. A pályázatot a Sóskút 2000 Társaság készítette el, s Egyesületünk javaslatára a közös kerékpártúrát jelölte meg benne közösségépítő tevékenységként. A nyertes pályázat eredményeként a Sóskút 2000 Társaság indította el elsőnek a „Három falu két keréken” kerékpártúrát, amelybe Egyesületünkön kívül bekapcsolódott a Zámori Kör is. A sikeres rendezvény bátorítást adott a folytatásra, így azóta minden év tavaszán egyre nagyobb számban találkoznak a három falu bringásai. A közös ebédet és programot adó házigazdák évenként változnak. Sóskút után Pusztazámoré, majd a tárnokiaké, idén pedig ismét Sóskúté volt a főszerep.
Május 19-én az Egészségház parkolójában összegyűlt nagyszámú tárnoki biciklis a Halastónál találkozott a szomszéd települések túrázóival.
Egyesületünk külön programot szervezett itt a tárnokiak részére a vendégek megérkezése előtt. Izgalmas kincsvadászatra és barangolásra hívtuk a kisebb és nagyobb korosztály tagjait. A Halastó és a Benta közötti vadregényes területen 14 db bűvös tekercset rejtettünk el, amelyek mindegyikében egy-egy szám lapult. Kipirult arcú gyerekhad lázas izgalommal kutatta a bokrokat, fákat, s üdvrivalgással jelezték, amikor rátaláltak az elrejtett kincsre. Lelkesedésük átragadt szüleikre is, akik gyermekké váltak a közös játékban. A szerencsés megtalálók örömmel vették kézbe a számokhoz tartozó ajándékokat: az Igazgyöngy 1-1 példányát és kerékpár tartozékokat. (Utóbbiak Purnhauser Pál vállalkozó adományai voltak.) Nem búslakodtak a többiek sem, hiszen minden tárnoki résztvevő, illetve család kapott egy Egyesületünk megbízásából és anyagi hozzájárulásával 2002-ben kiadott Tárnok térképet, hogy még jobban megismerje lakóhelyét, és könnyebben tájékozódjék benne.
A kincsvadászat után a tervezett időre megérkezett a sóskúti és a pusztazámori csapat. A Halastó melletti gyönyörű zöld gyep alkalmas találkozóhelynek bizonyult, ahol csokoládéval és itallal vártuk őket. Az ismerkedés és a polgármesterek köszöntője után Sóskútra kerekezett a három falu kerékpárhada, miközben a Tárnoki Rendőrőrs és a Polgárőrség tagjai vigyáztak rájuk. A Sóskúton elköltött ebéd után a tárnokiak Pusztazámoron keresztül érkeztek haza.
Ismét tudatosodott bennünk, hogy erre a rendezvényre nagy szükség van. Ezt olvastuk ki a ragyogó tekintetekből, az egyre nagyobb számú résztvevő pozitív hangú visszajelzéséből. Nekünk szervezőknek, az jelenti a megelégedést és a sikert, ha másoknak örömet és felejthetetlen élményt szerzünk. Éppen ezért, ha erőnk engedi, folytatni fogjuk e szép hagyományt.
Tárnoki Faluvédő és Szépítő Egyesület

[1-1]
|