Az amerikai Penske csapat hét éven át száguldozott a Formula-1-ben, különösebb eredmény nélkül. Az amerikai istálló egyetlen futamgyőzelmét John Watson érte el, szerencsés körülmények között.

Az alumíniumkereskedő Roger Penske az ötvenes években kezdett versenyezni az Egyesült Államokban. Kétszer a Formula-1-es USA Nagydíjon is szerencsét próbált, nem túl sok sikerrel. 1961-ben 8. lett egy Cooper-Climax-szal, rá egy évre pedig 9. egy Lotus-szal.

1964-ben szögre akasztotta a sisakját és az üzleti életben próbált szerencsét. Autókereskedést nyitott, majd két évvel később megalakította saját versenyistállóját. A csapattal barátja Mark Donohue szép sikereket ért el, nyert a CanAm és TransAm versenyeken és első lett a Daytonai 24 órás versenyen.

1971-ben a Penske egy McLaren-Forddal nevezett a két tengerentúli Formula-1-es versenyre. Kanadában Donohue a harmadik helyre hozta be az autót, az egyesült államokbeli Watkins Glenben viszont csak edzett, a futamon az angol David Hobbs vezette az autót, miután Donohue inkább az USAC-bajnokság versenyén indult.

A rövidéletű F1-es kaland után újra az amerikai versenyek felé fordult Penske figyelme. Donohue megnyerte az Indy 500-at, majd a csapat újból F1-es álmokat kezdett szövögetni, de ekkora már saját konstrukcióban gondolkodtak. A pénzt a First National City bank adta és a gárda az angliai Poole-ban hozott létre egy műhelyt, ahol a korábbi Brabham mérnök Geoff Ferris megépítette a Penske PC1-est. Donohue bejelentette visszavonulását és Penskével együtt a csapat mellett vállalt feladatot. Penske a csapatfőnöki teendőket látta el, Donohue pedig a technikai igazgatói posztot töltött be. Pilótának Jochen Mass-t szemelték ki.

A frissen visszavonult Donohuek miután saját maga tesztelte az autót. A PC1-es annyira megtetszett neki, hogy mégis úgy döntött: a német Mass helyett ő fogja vezetni az autót. A Ford Cosworth motorral hajtott autóval Donohue a kanadai versenyen mutatkozott be, az elkeserítő 24. rajthelyről végül a 12. lett. A következő versenyen Watkins Glenben eltörött a kocsi felfüggesztése, ezért a csapat vásárolt egy March versenyautót, hogy a mérnököknek legyen összehasonlítási alapjuk.

Az átépített versenygép azonban nem lett jobb, Donohue egyetlen ötödik helyet tudott felmutatni. Ezért év közben egy March 751-re váltott az istálló (ez az autó a hótolószerű első szárnyáról híresült el), amellyel az amerikai pilóta halálos balesetet szenvedett az Osztrák Nagydíj edzésén. Donohue 270-es tempónál defektet kapott a Hella kanyarban ahol a korlátnak csapódott és a majomfogó hálóban állt meg. Úgy nézett ki, hogy nincs komolyabb baja, de nem sokkal később rosszul lett. Egy ér elpattant az agyában és vérrög keletkezett. Az amerikai pilóta kómába esett és négy nap múlva a gráci kórházban meghalt.

A stafétát John Watson vette át, akit az utolsó futamra a Surtees-től csábított át a Penske. Watkins Glenben az ír már az új PC3-assal edzett. Az autó egyébként kísértetiesen hasonlított a March 751-re, még a "hótolókat" is lemásolta Ferris. Watson a 12. legjobb idővel kvalifikálta magát, a versenyre mégis átült a régi PC1-esbe, amellyel kilencediknek intették le.

Az 1976-os szezont is a rossz csillagzat alatt született PC3-ssal kezdte a csapat, de látva a konstrukciós hibákat, a szezon közepére a Penske új kocsit épített. A PC4-es kecses vonalvezetése hasonló volt a többi Cosworth-kliens csapat autójához. "Wattie" Le Castellet-ben és Brand Hatch-ben harmadik lett, majd Ausztriában, ahol az időjárás jól megkeverte a kártyákat az ír versenyző a második kockából indulhatott. A versenyen a rajttól Watson jött el legjobban, vezetett is a harmadik körig, amikor Peterson vágott az élre. Az ír a 12. körben vette vissza a vezetést és innentől kezdve végig kezében tartott a versenyt. Egy évvel Donohue halála után megszerezte a csapat első és egyetlen F1-es győzelmét.

Az ír pilóta a verseny után leborotválta loboncos szakállát és bajszát. Penskével ugyanis fogadást kötöttek: ha sikerül versenyt nyernie, akkor megszabadul arcszőrzetétől. A verseny után Wattie jólszituált brit úriember lett. A további jó eredmények azonban elmaradtak. A főszponzor First National City átpártolt a Tyrrellhez és Penske eladta a csapatot a német felnigyáros Günter Schmidnek a kész autókkal együtt.

A PC4-es a következő évben "német színekben", az ATS gárdájával, de még Penske néven futott. Roger Penske inkább az Indycarra összpontosított, ahol sorra nyerte a bajnoki címeket és az Indianapolisi 500 mérföldes versenyt. A leghíresebb amerikai viadal trófeájára a Penske csapat pilótái nem kevesebb, mint kilenc alkalommal kerültek fel. Többek között Emerson Fittipaldi is egy Penske volánja mögött nyert.