Látogatók
Indulás: 2006-12-20
 
Csihar Attila special 1.

Csihar Attila a ’80-as évek hazai thrash/black vonulat legemblematikusabb szereplője, függetlenül attól, hogy ki mit gondol életmódjáról stb. Talán még külföldön többen is ismerik, mint Magyarországon, és nem csak a Mayhem-es teljesítménye miatt, hanem a legendás Tormentor alapján.

Ez az interjú nagyon hosszadalmasan jött össze, és nem is túl friss már, mivel az válaszadás időpontja még a pár évvel ezelőtti olaszországi letartóztatása előtt egy hónappal történt, így bizonyos, azóta kézenfekvő kérdéseket nem volt alkalom megrágni. (Esetleges börtönélmények, Mayhem-be való visszatérés és turnézás, Korog-ból való kilépés, Aborym-ból való kilépés, Keep of Kalessin MCD, koncertszervezés, kiadózás, vendégszereplések itt-ott stb.) De talán ezek nélkül is elég tartalmasra sikeredett. Egyébként is több, mint egy évet húzódott maga a válaszadás is, Attila legalább ötször-hatszor elveszítette a kérdéseket tartalmazó fájlt, egy igen komoly számítógépes zűrzavar is volt nála. Több megoldás is felmerült az interjú lebonyolítására, aztán végül Attila az írásban leadott kérdéseket egy kazettára felmondva válaszolta meg.

Attila még az „emlékezetes” olasz esete előtt, az interjú írásos változatának elkészülte után beletekintett az alábbi sorokba és ezt mondta: „Furcsa, de így olvasva tisztára olyan, mintha komcsi lennék, pedig kurvára utálom a kommunistákat.” Ez azért még az Ő ars poeticájához hozzátartozik…

 

Azt hiszem, a Tormentor név veled kapcsolatban mindenkinek eszébe jut, a Mayhem-kapcsolat is köztudott. Az Aborym-os munkáidról is sokan tudnak, és a Korog is kezd a figyelem középpontjába kerülni. Voltak viszont kevésbé ismert projectjeid is. Be tudnád mutatni ezek közül a legfontosabbakat pár szóban, és legalább a nevek érintésének szintjén a kevésbé fontosakat is?

Nos, a Tormentor után, ami kb. 1988-89-ig tartott, következett egy érdekes formáció, a „Mistral”, amiben egy gitáros barátommal kezdtem először, de aztán az egész Tormentor zenekar bekapcsolódott, meg volt egy billentyűs is, és underground angol pop-zene irányvonalat csináltunk egy rövid ideig. Ezt követte a „Maniacs”, ami egy psycho-billy formáció volt. Érdekes, hogy ebben a Plasma Pool-ból ismert Kuli Laci dobolt, és a Demented Argo, Cramps és hasonló zenekarok nyomdokain haladtunk. Ez 1990-91 körül volt, a Fekete Lyukban volt is egy koncertünk, a Washington Dead Cats előtt játszottunk. Ez egy érdekes dolog volt, dark-os, black-es ének rockabilly zenére, okkult témák… Aztán volt egy projectem a Machát Zsoltival, az „Abstract”, aminek egy-két részletét a „Sick Years” album is tartalmazza. Ez egy szintén érdekes zenekar, az volt a lényege, hogy nem is próbáltunk, hanem mint a korai Psychic TV és társaik, felmentünk a színpadra, kicsit megbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni, és zajt csináltunk meg káoszt. De az érdekessége az volt, hogy abban az időben egész sikeres volt. Egyet játszottunk a Fekete Lyukban, aztán a Blue Box-ban. Ott az volt a lényeg, hogy a Soós Tamás, aki egy jó gitáros, amúgy festő/képzőművész srác (teljesen eltűnt, de azt tudom, hogy a francia Idegen Légióban öt évet töltött) hús darabokat, csontokat, cafatokat lógatott fel a plafonra, vagyis ahogy bejöttél egy hentes-feelinged volt, de az embereknek tetszett. Én akkoriban jöttem haza Kínából, Mongóliából, és ez hatással volt a zenénkre is. A koncert után valaki odajött hozzám az ELTE-ről, hogy nincs-e kedvem előadást tartani. Persze ez nem történt meg, vicces is lett volna. Volt még egy ilyen sztori is, hogy a „Plasma Pool”-lal kisegítettünk egy előadást a Műegyetemen az é1pítész karon. Hát elég érdekes volt, a hallgatók igen megrökönyödtek. Ennek az előadásnak a részlete a második „Plasma Pool” album intrójában is hallható. Ugye az „Abstract” zenekarral már a „Nap Nap Fesztiválon” is felléptünk, ahol én szinte minden évben különböző projectekkel léptem fel. Például a „Titanic Társaság”-gal, ami az istenek földre bukását mutatta be. Az első fesztiválon ez volt, a másodikon az „Abstract” és a harmadikon is csináltam valamit. A „Plasma Pool” olyan ’91-ig ment, aztán jött a „Mayhem”. Azután volt a „Himalája” nevű project ’96 körül, közben is voltak persze zenekaraim, pl. az „N.A.P.” Kőnigh Péter barátommal, de ezek mind csak olyan otthoni zenélgetések voltak (feleségem billentyűzött, Péter gitározott és én basszusoztam), ezek a szolid évek tulajdonképpen ’94-’96 között voltak. A „Himalája” az egy elektro, elég veszélyes minimál gyilkos zene volt, de csak pár koncertünk volt, ilyen ACID party-kon. Egyszer játszottunk Pécsen, a Petőfi Csarnokban a kis teremben. Érdekes volt ez a zene is. Élőben ment, ACID, analóg hangzású hangszerek, minimál techno brutális énekkel és gitárral. Utána jött az „Aborym” és a „Northpol”. A „Northpol” a „Himalája” továbbfejlődése volt. Dicső Balázs barátom és én mellém még jött Zénó, a „Tormentor” későbbi basszusgitárosa. Ezzel a bandával összedobtunk egy stúdiót és felvettük az anyagot. A barátaimmal szanaszét szabdaltunk, gépeztünk, sokan érdeklődnek, de nem hiszem, hogy meg fog jelenni. Az „Aborym” után meg jött az új „Tormentor”, és vannak mellékzenekaraim, pl. Illumator-ral az angol, birminghami „Anaal Nathrakh” BM zenekar egyik tagjával. Vele van egy projectem a „Professor Fate”, és van egy másik ilyen side bandám, amit a volt Immortal-os basszusgitáros Iscariah-val akarok csinálni.

 

Tudnál írni nekünk egy egzakt diszkográfiát azokról a lemezekről és demókról, amelyeken te szerepelsz?

Akkor időrendben. A Tormentorral a „Seventh day of Doom” ’87-ben, ez megjelent ’96-ban az olasz Holocaust Rex-nél CD-n. Aztán az „Anno Domini” ami ’89-es felvétel, és nem demo egyébként. Ezt az akkori Omega 2-es stúdióban vettük föl, csak az eredeti mesterszalag eltűnt, és egy kazettáról lett kiadva. Ezt a Nocturnal Art Productions adta ki Norvégiában. Ez ott ’95-ben jelent meg a „Seventh day of Doom” előtt. Aztán jön a Plasma Pool I. 1992-körül, demo felvételekkel és koncertekkel, Ez is kijött CD-n az olasz Holocaust-nál ’96-ban (valamint a hazai Trottel Records-nál kazettán 1993-ban). Ez a Holocaust Records egyébként már nem létezik, így ezek a lemezek gyűjtők körében igen értékesek. Aztán jött a Mayhem 1994-ben „Mysteriis dom Sathanas” címmel, ami megjelent bakeliten, Pic LP-n, úgy mint az „Anno Domini” is megjelent (LP a Nocturnal Art-nál, PicLP egy amerikai kiadónál). És most fog megjelenni a „Seventh Day of Doom” az elkészülés után 15 évvel LP-n és Pic LP-n. (illetve Magyarországon MK-n a Lyssa Prod-nál) A Plasma Poolnak van még egy lemeze, egy koncert lemez, az a címe, hogy „Drowning”. Ez egy félig kalózkiadvány, én életemben először a kiadó által ajándékozott CD-ről hallottam az anyagot, és eléggé meglepődtem. De ami inkább gusztustalan volt az egészben, az az, hogy habár én tudtam, hogy meg fog jelenni, a rohadék kiadó bunkó módon nem írta rá, hogy ez kizárólag élő felvételeket tartalmaz, és azt gondolta, hogy jó kis üzlet lesz, hogy Plasma Pool II.-ként adja ki. Ezzel teljesen káoszt teremtett a rajongók között, engem meg megsértett ezzel, mert én gyűlölöm az ilyen jellegű hazugságokat. Vannak aztán válogatások, amiken megjelentem, Amerikában is, aztán jött az első Aborym album, a „Kali Yuga Bizzarre”, ami a Scarlet-nél jött ki, ahol a Plasma Pool „Drowning” is megjelent kalózként, és akit nem nagyon dicsértem, nem is jó a viszonyunk a mai napig sem. Aztán jött a második Aborym, a „Fire walk with us” (szintén Scarlet), nagyon szép digi-pack formátumban. Aztán van pl. egy Mayhem koncert az Avantgard-nál. Ezen egy számot énekeltem Milánóban, és ezt is felrakták. Ez LP-n és Pic LP-n is megjelent, címe: „Mediuolanum Capta Est”. Aztán az új Tromentor a „Recipe Ferrum”, ez is Avantgard Rex, szintén digi-pack. Aztán a szlovák Oziris jóvoltából a „Sick Years”, ami kis példányszámú dolog. Aztán a „Tribute to Mayhem”, szintén Avantgard, azon egy szám erejéig az Emperor-ban éneklek. (Attila kifelejtette a „Tribute to Burzum” dupla CD-t, amit az amerikai Unholy Records jelentetett meg, A Fenriz féle olsd school válogatást valamint egy kalóz kiadványt, ami „Live in Budapest ’86” címen jelent meg MK-n, és ha jól tudom, a Tormentor valaha volt legelső koncertjét tartalmazza.) És lesz az új Anaal Nathrakh és az új Limbonic Art, ahol egy-egy számban szerepelni fogok. Aztán meg lesz az új Aborym, de ez majd csak a jövő. (Mivel idő közben eltelt pár esztendő, ezért érdemes megemlíteni, hogy Attila kiadót alapított, ahol tervbe vette régi Tormentor anyagok CD-s kiadását. Az „Anno Domini” már meg is jelent.)

 

Az előző kérdésben szereplő Nuclear Blast-os válogatáslemezről: Ki keresett meg kit a lemez létrejöttével kapcsolatban? Mennyire ígéret ill. mennyire biztos, hogy lesz egy ilyen lemez? Mely együtteseidtől lesznek nóták a lemezen, és ki állítja össze az anyag tartalmát? Eredeti felvételek lesznek itt, vagy újra felvett számok?

Nos ez az album a Nuclear Blast-nál várhatóan nem fog megjelenni (végül Cacophonus Records lett belőle). Sajnos, bár tárgyalások voltak. Fél évig hitegetett engem a Nuclear Blast, hogy meg fog jelenni, de leléptek. Ez egy válogatás, továbbra is tervezem, hogy megjelenjen. Lenne rajta kiadatlan verziójú Mayhem, Tormentor, Emperor, Aborym, Limbonic Art, Anaal Nathrakh, Professor Fate, Plasma Pool, az Immortal-os side projectemtől egy szám. Szóval ez egy érdekes válogatáslemez, mert kiadatlan számok és kiadott számok kiadatlan verziói is lesznek rajta. A Nuclear Blast visszalépett, most van egy amerikai kiadó, akivel tárgyalok, hogy ők talán jövőre megjelentetnék. De én magánkiadásban is szívesen kihoznám ezt, mint egy olyan lemezt, ami engem képvisel, és terjeszthetném is underground vonalon.

 

A Nuclear Blast az európai lemezpiac egyik vezető metal-cége, s mint ilyen, profitorientált, határozott elképzelései vannak minden zeneipari termékről. Kinek szánják a lemezed? Megtudhatunk valamit arról, hogy veled milyen szerződést kötöttek/szándékoznak kötni? És a válogatáson hallható számok szerzői/jogok tulajdonosai mit szólnak? Te mit vársz a lemeztől?

Valóban a NB már félig multi-cégnek számít. Amúgy szerintem sok szemét is kijön náluk, szóval nagyon nem vagyok elszomorodva, hogy nem náluk jön ki a válogatás. Bár mindenképp egy jó promóció lett volna. Hát sokan vannak náluk, pár BM banda is, gondolom annak a körnek szánták volna a lemezt, meg az egész világnak. Szerződés nem született. A szerzői jogok természetesen rendezve vannak, és természetesen kapcsolatba léptem az összes kiadóval és zenésztársaimmal, akik ebbe a dologban érdekeltek. Hogy mit várok a lemeztől? Csak annyit, hogy áttekintést nyújtson és érdekesség legyen a rajongók és hívek számára. Remélem, hogy tetszeni fog, és érdekességeket fognak rajta találni. Az ilyen típusú lemezek mindig összegzések szoktak lenni, ez is az lenne a legutóbbi 15 év munkájához.

 

A múltkor említetted, hogy van Angliában is projekted… Erről kicsit bővebben?

Most volt egy vendégéneklésem az Anaal Nathrakh-ban, ami egy friss és népszerű BM banda. Náluk egy számot énekeltem fel. És a sráccal már terveztük korábban, hogy csinálunk egy külön side bandát is. Ez a Professor Fate. Sokat nem tudok még mondani, egy szám van kialakulóban egy számot rögzítettünk. Persze ez csak egy demo felvétel. Elég érdekes dolog.

 

Elég sokat levelezgetek az Interneten Európa minden tájáról metalosokkal sőt egyéb földrészekre is. Bővebben szinte senki nem tud Magyarországról, de a Tormentort tízből heten ismerik. Mit szólsz ehhez a tényhez?

Nos, ennek én nagyon-nagyon örülök. Örülök, hogy Magyarországot képviselhetem és terjeszthetem a hírét. Amúgy szerencsésnek mondhatom magam. Ha úgy vesszük, nem túl sokan mondhatják el magukról idehaza, hogy külföldre sikerült kijutniuk és ilyen sokáig fennmaradniuk. Az én nevem, úgy néz ki, hogy fönnmaradt, nem vesztettem el a hitelességem, az emberek továbbra is érdeklődnek a munkáim iránt. Büszke vagyok, és büszkén vállalhatom is külföldön, hogy magyar vagyok. Ez egy nagyon érdekes dolog.

 

Ha még emlékszel, le tudnád nekem írni a legendás korai Tormentor feloszlásának okait?

A Tormentor kb. ’89 vége felé oszlott fel véglegesen. Nagyon sajnálom így utólag visszagondolva. Az okok főként a sikerélményeknek az elapadása volt. A legfőbb ok az volt, hogy az „Anno Domini” lemez nem jelenhetett meg a tervezett módon. Azt nekünk akkor egy menedzser finanszírozta, aki közben kiadott egy másik lemezt is, egy német heavy metal bandát, a Stormwitch-ot, ami megbukott (Csak nem a T-34 kiadó lett volna a jó öreg Józsa Bélával?) elvesztette a pénzét, és nem tudta kiadni a mi lemezünket. És ebből az ostoba okból nem jelenhetett meg az „Anno Domini” bakeliten Magyarországon 1989-90-ben. Ez, amire előtte több mint egy évig keményen készültünk, hiába vettük fel, hiába volt kész, nem jelenhetett meg, Ehhez hozzájött az, hogy ebben az időben indult a glam és a white metal irányzat és elegünk volt az egészből. Teljesen kilátástalannak tűnt a helyzet akkor Magyarországról nézve. A nagy bandák, akik a példaképeink voltak, eltűntek, elváltoztak, a BM úgy tűnt, hogy megszűnik és egy hanyatló ágnak tűnt. Sajnos nem tudtunk a norvég és skandináv induló underground-ról, nem hallottunk róluk, és kilátástalannak tűnt az egész. Emlékszem, hogy voltak új számaink, amik nekem nagyon tetszettek, és sajnálom, hogy egyetlenegy felvétel sem maradt ezekről. Az „Anno Domini” utáni korszakban lassabb, monumentálisabb számaink voltak.

 

A legutóbbi Tormentor lemezzel sok mindenkit meghökkentettetek. Ha lesz még Tormentor album a későbbiekben, akkor várhatunk még tőletek hagyományos értelemben vett (black) metal-t? Milyenek voltak a külföldi visszajelzések? Itthon vagy kint fogyott jobban arányaiban, ill. itthonról vagy kintről voltak pozitívabb reakciók?

Valóban meghökkentő lemez volt, nem titkolom, hogy ez is volt a szándékunk vele. Nekem nem volt érdekem, hogy csináljak egy másik BM lemezt, miközben van az Aborym, tehát nem akartam két helyen ugyanazt csinálni. Aztán a régi tagokkal sem jött össze ez a dolog, új tagok után kellett néznünk a Zsolttal. Ezek okozták azt, hogy változott a stílus, valamint az, hogy az eltelt 10 év a szerzőre nagy hatást gyakorol. Zsolt írta a számok legjavát, míg pl. az „Anno Domini”-t a Szigeti Attila. A visszajelzések… Hát, sajnos nem voltak elég jók. Mindenki egy kicsit értetlenkedett ezen a lemezen, Lehet, hogy egy kicsit túl messzire mentünk, de hát a Tromentor már csak ilyen. Mellesleg amíg mi léteztünk 1989-ig egyetlenegy jó kritikát nem olvastam a Tormentor-ról. 1989-90 előtt a sajtóban rólunk szóló pozitív kritikát vagy cikket nem láttam. Ha valaki ilyet tud, akkor az engem nagyon érdekelne. Csak negatív kritika volt, meg hogy a Tormentor egy szar, és miért kell ez, erre nincs szükség stb.. Nos, most is egy kicsit ezt éreztem. Úgy látszik, ez a Tormentor hatása. Külföldön a magyar részt nem értették, itt Magyarországon értik a magyar részt, de az meg egy teljesen groteszk és fricskázó, az elmét egy különös ponton érinti. Na most ez egy hosszú távú lemez, ez nem egy trendy lemez. Ezt bármikor felrakja valaki, akkor ez mindig ugyanazt fogja mondani. A múltkorában egy neves hazai BM zenekar basszusgitárosával beszélgettem, és mondta, hogy elnézést kér, mert amikor megjelent, akkor teljesen csalódott benne, ki volt ábrándulva és rosszak találta, most viszont el kellett telnie egy-két évnek, hogy felfogja a mondanivalónkat. Mondta, hogy mára már az egyik kedvenc lemeze. Hogy lesz-e új Tormentor? Ezt biztosra nem tudnám mondani. Viszont minden bizonnyal váratlan meglepetéseket fog okozni, hogyha mégis elkészül. Az eladások… Érdekes, hogy az olasz kiadó azt mondja, hogy gyengén fogy a lemez, viszont amikor én is szerettem volna kérni egy-két példányt, akkor közölte, hogy mind elfogyott. Ez egy igen érdekes ellentét, ami mindig a kiadók és a zenészek közti viták alapját szokta képezni. Pontos adatok tehát nincsenek. Az biztos, hogy a „Recipe Ferrum” 3000 fölött fogyott, a Plasma Pool-ok limitálva voltak 1000-re (csakúgy mint a „Seventh day of the Doom” is). Az „Anno Domini” hat évvel ezelőtti adat szerint 3000 körül volt. Ez is egy kicsit kérdőjeles számomra, tekintve, hogy a világ minden pontjáról kapok leveleket és tényleg mindenki ismeri. Ez tehát egy nagy talány. A Mayhem lemez kb. 30000 körül van, de az együttes többi tagja szerint az is minimum 50000 példányban kelt el.

 

A Tormentor nem egy folyamatosan működő együttes, ez köztudott. Rólad lehet tudni, hogy mivel foglalkozol a holt időben, Zsoltról is tudjuk ezt a tetoválós dolgot. De mi a helyzet a többi zenésszel, Mugambi Bwana és Klempájsz Zénó gitárosokkal?

Mugambi Bwana azaz Zoli egy egyéni zenész. Néha játszik formációkban. Most nem tudom, hogy mit csinál, de néha pub-okban szokott föllépni és van egy programja egy szál akusztikus gitárral és énekel. Blues-os zenét csinál. Mellesleg egész jópofa, amit játszik. A Zénó pedig szintén zenél, de ő egy punk formációban van. A régi Aurórás énekesnővel (A „hölggyel” egyébként 1985-ben a Lila Akácok nevű punk formációban Machát Zsolti is zenélt együtt.) csinálnak valami zenekart, meg, hogy koncertszervezésbe fogott, és a budapesti „Vörös Lyuk” nevű klubbot szervezi.

 

Nyilván láttad/hallottad (ez már kb. két éve volt) a „Recipe Ferrum” Metal Hammer-es Hangpróbás értékelésében, hogy az egyik pontozó „0” ponttal értékelte azt. Mi volt az első reakciód, mikor megpillantottad? Mit szólsz ahhoz, hogy sokan az első harmadról megfeledkezve csak a második és harmadik harmaddal azonosítják a CD-t (mert itt valószínűleg ez akaszthatta ki a kritikust)?

Megmosolyogtatott minket is. Nem sokan szoktak nulla pontot kapni. De valóban volt benne sértő hangnem is. Nyilván a fiatalembert annyira sokkolta a lemezünk, hogy képtelen volt minősíteni. De ez nem is baj. Ez régen sem volt másként, a Tormentor amíg fennállt, mindig rossz kritikát kapott. Ez részben természetes is, mert extrém zenét játszunk, és az extrém zenének ez az egyik sajátossága, hogy ellenérzéseket vált ki az egyes emberekből.

 

Lehet, hogy, hülye a kérdés, de mennyire poén és mennyire komoly a „Recipe Ferrum” második és harmadik harmada?

Komolyan gondoltuk. Komoly szándék volt az is, hogy okkult és fekete dolgokat egy ironikus humorba ágyazzuk, és egy humoros érzéssel itassuk át. Ez egy új dolog szintén, a belőlünk jövő művészet megnyilvánulása. Túl sok hozzáfűzni valóm nincs. Mellesleg magyarul éneklünk a Zsolttal a lemezen, és ha megfigyeled, nagyon nehéz lenne ezeket a részeket lefordítani. Ezt persze kontrázza a „Brummadza”, ami az ősi gyermeki ösztönöket hivatott felcsillantani. Ez olyan, mint amikor a régi gyermeki sérelmek visszatükröződnek egy felnőtt ordításaiban, kitörésébe. Minden esetre ez minden nyelven ugyanezt jelenti.

 

A Stygian Shadows web-zine-en jópár ezelőtt olvasható volt egy interjú a Darkthrone-os Fenriz-zel. Megkérdezték tőle, hogy mit tud a Mayhem-es Dead haláláról. Ha jól emlékszem, Fenriz azt mondta, hogy az ügyhöz a Tomentornak is volt (feltételezhetően nem tevőleges He-He!) köze. Kommentálnád ezt?

Ezúton is szeretném hangoztatni, hogy a Tormentor Skandináviában nagy népszerűségnek örvend. Fenriz-nek az első kedvenc zenekara volt a Tormentor, valamint a Dead-nek is én voltam a kedvenc énekese. A Satyricon dobosának, Frost-nak is én voltam a kedvenc énekese, büszkén mondta nekem, hogy az „Anno Domini” lemez borítóján látható logót ő tervezte. Számomra ő az egyik legjobb dobos a mostani színtéren. Én sokra tartom az ő művészetét, és jó embernek tartom őt.

 

Még egy kérdés a régi norvég dolgokról: Olvastam egy korábbi interjúdban, hogy tudtál arról, hogy Vikernes és Euronymus utálták egymást. A következőt olvastam az Interneten: „Euronymus csak egy kommunista volt, aki a fajok keveredését pártolta, és ezért meg kellett ölnöm.” Ez az idézet a norvég TV-híradóból származik, és ezeket a szavakat Varg a bíróság előtt mondta. Lehetett ez is a gyilkosság valós motivációja szerinted, vagy csak utólagosan szeretné Varg így beállítani az esetet, mert ez az új, náci jellegű imidzsének jobban megfelel?

Ó, ez baromság. Én nem osztom ezeket a nézeteket egyébként. Vikernes – Euronymus… Tény, hogy utálták egymást, Euronymus baloldali volt, Vikernes jobboldali. Nekem mindkettő a barátom volt. Szóval, ezeket a politikai dolgokat megvetem, és ez egy olyan dolog, amit nem szívesen ötvözök a zenémmel. Azt kéne látni, az út végén mindenkit a halál vár, akár zsidó, akár néger akár fehér. Igazából nem ezzel kéne foglalkozni. Az egész politika meg a nácik… Ez egy friss dolog, ami pár száz év múlva teljesen érdektelenné válik. Ha megnézzük, akkor talán az egyetlen a római birodalom, ami említésre méltó. Voltak extrém nézetek, de ezekhez túl sok közöm nincs. Én a művészetnek a lényegeként a zenét látom, a szöveg kevésbé fontos. A zene akár szöveg nélkül is több mindent tud kifejezni, és ez az egész egy primitív emberi dolog, amit a művészetembe nem szívesen vonnék bele. Az indíték pedig csak a szimpla gyűlölet volt, semmi más, és mindegy, hogy hogyan fogalmazzuk meg.

 

A Plasma Pool-al való első hanganyagotok a Trottel Records-nál jelent meg (ez később külföldön bónuszokkal CD-n is megjelent). Engem annak idején meglepett, hogy Rupaszov Tamás leszerződtetett benneteket, hisz ő kifejezetten punk/ hardcore/ alternatív kiadót működtetett akkor. Hogyan emlékszel vissza erre a kiadványra és azokra az időkre?

Nagyszerű idők voltak, ’91-’92. Pörgés, bulizás. Volt egy ilyen optimista hangulat a levegőben, a rendszerváltás miatt is, ami azután teljesen lehanyatlott. A kazettánk a Trottelnél jelent meg, de korábban is kijött valami. Egy 120 példányos szegedi koncert, ami gyűjtőknél még talán fellehető. Ez egy 1991-es koncert volt. Aztán a Rupaszov megjelentette ezt a kazettát, aminek nem túl sok visszhangja volt. Nem tudom, hány példányban jelent meg, de a rajongók folyamatosan nyüstöltek érte, hogy nem lehet kapni. Ez egy igen halovány kiadvány volt. Tamásnak azt köszönhetem, hogy mégis megjelent ez az anyag, és eljutott Olaszországba, ahonnan egy kiadó érdeklődött. Ez neki is jól esett és büszke volt rá, hogy egy kiadvány, ami nála jött ki, az külföldön is érdeklődést váltott ki. Egyébként a külföldi CD-n van valóban két vagy három bónusz track is. A kazetta is ritkaság, én sem vagyok biztos benne, hogy nekem megvan-e. Egy fekte borító és lángoló gépek vannak rajta.

 

Van egy újabb Plasma Pool CD is („Drowling”). Erről valamit mondanál? Új anyag, vagy valami gyűjteményes dolog? Lesz esetleg valami harmadik anyag is később? Kikkel készült a második anyag és kik alkotják ma a Plasma Pool-t?

Na, erről már korábban beszéltem. Ennek a kiadványnak az a lényege, hogy csak élő felvételeket tartalmaz ’91-’92 tájékáról. És egy trilógiának lett volna a második része. Ekörül a kiadvány körül sok ellentmondás van, mert készítettünk egy anyagot, ami teljesen más mint ez. Az egy lassú ambient-es Plasma Pool lett volna, és az lett volna az a második lemez eredetileg. Mi ezt ki is küldtük a kiadónak, de ők azt gondolták, hogy korábban kiadnák a trilógia harmadik részét, amit nem is mi állítottunk össze, hanem egy rajongónk, Vámosi Tamás. Ezzel semmi baj nem lenne, a gond az, hogy ők olyan színben mutatták, hogy ez az új Plasma Pool, és nem volt rá írva, hogy koncert, pedig mi ezt a borítóterven feltüntettük. Nem beszélve arról, hogy engem csak akkor tájékoztattak az egészről, amikor már a lemez kint volt az üzletekben. Felháborodtam azon, hogy rendben van, hogy kiadnak egy másik anyagot, nem azt amit kiküldtünk, viszont annak ellenére, hogy 50%-ban régi számok vannak rajta, és úgy új Plasma Pool albumként feltüntetni, nem tisztességes. Én ha veszek egy lemezt, akkor szeretem tudni, hogy élő lemez-e vagy egy új stúdiólemez. Becsapva érezném magam, ha vennék egy újként kiadott CD-t, és amikor utána otthon berakom, akkor nem értem, hogy mi ez a szar. A CD-n egyébként kazettára készült, korán sem stúdióminőségű felvételek vannak. Mellesleg az album egy jó album, ha azt nézzünk, hogy mi akkoriban élőben ezt tudtuk itt, Magyarországon produkálni. Zeneileg tehát jó dolog. Ez egy félig kalózlemez, amelynek kiadása miatt össze is vesztem a kiadóval, mert ez egy gerinctelen húzás volt a részéről. (Idő közben 2004-2005-ben megjelent egy harmadik hivatalos Plasma Pool CD is, de ez már Attila nélkül.)

 

Beszéljünk picit a Korog-ról is. Mennyiben fog módosulni a Korog zenéje a belépéseddel? Hallottam black-rock’n’roll-os terveidről. A Korog keretein belül kivitelezhetőek ezek a dolgok? Mennyire tudja befolyásolni egy új tag az alkotás jól bejáratott menetét?

2001 nyarán keresett meg engem a gitáros, Ágoston Péter a Korog zenekarból, hogy olvasta az egyik interjúmban, hogy utalgatok arra, hogy szeretnék itthon, Magyarországon valamit kezdeni. Ők épp énekes csere közepén voltak, és hogy lenne-e kedvem megpróbálni. Lementem a próbájukra, és megegyeztünk, mert megtetszett a zene, érdekesnek találtam. Azóta ez egyre jobban érik, rendszeresen próbálunk, rakjuk össze a számokat. Ezek természetesen teljesen különböznek a régi számoktól, új műsor lesz. Az „Álmodj makkal”-nál kevésbé technikásabb de ütősebb zene lesz. Hogy ez-e a black’n’roll, azt nem tudnám kategorizálni, de van benne egy ilyen íz. Számomra ez a zene nagyon jó és érdekes. Ha valaki végignézi a pályafutásomat, láthatja, hogy figyelmemet mindig is az új dolgok felé irányítottam. Mindig új irányokba mozdultam és ez is egy ilyen próbálkozás. Nem BM, hanem valami más és várhatólag más közönségnek is szól, de a hangom miatt gondolom, hogy a BM-osoknak is be fog jönni. A kiadónk, a Nephilim lett volna, de pl. az előbb beszéltünk egy válogatásról, ez a kiadó azt is bevállalta volna. A Czifrik Misivel, akivel nagyon jó kapcsolatban voltunk, megbeszéltem, hogy megjelenik mindkét lemez, de mivel a kiadója tönkrement, be kellett zárnia, ezért mentem utána a NB-hoz.

 

A Korog-gal már elkészítettetek egy demót is. Mesélnél erről valamit?

A lényeg az, hogy ezt egy éjszaka alatt vettük fel, és „Live in Studio” néven jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy élőben nyomtuk fel a számokat, nem pedig sávonként vettük fel. Ez az egész zenének egy korai stádiuma.

(Az interjú folytatása "Csihar Attila special 2." menüpont alatt található.)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.