"Hallgatok most, csak a szemem beszél, nyár van, a fákon ezernyi levél.
Nevet a lelkem, ne kérdezd, sóhajt az élet, álmodom csak, s közben odaérek.
Megérint valami illatos a szélben, ne menj, maradj!! Ez jólesik éppen.
De lassan elköszön, kihal a szép tájból, itt marad az íz, az illat, hogy néha elvarázsolj."
vigyázz ebben a nagy melegben
kánikula mentes szép napot kívánok Zsóka
|
Szia Drága! Szép álmokat! Remélem jó hűvös a hálószobád;)) Puszika semilin |
Engem csöndre nevelt az élet,Én mindig csendes voltam és ha mással harcolnom kellett,önmagammal harcoltam. Én nem néztem a jót, a rosszat sokszor elbántak velem. S tudtam, hogy ocsmány a bűn, de,ocsmányabb az, ki bűntelen. Én kárhozott vagyok, ki bűnét szenvedi és ismeri, Súlyos vétkekkel terhes, hogy majd megbocsássanak neki. Én nem hiszek a tisztaságban,mert nincsen tiszta ember, De tisztelem azt, kit az élet .,felitat küzdelemmel. Szeretem, ki megtörtségétőlRogyva fekszik és hallgat S az utolsó szó jogán magához ,ragadja majd a hatalmat. Mert szemében örök szikra ég,szeme tükrözi az eget, Benne szikrázik a messzeség,mely kibontja a fényeket. Mert kit csöndre nevelt az élet,annak hosszú s könnyes az út. S ha minden csatát el is veszít Ő nyeri meg a háborút!
Szia Drága!!!! Ma igen meleg volt..
Nem mertem elmenni semmere sem.
Holnap sem mozdulok ki.Öntözöm magam..
További szép estét kívánok,És még szebb
hetet.Vígyázz nagyon magadra.
Puszikállak Luna..
|
Legyen csodás a napod! Legjobb meg se moccanni ebben a kánikulában:) Puszika semilin
|
Mert szeretlek,
Ezért hagylak az
utadon továbbmenni,
és kívánom,hogy legyen
valaki aki legalább
olyan boldog lesz
amikor melletted lehet,
amilyen én voltam veled....
Csodálatosan szép,
pihentető hétvégét
kívánok: Zsóka
|
Vasárnaptól elmegyek két hét szabira,de addig is itthagyok egy szemet,hogy lenemaradjak semmiről.Szép napot Szia Laci |
További nagyon szép estét , Jó éjszakát,szép álmokat Kívánok.Neked Drága..Kellemes hétvégét.puszika.Luna
|
Köszönöm a diákat.Nagyon szépek voltak.
Kivánok nagyonszép estét.Puszi.Szupernagyi
|
Kellemes hétvégét kivánok.
Puszi.szupernagyi.
|
Kellemes hétvégét kíván: juillet |
"Az idő túl lassú azoknak, akik várnak, túl gyors azoknak, akik félnek, túl hosszú azoknak, akik gyászolnak, túl rövid azoknak, akik örvendnek. Ám azoknak, akik szeretnek, az idő nem számít."
Szia Drága Pikikee! Nagyon szép napot és csodálatos, pihentető hétvégét kívánok Neked! Szeretettel ölellek: Manócska
Új oldalam, még finomítom itt ott... Ha időd és kedved engedi... Szeretettel várlak! |
Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban, pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: "ELMÚLIK”
Szia Drága! Kívánok csodaszép napot Neked.Puszika.Luna
|
|
Megkergetni a felhők árnyát, Versenyt futni a széllel a réten, Dobogó szívvel a fű közt nézni: Felhőcsordák úsznak az égen. Jössz e velem? Forrás útját kiegyengetni, Hadd nyargaljon a víz csobogón, Rakni kavicsból tiszta medencét, S végire bodzafacső kifolyót. Mondd, jössz e velem? Térdig járni a fürge patakban, Köveket rakni, hogy álljon a gát, Lesni a mohazöld sziklán csendben a Csevegő - csacsogó víz - muzsikát. Csokrot rakni a kőfeszületre, S tarka virágból gyöngykoszorút, Festett tövisét mind letakarni: Bádog - Krisztus ne legyen szomorú. Jössz -e velem? Hazaindulni a lemenő nappal, Enni a vacsorát éhesen, Aludni, ahogy csak az igazak tudnak: Álomtalanul és édesen. Jössz e velem, mondd, jössz e velem?
Bocsánatodat kérem, hogy nem jöttem ilyen sokáig. 2 hét szabi után újra dolgozom:( 664 új üzenet várt a melóhelyen. Sose érek a végére... Remélem neked jó napod van, én mindenesetre azt kívánom! Ölellek semilin |
"Hallgatok most, csak a szemem beszél, nyár van, a fákon ezernyi levél.
Nevet a lelkem, ne kérdezd, sóhajt az élet, álmodom csak, s közben odaérek.
Megérint valami illatos a szélben, ne menj, maradj!! Ez jólesik éppen.
De lassan elköszön, kihal a szép tájból, itt marad az íz, az illat, hogy néha elvarázsolj."
Legyen szép napod
Szeretettel ölellek Zsóka
|
Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik - sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.
Szia Drága..Jó éjszakát szép álmokat .Kívánok csodaszép hetet.Puszillak.Hoztam egy bannert,melyen egy új oldalam van ,ha ráérsz megköszönöm ha megnézed. Még alakuloban van.... Luna.
|
Kellemes hétvégét,és jó pihenést kivánok.
|
A lélek szeme sehol sem találhat több ragyogást és több sötétséget, mint az emberben: nem pihenhet meg ennél félelmetesebb és ennél bonyolultabb, ennél titokzatosabb és ennél végtelenebb valamin. |
|
Hugo, Victor
Szia Drága!!!Kívánok mára csodaszép
Kellemes hétvégét.Puszillak.Luna
Linked barátaim közé teszem bannert viszem..Puszillak | |
[Friss hozzászólások] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|