-Wiliem: Nem érted? Nézz rá erre a lányra mit tettél vele!

-Sinclair:Mit, bánatában annyit evet,hogy elhízott?

-Wiliem: Elhízott?! Nincs neked szemed?!Állapotos!

-Sinclair: Tessék?

-Wiliem: Igen, gazember módjára viselkedtél vele! Cserbenhagytad!

-Sinclair: Amikor elmentem még nem volt terhes.

-Wiliem: Mondom,hogy gazember vagy,még le is tagdod.Azt is tagadod,hogy elcsábítottad?Pedig figyelmeztettelek,hogy hagyd békén.

-Sinclair: Persz,elcsábítottam,de csak egyéjszakás kaland volt.

-Wiliem: Igen,mert másnap leléptél.

Később Sinclair szemrehányást tett Rosenak.

-Sinclair: Nehogy azt hidd,hogy most csőbehúztál, továbbra sem érdekelsz és a porontyod sem.

-Rose: Kérlek ne beszélj így velem.

-Sinclair: Úgy beszélek ahogy megérdemled.

Teltek a hónapok, Wiliem és Sinclair kibékültek, sőtt Wiliam megkérte Sinclairt hogy maradjon náluk pár hónapig. Arra gondolt,hogy ha addig itt tudja tartani barátját amig Rose megszüli a gyerekét akkor az hátha meglágyítja Sinclair szívét és legalább Rose boldog lesz.

A kis George is felcseperedett, ugyan olyan vörös haja lett mint az apjának. Wiliem tanitgatta járni és beszélni fiacskáját.

Wiliem számításai félig meddig bejöttek. Sinclairt ott tudta tartan iaddig amig meg nem született Rose kislánya Molly. A sorsdöntő találkozás ismét késő este a konyhában zajlott le. Rose lement,hogy megetesse a kis Mollyt, Sinclair pedig akkor tért haza a kaszinóból.

-Sinclair.:Rose, ki az ott a kezedben?

-Rose:A lányod

-Sinclair: Ha,Ha,Ha,…-hangosan és gúnyosan nevet.

-Sinclair: Méghogy a lányom, nekem nincs lányom,pláne nem ez a kis fattyú.

-Rose: Nem mondj ilyeneket a gyerekünkre.

-Sinclair: Nem a gyerekünk,a te gyereked. Mégha fiú lenne akkor esetleg elgondolkoznék rajta,hogy biztosítom a jövőjét,de egy mihaszna lányhoz semmi közöm.

E szavak hallatán Roset iszonyatos düh fogta el, és megátkozta Sinclairt.

-Rose: Sinclai Morgen, kívánom,hogy Mollyn kívül soha ne legyen más örökösöd hiába vágysz majd rá, és kívánom,hogy egyszer még sírva könyörögj ennek a kis „fattyúnak”, hogy legalább egy kedves gesztusa legyen feléd, és ismerjen el téged az apjának!

Sincalir ezuttal sem tagadta meg önmagát, érezvén,hogy kezd a helyzet kényelmetlenné válni angolosan távozott. Rose ezuttal is utána szaladt,de most nem könyörgött neki,hanem átkozta őt.