A Tenseiga lelke  1.rész

Előzetes: A lávamező messze vöröslött, a levegő színesen úszott körülötte a kibocsátott gázok miatt. Élő ember nem lett volna képes behatolni e helyre, a mérges gázok és a forróság rögtön végeztek volna vele. Inu no Taishou rendíthetetlenül haladt a félig megszilárdult láván, alakját sejtelmes ködbe burkolták a párák. Már messziről kivehető volt egy hatalmas díszes kapu. Inu no Taishou elérte célját, s most ott állt a kapu előtt.

-Ha arra érdemes vagyok…ezt mégis hogy képzelte Totosai?!- azzal összehúzta szemét és tenyerét a kapu melletti furcsa jelre helyezte. A kapun érintése nyomán jelek tűntek föl és az ajtó rése felizzott. A szellem borotvaéles karmaival a résbe vágott, mire a kapu feltárult. Mögötte egy monokai várta, szemei még a lávánál is vörösebben világítottak.

-Tehát te vagy Heikun! Bizonyára tudod mi járatban vagyok it…

-Sikerült bejutnod…hmm, elismerésem- válaszolta Heikun és gúnyos mosolyra húzta ajkát-persze te is egy monokai vagy! Méltó ellenfelem lennél…Azonkívül jól sejted, valóban tudom miért vagy itt!

-Akkor adj lelket a kardnak!- kiáltotta Inu no Taishou miközben kirántott egy vékony kékmarkolatú kardot, és Heikun felé nyújtotta.

-Tehát ez az,…az élet kardja! Nagy kockázatot vállalsz ezzel monokai! A hordozása nem neked való lenne.. látom a gonoszságot benned, de teljesítem óhajodat! Kelj életre, Tenseiga!!!......

A földön mindenfele vércseppek csillogtak. A cseppek egészen egy házig vezettek, melyből beszélgetés hangja szűrődött ki.

-Nagyuram, pihenned kéne! Ez a sérülés elég súlyos, és nem mintha ellenemre lenne, de még mindig szivárog belőle a vér…

-Ne aggódj miattam, Myouga, pont azért kelek útra, hogy a sérülésem orvosoljam. Felkeresem a szent forrás vizét, annak az ereje a legenda szerint képes bármilyen sebet begyógyítani! Amíg távol leszek vigyázz a fegyverekre és ha baj van mondd meg Sayanak, hogy repüljön utánam!

-D-de-de-de Nagyuram, és ha az ellenséged megtalál!...

-Ne aggódj Myouga, Riukotsusei-jel nem lesz több bajunk! Most indulok!

Inu no Taishou kisétált a házból. Oldalán mély véres seb jelezte a Riukotsusei által okozott sebet. A monokai nehezen mozgott, látszott, hogy a seb nagyon súlyos…

Kitsu, a kistermetű koboldszerű szellem mindennek tanúja volt. A szellem szürke színű volt és nagy, lelógó fülei voltak, kaján mosolya, és csibész, gonosz természete. Épp készült urának elújságolni a történteket. A fák fölött suhanva végre meg is pillantotta.

-Sesshoumaru Nagyúr! Híreim vannak számodra!- kiáltotta csillogó szemekkel és leszállt a földre.

-Nos?- Sesshoumaru érzéketlen szemekkel nézett rá.

-Uram, itt az alkalom! Apád elhagyta a házat vízért a szent forráshoz, pár napig biztos nem jön vissza! És a kardok mellet csak Myougát hagyta.

-Hmm, ….érdekes. Hatalmas apám csak annyira becsülné a kardjait, hogy egy bolhával őrizteti őket?!

-Uram, ott lehet még Saya!...

-A tervet holnap hajtjuk végre, Kitsu- felelte, majd sarkon fordult és elindult az erdő irányába.

Sesshoumaru és Kitsu megközelítették a házat.

-Nagyuram, legalább csak azt a kis pattogó Myougát hadd intézzem el!

-Ne légy bolond!..Kitsu, nézd meg benn van-e a bolha a házban!

Kitsu szinte sírva indult, ám hamarosan egész más hangulatban tért vissza.

-Nagyuram, a kis vérszívó nincs a házban, Saya pedig kijött a kardból és alszik! Keresve se lehetne jobb alkalmat találni!

Sesshoumaru ajkán egy félmosoly jelent meg- Kitűnő! -azzal minden rejtőzködés nélkül megindult a ház felé. Félrehúzta az ajtót takaró bambuszfüggönyt és belépett.

A földön ott volt Inu no Taishou 3 kardja. A Tetsusaiga, a Tenseiga és a Shou’unga álló helyzetben, szabályos háromszöget alkotva álltak és egy különös kék erőtér kapcsolta össze őket. A falnak támaszkodva hangosan horkolva Saya, a Shou’unga szelleme aludt. Myougának hűlt helye sem volt. Sesshoumaru ott állt az előtt az erő előtt, amit apja képviselt.

Az Alvilág kardja, az életé és a pusztításé, ami már oly régóta kell neki.

-Apám, biztos vagyok benne, hogy nem lesz ellenedre, ha magamhoz veszem, hisz különben is nekem szánnád- hangjában egy kis tisztelet is érződött. Azzal megindult a Tetsusaiga fele.

Kezét nyújtotta a markolat felé, ám az egy furcsa erőtérbe ütközött. Az erő csúnyán megcsípte, mintha a kezébe áramot vezettek volna. Sesshoumaru bosszúsan rántotta vissza kezét és újra a kard felé nyúlt. A csípő érzésen áthatolva közelebb nyúlt a markolat felé, de az erő ezúttal teljesen körbevette és rázni kezdte pokoli kínt okozva ezzel. Sesshoumarunak olyan érzése volt, mintha a kard beszélne hozzá, de ellenségesen. Szóval a Tetsusaiga elutasítja….

Sesshoumaru újra visszahúzta a kezét és kissé már zihált is.

-Az nem lehet, hogy engem, a nagy Sesshoumarut, Inu no Taishou fiát elutasítsa…-gondolta, majd a hirtelen indulattól dühödten megfordult, hogy hirtelen megragadja a Tetsusaigát...

Keze szélsebesen hatolt át a kínzó aurán, mikor…

Mielőtt elérhette volna a markolatot egy másik erő visszarántotta és egy pillanatra megbénította. A fejében pedig tisztán felcsendült egy hang:

*-Én vagyok a tied…!**Erőd méltó…*

Sesshoumaru a dermedt bénultságból kilépve hirtelen oldalra fordította a fejét. A Tenseiga pár centivel a föld fölött lebegett, belőle pedig kék fényözön áradt…Sesshoumaru döbbenten hőkölt vissza, de a kard a következő pillanatban már ugyanolyan helyzetben állt mint előtte.

Sesshoumaru egy lépést tett felé és kezét lassan a Tenseigáért nyújtotta. Az ártó aura ezúttal nem alakult ki, sőt ez az aura hívogató érzést keltett. A Tenseiga nem utasította el. Sesshoumaru a kezébe vette és kirántotta a tokjából. Semmi különös nem látszott rajta, egy vékony, kissé rozsdás penge volt kék markolattal melyet fehér minták díszítettek. Sesshoumaru érezte, hogy különös erő áramlik közte és a kard közt. Ekkor megjelent Kitsu.

-         Nagyuram, Myouga bizonyára messze elmehetett, mert a közelben nem bukkantam nyomá….- mikor a kis szellem meglátta urát a karddal kezében, elállt a szava.- Uram, ez a rozsdás vacak AZ?!- a gonosz kis szellem nem tudta elfojtani mosolyát- Érdekes, apád ekkorát füllentett volna neked, hogy azt mondta hatalmas agyar képében jelenik meg a nagyhatalmú szellem előtt?!- Kitsu kárörvendése egyre nőtt…

-         Idióta, ez nem a Tetsusaiga, hanem a Tenseiga!- felelte Sesshoumaru hidegen.

Kitsu most Sayára nézett.

-         Ha-ha, ezt a bolondot hogy elnyomta az álom! Persze ilyen kardok őrzése nem igényel valami nagy erőfeszítést, én el is mennék a helyében mulatozni egy szerzetes házához…

Sesshoumaru ránézett a szeme sarkából és összevonta a szemöldökét. Kitsu tovább ütötte a vasat:

-         Aha, szóval akkor ez a Tetsusaiga, mivel a másik mellett az a bolond szellem alszik! Miért nem ezt tartod a kezedben, Sesshoumaru Nagyúr?- kérdezte élcelődve.

-         Mert a Tetsusaiga nem fogad el engem.

-         Nem fogad el??!!- Kitsuból kitört a kacagás. Hát már a kardok is válogatnak?! Bocsáss meg Sesshoumaru nagyúr, de számomra ez felfoghatatlanul ostobának hangzik, hogy egy kard válassza ki a gazdáját!... Persze, lehet, hogy ez a kard olyant utasít el, aki el akarja lopni őt, az illető apjának jogos tulajdonát!!! Ha-ha-ha.

Sesshoumaru a szellem felé fordult. A földön fetrengő szellem egy pillanat alatt elhallgatott mikor meglátta Sesshoumaru arckifejezését.

-Na.. Nagyuram, félre ne érts, én nem rólad beszéltem! Ne, kérlek Sesshoumaru nagyúr, várj!... Jól van, bocsáss meg!

Sesshoumaru lecsapott Kitsura kettészelve a bosszantó kis szellemet a Tenseigával. Kitsu mozdulatlanul a földön maradt. Sesshoumaru fölé hajolt; furcsa dobogást hallott.

-         Hm..- halvány mosollyal az arcán felemelkedett- értem már miért te vagy az élet kardja….Tenseiga… Nem értem apám miért tartja olyan elképesztően csodálatosnak az erejét…Ez egy haszontalan kard- azzal a földbe szúrta a Tenseigát tokját leejtve mellé, sarkon fordult és kisétált az ajtón…