Sztárok a jégen
Sztárok a jégen
 
Versenyzők
 
Bíró Ica

 

Az egykori metal-lady életfilozófiáját viszi a jégre: „Mindig merj mást megtenni, mint eddig, mert ez a fiatalság elixírje!”

Szinte a kezdetek kezdetétől figyelemmel kísérjük jeges pályafutásotokat: ami azt illeti, az elején inkább csak jeges pálya volt, futás nélkül…

Bíró Ica: Igen, nullpontról kezdtem, vagyis valóban nem tudtam egy kicsit sem korcsolyázni. Csodálkoztam is, amikor Krisztina mondta, hogy szerinte fog ez menni! Akkor azt gondoltam, még az is lehet, hogy látnok…

De megy ez, napról-napra, hétről-hétre mind jobban és jobban…

Bíró Ica: Igen, lehet hogy tényleg látnok Krisztina, hiszen valami azért csak-csak történt! Az első hét elég iszonyú volt: estem-keltem, estem-keltem, a második hét sem volt sokkal jobb, aztán megkaptam Lacit, a páromat. Onnantól azt mondták a szakemberek, hogy elindultam. Nekem az kell, hogy valaki fogja a kezem, és csak velem foglalkozzon. Elég edzett csaj vagyok, de életemben nem jártam így: ahogy lementem a pályáról, olyan izomlázat éreztem, hogy alig bírtam beszállni a kocsimba.

Az előzmények ismeretében: mit vársz az első adástól?

Bíró Ica: Hogy megússzam! Nagyon izgulok, rá sem merek gondolni, burjánzik bennem az adrenalin!

Gondolom, már kész a koreográfia. Nehéz?

Bíró Ica: Nehéz, többek között három emeléssel. Ráadásul éppen Laci az az emelőember, aki elég veszélyes mutatványokat csinál. Azzal kezdjük: rögtön az elején az egyik legveszélyesebb emeléssel.

Ebből láthattunk némi ízelítőt a Mokkában: fölkapott a feje fölé, és pörgetett-forgatott, hajmeresztő volt…

Bíró Ica: Gyakoroltuk szárazföldön és gyakoroltuk jégen. Teljesen megbízom Laciban: már a szárazföldön is éreztem, hogy jó kezekben vagyok, és segít a technika is, meg kell feszíteni magam. Egyetlen egyszer adódott gond, amikor megcsúszott emelés közben. Mindebből annyit érzékeltem, hogy addig zaj volt, majd egyszer csak néma csend. Megálltunk, letett, én pedig kérdeztem, mi a helyzet? Megtapsoltak, és mondták: tökéletesen csináltam, hiszen meg sem rezdültem. Ugyanúgy feszítve maradtam, és mint kiderült, ez volt a szerencse. Mert ha mindketten megrogyunk, akkor borulunk. De nem ez a legrosszabb, hanem a hányinger: az emelések után ki kellett találni egy pózt, amiben kiszédülhetek. Laci ugyanis letesz, én pedig azt sem tudom, hol vagyok, annyira forog minden. Tizeneket pörög velem, ezt nem sokan csinálják: ő képes rá, nagyon-nagyon profi, én pedig abszolút biztonságban érzem magam a kezében.

Megvan már a kűrruha?

Bíró Ica: Igen, gyönyörűszép kűrruhák lesznek, ráadásul ügyelnek a részletekre: ha fellibben a szoknya, akkor sincs semmi, és ha fejre állok, akkor sem esik ki a mellem. Nagyon-nagyon izgulok, rettentően kell koncentrálni, minden idegszálammal odafigyelek. És hiszek a pozitív gondolkodásban: voltam Indiában Sai-Babánál, voltam Kínában, a shaolin papoknál, hiszek az univerzum energiáiban, és hiszek a hitem erejében. Ha elhiszem, hogy sikerül, akkor sikerül! És voltaképpen ez az a pont, ami miatt elvállaltam ezt az egészet. A könyvemben leírt életfilozófiám: „Mindig merj mást megtenni, mint eddig, mert ez a fiatalság elixírje!”.

Említetted a koncentrációt, amit a távoli utazásaidon fejlesztettél tökélyre. Ez azért nem rossz alap…

Bíró Ica: Sőt! Amit ott nekem megtanítottak a mestereim, és maga a shaolin-főpap… Ez egyébként a világon egyedülálló: én vagyok az egyedüli nő a világon, akit beengedtek a kínai szent templomba…

Hogy sikerült elérni mindezt?

Bíró Ica: Mielőtt a magyar shaolinokkal kimentem Kínába, már sokat foglalkoztam bioenergetikával. A mesterem, Dr. Bíró Dénes bioenergetikus professzor hívta fel a figyelmem: nézzem csak meg, hogy fogadnak majd a papok! Azt mondják, elég különös aurám van: állítólag aranyszínű, ez jót jelent. Hiszek abban, az emberi élet értelme a nemesedés, a tanulás, vagyis az emberi értékek felszínre hozatala. Fontosak számomra az emberi értékek: csak így tudok élni, és nyugodtan aludni. Néha mondják, hülye vagyok és naiv, de én akkor is így tudok élni, és nem is akarok más lenni!

Szóval ott tartottunk, hogy kimentél Kínába…

Bíró Ica: Kimentem Kínába, ahol fogadtak a papok és tanítottak. De már rögtön az elején éreztem, hogy speciális fogadtatásban van részem: az ottani tévé-híradó folyamatosan kamerázott. Kaptam egy meghívást a szentélybe, ahol a több mint kilencven éves főpap fogadott, majd részt vehettem az ebéden. Megdöbbentem, hogy leülhettem az asztalukhoz, nő létemre, ilyen ott még nem volt! Aztán megmutatták a különböző szent helyeket, nagyon különleges érzés volt. Mondhatom, hogy valamiféle barátság szövődött, és amikor a főpap ide, Magyarországra érkezett, én fogtam a szent szobrot, nagyon megtisztelő volt! Hamarosan megint Magyarországra látogat: nagy-nagy szeretettel várom…

 

Forrás: www.tv2.hu


 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Neked ki a kedvenced?

Bíró Ica
Bódi Sylvi
Csollány Szilveszter
Damu Roland
Dobó Kata
Hujber Ferenc
Karsai Zita
Nacsa Olivér
Nagy Feró
Rubint Réka
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Linkek
 
Akik eddig kiestek

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 

   Vendégkönyv                                   Hírek                                          Puzzle                >www.magdus.try.hu

   Levél a szerkesztőnek!             Versenyzők                              Videók              >www.zitaportal.gportal.hu

   Itt hirdess!                                       Döntők                                        Animációk       >www.szakalkata.try.hu

                                                                   Képek         

                                                                  

 
News

News

Megnyílt az oldal fóruma!

Fórum

  online
1 2

 
Zsűri

Regőczy Krisztina

Sallay András

 

Liptai Claudia

Varnus Xavér

 

 
Top Affiliates

Te is? Több

Link me!

 
Szavazás
Te szeretsz korizni?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2007-02-12
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre