SZŰZ MÁRIA SZENT FIÁT KÉRDEZI

Ó, egek, sírjatok, kősziklák nyíljatok,
Siralmim lássátok, kínjaim szánjátok.
Nékem Máriának, szomorú Anyának,
Mind szegény árvának.

Mit sírsz Édesanyám, oly sűrű könnyekkel?
Miért sóhajtozol felemelt kezekkel?
Szívem megsértette, mélyen átalverte
Siralmidnak tőre.

Ó, szeretett Fiam, nagy az, mért jajgatok,
Keserűségemtől szívemben ájulok;
Mivel hogy örömem Te voltál, Mindenem,
S most elszakadsz tőlem.

Ne sírj Édesanyám, bárha elhagylak is,
De nagy gondom lesz Rád, mindenkoron úgy is.
Szívemben hordozlak, kedvemben tartalak
És megvígasztallak.

Ámbár fenntartasz is Jézusom szívedben,
De mégis mit tegyek keserűségemben?
Mivel nem láthatlak, velem nem tarthatlak,
Tőlem elszakasztnak.

Atyám akaratját be kell teljesít'nem,
Amit reám bízott azt végbe kell vinnem.
Ámbár sérelmesen, igen keservesen
Essék az szívemben.

Mivel immár látom hogy elválsz éntőlem,
Mint lesz dolgod tovább, ó édes szülöttem?
Mondd meg, hogy érthessem, szívembe véshessem,
el ne titkold tőlem.

Mint lator megfogván, utcákon hordoznak,
Iszonyú kínzásra hóhéroknak adnak,
Tövissel sértenek, igen megvesszőznek,
Keresztre feszítenek.

Most jut már eszembe Simeon mondása,
Bé is telik rajta Ő prófétálása,
Hogy szivem kín éri, hegyes tőr átveri,
Keményen megsérti.

Vígasztalódjál meg, mert én harmadnapra
Épen feltámadok szemeid láttára.
Azután ment leszek, semmit sem szenvedek,
Veled örvendezek.

Kérlek mindazonáltal, Téged, Szülöttemet
Ne vesd meg anyai szíves kérésemet,
Tartsd meg Te magadat, küldd el angyalodat,
Vagy gondolj más módot.

Meg lehetne ugyan ezt sokfélekép'en,
Mert minden hatalom van Atyám  kezében.
De mint a próféták rólam megjósolták,...
Ezt meg nem másolják.

Ó, mely nehéz lészen ártatlan Szívednek,
Mely kínos gyötrelem a Te szent Testednek.
A hóhérok keze, kínzó sok eszköze
És kegyetlensége.

Ámde a szeretet meggyőzi ezeket,
Édessé változtat minden keserveket,
Kínok közt örvendez, fájdalmat nem érez,
Halált is meggyőz ez!

Tisztességes halált válassz hát magadnak,
Ne vedd keresztfáját a gonosz latornak,
Nem illik, hogy ontsák, száraz földnek adják
Szent véred, s tapodják.

Mózes a pusztában keresztfát támasztott,
És az ő népének rézkígyót mutatott.
Ez engem példázván a magas keresztfán:
Ezt választom tehát.

Fájdalmas szívemért, mellyel úgy szeretlek,
Két szűz emlőimért, mikkel neveltelek,
Ne vesd meg kérésem, halld esedezem,
Nézd sok könnyezésem.

Engedelmes voltam Te akaratodnak,
Szavad megfogadtam, mint Édesanyámnak.
De most már nem lehet, Fiad nem követhet,
Atyám mást végezett.

Tehát vedd el akkor érzékenységemet,
Szeretetedben úgy meríts el engemet,
Mert megreped szívem el nem viselhetem,
Mint szenved gyermekem.

Érzékenység nélkül, ha akkor hagynálak,
Hév szeretetemmel úgy elragadnálak,
Vajjon ki siratna, akkor ki szánhatna
És vígasztalhatna?

Kedves tanítványid, kik mindig szerettek,
Végső órádon is Hozzád hívek lesznek,
És akik ismernek - Oh, ártatlan lélek -
Mind szánóid lesznek.

Bizony nem lesz senki, csak magam maradok,
Tőled is immárom Szűzanyám elválok.
Elvégezni megyek szenvedésem útját,
Atyám akaratát.

Legyen tehát, amint szent Atyád végezett,
De adj erőt Fiam, add rám kegyelmedet,
Melletted maradok, el sem is szaladok,
Bár Veled meghalok.

(népköltészetből)