Újra dúdol a szerelem…

Odakint bár január van,
Hétágra süt a nap.
Elmerengve nézem a kinti ragyogást
És a lelkem - szárnyra kap.
Ábrándos szemem a múltba visszanéz.
Újra látom a fiatal énemet.
Visszaemlékezem régi illatokra,
És arra milyennek gondoltam – akkor - az életet.
Úgy képzeltem, hogy tavasz az Élet,
És nyarat dúdolt az énekem.
Szelíd ábrándok ringatták a szívem,
Így talált rám az első szerelem.
Mikor először találkoztunk
Szirmot bontott az ablakon a jégvirág,
Majd a nyár perzselte forróvá a testünk,
És hajunkba kócolta a hársfa illatát.
Kézen fogva futkároztunk
Vadvirágos, tarka réteken,
S vágyakat gyújtott testünkben
Az első, suta szerelem.
Sütkérezem a bágyadt januári fényben,
De melege nem járja át testemet.
Az a régi ősz elvitte a nyár melegét,
És elhervasztotta bennem a szerelmet.
És dermedtté tette szívemet,
Megölte a boldogság kék madarát,
És szürkévé tette a fényeket.
És mégis, hA tél - rám csókolta fagyát,
a egy-egy emlék,
Mint eltévedt pillangó – átrepdes szívemen,
Könnyeim fátylán át újra látlak Téged,
És szívemben újra dúdol a szerelem…