Eleve-töredék
Lángjaink ma-holnap ellobognak, Gyúlnak újak, mik végleg itt maradnak. Eddig nem látott képtelen-kékek. Ibolyántúli violafények. Sugaraik a lelkünkbe tépnek.
Majd tompán-ezüst Hold pislákol állandó-szürke éjszakákon, s koromnál sötétebb varjak ülnek pirosnál vörösebb fákon.
Majd három gyermekünk kísér szórva ránk az átkot;
a Múlt, Jelen, s eltékozolt Jövőnk...
Baj van
Baj van Nagy baj van. Fehér holló fürdik éjfekete hóban, s mi dagonyázunk öncélúan felforgatott világunkban.
Rejtőznénk takaró szavakban, lényeget kendőző, szemfedő ál-igazakban, de árnyékunk is hazudik.
Csalódott Istenünk el is fordul tőlünk. A telített gazság, mint árulkodó izzadtság csöppen ki belőlünk.
Íme, az útnak végére értünk. De fel nem fogjuk, most sem értjük, lelkünkig a való el nem hatolt; a teremtés csak értünk történt; miattunk volt.
S mi csupán játszottunk, mint vásott gyermek a kenyérrel, a Földdel, az Éggel. az Atya örökével.
S most már harcolhatunk a felismeréssel, lassanként eszmélve: baj van, jaj nagy baj! Kifosztott házunkban mi vagyunk a tolvaj...
Illóziók nélkül
Akartam hinni. Felhőtlen-ránctalan homlokom alól kitekintve tisztán-egyértelmű egekbe. Nem adatott meg.
Akartam szeretni pajkosan-vidáman kitárulkozva, lényegem felmutatva. Ezerből egynek nincs olyan szép szeme, mint nekem, a most már Galaxison túli. Nem adatott meg.
Akartam élni, ahogyan gyermek képzeli jövendő életét játékok között. De egyre több halottam. És velük a jövő is szemfedőbe öltözött. Ez sem adatott meg.
Most így élek; illúziótlanul. S míg romlott városom utcáit járom, szándékom ellenére történik meg a hitetlen átváltozás: Saul-fordulásom.
Ádvent-koszorú
Ádvent! Ádvent! Lobbanjon fel három lila, égig-égő csoda-gyertya! Lángja langyosítsa angyaloknak arcát! Halljuk halkan szólni a kerubok karát. S míg koszorúnk fényesül; Istenünk is felderül… Ádvent!
Ádvent! Ádvent! Itt a negyedik vasárnap! Lelkünkbe az öröm árad. Hírhozója a reménynek; piros gyertyánk tüze éled! Benned bízunk, hiszünk Urunk! Vétkünk bánjuk, megtisztulunk! Tudjuk, ha nincs hitünk; végünk Koszorúddal porig égünk. Ámen!
(2005. zsoltár)
|