Erdei séta
Konfetti spóráik gyér hajamra szórják, kalapjuk lengetve üdvözölnek a szelíd galambgombák.
Pipaszár lábán lecsúszott harisnya; szégyenkezik szakadt bocskorán, pirul a piruló galóca.
Szégyenlősségét ne vessük szemére, hiszen a pír arcán szűz lányok, s ártatlan angyalok szemérme
Az avar alatt félős, búvó patak fakad. Inni hozzá, mint Somlyóra a hívők, zarándokol egy szomjas hangyacsapat.
Száz éves gyertyán nyújta át tálcán csurranó-dermedő mézét: taplóján fénylő arany borostyán.
Karácsony-csengő: harangvirág szólal, amit csak tiszta szív képes megérteni. Hallhatatlan hang ez, kimondhatatlan szóval.
... Ahogy kiléptem az erdőszélre, letörten még egy sérült ág csuklott elém. Pókfonállal őt még sebtében beköttem.
Végül egy harkály kikopogta fennen: Erdő-otthonom örökké visszavár. Itt a hazám, s ezt soha ne feledjem!
Madár-bál
Szárnyas-vár magasán muzsika szól, nóta csendül, áll a bál!
Boldog a Sas-király. Gyönyörködik ma született egy-fián.
Meg is parancsolta: Mulasson ma minden madár miatta!
… S Szárnyas-vár udvarán a szürke gém pipiskedve táncot jár.
Mellőle nem tágít; a kormorán (nem komor ám!) bokázik.
Tér-középen dalmát balkán-gerle riszálgatja csepp farát.
Sarkán nincs sarkantyú; csőrrel pattint vidáman a lappantyú.
S mitől e hangulat? Megtudjátok, nézzétek a vadludat!
Libatop, s kutyatej! Ezekből ő varázs-koktélt kikever.
Szárnyait széttárván kótyagosan egyensúlyoz a sármány.
Selypeg egy kis gébics: ˝Anyu, végy fel, hadd táncoljak már én ics!˝
Rákontráz a cinke, ropná ő is, de ehhez még picinyke.
Vastag a varjú-háj, hamarosan le is kerül a dolmány.
Mindenki jól mulat, míg lassan be nem köszönt egy fordulat:
Tánc lassul, dal csitul, s hirtelen a sok kába fej kitisztul,
mert a nagy sötétbe’ most egy madár kipenderül középre.
Kis madár, nagy a Szó, amit bamba fejükhöz vág Őszapó:
˝Vigadtunk egy napot, de nem tudjuk látunk-e még holnapot!
Királyfit éltettünk, s hogy vérünkön fog felnőni; feledtük!
Jót, s nagyot mulattunk! Ünnepeltük világra jött zsarnokunk…˝
|