… mint fétisimádó, ki Istene elé letérdelt;
Én asztalra kitett fényképedhez beszélek.
Némán. Csupán csak gondolatban…
Látod, Kedves? Így pakolom el emlékeidet,
Miket még lezárt szemekkel is látok:
- ahogy megnedvesített ajkadat hirtelen beharapod,
- telefonálás közben szórakozottan ujjadra fürtjeid fölcsavargatod,
- felnézel a tetőablakra, rácsodálkozva
A ránk csodálkozó Napra,
s a boldogság piros rózsái nyílnak ki Tündér-arcodon…
- Majd gyors ebédet ütsz össze, s kályha mellett elrévedsz messze,
Szinte a konyhából is kilépsz…

És látlak az erdőben is, mint kicsi láda-vadászt:
Guggolsz az apró-cseprő kincsek mellett,
Szemeddel megsimogatva a körbe vevő tájat,
S amint a teádat kortyonként iszod,
hogy pacsirta-hangod, jaj baj ne érje…

De látlak tárgyakban is.
Egy gyöngykavicsban, mit sétautunkon vettem fel.
A fürdőtörülközőben, mely tested megszerette.
A pólókban is jelen vagy, tőled kapott ajándékaimban,
Miket magamra, mint királyi palástot öltök;
Átszellemülten, bennük kezed érintését sejtve…

Most csak így látlak, s porba sújt a félelem;
Hogy az életben, élőben talán már sohasem…