Kedélyre ülő
Ablakra ülő… kezemre ülő… Anna mezítlen mellére ülő tél-esti Hold.
… ennyi volt, meg az, hogy szerettem, s most éj-világnál dolgozgatok némán.
Besötétült. Lassan világot kellene gyújtani. Villanyt? Minek? Hiszen még most is látom; az Anna hasán megbotló Hold elvakít, elvarázsol.
Ki az, ki elválaszt minket, s tőle messze tart?
Ó! Ő nagy hósipkás, fekete lemondás; az ijesztően-semmi Élet…
|