Kisfaludy Emlékház

A földszintes, L alaprajzot mutató, kúriaszerű ház építtetője a - 17. század végén - a Sándorffy család volt, s a költő apja, Kisfaludy Mihály Sándorffy Juliannával kötött házassága révén került a Kisfaludyak tulajdonába.

Kisfaludy Sándor végleg 1800-ban, a napóleoni háborúkat követően telepedett le ifjú feleségével, Szegedy Rózával ebben a házban, melyet haláláig megtartott. Mivel leszármazottjai nem voltak, a rokonság a házat a veszprémi püspökségnek adta el: az épület ettől kezdve a mindenkori uradalmi intéző hajlékaként szolgált. 1944-ben azonban - az egyházi birtokok államosításával - ez a ház is a népköztársaság tulajdonba került. 1950 után falai közt előbb egy Kisfaludy Emlékház, majd 1990 óta az emlékgyűjteménynek is helyet biztosító Városi Múzeum működik.

Az idő folyamán az épülethez tartozó telket több kisebb parcellára osztották, és az idenyíló lakóházakhoz csatolták. Magát az épületet is többször átalakították: két végéhez újabb helyiségeket toldottak, tornácának szép boltíves árkádjait befalazták, s az udvar szintjét is megemelték.

Kocsis Lajos geológiai gyűjteménye

Kocsis Lajos (sz. 1909-ben) nyugdíjas bányász, több mint fél évszázadon át lelkesen és nagy szakértelemmel gyűjtötte a Bakony geológiai múltját őrző kövületeket. Hatalmas magángyűjteményének jelentős részét - több mint 5000, főleg őslényekből álló anyagát - 1984-ben Sümeg városának ajándékozta: ebből tekinthetünk meg gazdag válogatást az állandó kiállítás keretében.

Neve a szakmában ma már fogalom. Számos ismert geológus büszkén vallja, hogy a tankönyvekből csak nehezen elsajátítható szakmai fogásokat Kocsis Lajostól tanulta.

Ő volt az, aki 1960-ban a sümegi Mogyorós-dombon rábukkant Magyarország legrégibb - 4500 éves -kovakő-bányájára. Valódi tudományos szenzációt jelentett 1963-ban a sümegi Kövesdomb nevű kőfejtőből előkerült teknőslelet is. A Senonemys sümegiensis elnevezésű leletet - mely a maga nemében a legrégibb - a Magyar Földtani Intézetben őrzik.

Sümegi fazekasság

Írásos adataink már a középkortól említést tesznek a vár számára dolgozó fazekas mesterek létéről. A vár ásatásai során sok gótikus, reneszánsz és barokk kori kerámia került elő, mint pl. a kiállításon látható boroskancsó is, melyen "Sümeg 1730" felirat olvasható.

A fazekasok céhbe tömörülésének pontos évét nem ismerjük, de minden valószínűség szerint ez az 1700-as évek végén az már megtörtént. A kiállításon látható céhzászló 1841-ből való. A fazekasság igazi virágkorát azonban a 19. század végén illetve a 20 század elején élte, amikor a város félszáz műhelyében, kb. 80-100 mesterember is dolgozott. A mesterség hanyatlásához a zománcedények megjelenése és elterjedése nagyban hozzájárult. 1943-ban már csak 3 fazekas dolgozott Sümegen.

A legismertebb sümegi fazekas, Patonai Ferenc (1925-1987) erre a mesterségre pont az 1940-es évek elején adta fejét. 1979-ben a Népművészet Mestere, 1980-ban feleségével együtt az Iparművészet Mestere címet is elnyerte. Emléktárgyaik és műveik egy része 1995-ben került a Városi Múzeum gyűjteményébe. A "Patonai-műhely" folytonosságát, keresztfiúk, Nádasdi Ferenc fazekasmester munkássága is igazolja.

Egyházművészeti gyűjtemény

Sümeget a magyar barokk művészet egyik fontos központjaként tartják számon. Építészeti remekei - a Püspöki Palota illetve annak gazdasági épületei; a ferences- és a plébánia templom, benne Franz Anton Maulbertsch freskóival - a barokk művészet kimagasló értékeit képviselik.

A múzeumban kiállított tárgyak közül a Szent Klárát ábrázoló faszobor (18 sz.) eredete a ferencesek sümegi jelenlétéhez köthető, a Bíró Márton püspököt megörökítő nagyméretű olajkép pedig (jelenleg restaurálás alatt) a város tevékeny mecénásának emlékét őrzi. A könyvek, a kegytárgyak és a barokk kori rajzok mellett, két orosz ikon illetve egy értékes szenteltvíz tartó gyűjtemény is látható, ez utóbbit Darnay Sára ajándékozta a városnak. A kiállításon szintén megtekinthető, modern felfogásban készült nagyméretű oltárkép (triptikon) Máger Ágnes miskolci festőművésznő munkáját dicséri.

Kisfaludy emlékszoba I.

A város leghíresebb szülöttjének élete, irodalmi munkássága valamint a közművelődés terén kifejtett tevékenysége a sümegi szülőházhoz kötődik; gondolatai s eszméi innen áradtak szét egész Magyarország területére.

Kisfaludy Sándor a nyelvújítási mozgalom egyik vezéregyénisége volt. Aktív szerepet vállalt a magyar nyelv jogállásáért harcolók soraiban, s bár több európai nyelven beszélt, irodalmi munkássága az anyanyelv ápolását szolgálta. Egy olyan időszakban, amikor az állam nyelve a német, az egyházé a latin, Kisfaludy magyarul írta remekeit. Az 1801-ben megjelent "Himfy versei" a költő nevét legelismertebb irodalmi nagyságaink közé emelte.

Az 1820-as évektől egyre intenzívebben dolgozott a magyar közművelődés érdekében. Részt vállalt az első magyarnyelvű irodalmi lap, az Auróra elindításában, neki köszönhető a Balatonfüredi Magyar Játékszín megnyitása is (1831). 1820-ban az Akadémia Marcibányi díjban részesítette, majd 1830. november 17-én tagjai közé választotta.

A költő élete utolsó évtizedeit, azonban, a nyilvánosságtól visszavonultan töltötte. 1844. október 28-án halt meg, sírja a sümegi temetőben van.

A kiállítás Kisfaludy Sándor neves családtagjainak is emléket állít.
Öccsét, a szintén országos hírnévnek örvendő költőt és festőt, Kisfaludy Károlyt (Tét 1788 - Bp. 1830), a magyar vígjáték atyjának, illetve a magyar novella első sikeres művelőjének tartják. A kiállításon arcképe, több róla készült rajz (metszet) valamint munkásságának emlékei - könyvek, festmények - láthatók.

Szegedy Róza (1775-1832) Kisfaludy Sándor első felesége volt. A költő hozzá írott versei (Himfy szerelmei) révén személyét "a világirodalom egyik legszebb és legnemesebb" női alakjának tartotta Eötvös Károly. A kiállításon látható ifjú-, és időskori arcképe, valamint - egy korabeli szekrényben - személyes tárgyai tekinthetők meg. Halála után Kisfaludy újra megnősült, de második felesége, a nálánál 41 évvel /!/ fiatalabb Vajda Amália (1813-1841) is hamarosan elhunyt. Tudtunkkal egyetlen őt ábrázoló festmény vagy rajz sem maradt fenn.

Darnay Kálmán emlékszoba

Darnay Kálmán tevékenysége Sümeget a dunántúli múzeumi élet korai központjává tette.

Vaskereskedő lévén, autodidakta módon képezte magát. Az évek múlásával hírneve az ország jegyzett régészei közé emelte személyét. Írói tevékenységet is folytatott: tanulmányokat, színdarabokat, történelmi regényeket írt és a helyi újság szerkesztésében is részt vállalt. Sümegi lakása mindenki előtt nyitva állt: írók, festők találtak itt hosszabb-rövidebb időre menedéket.

Első múzeumát 1871-ben nyitotta, 1903-ban újabb helyiségekkel bővítette, majd hamarosan egy, a főutcán álló emeletes házba költöztette át. Az 1920-as években - a több mint 16.000 tételt számláló - gyűjteményt az állam megvásárolta, majd Keszthelyre, az alakulóban levő Balatoni Múzeumba vitette át.

1945-ben, a háborús események elől menekített gyűjteményt szállító vasúti szerelvényt a zalaegerszegi állomáson bombatámadás érte és megsemmisült. Az emlékkiállításon az általa gyűjtött és Sümegen hagyott emlékek illetve azok a személyes tárgyak láthatók, melyeket a család Városi Múzeumnak adományozott.

Lilike, Dr. Szondy Istvánné emlékszoba

Jóhn Ilona (Lilike) emlékére férje, néhai dr. Szondy István, megvásárolta a család sümegi házát (Váralja u. 8.), felújítatta, majd általa gyűjtött képzőművészeti, néprajzi emlékekkel, iparművészeti tárgyakkal rendezte be, és az így elkészült gyűjteményt 1988-ban Sümeg városának adta.

Mivel az épület fekvése és jellege miatt múzeumi célokra nem felelt meg, a több mint 2000 műtárgyat számláló gyűjtemény egy részét 1995-ben, jelenlegi helyére, a Városi Múzeum épületébe helyezték át, míg az emlékházba a múzeumi levéltár, a könyvtár, illetve a múzeum ki nem állított gyűjteménye került.

A kiállításon látható iparművészeti tárgyak a herendi gyár termékei mellett, többek között olasz (Capo di Monte), cseh, osztrák, francia eredetű porcelánokból, értékes üvegtárgyakból, fémplasztikákból, használati eszközökből és dísztárgyakból, illetve a Habsburg-ház nagyjainak arcmásával díszített porcelánokból és egyéb emléktárgyakból állnak.

Kovács Margit (1902-1977) kerámiái a Lilike gyűjtemény értékes részét képezik. A több mint 20 műalkotás közül külön figyelmet érdemel a Halász hálóval című munkája, mely a művésznő korai alkotásai közé tartózik.

A Sass-Brunner festőcsalád művei is megtekinthetők a kiállításon. A két művész ugyan hivatalosan soha nem vált el egymástól, életútjaik már 1929-ben más-más irányt vettek: Brunner Ferenc (1882-1963) a nagybányai festőiskolában, Hollosy Simonnál tanult, 1920-tól Sümegen élt és itt is hunyt el, míg felesége Sass Brunner Erzsébet (1889-1950), leányával Elisabeth Brunnerrel (sz.1910), 1929 májusában világkörüli útra indultak, majd Tagore hívására, Indiába kötöztek. Az itt látható festmények részben a ma is Indiában élő Elisabeth Brunner ajándékaként kerültek a sümegi múzeum gyűjteményébe.