|
  
Ludwig van Beethoven
(1770-1827)
(Bonn, 1770. dec. 12. - Bécs, 1827. márc. 26.)
Apja, Johann van Beethoven, a bonni választófejedelem udvari énekese (tenor) volt, anyja Maria Magdaléna Keverich Laym udvari főkomornyik fiatal özvegye. Beethoven apai nagyapja is zenész: énekes, majd a bonni zenekar tagja. Beethoven zenei tehetsége igen korán megmutatkozott, apja csodagyermekként vezette be a bonni társasági életbe. Zenei tanulmányai egy ideig rendszertelenül folytak, ennek ellenére már 1782-től fontos zenei posztot töltött be orgonistaként és csembalistaként. Neefe, aki Beethoven közvetlen környezetében a leginkább alkalmas volt arra, hogy az ifjú zseni útját egyengesse, második Mozartként mutatta be a Magazin der Musik c. lapban. Neefe ismertette meg pl. Bach művészetével is, és ő járt közben a választófejedelemnél, hogy Beethoven ösztöndíjasként Bécsbe utazzon (1787). Ekkor még élt Mozart, és Beethoven hozzá készült. Ám édesanyja halála miatt hamar visszatért Bonnba. Apja elzüllött, és Beethovennek kellett fenntartani a családot. Sokat dolgozott és számos műve ebben az időben keletkezett. Sikerült újra eljutnia Bécsbe, ismét a választófejedelem ösztöndíjával. Bécsben, Waldstein gróf pártfogásának köszönhetően, az arisztokrata körökben kedvezően fogadták. Mozart már nem élt, így Beethoven Haydnt kereste fel, hogy zeneszerzést tanuljon. Kapcsolatuk nem volt gyümölcsöző, Beethoven Haydn tudta nélkül leckéket vett Schenktől is, és az általa javított példákat mutatta meg Haydnnak. Nem fogadta meg Haydn tanácsát op. 1-ének publikálásával kapcsolatban sem, végül az elhidegült kapcsolatnak Haydn második londoni útja vetett véget (1794). Beethoven Albrechtsbergernél és Salierinél tanult tovább. 1794-ben megszűnt a bonni támogatás (elsősorban a kölni fejedelemség francia megszállása miatt) és Beethoven tanításból, valamint műveinek tiszteletdíjaiból tartotta fenn magát. Zongoraművészként eleinte csak pártfogói szalonjaiban lépett fel. Első nyilvános fellépésén, melyet Mozart özvegyének megsegítésére szerveztek, Mozart d-moll zongoraversenyét és saját B-dúr zongoraversenyét játszotta. Az arisztokrácia szinte a kezdetektől egészen Beethoven haláláig a korban szokatlan módon bőkezűen támogatta a zeneszerzőt. Évekig élt Lichnowsky herceg palotájában, lakott Erdődy grófnál, szoros barátság fűzte Brunszvik Ferenc grófhoz. Támogatói közé tartozott Razumovszkij gróf, Rudolf főherceg, Esterházy Miklós gróf. Beethoven szinte minden műve "ajánláskompozíció" volt (pártfogói nevét a mű ajánlásában tette halhatatlanná), megélhetésének egyik alapját ez jelentette. Ezen felül évi 600 aranyforintot kapott Lichnowsky hercegtől, 1808-tól pedig Rudolf főherceg, Lobkowitz herceg és Kinsky herceg évei 4000 aranyforint jövedelmet biztosított számára, ha nem fogad el egy kasseli udvari zeneszerzői állást, helyette Bécsben marad. 1795-ben jelentkeztek először hallászavarral járó bántalmai. Állapota fokozatosan romlott. 1808-ban már erősen nagyot hallott, 1819 körül pedig teljesen megsüketült. 1808 után visszavonult a nyilvánosságtól. Elkeseredettségét híven tükrözi az 1802-ben (teljes megsüketüléséhez képest tehát igen korán), keletkezett búcsúlevele, a "Heiligenstadti végrendelet". 1819-től kezdve már csak írásban lehetett érintkezni vele. A fennmaradt beszélgető-füzetek utolsó éveinek különösen gazadag életrajzi dokumentumai. 1827-ben bekövetkezett halálának közvetlen oka feltehetőleg előrehaladott májzsugora volt. Fontosabb művei: Zenekari művek: 9 szimfónia, Coriolanus-nyitány, Prometheus teremtményei, Leonora-nyitányok, Fidelio-nyitány. Egmont-nyitány, Athen romjai, István király-nyitány, Házavatás-nyitány. Versenyművek: 5 zongoraverseny, C-dúr hármasverseny, D-dúr hegedűverseny, Két románc. Kamaraművek: 16 vonósnégyes, 4 vonóstrió, 6 zongoratrió, Esz-dúr szeptett, 3 zongoranégyes, 10 hegedűszonáta, 5 gordonkaszonáta. Zongoraművek: 32 szonáta, bagatellek, variációk Vokális művek: Missa Solemnis, Krisztus az Olajfák hegyén, Fidelio, Kórusfantázia
Művei mennyiségénél sokkal fontosabb a minőségük. Fenségesen egyesítik magukban az érzelmek intenzitását és a kivitelezés tökéletességét. Beethoven bebizonyította, hogy a hangszeres zene nem tekinthető többé másodrangú művészetnek, és saját szerzeményei a művészet legmagasabb fokára emelték a zenét.
Beethoven kimagaslóan eredeti zeneszerző volt, és sok általa bevezetett újítás hatása bizonyult tartósnak. Kibővítette a zenekart, megnövelte a szimfónia terjedelmét és szélesítette skáláját. Azzal, hogy megmutatta a zongorában rejlő hatalmas lehetőségeket, hozzájárult ahhoz, hogy első hangszer váljék belőle. Beethoven átmenetet képviselt a klasszicizmus és a romantika között, művei pedig a romantika számos vonására hatottak. Beethoven nagy hatást gyakorolt sok későbbi zeneszerzőre. A zenetörténet hérosza, forradalmi nyelvújítója, egyetemes jelentőségű géniusza. Temetésén ezres tömegek álltak sorfalat az utcákon, amerre a gyászmenet elhaladt, a bécsi nép utolsó tiszteletadásában egyik legnemesebb fiától búcsúzott, aki azért vált az egész emberiség egyik legnagyobb géniuszává, mert egész életében népe lelkének volt a kifejezője.
Beethoven zongorája:
Beethoven: cisz - moll / Holdfény / szonáta kézirata:
Juhász Gyula: Beethovenhez
Örök hangok zenésze, borús titán, Beethoven,
Ma egy világ siráma zendül fel bánatodban
S ki mennyei derűben trónolsz mosolygva ott fenn,
Nevedre egy világ bús szíve összedobban. -
A germán géniusz, mely benned csúcsra hágott,
Veled győzelmesen bejárja a világot
És ellen és barát egy testvér hangjaidnál,
Melyek mély árja kéjt és kínt az égbe himbál!
Nagyságod ünnepén, mely tiszta és nemes fényt
Sugárzik boldogan a nagy Emberiségre
S széppé teszi a gyászt, dicsőbbé az erényt:
Engedd, hogy egy babért fonjunk mi is e névre.
Beethoven, hisz neved szabadság és művészet
S mi e két nemtőnek nevében íme néked
Zenével áldozunk alázatos szerényen,
A magyar muzsika ministránsaiképpen!
Jöjj el, jöjj el közénk, ez áhítat körébe,
Miként az Úr leszáll az oltár asztalára,
Nagy lelked zengjen és ujjongjon a zenében
A fúvók és vonók fönséges viharában.
Epedjen és zokogjon és dübörögve szóljon
Az Ember vágya és szerelme a vonókon
És mint felhők közül a Nap kilép ragyogva,
Örök vigasz derűjét áraszd a bánatokra!
Beethoven, ki a magasság és mélység sasa voltál,
Világokat suhintó egyetlen szárnycsapással:
Dicsőséged egébe tekint egy csonka ország
S a sírok ormain köszönt ma muzsikával;
Mert emberi jogok, szabadságok, remények
Nemes zenésze, nékünk testvérünk vagy s ha téged
Ma ünnepel e nép is, magasztos, szent dalodban
Rab milliók szívének egy vágya összedobban!
/ 1920 /
Johann Sebastian Bach
(1685. márc. 21. - 1750. júl. 28.)
Bach Eisenachban született, nagy múltú, kiváló zenészek egész sorát felmutató családba. A zenei ismeretek alapjait apjától sajátította el, további tanulmányait a városi gimnáziumban folytatta. Szülei korán - anyja 1794-ben, apja 1795-ben - meghaltak. Bátyjához, Johann Cristoph-hoz került, aki korábban a neves zeneszerző, Pachelbel tanítványa volt. Ő ismertette meg Johann Sebastiannal a zeneszerzés és az orgonajáték művészetét. 1700-ban bekerült a lüneburgi Mihály-kolostor internátusába. Zenei fejlődésére ebben az időszakban a lüneburgi gazdag hagyományok - Böhm, Löwe - valamint a többszöri hamburgi utazások gyakoroltak döntő hatást.
Első állását 1703-ban töltötte be Johann Ernst weimari herceg zenekarában, majd az arnstadti Új Templom orgonistája lett. 1707-ben a mühlhauseni Szt. Blasius templomi orgonistája lett, ebben az évben vette feleségül Maria Barbarát. 1708-ban visszatért Weimarba és 1714-től az orgonista-állás mellett az udvari koncertmesteri pozíciót is betöltötte. Ezt az időszakot tekinthetjük Bach pályája első nagy korszakának. 1717-ben elfogadta Lipót anhalt-kötheni herceg meghívását és az udvari zenekar karmestere lett. A zenekar számára komponált művek művészetének új perspektíváit nyitották meg. 1720-ban meghalt felesége, egy évvel később újranősült és feleségül vette Anna Magdalena Wilckent.
1722-ben, Kuhnau halálával megüresedett a lipcsei Tamás-templom kántori állása és a director musices (Lipcse valamennyi templomának zenei irányításával járó tisztség) posztja. 1723-ban Bachot nevezték ki ezekre a tisztségekre. 1729-től a Collegium musicum irányításából is kivette a részét. A lipcsei időszak Bach művészetének kiteljesedését hozta magával.
Bach életművének fontosabb szakaszait meghatározta, hogy éppen milyen zenei szolgálatot látott el. Művei eszerint 5 nagy műcsoportba oszthatók be.
Az 1. műcsoport az 1708-ig terjedő időszak termése, melyben főleg orgonaművek (orgonapartiták, prelúdiumok, toccaták, fantáziák), régi stílusú kantáták találhatók.
A 2. műcsoportban - 1717-ig - főleg kantátákkal és orgonaművekkel, korál-feldolgozásokkal találkozhatunk.
Az 1723-ig tartó időszakban - 3. műcsoport - a tovább bővülő kantátatermés kiegészül Bach kamaraműveivel (szólópartiták, szólószvitek hegedűre, gordonkára, szonáták) valamint zenekari kompozíciókkal (zenekari szvitek, Brandenburgi versenyek, hegedűversenyek). Ebben az időszakban állítja össze a "Das Wohltemperierte Klavier" első kötetét.
A 4. műcsoportot (1735-ig) nagy ciklikus hangszeres és vokális kompozíciók, billentyűs művek jellemzik. Ekkor készül a Karácsonyi oratórium, a Máté-passió, a h-moll mise, a Clavier-Übung I. (6 partita) és II. Olasz koncert, h-moll ouverture), 13 csembalóverseny, valamint három egyházi év kantátatermése.
Az 5. műcsoportban találhatók Bach kontrapunktikus művészetének nagy összefoglalásai, mint a Clavier Übung III. a Goldberg-variációk, a "Das Wohltemperierte Klavier" II. kötete, a Musikalisches Opfer és Fúga művészete.
Bach hatalmas életművéből ma úgy gondoljuk, hogy valamivel több mint a fele maradt az utókorra, a többi elveszett vagy megsemmisült. Műveinek jegyzéke (BWV) így is több mint 1100 címet tartalmaz. Bach művészete a legfelsőbb fokon összegzi kora minden zenei műfajának eredményeit a vokális és hangszeres muzsikában egyaránt, minden műfajban maradandót alkotott.
Liszt Ferenc
(Doborján, 1811. okt. 22. – Bayreuth, Németo., 1886. júl. 31.): zeneszerző és zongoraművész. Első zenei nevelője atyja, Ádám, az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt. Kilencéves korában lépett fel először Sopronban és Pozsonyban. 1821-ben Bécsben Czernynél és Salierinél tanult. Bécsi hangversenyein már nagy sikereket aratott. 1823-ban atyjával Franciao.-ba utazott, hogy a párizsi Conservatoire-on tökéletesítse tudását. Az intézet ig.-ja, a zeneszerző L. Cherubini azonban idegen állampolgárságára hivatkozva felvételét visszautasította. Párizs második hazája lett, F. Paertől, majd A. Reichától zeneszerzést tanult, s kapcsolatba került a párizsi szellemi élet számos jelentékeny alakjával (Chopin, Berlioz, Paganini, Lamartine, Lamennais, Heine, George Sand, Delacroix), kiknek társasága szellemi fejlődésére, munkásságára döntően hatott. Hangversenyei iránt csakhamar nagy érdeklődés támadt. Hangversenyútjai során Franciao.-on kívül Londonba és Svájcba is eljutott, 1835-ben a genfi konzervatórium tanára. Minden szellemi áramlat iránt fogékony volt, s rokonszenvezett a haladó polgári mozgalmakkal. Áldozatkészségének számtalan bizonyosságát adta: a pesti árvízkárosultak javára hangversenyeket rendezett (1838), fedezte a bonni Beethoven- emlékmű felállítását (1839), alapítványt tett a pesti Nemzeti Zenede létesítésére (1840) stb. Az 1840-es években már Európa-szerte ismert zongoraművész, kinek ünnepeltetése máig nem tapasztalt méreteket öltött. Párizsi, bécsi, római stb. koncertek után 1840 ben Pesten hangversenyezett, ahol először mutatkozott be mint karmester. Párizsban ismerkedett meg R. Wagnerrel. 1842-ben Berlinben ünnepelték, majd európai útjai során Szentpétervárra is eljutott, 1843-ban Moszkvában és a lengyel városokban is adott hangversenyt. Számos külföldi hangversenye után 1846-ban hazatért. Romániában és Erdélyben is járt. Az 1830-as években d’Agoult grófné, majd Sayn-Wittgenstein Karolina hercegné volt az élettársa, kivel 1847-ben ismerkedett meg. Az előbbitől három gyermeke született, kik közül Cosima H. v. Bülow, majd R. Wagner neje lett. 1848 – 61-ben Weimarban a hercegi udvar karnagya. Erre az időre esik zeneszerzői munkásságának felvirágzása s ekkor köt életre szóló barátságot R. Wagnerrel. Közben hazájával sem szakadtak meg a kapcsolatai: 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat, Pesten bemutatták Hungaria c. szimfonikus költeményét. 1858-ban leköszönt a Weimarban elfoglalt karmesteri állásáról. 1861-ben elhagyta Weimart. Mivel zeneszerzői munkásságát az egyházi zenének kívánta szentelni, Rómába ment. Az 1860-as éveket javarészt Rómában töltötte, ahol mivel a hercegnével való házasságához a pápai engedélyt megszereznie nem sikerült – felvette a kisebb papi rendeket. 1865-ben Pesten a Nemzeti Zenede negyedszázados jubileumi ünnepségein mutatták be a Szent Erzsébet legendáját saját vezényletével. 1867-ben koronázási miséjének bemutatója ismét Pestre hozta. Ezt követően évről évre hazalátogatott, Pesten koncerteket adott mint karmester. 1869-től a nyarakat ismét Weimarban töltötte, ahol új tanítványok vették körül. 1872-ben szülőfalujába látogatott. 1873-ban Bp.-en ünnepelték meg 50 esztendős művészi jubileumát a Krisztus-oratórium bemutatásával és ösztöndíj alapításával. 1875-ben reáruházták a Bp.-i Zeneakadémia elnöki tisztét, s ettől kezdve idejét megosztotta Bp., Weimar és Róma között, s időről időre Bayreuthba is ellátogatott. A téli hónapokat töltötte Bp.-en, ahová tanítványai éppen úgy elkísérték, mint Weimarba. Egyik utazásán meghült, s tüdőgyulladás vetett véget életének. Liszt a 19. sz. zeneművészetének egyik vezéralakja volt. Az ún. radikális romantika (Berlioz, Wagner stb.) képviselője és fáradhatatlan apostola, a berliozi programzene-elvnek folytatója és beteljesítője. Utolsó korszakának műveiben minden megoldatlanságuk ellenére, olyan új eszközökre talált rá, olyan távlatokat nyitott meg, amelyekkel egyedül állt korának zeneszerzői között, s amelyek a 20. sz.-ban elsősorban Bartók művészetében találtak igazi rokonságra és folytatásra. Mint zongoraművész máig csodált fokra fejlesztette a zongoratechnikát, játékának ellenállhatatlan ereje és szuggesztivitása, amelyről kortársak feljegyzései tanúskodnak, a legnagyobb előadóművészek közé helyezi. Emlékét Weimarban és Bp.-en (a Zeneművészeti Főisk. - án) a ~ Múz. őrzi (utóbbi helyen könyvtár is van). 1925-ben róla nevezték el a Bp.-en működő Zeneak.-t. A Hohenlohe-féle ~-alapítvány gondoskodott műveinek új, kritikai kiadásáról. Az 1951-ben alapított Liszt-díj kiemelkedő előadóművészek jutalmazására 1952 óta évente (ápr. 4-én) kerül kiosztásra. Emlékére 1933 óta Bp.-en zenei versenyeket rendeznek. – Fő művei: szimfonikus költemények (Amit a hegyen hallani, Tasso, Les Preludes, Orpheus, Prometheus, Mazeppa, Ünnepi hangok, Hősi sirató, Hungaria, Hunok harca, Az ideálok, Hamlet, A bölcsőtől a sírig); A-dúr zongoraverseny (1839, 1849. 1857), Esz-dúr zongoraverseny (1849, 1853); Haláltánc (1849, 1853, 1859); Fantázia magyar népdalokra (1852 ? ); Faust-szimfónia (1854 – 57); Dante-szimfónia (1855 – 56); Mefiszto-keringő (1860). Zongoraművek: Egy utazó naplója (1835-36); Vándorévek (I. sorozat 1836 – 1855, 2. sorozat kb. 1838 – 49, 3. sorozat 1872 – 77); Kromatikus galopp (1838); Magyar rapszódiák (1847 – 85); Consolations (1849 – 50); 2 polonaise (1851); Papagini-etüdők (1851); Transzcendentális etüdök (1851); h-moll szonáta (1852 – 53); h-moll ballada (1853); Velence és Nápoly (1859); Két koncert-etüd (kb. 1863); Legendák (kb. 1863); Spanyol rapszódia (kb. 1863); Magyartörténelmi arcképek (1870 – 85); Fantázia és fúga a B-A-C-H témára (1871 ? ); Haláltánc /Danse macabre/(1881 – 82); Három elfelejtett keringő (1881 – 83); a Csárdás (1884); Amnées de pélerináge -sorozat; Hat magyar arckép stb. Orgonaművek: Ad nos, ad salutarem undam (fantázia és fúga 1850); Weinen, klagen variációk (1863); B-A-C-H preludium és fúga (1870) stb. Oratóriumok: Szent Erzsébet legenda (1857 – 62); Krisztus (1866). Misék: Esztergomi mise (1855, 1858); Magyar koronázási mise (1866 – 67); Requiem (1868, 1871). Dalok: V. Hugo, H. Heine, Goethe, N. Lenau stb. költeményeire; Átiratok zongorára. Összes műveinek gyűjteményes kiadása a ~-alapítvány gondozásában 1907-től került sajtó alá, csak részben jelent meg. Fantáziájának csodálatos harmóniai gazdagsága, formaalkotó reformjainak merész nagyvonalúsága, hangszerelésének ragyogó színei, zongoraműveinek forradalmian újszerű technikája és hangja Lisztet a XIX. századi muzsika oly nagy vezéregyéniségévé teszi, akinek nagyságát valójában még ma sem mértük fel igazán.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
