Gligorics Teréz    Terus

Bori Hálóinge


Nem tudom mennyire színészkedik Bea, de ha ez színészkedés, akkor ez a hölgy díjat érdemel. Olyan nagyon belejött a falusi életbe, hogy szinte se lát, se hall. Csurog a méz róla, annyira édes-kedves mindenkihez, különösen Zsuzsihoz.
Zsuzsi persze rá sem hederít, minél édesebb Bea, annál pimaszabb ő. Rendesen megsajnáltam Beát, tegnap este ajánlkozott segíteni a vacsora készítéssel, de Zsuzsi kizavarta a konyhából. Sírva találtam szegényt kint az udvaron. Talán mégsem olyan nagyon kényes, finnyás mint ahogy első látásra kinézett…
Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk. Már elég magasról nézett le ránk a nap, de meglepetésemre nem találtam senkit sem a konyhában, sem az udvaron. Akkor jutott eszembe, hogy az emberek valami pecázásról beszéltek az este. Természetesen korán reggel elmentek, hogy mire etetni, itatni kell addigra haza is érnek. Gondoltam Zsuzsi meg biztosan vagy a boltba ment, vagy pletykázik valakivel megint. S ha ráakadt Délutanos Vilmára, akkor meg várhatjuk, mert még ebédre sem kerül meg.
Végre Bea előkerült, félig ébren. Matyitól tudom, szeret sokáig aludni, de védelmére, sokáig is fent van este, vagy varr, vagy horgol, néha olvas. Ahhoz képest hogy városi naccsága, nem lehet lustának mondani, csak-hát szegénykém nem szokta a nehéz falusi életet.
Hol van mindenki? – kérdezte.
Nem tudom. Én is most jöttem ki az előbb. Gondolom az emberek halászni mentek, még nem jöttek vissza, Zsuzsi biztos csavarog. Julit nem láttam, lehet hogy gyomlálni ment a kertbe. Korán szokott kimenni, nem bírja később a meleget.
Ha nekem akkora seggem lenne én sem bírnám – gonoszkodott Bea, s a szemei huncutul csillogtak. Persze nem rosszmájúságból mondta, nincs ebben az asszonyban egy csepp ördög sem, gondoltam magamban.
No, gyere, Beácskám, kerítünk valami reggelit, aztán hadd lássuk mi a mai teendőnk. A mesterek is jönnek majd, ma rakják le az új padlót a vendéglőben. Nem sok minden volt a konyhában, de azért találtunk egy kis sonkát, kenyeret, Bea főzött teát s szépen megreggeliztünk.
 Közben beszélgettünk, ismerkedtünk. Minél többet együtt voltam vele, annál inkább kezdtem megkedvelni, még a kényeskedése is tetszett. Egyedül az öltözékével nem voltam még kibékülve, de talán azért, mert faluhelyen nem járnak (még) félmeztelen az emberek, ő viszont igencsak szerette mutogatni amije van s megvallom, sok mindene volt s pont ott ahol lennie kellett a dolgoknak.
Reggeli után elpakoltuk, elmostuk azt a pár edényt de még mindig sehol senki.
Te Bea, mondtam neki, itt ma úgy látszik nem lesz sem etetés, sem itatás sem ebéd ha mi nem gyürkőzünk neki. Van-e kedved egy kis parasztmunkára?
- Hááát…habozott Bea, nekem lenne kedvem, csak nem értek hozzá.
Azon ne aggódj, majd én mondom mit kell. Nézd a, itt a kosár, rakjál bele kukoricát, aztán szórd szét az udvaron a baromfinak.
Bea indult is rögtön, de rossz-felé, egyenest a kotárkába.
Ne onnan, azt nem tudja a baromfi enni. Nézd itt, ez már le van morzsolva, az Elek lekészítette az este.
Én gyorsan dobtam be szénát a teheneknek, lovaknak. A disznóknak egy csomó parét, gondoltam majd Juli vagy Elek kever nekik amit kell, nekem fogalmam sem volt hozza. Így ellátva a jószágot, kerítettem egy szakajtót s irány a kert. Valamit majd találunk főzni. Gondoltam egy jó nagy tál leves megteszi mindenkinek ebédre, ha meg nem, majd vágnak hozzá kolbászt vagy amit.
 Bea nem akart jönni velem, azt mondta, dolga van. Jól van, gondoltam, biztosan valami személyes, nem akar beszélni róla. Már amúgy is rá-rápillantottam, mert néha elfogta a szédülés, vagy a gyomra nem volt jól, szóval gyanús volt a helyzet.
Gyönyörű zöldbabot találtam a kertben. Híjnye, gondoltam, ebből finom leves lesz. Szedtem fel gyorsan zöldséget, répát, habár még elég kicsik voltak, de annál finomabbak. A konyhába érve mondom szólok Beának, hátha van kedve segíteni meghámozni ezt a sok finomságot. De Bea nem volt sehol. Már az egész házat összekerestem s indultam hátra az udvarra amikor az istállóból hangot hallottam. Bea hangját s nem is csak akárhogy, de dalolva.

“Izabellának hívják a tehenemet,
Ha rákacsintasz azt mondja búúúúúú,
Izabellát a szobába beviheted,
Izabella oly jó modorú”…

Azt a látványt nehéz leírni ami ott várt rám. Bea egy kis sámlin kuporgott méghozzá csipkés hálóingben. Kezében egy vödör, jobban mondva Bori alatt egy vödör s Bori szegény csak állt ott mint a borjú az újkapunál, nagy szemei Beára szegezve, mintha kérdené mi a fenét akar ez a hölgy tőlem méghozzá dalolva s micsoda hálóing!
- Mit csinálsz, Bea??? – nem tudtam a meglepetést titkolni bármennyire is szerettem volna.
- Hát mit csinálnék? Fejek!
- Fejsz???
- Hát igen. Matyi azt mondta hogy semmi az egész, nem kell a vödröt mellé fogni s szépen kell beszélni a tehénnek, s annyi tejet ad hogy csak győzni kell inni. Csak nem mondta hogy ilyen sokáig tart. Már fél órája itt ülök de még sehol semmi…
- Jaj, Bea, Beácskám, hát nem így kell! Azaz így kell, de nem ad a tehén magától tejet. Szépen megfogod a tőgyit…
- A micsodát? Rémült meg Bea.
- Hát a tőgyit! Mindkét kezeddel megfogsz egyet-egyet aztán szép lassan húzgálod…
- No én ugyan nem! sápadt el Bea. – Azt még megtettem hogy idekuporodok, azt is hogy daloltam neki, de hogy én azokat az izéket megfogjam, annyi pénze senkinek nincs.
- No, ne ijedj meg, Bea, majd én megfejem – sajnáltam meg a szerencsétlent - De mond, minek kellett neked pont most a tej? Este szoktuk fejni…
- Hát azért, mert meg akartam lepni mindenkit egy finom fonottkaláccsal. Nem sok mindent tudok sütni-főzni, de anyám ezt az egyet nagyon megtanította. Azt mondta, bármennyire is eltolja az asszony a vacsorát, egy finom mazsolás fonottkalács helyrehoz mindent…
Erre akkorát nevettem, hogy Bori ijedtében még azt a kicsi tejet is kirugta a vödörből amit örömében csöppengetett bele.
- Te mit nevetsz rajtam, Terus? Kezdett sértődni Bea…
- Jaj, te szamár, nem rajtad nevetek. Azt nevetem, hogy mennyire lenézünk benneteket városiakat néha, aztán kiderül hogy huncutabbak vagytok mint Göre Gábor. Nemcsak a két kéz munkájának van eredménye, ugye?
Erre már mind a ketten nevettünk s karonfogva vittük be a tejet a konyhába. Mire a leves megfőtt, már a fonottkalács finom illata árasztotta el az udvart. Mintha csak erre várt volna a ház népe, egyenként előkerültek mind, sőt, még vendég is volt, Délutános Vilma.
Jól gondoltam, Zsuzsi pletykázott. Sőt, nem csak Zsuzsi, de Juli is velük volt. A templomba indult reggel, vesztére Vilmába botlott.Hát így történt a nagy Bori fejés. Mi lassan-lassan túltesszük magunkat rajta, de Bori…Nem tudom itt faluhelyen van-e állat-pszihologus? Mert hogy selyemhálóinget nem veszünk neki, az szent!