[194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1] [Archívum]
Móra Ferenc: A cinege cipője
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"
- egyre csak azt hajtja.
Drága Erikám!
Köszönöm, hogy gondoltál rám a gyönyörű képpel! Tudom, hogy nagyon elfoglalt Vagy /még a nyugdíjas is!/, és azt hiszem, hogy ez még egy ideig így is lesz! A goromba idő ellenére szép, vidám napokat kívánok, meleg szeretettel gondolok Rád! Ölellek: Gerti
|
Szia Kedves Erika!
Nagyon szépséges az oldalad. Köszönöm, hogy itt lehettem és láthattam.
Üdvözöllek : Zsóka |
Székely bácsika Pestre utazik a rokonokhoz látogatóba, és a fiára bízza a gazdaságot arra az időre, amíg távol lesz. Ahogy visszatér, a fia már várja a lovaskocsival a vasútállomáson. Elindulnak haza és beszélgetni kezdenek. Azt mondja az öreg: - Minden rendben volt, fiam? - Igen apám. - Semmi baj nem történt? - Semmi apám. Az öreget nem hagyja nyugodni a dolog, és tovább faggatózik: - De tényleg semmi baj sem történt? - Hát... eltört a villa nyele. - Eltört a villa nyele? Hogyan tört el a villa nyele? - Hát, mikor vittem a kutyát elásni... - Miért, megdöglött a kutya? - Igen. - Hogy történt? - Letaposták a lovak és a tehenek... - Letaposták? Hogy-hogy letaposták? - Megriadtak amikor kigyulladt az istálló. - Kigyulladt az istálló? Mitől gyulladt ki az istálló? - Hát apám, átfújta a szél a zsarátnokot a nagyházról... - Hát az is leégett? - Igen, de a macska a hibás. - Már hogy lenne a macska a hibás? - Felborította a gyertyákat, amikor ravataloztuk a nagymamát. - Meghalt a nagymama? Dehát... - Akkor ütötte meg a guta, Isten nyugosztalja, amikor édesanyám megszökött a postással... - Megszökött a postással? Hát akkor minden rendben van, fiam. - No hát mondtam én, hogy minden rendben van.
Drága Erikám!
Vidám, szép napokat kívánok Neked! Sajnos csak ritkán tudok jönni mostanában, de nagyon sok szeretettel gondolok Rád, puszillak: Sissi |
Drága Erikám!
Nagyon békés és boldog hétvégét kívánok neked!
Nagyon sok szeretettel:
Mercedes
Ide is beszaladtam, hogy adhassak egy nagy-nagy szeretetpuszit, még ha csak gondolatban is.:)
Vigyázz nagyon magadra!
Ezer pussz
Mercedes
|
|
Kedves Erika! Véletlen csöppentem -e csodálatos oldaladra, és egy igazi feltöltődéssel megyek tovább. Kivánok jó éjt, jó pihenést, és sok-sok örömet sikert. Aniko |
"Ezen a napon minden más, Újra mélyen érint meg a gyász, Nincs már velünk együtt, Kit ismertünk vagy szerettünk, Ma lélekben újra együtt lehetünk.
Eszembe jutnak az együtt töltött napok, Fülemben újra megcsendült a hangod, Szinte látom minden mozdulatod, Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod.
Gyertyákat gyújtunk és mécseseket, Ezek a fények világítsanak Neked, Örök világosságban, békességben nyugodj, Soha el nem felejtünk, biztosan tudod!"
Szeretteink elvesztése, nagyon fájdalmas, értük gyújtunk gyertyákat és mécseseket...
Kívánok meghitt, békés, nyugodt hosszú hétvégét! Szeretettel: Manócska |
Ezen a napon minden más
Újra mélyen érint meg a gyász
Nincs már velünk együtt
Kit ismertünk vagy szerettünk
Ma lélekben újra együtt lehetünk.
Eszembe jutnak az együtt töltött napok
Fülemben újra megcsendült a hangod
Szinte látom minden mozdulatod
Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod.
Gyertyákat gyújtunk és mécseseket
Ezek a fények világítsanak Neked
Örök világosságban, békességben nyugodj
Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod!
Nyugodt, békés napokat kívánok!
Nagyon sok szeretettel gondolok Rád: Sissi |
Szia drága Erikám. Szeretettel puszillak ezen a szomorkás héten. Anikó |
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Drága Erikám!
Tudom és megértelek, hogy sok az elfoglaltságod, ráadásul a géppel is probléma - ismerős! Igen, megkaptam a mailt, köszönöm, de nálam is egyre több a teendő, azért nem válaszoltam még. Most, Mindenszentek közeledtével azt hiszem mindannyiunknak még több /valahogyan Édesanyámat is el kell vinni a családi sírokhoz, mert mielőtt beteg lett két hetente utazott 320km-t, tehát már nagyon türelmetlen/! Remélem, jól Vagytok, és az a bizonyos harmadik "vélemény" a helyes! Igyekszem írni majd... Meleg szeretettel gondolok Rád, ölellek: Gerti
|
Levél az ápolónőhöz
Lát engem nővérke? Amikor rám néz azt gondolja: mogorva öregasszony, lassú, mindenben bizonytalan, zavart tekintetű, aki mindent lepecsétel amikor eszik, nem felel, amikor maga elégedetlenkedik, aki nem veszi észre, hogy fogytán a kedve, ereje. Olyan, mintha nem tudná mit csinál, minden lépcső magas neki, és nem látja, hová-merre tart. Aki akarat nélkül tűri, hogy mindent, más csináljon vele, etessék, fürdessék és egyebek. Ilyennek lát? Nyissa ki a szemét, nővérke, nézzen rám. Szeretném elmesélni, ki vagyok én, aki itt csendben ül, akkor eszik és iszik, mikor maga nővérke, úgy akarja. Nézzen rám!
Tizéves kislány vagyok, akit a szülei úgy szeretnek! Tizenhatéves, csinos lány, aki arról álmodik, hogy majd egy férfié lesz ... Húszéves menyasszony, akinek szíve meglódul a gondolatra is, hogy hamarosan hűséget esküszik, s azt be is tartja. Huszonötéves: kisbabája van, Harmincas: gyerekei cseperednek, önállósodnak. Negyvenes: gyerekei felnőttek, kirepültek a házból. Itt a férjem, még mindig örülünk egymásnak. Ötvenéves koromban? Jönnek az unokák, kitöltik napjainkat, gyerekzsivajtól hangos a ház, újból vannak gyerekeink, a szerelmemnek és nekem. Sötét napok közelítettek, meghalt a férjem. Jövőm a magány, a szomorúság. Az enyéim saját gondjukkal-bajukkal vivódnak, az emlékeimnek élek és a szeretet van velem. Az ember elszürkül, ha öreg és beteg, kicsit tán ütődöttnek is látszik. De hát egy öreg asszony vagyok, bája tűnt és ereje fogyott. Ebben a testben mégis egy fiatal lány lakik! Emlékszem örömeimre. Emlékszem fájdalmaimra! Szeretem és újra átélem az életem, mely olyan gyorsan elröpült. Elfogadom a hideg tényt, hogy semmivel sem tudok szembeszállni. Ha felnyílna a szeme nővérke, sosem csak egy mogorva öregasszonynak látna. Jöjjön közelebb hozzám, nézzen rám!
Ezt a verset egy idős asszony irta, aki hosszú évekig Skóciában egy öregek otthonában élt. A növérek, az ápolók, de még az orvosok is zavartnak tartották. Halála után találták meg ezeket a sorokat.
Drága Erikám!
Legyen nagyon szép napod, sok szeretettel gondolok Rád, puszillak: Sissi |
[194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1] [Archívum]
|