Tövis! Gyere ide amilyen gyorsan, csak tudsz! – Mondat Murtagh sárkányának. Dras-Leona katedrálisában az imént igencsak megdöbbentő esemény zajlott le; egy halott esküszegő, eddig ismeretlen lánya jelent meg, és az efölötti döbbenetet tetézte a tény, hogy ő bizony nem hajt fejet a király parancsának. Maga Galbatorix is meglepődött arccal nézett rá, de tekintete rövid időn belül elsötétedett; gyilkos szemmel méregette a lányt.

Mit akarsz tenni?

Most az a lényeg, hogy ide gyere azonnal! Felőlem betörheted a falakat is!

Akkor már inkább az üveget!

Rendben van, csak siess! Ha itt vagy, sietnünk kell, de elmondom mi a tervem…

- szóval nem… hát, ha így állunk… vigyétek a kamrába, és vegyétek rá, hogy engedelmeskedjen! – parancsolta.

-Igen is uram!- felelték a katonák.- bátorkodom megkegyezni, épp onnan hoztuk, de semmire sem mentünk!

-Nem érdekel, kínozzátok halálra, ha nem törik meg, hát amúgy is meghalna! – ordította a megszeppent embereknek. – Most pedig tűnjetek innen, mert magam öllek meg mindnyájatokat!

A halálra rémült katonákat a hatalmas ablakból becsapódó Tövis mentette meg. Lovasa félelmetes gyorsasággal felugrott hátára, és magával húzta Aviel-t is. A Dras-Leona-iak sikoltozva, fejük fölé tett kézzel rohantak arra, amerre láttak. Elona velőtrázó hangon sikoltozott, és Murtagh ruhájába csimpaszkodott. Galbatorix káromkodva állt fel a ráomlott törmelékek alól, és megpróbálta saját kezébe venni a dolgot, mivel katonái fejvesztve rohantak szerte-szét.

Ebben a pillanatban egy másik ablak is betört, s ezen egy zafírkék sárkány rontott be. Murtagh kiszakította ingét a lány szorító markolásából, és Saphira felé vették az irányt. Eragon felemelt egy nagyobb törmeléket, és a király felé dobta. Ebben a pillanatban fekete füstfelhő gomolygott föl Galbatorix elől. A törmelék a levegőben megállt, majd leesett. „Egy árny? De…az lehetetlen!” – gondolta Eragon. Murtagh-ra pillantott, de bátyja látszólag nem figyelt fel az eseményre.

„Ezt a pontos időzítést! De hát honnan tudták, hogy mi a helyzet?”- Gondolta Murtagh, de inkább máson jártatta az eszét.

Ugyebár fel akarta ajánlani Aviel-nek a tojást. Akkor az biztosan itt van! Meg kell szereznünk!

Nem tudom te, hogy vagy vele, de én a helyedben ezt nem tenném meg. Ha elkapnak, többel is fizethetsz, mint egy kis korbácsolás…

Jól van, de akkor mit csináljunk?!

Saphira a tojás miatt jött. Én tudom/ gondolom, merre lehet. Szólok nekik, hogy keressék meg.

És mi mit csinálunk?

Elsősorban vigyük Aviel-t biztonságos helyre.

Igen. Aztán Eragonnal kéne beszélnünk.

Csak akkor már biztosan üldözni fognak minket.

Nem baj, megoldjuk!- zárta le a vitát Murtagh. – na induljunk!

Tövis eleget tett lovasa kérésének, és kirepült a havazó égre. A szél süvített, hó szállt mindenütt, lehetetlen látási körülmények voltak. A fagy, a jég, a hó volt az úr.

Le kéne, szállunk!

Itt rögtön jó lesz?

Igen, csak álljunk meg! Aviel nincs eszméleténél. Meg kell gyógyítanunk.

Rendben van. Itt leszállok. Egyelőre elég messze vagyunk.

Hamar zuhanórepülésbe kezdett a sárkány, és egy barlang szájánál megállt. Murtagh leszállt, levette a lányt, és bevitte a barlangba. Elég tág volt ahhoz, hogy a sárkány is kényelmesen beférjen.

Kérlek szólt Saphirának, hogy jöjjenek ide.

Most szólt Tövis, hogy menjünk oda hozzájuk. Elküldöm a hely képét. – Mondta Saphira. – Mond csak, merre akarod keresni a sárkánytojást?

Nem tudom. A szék alatt néztük. Máshol… talán… ott van az ajtó mögött. Sietek, megnézem.

Vigyázz, ott van az árny. Vagy is az előbb még ott volt. Szerintem, kimenekíti Galbatorix-ot, bár nem hiszem, Hogy segítségre szorulna.

 Eragon aprót mosolygott ezen, leugrott a sárkány hátáról, és kihúzta kardját. Pár ott maradt katona felé rohant, de könnyen utat tört magának. Mágiával kinyitotta a zárt ajtót. Parányi lyuk volt mögötte, s benne egy láda. Eragon habozás nélkül kivette, és visszafutott Saphirához.

Ez lesz az?- kérdezte Saphira felszállás közben. Nincs kedvem ide visszajönni!

Nem is kell, valahogy úgy érzem, ebben van.

Remélem igazad lesz.

Én is. Szóval hol van Murtagh?

A kép alapján, amit Tövis küldött, Helgrind egyik csúcsánál vannak.

Akkor siessünk oda. Valószínűleg már rég indítottak erősítést…

Saphira, úgy mint Tövis is, belekavarodott a légáramlatba, de őt felkészültebben érte a hírtelen vihar, így nagyobb sérülések nélkül megúszták a landolást.

Te mostanában egészen jóban vagy Saphirával, nemde?- kérdezte Murtagh sárkányától. Levette Avielt a nyeregből, és a földre fektette.

Azt nem mondanám… csak azért beszélünk, hogy… mert. Inkább foglalkozzunk a lánnyal. Egyébként elmondanád, h ki ez?

Igen. Megelégszel vele, ha képekben elküldöm?

Igen, az is jó lesz.

Murtagh átküldte Tövisnek az emlékeit képekben, gondosan kihagyva a búcsúzás gyors pillanatát.

Aha. És Yvonnéval mi van? Beszéltem vele reggel, de ott maradt…

Nem, nem maradt ott, Yvonne és Aviel egy, és ugyan az. –Morogta az ifjú.

Mi a…? De… hogyan? –hüledezett a sárkány. – ő nem lovas, és nem is tünde…

Hát…hogy mi, arra én is igen kíváncsi lennék…majd elmondja nekünk. Csak az a bajom, hogy nem mondta meg, hogy ő az…

Barátok voltatok, nem? Akkor meg miért nem tudtad???-kérdezte szemrehányóan Tövis.

Hagyjuk ezt az idétlen vitát, inkább meg kéne gyógyítani Avielt…

Na, csináld, ha annyira ügyes vagy! Csak elmondanám, hogy az égvilágon SEMMI baja nincs, csak átfagyott, és elájult. Nos, akkor te, mindent tudó, nagy, ügyes, erős, sárkánylovas, ébreszd fel, úgy, hogy amikor felébred, nem fogja leordítani a fejed!- Mondta cinikus fennhangon a sárkány, majd tüntetően elzárta elméjét, lefeküdt, hátsó-felét mutatva lovasának.

-Most meg mi a franc bajod van?- kiabálta neki az ifjú.- Nem kell jelzőkkel illetned, inkább… inkább…- mondata végét nem mondta ki, helyette tenyerébe temette arcát, és megpróbált megnyugodni. Emlékei gejzírként törtek fel, új érzésekkel, és problémákkal tarkítva. Mikor úgy érezte, képes higgadtan gondolkodni, leült a lány mellé. Aviel arca hófehér volt, kosz, és alvadt vér csúfította. Orrából friss vér csörgedezett, hosszú csíkot húzva a nyakáig.

 Murtagh a lány arca fölé emelte kezét, majd minden erejét összegyűjtötte. A mágia tűzhányóként tört fel benne, energiával feltöltve.

-Waíse heill!- mondta. Vörös fény villant, derengő fényével betöltve a barlang sötétjét. Aviel arcáról eltűntek a sebek, csak a kosz, a vér, és a sápadtsága maradt meg. Murtagh aggódva figyelte, ahogy szép lassan felkel. A lány tekintete bágyadtan figyelte az ifjút, s ahogy visszatértek gondolatai, és emlékei riadtan felugrott.

-Nem kéne ugrálnod. Elég beteg vagy.- mondta nyugodtan Murtagh. Aviel lábai, ahogy kimondta, remegve összecsuklottak. Murtagh odasietett hozz, és felsegítette.

-Aludj egy kicsit. Sok élményben volt részed az elmúlt órákban. Majd reggel beszélünk.- mondta kedvesen. Tövis furcsa hangokat adott ki magából, Murtagh ismerte ezt, ezért is enyhe pír jelent meg arcán. Tudta, hogy a sárkány jót derül épp rajta.

-Micsoda? Azt akarod, hogy aludjak? Eszednél vagy? Most robbantottuk ki Dras-Leona katedrálisát, és TE azt mondod nekem, hogy aludjak?- mondta neki kimérten a lány.

Mielőtt veszekedésbe torkollott volna a kedvesen induló társalgás, megjelent Eragon és Saphira, s az persze túlzás, hogy megjelentek, hanem inkább besodródtak a barlang száján.

-Látom, titeket is elkapott a szél.- jegyezte meg Murtagh. Eragon bólintott, majd Avielhez fordult.

-Jobban vagy?

-Igen. Murtagh… megmentett…-morogta, és leült Saphira mellé. Szemét lehunyta, s perceken belül már aludt is.

Eragon lekapta zubbonyát, és ráterítette; majd leült mellé.

Murtagh tétován nézett öccsére. „Vajon ő tudja, hogy barátok voltunk?” -gondolta.

-Mikor, és merre megyünk?- kérdezte.

-Én Ellesmérába készülök.- jelentette ki Eragon.- És… szerintem holnap indulunk… ha Aviel jobban lesz.- sóhajtotta fáradtan az ifjú.

-És miből gondolod, hogy Aviel Veled megy? –sziszegte Murtagh, és fintorogva leült Tövis mellé.

-Mi? Abból gondolom, hogy megbeszéltem vele…-mondta felvont szemöldökkel Eragon.- De… neked ezzel i bajod van?

-Nekem? Ugyan, semmi…-morogta a báty, s mérgesen felpattant. Fel s alá jákált a barlangban, majd mintha keresné a megfelelő szavakat, kinyitotta, majd becsukta száját.

-Te… ti… te… szereted?- kérdezte akadozva az ifjú, kifejezéstelen arccal.

Eragon, mint az előbb bátyja, úgy tátogott, mint egy partra vetett hal. Majd komoly tekintettel Murtagh-hoz fordult.

-         Itt az a kérdés, hogy TE szereted-e. –rebegte, és elfordult.

-         Ne… ne játszd meg magad! Elég, ha rád nézek, süt belőled a… a…

-         …szerelem? –fejezte be a mondatot, kérdéssé formálva Eragon, és eleresztette egy vigyort. Kíváncsisága felülkerekedett az észszerűségen, így hát mindenképpen meg akarta tudni, Murtagh mit is gondol erről.

-         Egyszerűen CSAK a féltékenység beszél belőled!- mondta nyugodtan, kaján vigyorral az arcán.

-         Mi?! Féltékenység? Ki beszél itt erről? – Felelte magas fennhangon, s eleresztette egy erőltetett kacajt. – Neked elment az a maradék csöpp eszed!

-         Mi mással magyaráznád, a letámadást?- válaszolta Eragon, lenyelve a sértést. Eltervezte, hogy lesz, ami lesz, megőrzi a hidegvérét, és kivárja, míg Murtagh bevall mindent… ha ugyan tényleg úgy van, ahogy ő sejti.

-         Szóval, visszatérve az első kérdésedre… igen, én szeretem.- Mondta somolyogva.  Kíváncsian figyelte bátyja reakciót. Az ifjú először elsápadt, s némán jártatta tekintetét az alvó lány, és Eragon között, majd arcát elöntötte a vér, s dühös szemei megállapodtak öccsén.

-         Ahogy gondoltam…- suttogta, és hangtalanul visszafeküdt Tövis mellé. Eragon is úgy döntött, elteszi magát a másnapra, de csak nem tudott elaludni.

Ébren vagy?- Kérdezte sárkányától.

Hála neked, igen. Mit akarsz? – kérdezte cseppet sem kedvesen Saphira.

Hallottad a vitánkat?

Igen. Érdekes volt, és egyben szórakoztató is.

Aha. Én…

Te…?

Én…

Te…?

Én…?

Na, jó, mond már ki!

Én…

Eragon!

Én…

ERAGON!

Igen, így hívnak…

Ne szórakozz velem, mert lelógatlak a sziklán, és akkor siránkozhatsz ott nekem!

Jól van, na!

Elég, ha kimondod, hogy szerelmes vagy Aviel-be! És ezt te is igen jól tudod!- Zsörtölődött tovább a sárkány.- csak nem vagy képes bevallani magadnak!

Én? Szerelmes? De… Aviel-be? Biztos vagy benne?

Igen. –Hangzott a tömör felelet, s Saphira befejezte a beszélgetést, magára hagyva lovasát egy őrjítő ténnyel.