Másnap reggelre megmaradt az előző esti feszültség a testvérek között. Tüntetően nem szóltak egymáshoz, Murtagh még Tövissel sem volt hajlandó szót váltani.

-Hozok tűzifát!- jelentette ki Eragon, és a válaszokat meg sem várva elhagyta a barlangot.

-Minek neki fa…-morogta Murtagh, és a pattogó tűzre tette a reggelijüket. Aviel bűnbánó arccal a fiú mellé ült, aki tudomást sem akart róla venni.

-Murtagh…-kezdte. Az ifjú végre ráemelte tekintetét, és kíváncsian várta a mondat befejezését. Aviel felállt, és Eragon ládájára mutatott.- Galbatorix tojása van benne?- kérdezte végül. Érezhető volt, hogy mást akart kérdezni, vagy mondani, csak valamilyen okból nem tette. Murtagh megvonta vállát.

-Ha gondolod, nézd meg!- Javasolta a fiú. Odalépett a lány mellé, és egy nagy rántással kinyitotta a ládát. Mindkettőjük szeme öklömnyire tágult a meglepetéstől. A kis köves kirakású, bársonnyal bélelt dobozkában, bizony Galbatorix utolsó sárkánytojása volt. Aviel pislogva nézett Murtagh-ra, aki még mindig a tojásra meredt.

-Ti meg mit csináltok?- kérdezte meglepetten Eragon. Ledobta a gallyakat a tűz mellé, és a megdöbbent pároshoz sietett.

-Ez… tényleg a tojás…- rebegte.- Aviel, fogd meg, hátha kikel neked! – Javasolta a fiú.

-Biztos vagy benne?- kérdezte vékony hangon a lány. Eragon bíztatóan nézett rá. Aviel remegő kezét felemelte, és óvatosan kiemelte tartójából a tojást. Feszült csönd állt be. Saphira és Tövis is ott állt már, várva a fejleményeket. A tojás meg sem moccant a lány ujjai között. Szép, halványzöld színe volt, és vékony, fehéres erek szőtték át.

-Nem kel ki.- állapította meg árnyalatnyi csalódottsággal a lány, és visszahelyezte a tojást.- Ő nem az én sárkányom, valaki másé.

-Ugyan, nekem sem első érintésre kelt ki Saphira.- bíztatta Eragon.

-Pedig ment volna a kardodhoz.- vigasztalta Murtagh, és gyengéden megveregette Aviel hátát. A lány villogó szemekkel felpattant.

-Te csak ne… Az nem az én kardom.- jelentette ki, és elviharzott a barlang belső felébe. A sötétség elnyelte, és röpke percek múlva lábdobogása is elhalt.

-Nem jó, hogy most tűnik el. Indulnunk kéne.- Mondta lehangolódva Eragon, és a ládát magával vitte, és a sült húst kezdte falatozni.

-Hát igen, nem lenne rossz ötlet azonnal eltűnni innen, mivel, ha nem tudnád, Helgrind egyik csúcsának barlangjában táborozunk.- mondta epésen Murtagh.

-Aha, észrevettem. Csak hogy Avielt meg kéne várni, nem? – folytatta higgadtan Eragon. Úgy érezte, Murtagh szándékosan akarja felidegesíteni, ezért is próbálta meg megőrizni a hidegvérét, vagy legalább nyugalmat erőltetni a hangjára.

-Hát igen… nem értem, mi baja lehet.- mondta elgondolkodva az ifjú.

Figyelj Murtagh, vagy menj utána, és kér bocsánatot, vagy pedig induljatok el.

És mégis hogy gondolta azt, hogy egy egyszerű mondat miatt megsértődik? Na mindegy. Inkább megmondom Eragonnak, hogy keresse meg.- felelte keserűen Murtagh.

Ne csináld ezt. Hihetetlen vagy.- mérgelődött tovább a sárkány.

-Meg kéne keresnünk Avielt, nem gondolod?- kérdezte végül Murtagh. Eragon vigyorogva nézett rá, válla mögött.

- Azt hittem, sosem mondod ki.

-na de akkor menjünk.- morogta a báty, és Aviel nyomán elindult, Eragonnal a háta mögött a barlang hátuljába.

-Csak azt nem értem, mért szervezünk „menőakciót”, ha a barlang zárt, és egyszer úgy is ide kell jönnie.- zsörtölődött Murtagh. – Jó, talán ha valami külön járatba beszorult, vagy… mindegy…- mondta Eragonnak címezve, elnézőbb hangon.

Ekkor a halálra rémült Aviel futott el mellettük, azonban megbotlott egy kiálló kőben, és elesett. Murtagh és Eragon egyszerre ugrottak mellé.

-Mi történt?- kérdezte Murtagh, és Eragonnal együtt felemelte a lányt. Az hamar a talpára állt, de két térdét markolta.

-A barlangnak van egy másik fele.- zihálta.- úgy értem, hogy két nyílása van. Az, ahol mi vagyunk, és még egy, ahol pedig a ra’zacok vannak. Nem vettek észre…

-A ra’zacok? Hát persze! –csapott a homlokára Eragon. Murtagh kihúzta Zar’rock-ot hüvelyéből, és tovább indult. Ekkor Aviel hírtelen két kézzel megfogta a fiú vállát, és nagy nehezen visszarángatta.

-Nem mész sehova! – morogta.

-De igen, igenis megyek! Eressz el! – Mondta a fiú, és lehámozta a lány kezét a válláról.

-Ne hősködj, Murtagh! Ne vidd vásárra a bőröd, csak hogy bizonyíts! Tűnjünk innen!- kérte Aviel. Kérlelően nézett Eragonra, és Murtaghra is. A fiúk végül beleegyeztek, és visszamentek a táborukhoz. A tüzet gyorsan eloltották, és mivel alig volt más holmijuk, mint Eragon hátizsákja, Felhelyezték a sárkányokra a nyerget.

-Aviel melyikünkkel utazzon? –kérdezte leginkább bátyjának címezve Eragon.

-Nem tudom. Te kivel utaznál szívesen?- kérdezte Murtagh Aviel-től, de nem nézett rá, csak tovább babrált a nyereg csatjával, pedig az már rendesen be volt kötve.

-Hát…- Itt kérlelően Eragonra nézett. A fiú látta, a lány tekintetében, hogy nem vágyakozik mellé ülni, így javasolta, hogy Murtagh vigye.

-Szerintem ülj Tövis-re. Murtagh-ot régebb óta ismered.- mondta Eröltetett mosollyal. Murtagh csodálkozva nézett öccsére, s mikor úgy érezte, arcát elönti az a bizonyos forróság, lebukott a sárkányszárnyak mögé.

-Öhm, ahogy gondoljátok.- Mondta végül, mikor előbukkant a vörös pikkelytömeg mögül.

Nem szólok bele, de nem lesz ebből gond? kérdezte Saphira

Nem hinném. Tövist ismeri, és Murtagh-ot is. Mellesleg rajta tartjuk a szemünket.

Persze, persze. Na akkor indulunk, vagy bámészkodsz még egy kicsit?- szólt lovasára mókásan Saphira. Eragon szó nélkül eleget tett kérésének, és fülült a nyeregbe.

Murtagh szintén felpattant Tövis nyergébe, s már segítette volna föl a lányt, de az csupán csak megragadta a karját, és felhúzta magát, az ifjú elé.

Indulhatunk! –szólt Murtagh sárkányának.

Tövis kiment a sziklaperemre, majd hatalmas szárnycsapásokkal felszállt. Murtagh, elsősorban, mert kénytelen volt kapaszkodni, átölelte Avielt, és óvatosan rádőlt, hogy elérje a sárkány nyakát.

Szeme sarkából látta, hogy Saphira és Eragon mellettük szállnak. Ekkor hatalmas, tüzes nyilak szelték át az eget. Murtagh káromkodva figyelmeztette Tövis, és Avielt, hogy hajoljon lejjebb, nehogy eltalálják a nyilak.

-Murtagh! Van íjad?- Ordította át Eragon

-Te látod rajtam? Nincs! –kiáltott vissza Murtagh. – van két megoldás! Az egyik: Amilyen gyorsan csak tudunk, elrepülünk! De a sárkányok nagyon megerőltetnék magukat, és lehet, hogy vannak máshol is katonák! Marad a mágia!

Tövis meg sem várva lovasa kérését, lejjebb ereszkedett, és megégette a nyilasokat. Azok ordítva menekültek, amerre láttak. Akiknek volt egy cseppnyi sütnivalója, belefeküdt a hóba.

-Eszednél vagy? – kiáltotta Eragon, mikor ismét egy vonalban repültek.

-Igen! Tövis csinálta.- mentegetőzött az ifjú. Szélviharként szelték a levegőt, lehetetlen volt utolérni őket. Saphira és Tövis egészen a felhőkig felvitte őket, így még nyíllal sem találhatták el őket. Az amúgy is hideg idő, még rémesebbé vált, ahogy feljebb repültek.

Saphira, menjünk lejjebb! Emlékszem, amikor ilyen magasra jöttünk, majdnem leestünk!- emlékeztette sárkányát Eragon, és ezt megosztotta Murtagh-al is.

-Álljunk meg…- Szólt az ifjú, és megmutatta Eragonnak vérző lábát. A nyíl tűz nélkül is nagy sebet okozhatott volna, nem hogy így. Már csak feketén füstölgött a fegyver, de kisebb égési nyomokat hagyott a fiú lábán. – Találatunk van.

-Szólhattál volna előbb is.- morogta Eragon.- Mindegy, itt jó lesz?- kérdezte, és szólt Saphirának a leszállásról.

-Igen. Aviel, neked nincs semmi bajod?- Kérdezte Murtagh. Tövis, és Saphira zuhanórepülésbe kezdtek, majd hamarosan lefékeztek egymás mellett a Hadarac sivatag kezdetének földjére. Csodás összhangban repültek.

Murtagh elkáromkodta magát, és ahogy Tövis megállt, leemelte Avielt, aki szívesen tiltakozott volna, csakhogy nem volt rá ideje. Murtagh szép lassan leszállt, és sárkányára támaszkodva elbicegett egy kis hótól mentes területre.

-Azt… nem mondanám, hogy teljesen jól vagyok…- morogta a lány, vérző oldalát markolva.

-Úgy tűnik, mi voltunk a kereszttűzben.

-Igen. Mid sebesült meg? – Kérdezte Murtagh, s indult volna segíteni, de nem tudott lábra állni. Aviel megrázta fejét, és már amúgy is mocskos ruhájába törölte véres kezét. Eragon ledobta bátyja mellé a zsákját, és a félájult lányhoz sietett. Az óvatosan rátámaszkodott, és valahogy, nagy nehezen elsétáltak Murtah-hoz. Az ifjú épp a nyílt sebét vizsgálgatta.

-Ha biztonságosabb helyen lennénk, szívesen itt maradnék egy kicsit.- mondta. Eragon lefektette a lányt, aki már nehezen lélegzett.

-Meg tudod gyógyítani? –kérdezte Murtagh, és közelebb húzódott hozzájuk.

-Persze. Ha nem olyan nagy a seb. Ha korában észre vesszük, könnyebb lenne. – morogta kedvetlenül Eragon, és megvizsgálta Aviel jobb oldalát, melyen ronda, nyílt seb éktelenkedett. – Ez nem lesz jó… elsősorban sok az égisi sérülése, és nagy lyukat égetett a bőrön keresztül. Ha szerencsénk van, nem sérült meg belső szerv, bár azt észre vettük volna, ha így lenne. Mert akkor már valószínűleg meghalt volna, pedig a negyedórás utat hangtalanul kibírta. Csodálom, hogy Tövis nem sérül meg. Nagyon pontosan céloztak azok a nyilasok.

-Akkor megmented, vagy hagyod meghalni? – méltatlankodott Murtagh, és kezét a még mindig vérző sebére nyomta. – Én nem vagyok most elég erős hozzá, de te nem sérültél meg.

-Igen. Meg kéne nézni, milyen mély a seb, és…- felelte az ifjú, s enyhe pír jelent meg arcán. Murtagh értetlenül nézett rá, s amint beugrott neki a megfejtés, szintén kis rózsaszín folt tűnt fel koszos arcán.

-Ugye nem akarod… levenni a… ruháját?- kérdezte.

-Micsoda? Nem, dehogy! Maximum a seb részénél, kicsit felhajtani a szélét… a csípője fele van a seb…- Motyogta vörösödve a fiú, és várakozóan Murtagh-ra nézett.

-És… azt várod, hogy ÉN csináljam?- kérdezte a fiú. Szemöldöke eltűnt haja mögött, olyan magasra szökött; Homlokán három mély ránc jelent meg.

-Hát… nem… csak… te régebb óta ismered!

-És ez nem ment fel téged ez alól!- tiltakozott tovább Murtagh. Eragon arcán látszott, hogy nem adja be a derekát, így hát a báty nagyot sóhajtva eltolta Aviel ruháját a sebről. Vékony derekán nyílt, mély seb volt. Szélénél vörös volt a bőr, a tűz miatt, s fekete alvadt vér keretezte, de a friss még mindig erősen csöpögött a sebből. Murtagh kezét a lány mellkasára tette, ellenőrizés képen, hogy él-e még. Aviel szaggatottan, és mélyeket lélegzett. Homlokáról folyt a veríték, homlokából tüzelt a forróláz.

Eragon egy kis havat vett a markába, és rácsepegtette a lány homlokára, majd a sebre emelte kezét, és kimondta a gyógyító szót. A seb összébb forrt, de nem tűnt el teljesen, csak a már varras rész, és a vörös bőr emlékeztette őket a még egy perce ott virító rondaságra. Eragon fáradtan Saphirának dőlt.

-Nehéz egy ilyen sebgyógyítás…- szuszogta.

-Tudom. Az én sérülésemet hagyjuk, az ráér. De valamit kéne csinálnunk, hogy ne haljon meg!- mondta Murtagh, és egy kis havat tett a lány homlokára. – Van egy ötletem. Itt vagyunk pár kilométerre a Frunost nevű várostól. Én elviszem oda Avielt, csak találok egy gyógyítót!- mondta, és lassan felállt. Eragon csodálkozva nézett rá. – De hát Urú’baen a közelében van! Hemzseghetnek ilyenkor arra a katonák, és ha elfognak?- hüledezett.

-Majd valahogy kicselezem őket! Lényegtelen. Tövissel elmegyünk. Addig keress valami jobb szállást, vagy gyere el később utánunk. – Felelte a fiú, és sárkánya segítségével felemelte a lányt, és a nyeregbe rakta.

***

Az ég teljesen besötétült, mikorra Tövis leszállt egy kis falu határához. Murtagh gyorsan gyógyítani próbált saját sérülésén, hogy el tudja vinni az eszméletlen lányt a városig. Csuklyáját szemébe húzta, úgy, hogy csak egy fekete üregnek tűnt arca. Nehezen felnyalábolta Avielt, és a hátára vette. Bicegve, a tehertől meggörnyedt háttal sietett a pislákoló fényű házak felé.  A hó közben eleredt, még jobban megnehezítve az ifjú dolgát. Végül teljesen átfagyva, vörös kézzel, és arccal, de elérte az első kisházat. Szerte a területen kis, fából épült, szalmatetős házak sorakoztak. Halovány lámpák világítottak valamennyiből, a földes utat vastagon borította a friss hó. Murtagh amint az ajtóhoz ért bekopogott. Csörömpölés hallatszott, majd végül kitárult az ajtó. Egy fiatal lány nyitott ajtót, és kíváncsian nézett ki az éjjeli sötétségbe.

-Melina, megmondtam, hogy ne nyisd ki sötétedés után az ajtót!- Hallatszott a házból egy férfi hangja. A lány megszeppenten behátrált, utat engedve gigantikus méretű apjának. A kopasz ember vizenyős szemeit Murtagh-ra emelte.

-Mivel szolgálhatok ilyen késői órán?- kérdezte cseppet sem kedvesen.

-Jó estét. A lány megsérült, és haldoklik. Van a városban gyógyító?- Felelte, s kissé megingott Aviel súlyától. A férfi Murtagh hátán fekvő lányra nézett, és átadta helyét egy nőnek. Az kedvesen betessékelte az ifjút, és leültette. A lányt lefektették egy kis szalmaágyra, és borogatást tettek rá.

-Mi történt vele?- kérdezte az asszony.

Murtagh habozott. Még is, mi jót találjon ki?

-Öhmm… urgalok támadtak meg minket.- felet végül. – Nekem csak a lábam sérült meg, de nem vészes.

-Urgalok? Merre?- kérdezte fejcsóválva.- Házasok vagytok? Vagy netán testvérek?

-Dras-Leona, és Furnost között voltunk, és… csak jegyesek.- válaszolt végül. „Na, ezt megint jól megcsináltam.”- gondolta, és még jobban szemébe húzta csuklyáját.

-Ó, hát akkor igyekszem megmenteni a lányt. Igazán szép.- jegyezte meg. Fél órán keresztül kipróbált mindenféle gyógynövényt, kenőcsöt, de semmire sem ment vele.

Lányát elküldte a helyi füvesasszonyért, abban bízva, hogy az tud segíteni. Gyorsan visszatért, immáron egy öregasszonnyal együtt. Köszönés nélkül Aviel ágyához sietett, félrelökte Murtagh-ot is, és kiküldte őket a szobából.

***

Murtagh másnap reggel egy széken aludt, fejét az asztalon nyugtatta. Hírtelen felpattant, a hirtelenkedésnek köszönhetően lába ismét megfájdult. Ekkor kopogtattak az ajtón, s mivel a háztulajdonosok nem voltak ott, kinyitotta. A küszöbön Eragon állt.

-Na, van valami hír Avielről?- kérdezte köszönés helyett.

-Most keltem. Egy gyógyító jött az éjjel. – Morogta az ifjú, és becsukta az ajtót öccse után.

Murtagh megmutatta a szobát, és mindketten bementek. A lány ott ült az ágyon, és a hátára szorított kötést vizsgálgatta. A zárkattanásra felfigyelt, s amint meglátta a fiúkat elvigyorodott, és ki akart pattanni ágyából.

-Csak semmi hirtelenkedés!- Figyelmeztette Murtagh.- Tudod, majdnem meghaltál!

-Persze, az asszony mondta. Ha fél órával később hoztatok volna ide, már nem beszélgetnénk itt, hanem már alulról szagolnám a sárkányürüléket!- mondta komolyságot erőltetve magára.- Csak tudod, valami oknál fogva azt hiszik, hogy mi jegyesek vagyunk.

-Ő, ezek a Furnost-iak, vicces emberek lehetnek.- próbálta menteni a menthetőt a fiú.