Ossian : Pogány Ima
Elkísér a szél. Átölel, és titkot mesél! Az óceán oly mély. Lelkemben a világűr csendje él! Fázva forró nyárban. 36 fok örökös lázban! Könnyek arcomon. Elrontott dolgok súlya a vállamon!
De száll újra száll, szívemhez új utat talál! Szavaid gyöngysora gyönyörű ének, jéghideg hajnalon harmatcseppek! Szól, bennem szól!Megóv és újra átkarol! Mélysötét éjben egy árva fáklya, útvesztő mélyén a gyertya lángja!
Mutasd csak, hogy vagy! Lássam arcod, halljam szavad! És olvad már a fagy! Lelkemben a jégkorszak szétszakad!
De száll újra száll, szívemhez új utat talál! Szavaid gyöngysora gyönyörű ének, jéghideg hajnalon harmatcseppek! Szól, bennem szól!Megóv és újra átkarol! Mélysötét éjben egy árva fáklya, útvesztő mélyén a gyertya lángja! Szól, bennem szól!
Ossian : 15 perc
Tizenöt perc minden embernek jár, Tizenöt perc alatt kész egy új szupersztár, Tizenöt perc nagyon hosszú idő, Szerelmek múlnak el, változhat a jövő.
Bármit megtehetsz, Mindent megnyerhetsz, Mindent eljátszhatsz, Játszva meghalhatsz.
Száz és száz gyors szívdobbanás, Tegnap és holnap között tranzit állomás, Száz és száz fontos változás, Élet és létezés közt nincs megalkuvás.
Tizenöt perc néha nagyon kevés, A sorsod döntöd el vagy az utad végére érsz, Tizenöt perc arra sosem elég, Hogy tornyot építs fel, de percek alatt leég.
Ossian : A bátrakért Néhanap velük álmodom, Hangjukat hallom, szólnak: "Itt vagyok." Hómezők, a sár alatt, Völgyekben, dombokon nyugszanak. Testüket, vérüket, könnyeiket, őrzi a föld, végtelen tengerek. Izzik fenn a láthatár, A tiszta szél, lelkükért sóhajt már.
Kelet felől, hegyek felett, Bíborszínű, szép szörnyeteg, Felkel a Nap, aranyat ad, Széppé teszi álmaikat.
Néhanap velük álmodok, Lelkükkel szállnak sasok és angyalok. Elhamvadt a Tűzvihar. Csend van már, semmi zaj nem zavar.
Néhanap velük álmodok, Hangjukat hallom, szólnak: "Itt vagyok."
Mondhatod: a semmiért, én azt mondom: a Holnapért. És mondhatod: száz rossz ügyért, én azt mondom: a Bátrakért... szól a dal.
Virágból vér fakadt, A Sors-vonal megszakadt. Megvívták a harcot, álmodják az álmot. A semmiben csendesen, Pihennek jeltelen. Lenn a földben, benn, legmélyen a szívemben.
Ossian : A hosszú álom
Közel a Föld, oly végtelen a nyugalom. Álomtalan a leghosszabb álom. Elmerül csak a súlytalan lebegés, Szárnyatlanul az utolsó repülés.
Szép arcát gyengéd nap csókolja, Hozzáhajol az erdő lombja. Szél szelíd szava búcsúztatja, Felkészítti az útra,
Ahonnan senki soha Nem küld jelet, nem tér vissza. Hiába várom, Tudom, örök a hosszú álom.
Nincs többé düh és nincs már többé fájdalom. Porszemmé válik bármilyen hatalom. Lezárt szemét az esti lágy eső mossa. Béke és csend, harmónia.
Ossian : A könyv
Romba dőlt "szép" jövőben Egy könyv a véres földben Túlélők körbeállják Végigcsodálják
Forgatják fagyoskodva Átnézik álmélkodva Olvassák, lapozgatják Vállukat vonják
Büszkeség, nagy szavak A vihar hangja hangosabb Szép mesék, gondolat Mennyi marad?
Értetlen csendben állnak Megváltó szóra várnak Gép adta parancsszavak Oldják gondjukat
Dermesztő atomtélben Arcok boldog körben Egy gondot holnapra űz A könyvből gyújtott tűz
Büszkeség, nagy szavak A vihar hangja hangosabb Szép mesék, gondolat Mennyi marad?
Büszkeség, szép szavak Helytállás és alázat Nagy csodák, gondolat Mennyi marad? Szép szavak, büszkeség Tisztesség és gyengédség Nagy csodák, barátság Soha el nem ég!
Ossian : A magam útját járom
Hányszor és hányan mondták: "nem sikerül" Célom és összes álmom a semmibe merül Mégis elindultam, a semmiből kezdtem el Határt, mit mások szabtak, nem fogadhattam el
Megyek, míg mehetek én Míg rámköszön a Fény
Túl a sok-sok álmon Lázadó, könyörtelen harcon Sorsom tisztán látom Amíg létezem, a magam útját járom
Hibáim, vétkem, bűnöm: meggyóntam rég Mentségem nincs más semmi, csak az őszinteség Ne várd, hogy megváltozzam, túl késő már Porból a porba tartok, de pár boldog nap még jár
Megyek, míg mehetek én Míg rámköszön a Fény
Túl a sok-sok álmon Lázadó, könyörtelen harcon Sorsom tisztán látom Amíg létezem, a magam útját járom
Az utca volt az én iskolám Szöges ostor a Bibliám A fizetségem, hogy élhetek És még remélhetek A mostoha idő tanított Hogy legfőbb jog az Ököljog S ha elárulnak, majd megszokod Nem nagy dolog
Ossian : A mérgeskígyó
Tízezer voltnyi nagyfeszültség Eleven élo veszély Terveit soha nem adja fel A kígyó köztünk él
Hátulról támad a rágalmazó Gyilkos döfés a szó A sötét mélybol les reád Az alkalmas percre vár
Az irgalom veszélyes fegyver Pusztítsd a kígyót hát el Hogy soha ne keljen félni tole Csak így érheted el
Mérgeskígyó
Ha elérsz valamit az életben Biztos, hogy rád talál Nem turi ki nem a földön csúszik És nála többre vár
Irígység marja hideg lelkét De soha nem vallja be Tiszta elvekrol, igazságról Frázisokat sziszeg neked
Az irgalom veszélyes fegyver Pusztítsd a kígyót hát el Hogy soha ne keljen félni tole Csak így érheted el
Ossian : A névtelen
Nincsenek nevek, Arcok, jellemek. Hazugság-hegyek, Óvnak, védenek. Ha szemtől-szembe vagy: Nem hallom szavad. Sötét fal mögött: Gyáva indulat. Semmi baj, nem zavar. "Hűséged": elmebaj.
Életem névvel vállalom. Akármit szólsz, utam folytatom. Életem lehet rossz, vagy jó, Ez vagyok én: emberből való.
A békét elveted, Bosszúd élvezed. Szürke köd mögött, A semmit kergeted. Látom lelkedet, Csendes őrület, Gúnynak tettetett, ősi gyűlölet. Semmi baj...
Ossian : A nyugtalan
Minden titkos vágyam ismeri ő, Kezében ott van minden, múltam s jövőm, Emésztő szenvedélye ördögi jel, Ölelése halált hozhat és mégis kell.
Mindent láttam, ez egy veszett világ, De hiába szólnék, nem hallgatsz rám. A kristálygömb meghasad, magába zár, A holló csendben így szól: 'soha már'.
Őrült vagy fiú, hidd el, hallgass és várj! Elpusztulsz semmiért, ez vár rád. Lángok gyúlnak az éjben. Ne hívj, ne várj engem! Nem nyughat a lelkem.
Hideg fejjel a szerelem mérleg, Gondold meg százszor, mennyit adsz érte! Mágikus erő hajt, nincs kegyelem, Sötétség Királynője, ő kell nekem.
Ossian : A remény harangjai
Földrész a hó alatt, várja a napsugarat. Harang hangja az ébredés, születés.
Embert próbáló, rögös út, mélységes, sötét kút. Harang zúgja az álmodat: szabad vagy...
Elrabolt csillagok, ragyogjatok, szépen ragyogjatok, utat mutassatok. Szóljatok harangok, tiszta hangok, sose hallgassatok, a remény vagytok.
Célszalag, mely átszakad, hiába mondták: "Nem szabad!" Harang ontja a hangodat: ember vagy...
Gyönyörűszép, vad vidék: itt a kezdet, és itt a vég. Harang sírja az álmodat: magyar vagy!!!
Ossian : A Sátán Képében
Aki meghalt, csak alszik Nem több mint egy gép Egy gyermek szeme fél csak a falra festett ördögtől
Más voltam én már mint gyerek Mást láttam mint a többiek Lelkem más dalra volt vidám Szerelmem a merő magány
Zordon sorsom hajnalán Rám talált a vad talány Mely lappang jó és rossz mögött Mely ma is gúsba köt
Üzent a folyam Mely mint a vér olyan S a villám mely az éjszakát Előttem hasította át
Orkán és a vad dörej Szörnyű felleg és homály Kék volt a mennybolt Csupa fény, Sátán képében jött elém
Ossian : A szerelem gyilkosa
A halált hozta, halállal játszik Egészen más, mint aminek látszik Üres a szó, mondhat bármit A szemedbe néz, s a lelked is fázik
Emberi maszkban, ezer alakban Mindennap másképp, de köztünk van Néha asszony, néha férfi Négy betu csak, de megtanít félni
Itt van, köztünk jár Ránk talált a szerelem gyilkosa Itt van, köztünk jár A jelre vár a túlvilág démona, az ördög lánya
Honnan jött el közénk élni Miért és meddig, nem tudja senki Pusztít és rombol érzést, hitet Amerre jár, bánat és könnyek
Itt van, köztünk jár Ránk talált a szerelem gyilkosa Itt van, köztünk jár A jelre vár a túlvilág démona, az ördög lánya
Ossian : A szerelem országútján
Nyitott szívvel, hangok nélkül Egymáshoz hangolva Egymásba ér a Nappal s az Éj, Valóság, Fantázia Szép minden, ezt rég nem érezted De félsz, hogy mindezt elveszted
Nyitott szívvel, láncok nélkül Egymáshoz láncolva Egymásba ér a Test és a Vér Egy Új Élet Himnusza
Szép minden, ezt rég nem érezted De félsz, hogy mindezt elveszted
Csak egy Vándor voltál, a Szerelem Országútján Néha-néha vettek fel, de az igazi nem jött el Mégis mindig vártad, Tiéd lesz a Kincs És most úgy érzed gazdag vagy, pedig semmid sincs
Nyitott szívvel, álarc nélkül, egymáshoz hajolva Egymásba ér az Árny és a Fény, egy Tiszta Harmónia Szép minden, ezt rég nem érezted De félsz, hogy mindezt elveszted
Vándor voltál, a Szerelem Országútján Néha-néha vettek fel, de az igazi nem jött el Mégis mindig vártad, Tiéd lesz a Kincs És most úgy érzed gazdag vagy, pedig semmid nincs
Ossian : A szív és az ész
Az ész a főnököd Nem jóbarát Nem tűri a tréfát A fantáziát
Alul a szíved Szegény rokon Robotolt érted De nem vette zokon
Szív és az Ész Egy józan, egy merész A kettő párharcából Dől el, merre mész Lácra vert kéz Sorsod most nehéz Fellázadt a szíved Végre harcra kész
Az ész egy zsarnok Szívedbe lát Tűrnöd kell hát A logikád szavát Szíved már unja Lázadna már Nem várja tovább A megváltó csodát
Szív és az Ész Egy józan, egy merész A kettő párharcából Dől el, merre mész Lácra vert kéz Sorsod most nehéz Fellázadt a szíved Végre harcra kész
Ossian : A szívem szabad
Még várom a szépet, jót Semmi máshoz nem foghatót Évek helyett élet Szürke helyett színeket
Elhittem sok fénylő szót Néhanap csak a bíztatót Lengetik a zászlót Fonják csak a hálót...rám
Egy fokkal szebben az ördögnél Egy angyal mégis csak értem él Sohasem kér, de mindig ad Szívem szabad marad
Én láttam már másokat Célba jutni egy perc alatt Azt diktálja szívem Méltó helyem nem lelem
Ott állok bent, középen A küzdőtéren, bár nem kértem Teszem csak a dolgom Jobb időkre várakozom
Egy fokkal szebben az ördögnél Egy angyal mégis csak értem él Sohasem kér, de mindig ad Szívem szabad marad
...mégis rab
Ossian : A tél hercegnője
Hosszú haja földig ér Az első hótól hófehér Olyan szép és tiszta kép Elűzte rossz kedvem telét
Szíve törött, mint a jég Gonosz szavak sebezték Hangja szomorúan száll Sebzett szárnyú szép madár
Lehet, hogy másnak látod, Lehet, hogy más. Lehet, hogy rosszul látom Van különb száz Történhet bármi Nekem így marad meg ő Csodák között az első Tél Hercegnő!
Nyomában a könnyű dér, Havat hord a hűvös szél. Régen elment messze jár Talán rátalál a nyár!
Ossian : A tigris könnyei
Ne mondd azt, hogy Te sosem féltél Nem tévedtél és nem vétkeztél Ne mondd azt, hogy soha nem tettél rosszat Nem hiszem, hogy hibátlan vagy
Zuhanva szállsz, sírva örülsz Látszatvilágban létezel Hit nélkül hiszel, amit csak teszel Úgy valódi, mint a tigris könnyei
Ne mondd azt, hogy soha nem utáltad A tükörben reggel önmagad A sötét oldalt soha nem próbáltad Én nem hiszem hogy őszinte vagy
Zuhanva szállsz, sírva örülsz Látszatvilágban létezel Hit nélkül hiszel, amit csak teszel Úgy valódi, mint a tigris könnyei
Ossian : Az én szentföldem
Kitaszítva élsz, küzdeni rég félsz, irgalmat kérsz Véreddel írták a megalázottság évszázadát Szétszakítottak, mégis velünk vagy, lelked szabad
Kincsed elvették, a vesztes bélyegét rád égették Mennyi ámítás, csalás, árulás és széthúzás Múltad szellemét, gúzsba kötötték, elégették
Áldj most meg, erőt adj, hogy holnap is itt legyek Fáj a szó, máshol, nélküled Állj most fel, másban bízni régen nem lehet Elsodor a hideg gyűlölet
Kelet és Nyugat, elkábítottak és elhagynak Idegen szavak, elnémították a hangodat A szégyen ködbehullt, álruhába bújva itt a múlt
Áldj most meg, erőt adj, hogy holnap is itt legyek Fáj a szó, máshol, nélküled Állj most fel, másban bízni régen nem lehet Elsodor a hideg gyűlölet
...elsodor az okos gyűlölet
Ossian : Elveszett angyalok
Eltaszít és tehozzád űz Fekete Nap, jéghideg Tűz Örök rejtély, ellentmondás Zuhanás és égbeszállás
Más vagy, mégis hasonló Angyal, sírva mosolygó
Elveszett angyalok A lelkünk megfagyott Megsebzett angyalok Mi láttunk száz poklot
Forrón izzó ölelésben Jeges örvény mélységében Őrizlek, mint fényt a tenger Menekülnék lehunyt szemmel
Más vagy, mégis hasonló Angyal, sírva mosolygó
Elveszett angyalok A lelkünk megfagyott Megsebzett angyalok Mi láttunk száz poklot
Ossian : Magányos Angyal Túl gyorsan és túl korán talált rá az élet, Adott, amit adhatott kevés jót és szépet. Szürke volt a hétköznap, szürke volt az ünnep, Hosszú évek múltak így, gyakran rá sem néztek.
A hajnalok már vártak rá, kibontott kócos hajjal, El nem mondott szavakkal, sok-sok rejtett vággyal. Tudta jól, nem értették, soha nem szerették, Szíve mélyén vak remény, de ha elment, nem keresték.
Mint amikor a gyermekek sírnak, Ha éjjel rossz álmot látnak, Belül úgy izzik a bánat. Az emlékek csendben fájnak, Mint amikor sebektől vérzel, De irgalmat nem kérsz mégsem. Belül úgy hordod a múltat, Bármi volt nem tagadtad, Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal.
Egy téli reggel indult el, hívták a messzi fények, Nem hagyott itt semmi mást, csak néhány rossz fényképet. Más világ most, ahol él, más a szó és más a fény, Tavasz, ősz, nyár és tél nélküle fúj itt a szél.
|