Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítségemre voltak az oldal létrejöttében: Izikének, aki a banneremet és vendégkönyvemet csinálta, valamint megtanított a képek készítésére, Fantának aki a buttonjaimat csinálta, Napsinak a mozgó Nyúlmami feliratot és az üzenőfalat, Sissinek pedig, hogy mindig buzdít!
Köszönöm!!!
|
|
|
|
ÁLOM
Legyen az
álomban tenger,
Végtelen ég kék,
messziről jövő
nyári zápor…
Aszfalton gőzölgő
forró pára legyek,
Lenyugvó napba
mikor belenézek…
Síratom emlékeimet,
s újra végigélem,
Pereg a perc,
s én futok utána,
Jelenemet egyszer
talán utolérem…
Akasa: Hajnali közhelyek
Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit
Rágom.
Próbálom tetten érni
Sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem
Hoztam.
Kezemben semmi
Sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az
Isten.
S ha elalszanak bennem
A Dalok…
Eljön majd értem Apám,
És kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi,- Fiam!
Megérte?
A Te neved suttogom
Akkor.
S a földig hajolok a
szélbe
Marinaweb: A Tündérpor lángja
Ég, lobog a fájdalom tüze
S egy kistündérke szárnya,
Megpirul benne.
Hullámzik, csobog
a csodák tengere
S egy szép hableány
fényét
Leli benne.
A hajnali nap sugara
rámered,
S a fény lassanként
elrebeg.
Ebben lesz,
mit hosszan nézel,
A lángoló tűzben
tudod mit érzel.
Li Tai-PO:
Tündérsziget
Ó drága Napfény,
tündér Holdvilág!
Sugárotokból él
e holt világ,
S körökben,
miknek útja végtelen,
Ó hogy szeretnék
élni veletek!
Hallottam egykor,
régen, hajdanán,
Van egy sziget,
melyet túl Indián
Rejt kék ölén
a Déli Óceán:
hol smaragd-erdőn
aranyág fakad,
S tündér les rád
minden virág alatt!
Ki ide ér, az többé
sohse sír,
haja nem őszül
arca rózsapír,-
Ó Boldogság,
hadd jöjjek most veled,
Míg a tündérek
szigetére érünk,
Hol örök fényt
szitál a kikelet!
|
|
Reményik Sándor:
Csak így...
Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt,
ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor,
s örök idegen.
József Attila:
Úgy szeress
Tedd a kezed
Homlokomra,
Mintha kezed
Kezem volna
Úgy őrizz, mint
Ki gyilkolna,úgy
Mintha éltem
Élted volna
Úgy szeress,
mintha jó volna
Úgy, mintha
szívem szíved volna
Úgy őrizz,
mint ki gyilkolna
Úgy, mintha
éltem élted volna
Apolliner:
SZEMEDEN
Szemeden e
tengerszemen
Alámerül szegény
szivem
S a szerelem
S téboly vizében
oldja bent szét
A Bánat és az Emlék.
|
|
Lunának köszönöm!
|
|
|
|
Rég volt... (109. GHAZAL)
Rég volt, hogy a szép kedves üzent, elfeledett, lám, Egy sort sem ir, egy szót sem üzen, nem vet ügyet rám. Irtam levelet százat is én, s büszke szerelmem Nem válaszol, itt leshetem én, hogy szive megszán. Hozzám, akinek vére tüzel, vad feje szédül, Jó hír-madarat mért nem ereszt karcsu gazellám? Jól tudta: szivem sólyma kiszáll gyönge kezemből, S láncforma betükből sürü hálót nem adott ám. Nagy baj, ha a mézajku pohárnok poharazgat S kelyhembe nem önt bort, pedig, ó jaj, be ihatnám! Szent helyeken én kérem: az ég tenne csodát, ám Nincs oly csoda, hogy küldjön örömhírt ide hozzám. Ó, légy te szerény, Háfiz, a kín el ne ragadjon: Kár várni, hogy úrnő könyörüljön meg a szolgán.
Mihelyt nyomába szegődöm... (155. GHAZAL)
Mihelyt nyomába szegődöm, elűz, mint kisgyereket, Ha vágyakozva leülnék: felugrik, szid, fenyeget. Elé vetődtem az utcán, s ragaszkodás jeleként Mint por lehulltam elé, s mint a szél ugy ellebegett. Ha fél csókért könyörögnék, talál ezer kifogást, A szája gyöngyöket őriz, s hamis szót önt ki neked. Nárcisz-szemében egyéb sincs, csupán csalárd ragyogás, Miatta, jaj, sok ezer könny az út porába pereg. Szerelmünk vad sivatagján, ó, hány gödör s meredély! Itt még a bátor oroszlán is megriadva remeg. Fogadd csak el, mit a sors ád, az ég e nagy bűvész Talál ki, tudd meg, ezeknél szivenütőbb cseleket. Küszöbre tedd megadóan fejed, ne küzdj, Háfiz: Ha harcba szállsz, bizony elbánik majd a sors teveled!
Senkiben sincs már barátság... (169. GHAZAL)
Senkiben sincs már barátság - jó barátokkal mi lett? És a hűség? Tiszta szívekkel, mondjátok, jaj, mi lett? Ifjuság forrása szennyes - Chizr, az áldott, merre jár? Rózsa-ág vérzik, s a széllel, melyre vágyott, jaj, mi lett? Hol van egy lélek, ki gyöngéd, és kiben még hála él? Hála, szép szándék kihalt? A földre szállt jókkal mi lett? Férfiasság bánya-mélyén tűz-rubin már nem terem! Szél, eső, fény kedve megtört? Már az ékkő talmi lett? Városunk égő szerelmek s hű barátság vára volt - Égberontó vágy van-é? s a jó barátokkal mi lett? Nézd: középre dobva jólét és a kegy labdája vár, Ám lovast nem látsz a téren, - gyors csatárokkal mi lett? Rózsa nyílik százezer, s nincs egy madár, mely zengene - Százezer hang néma? Hát a csalogányokkal mi lett? Zuhre hárfát nem rikat többé - elégett fája tán? Már a mámort megvetik - víg kedvü társakkal mi lett? Háfiz, Allah titkait nem tudja senki - csöndbe légy! Nincs kitől kérdezd: a csillagok forgásával mi lett?
Elhagyottan mit érzek... (270. GHAZAL)
Elhagyottan mit érzek, mondjam-e el? Hogy mit ittam, mi mérget, mondjam-e el? Messze földet bejárva megleltem Őt, ki mindenkinél szebb - mondjam-e el? Ajtajának porára vágyakozom, S érte sírok, mig élek - mondjam-e el? Oly kemény szót vetett nekem tegnap - Szivem ebből mit értett - mondjam-e el? Rágta ajkát: "Ne szólj!"... Haraptam rég Ajkad, a rubinszépet - mondjam-e el? Nélküled koldusoknak alja vagyok: Szenvedek, s nincs kimélet - mondjam-e el? Hogy milyen mélyre hulltam, én Háfiz, Hogy szerelmem mivé tett: mondjam-e el?
A boldogság tudod mi... (392. GHAZAL)
A boldogság tudod mi? A kedveseddel élni, Királyi trónt miatta daróccal felcserélni. Eldobni lelked is tán könnyű, de haj, nehéz ám Megválni kedvesedtől, ki lelkedet megérti. A kertbe indulok, hol bimbó szorongva feslik: Egy szép sziromszin inget vágyik kezem letépni. Be jó, akár a rózsa s a szél: titkot cserélni, S lesni a fülmilét, ki a titkot elbeszéli. Első találkozón már csókold a kedves ajkát: Majd rágod ajkadat, ha szived megszünt remélni. Meglelted őt: örülj hát! Két útja van tanyánknak, S ha innen elvetődtél, nincs mód egymást elérni. Jahjá, a sáh szerinted már elfeledte Háfizt - De éhező ha jajdul: nagy Ég, te nyisd szivét ki!
| |
|
|
EMLÉKEZZ
Christina Georgina
Rossetti
Emlékezz rám,
ha tőled
messze-messze
a hallgatag
országba érkezem,
s nem foghatod meg
többet a kezem,
és nem fordulhatok
el tévedezve.
Emlékezz rám,
ha majd magad
leszesz te,
s nem szólsz
jövőnkről, úgy,
mint rendesen:
csak emlékezz és
értsd meg,
kedvesem,
késő tanács,
imádság,
minden eszme.
De ha felejtesz, s
aztán valahogy
emlékezel reám,
ne búslakodj,
mert hogyha
Éj s Romlás
a szenvedélyt
nem ölte meg,
mely hajdan
bennem élt,
százszorta jobb,
hogy mosolyogj
s felejts,semmint
emlékezz és
egy könnyet ejts
REMÉNY, MIT REMÉLSZ?
Camôens
Remény, mit remélsz?
- Semmit, soha többé.
Miért?
- Valami megváltoztatott.
Élet, mi vagy?
- Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív?
- Szeretek, mindörökké.
Lélek, mit érzel?
- Igy kell tönkremenni.
Hogy élsz?
- Nem várva semmi jót, szerencsét.
Mégis, mi éltet?
- Csak a mult, az emlék.
Csak ennyi a fény életedben?
- Ennyi.
Látsz végső célt?
- Csak egy gondolatot.
Mire gondolsz?
- Hogy várom a halált.
Jó lesz?
- Parancs kényszerít, hogy tegyem meg.
Mért kényszerít?
- Mert tudom, ki vagyok.
Ki vagy?
- Az, aki megadta magát.
Kinek?
- A fájó, örök Szerelemnek.
Albertini: Az angyal
Az ajtókba beleütődik
a fákba is bele.
A fény se látja Őt, a szél se,
s az ablakok szeme.
Igen: az ablakok szeme.
A városokban idegen már.
Róluk emléke sincs.
Holtan bolyong.
Holtan bolyong utcák során át.
Ne kérdezzétek! Csak elébe,
Vagy mégse, mégse.
Szeme, hangja, árnyéka sincs
Az sincs, bizony.
Láthatatlan Ő a világon
mindenkinek.
FEHÉR SIRÁLYOK
Yeats
Volnánk fehér sirályok,
édes, a gyors habokon!
Még száll a meteor-csík,
s nekünk már unalom;
s a szürkületi égalj
kék csillaga, kedvesem,
szivünkben bút ébresztett,
mely nem múlik sosem.
Fáraszt a harmatos álom,
rózsáké, liliomé;
ne álmodj róluk, édes;
se a meteor felé
ne epedj; se a kék csillagra
harmathullás idején:
az volna jó, ha sirályok
lennénk
a habon, te meg én!
Lelkem szigetvilágok
s partok dala veri fel,
ahol az idő feledne
s a bánat nem érne el;
de mögöttünk maradna
láng, rózsa, liliom,
volnánk csak sirályok,
édes, a ringató habokon!
|
|
|
|