AZ OLVASÓHOZ
Ludas Matyit mindenki ismeri, Híre hetedhét országot bejárt, Ő volt, ki egy nagyúrnak isteni Jókedvvel jól ellátta a baját; A dölyfös úr nem fért már a bőrében, S Matyi szólt: Ennek kend levét megissza, Ha garázdálkodik, hát Matyi szépen Háromszorosan veri kenden vissza!
Pöffeszkedő népség akad ma is, Ki dölyffel magát feltolni meri, A feje üres, a mája hamis, S a jóízlést gőggel arcul veri; Nem addig a! Szóljunk oda nekik Sorjában, hogy magát el egy se bízza; Hallja az úr! ha illetlenkedik, Háromszor veri kenden Matyi vissza!
Ludas Matyit, a friss, vidám fiút, Fogadd szívedre, nyájas olvasó, Az út, amelyen jár, egyenes út, S a szava nyílt, nem álnok sugdosó; Jókedvét, mint derüs, arany vetést Hinti a szivekbe, hogy majd e tiszta Humort, e harsány, zengő nevetést Szívetek százszorozva verje vissza!
BEOMLÓ HÁZAK
A Stenczinger-ház a múlt héten Sóhajtott egy nagyot, S szólt: istenem, már valahára Én is boldog vagyok! Lebontanak, s nem mutat ujjal Énrám minden gyerek, Ó, végre, végre most szivemről Egy nagy kő lepereg.
S pergett a nagy kő, és útközben Már mint egy kő szokott, Direkt finom stílszerüségből Egy munkást szétnyomott. Ejnye! szólt meghatva a munkás A szerencse mián, Ejnye! szóltak a hírlapírók S a rendőrkapitány.
És ezzel rendben volt az ügy, mert Nálunk ez így szokás - De meg volt ám sértődve szörnyen A kedves ócska ház. Mit! szólt dohogva, ennyi nektek Egy házomlás csupán? Rajtam így napirendre tértek, Mint egy döglött csukán?
No, most azért is bosszut állok! Tényleg bosszúra lázadt, Felheccelt egy éjszaka minden Bontás alatti házat: Inogjatok, bomoljatok, Dűljetek be legott, Lássuk, hogy tetszik az uraknak Az ilyen állapot?
Szegény, bohó, vén Stenczinger-ház! S naiv beomló házak! Hát azt hiszitek, lázadástok Itt bárkit is felráz majd? Sebaj! szólnak a szétnyomottak S a rendőrkapitány, Sebaj, szólnak a szakértők, Véletlen volt csupán.
Sebaj! szól az építőmester, Úgyis bontani kellett, Sőt haszon! A bontási munka Evvel is kevesebb lett. S hogy szétnyomódott egy-két munkás, Szerencse! mondhatom, Így majd kevesebb napszámot kell Fizetni szombaton!
BORDAL
Fölfelé megy borban a gyöngy, Jól teszi, Tőle senki e jogát el Nem veszi.
De hogy borban feljebb száll a Telek-ár, Csalfa város, hej! nekem ez Tele kár.
Borközraktár, terményraktár, Gépraktár, Nemsokára nekem is fel- Virrad már.
Mert nem a bor itt a fő! Nem Kertelek! Tetszik nekem szörnyen az a Beltelek!
AZ ORVOSI KAR
Hej, szörnyű álmom volt ám az éjjel, Megjelent búsan s ah, nem begyesen, Megjelent ágyamnál, s a mellemre ült maflán A debreceni egyetem, Akiért írtam ezer vezércikket, Akiért szidtam a zord kormányklikket, S aki még mindig teng-leng betegen, Ó, árva egyetem, Feje még egyre bú-bogártól viszket, És megvakarni hiába akarja, Mert nincsen néki karja, Hej, hiányzik néki Az orvosi karja.
Mellemre ült, s elsírta, mi a titka, Ah, búsabban sírt, mint Simon Juditka, Szegény kis egyetem, alig-alig ölnyi S az orvosi karja nem akar kinyőlni.
Sírása pedig szólott ilyenformán: Brühühü, a kormány Dédelgeti Pozsonyt, mint egy csecse nőt, S neki hozatott a gólyával Egészséges egyetem-csecsemőt, Aki, mint egy csecsemőhöz illik, Mihelyt alkalma nyillik, Négykézláb mászkál, azazhogy négy-kar-láb -
De kiskutya farkát Se ér az ilyen cudar állapot, Mint az enyim, Én csak három karral mászhatok, Azaz csak másznék Debrecenbe, Ha az olyan könnyen menne, De a cívis, Akármilyen szívesen hív is, Mikor látja, Hogy a negyedik karom csonka, Visszaküld szépen a pokolba.
Így bőgött ágyamnál az egyetem, S én szóltam: Sajnálom nagyon, Nem segíthetek kegyeden. De egy tanácsom, nézzük csak, vagyon: Most, hogy finoman éljek a szóval, Olyan ön, mint a sivár ormok fenyve, Mit rosszul ragasztott a szirthez A sors rideg enyve, S mit egy kicsike szél is kidönt - Rövidebben s őszintén szólván, A fene egyelőre megette önt, Azaz, hogy önnek az orvosi karját.
De nézze, úgy hallom, fel akarják Építni itt majd az új közkórházat, Oda ön három karral is bemászhat, Bérel egy ágyat, Belefekteti csonka és bágyadt Tetemét, Eszik egy pár millió-pecsenyét, Szopik egy kevés pótadó-tejet, Lenyel egy-két interpellációt, Kiböjtöl négy-öt generációt, Túlél vagy tizenöt kormánybukást, S mire majd dédunokáimnak Kinő a foga S az általános választójoga, Ha isten úgy akarja, A kórházunkból impozánsan Végre kinőhet majd magának is Az orvosi karja.
Az egyetem szavaimra elájult, Csonka kebeléből így tört ki sóhaja: Na ja!... S engem és ágyamat megvetve mélyen, Három sánta meglévő karja-lábán Elbicegett az éjben.
TÁRLAT
Tetszik-e tudni, mi a tárlat?
Kit ez irányban kiváncsiság bök meg, Menjen fel szépen a városházába, Ahol ez önöknek Szemléletileg meg lesz magyarázva.
Rá fognak jönni, ha belépnek oda, Hogy a tárlat - az két üres szoba, Amikbe nincsen egyéb bútor, Csak vásznak s vászonra kent pépek,
Mert bárhova lépnek, Csak képek, Pokolin szépek Zöldülnek s kékülnek önök elé, S önök is kékek s zöldek lesznek belé, És stílszerűség végett Önök is vágnak egy sanyarú Képet.
Elmondom, miket láttam most ott.
Figyelmem sok nemes dologba botlott, Láttam csirkét, melynek tolla bibor, S melyet vászonra költött és kotlott A zseniális Bakos Tibor.
S láttam egy vásznon, mely rendetlen itt függ, A Pálfy paprikáit, címük: Csendélet. Szimbolista mű ez, S valószinűleg ily értelmű lesz: A sötétzöld és puffadt paprikák Téged példáznak, burzsoá-világ, Mely csendben zöldülsz, békén savanyodsz, De vége már dohos harmóniádnak, Mert ennek most nyakára hágnak A cucilista elvtársak keményen, S úgy tönkreteszik zápult összhangod épen, Mint ezen szellemdús képen Az ideapplikált Forradalmi, jajvörös paprikák A színharmóniát.
Aztán láttam ott őszi képeket, Melyeken az volt kipéldázva, Hogy nézne ki a világ őszi frásza, Ha az istenke köd helyett Paradicsomszószt zúdítna a világra.
Aztán láttam ott Toroczkai-boglyát, Császárzsemlye-stílben nemesítve, S egy képen Turai bácsi kék frakkját Nyári égboltnak kifeszítve. A sárgarézgomb volt kikészítve Napnak S a kávépöttyök viharfelhő-habnak. S láttam sok gyanús-zöld lombkupacot, Merész színkígyót, sőt színkukacot, Amint nyüzsgik Oszvald világhírét...
Ó, ilyen tárlat nem volt soha itt még, Ó, ilyen tárlat többet sose lesz. Mily képek! Mily pokolin szépek! Zöldülnek és kékülnek önök elé! S önök is kékek, zöldek lesznek belé, Ó, nézzék meg és stílszerűség végett Vágjanak önök is egy savanyú Képet...
DR. SIKOS CSÁNDOR VERSE KARÁCSONYRA
Szép szerszám a bicikli, Két kereke van, s mindkettő kerek, Szép ember az operatőr, Szépek az operatőr-sikerek. Nincs énekes az operába, Ki a magas c-t így kioperálja, Azaz "kivágja", tetszik tudni, Mint ahogy sikert operál A késem, hogyha szuperál.
Olykor, mikor az agg belek Lesznek rövidlátó és vak belek, Már tudja mind, mi a teendő: A kórházba eltapogat, S ottan éntőlem kapogat Gyógyító döfést minden beteg bendő.
A múltkor egy falábat operáltam, És a beteg jaj nélkül tűrte, bátran, Mert gyöngéden kezeltem őt, S közben vigasztaltam: ne féljen, Gyerekség az egész ügy, kérem, - S tényleg, azóta új falába nőtt.
Most egy új nagy vívmányon dolgozom, Szenzáció, ha meg tudom csinálni, Probléma ez: hogyan lehetne Biciklin ülve operálni? Mert ez időnyerés volna, az ember A bicikliről le se szállna, Csak odaállna S operálna.
Szép szerszám a bicikli, Két kereke van, s mindkettő kerek, Szép ember az operatőr, S szépek az operatőr-sikerek. Nincs énekes az operába, Ki a magas c-t úgy kioperálja, Azaz "kivágja", tetszik tudni, Mint ahogy sikert operál A késem, hogyha szuperál.
ÚJÉVI VERS A VÉN HÁZALÓRÓL ÉS A FIATAL VIGÉCRŐL
Hölgyeim és uraim, Tizenkettőt kongott az óra, Figyeljenek most szépen, ahogy illik, Erre az érzelmes búcsúztatóra, Melyet mint "hősnő" most elrebegek, Lévén az én szerepeim A tragikus és komoly szerepek. Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak, Hogy míg önök itt ölébe csücsültek Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak, S mulatnak, Azalatt meghalt az öreg Náthán, Akinek bánat-batyu volt a hátán, Meghalt a könnyet mázoló, Vesékbe gázoló, Rossz portékákkal házaló Ó esztendő, S most új, vígabb élet kezdendő!
S hogy e vígságot stilusosan adjam, A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem, Most levetem, És eljátszom önök előtt Egy lengébb s vígabb szerepem A zord jambusokat ma csípje kánya, Ma én vagyok Szilveszter szobalánya, S bejelentem, Hogy most egy új vendég érkezett, Valami víg monoplánszerkezet Röpítette ide, S két nagy koffer van a két kezibe, Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort S más ilyen finom, kedves portékát hord. S átnyújtotta a névjegyét, Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét, Hogy ő a Boldogság és Társa-cég Kiváló s megbízható utazója, S a neve, mely mással össze nem tévesztendő, A neve - Boldog Újesztendő!
Kérem, ez ifjút a kofferjével És minden drága offertjével Fogadják szívesen! Úgy látszik, megbízható vigéc, Bizalomkeltő, ahogy kinéz, Bár még Bérczinél is sihederebb, Jóképű s elegáns gyerek, S mivel a rendelés máris elkezdendő, Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő, Lássuk, hogy milyen finom árut tart most, Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!
|