Kempelen Farkas
Kempelen Farkas 1734-ben született Pozsonyban. Apja, Kempelen Engelbert
főharmincados, anyja, Spindler Anna patríciuslány (polgárlány). Bátyja, János katonai pályára lépett. Pozsonyban, Bécsben, Rómában tanult jogot és rézmetszést, beszélt németül, magyarul, franciául, latinul, olaszul és angolul, megszerezte kora természettudományos, nyelvészeti és technikai könyveit. 21 évesen fogalmazó volt a bécsi udvarban, 23 évesen udvari kancellár lett, majd Mária Terézia és II. József tanácsosa. Első feleségét fiatalon elvesztette, második felesége, Gobelius Anna Mária lett, 2 gyermekük nőtt fel, Teréz és Károly. Igazi polihisztor volt, sokféle tudományos témakör érdekelte, és szerteágazó tudományos tevékenységet folytatott. Mérnöki munkái: a schönbrunni szökőkútrendszer tervének elkészítése, a budai vár vízellátásának megoldása, a pozsonyi hajóhíd megtervezése, gőzgépet tervezett (tárgyalt Wattal, a gőzgép tökéletesítőjével, angliai utazása során), nyomtatógépet tervezett vakok számára, és egy a Száva és az Adriai-tenger között húzódó csatornarendszer építésével is foglalkozott. Legjelentősebb találmánya a beszélőgép volt, amit süketnémáknak és beszédhibásoknak tervezett, mégsem erről híresedett el, hanem a sakkozógépről. Jelentősek voltak szervező munkái is. Rábeszélése hatására csatolta Mária Terézia Magyarországhoz a határőrvidéket, csellel szállt szembe a délvidéken hatalmaskodó törökkel, megszervezte az elnéptelenedett Bánátba az új népesség telepítését, ő költöztette Budára a nagyszombati egyetemet 1777-ben, Várszínházzá építtette át a budai kármelita kolostort (ahol 1800-ban Beethoven is hangversenyt adott). Könyvtárrendezéssel és selejtezéssel is foglalkozott az udvarnál, valamint a magyarországi sókamarákat vezette. A művészetekkel is szívesen foglalkozott, verseket, epigrammákat, színdarabokat, drámákat is írt, műkedvelő rézmetsző volt, és 1789-ben felvették a bécsi művészeti akadémia soraiba is. I. Ferenc - talán azért, mert Kempelen valószínűleg kapcsolatban állt az uralkodó ellen fellépő jakobinusokkal - megvonta járadékait, és nem tartott igényt szolgálataira. Szegényen halt meg 1804-ben. A kor, melyben élt, még a mechanikus játékok bűvöletében telt el. Egyik „találmánya”, a sakkozó török is ezt példázza. Ez a gép, mindenki sejtette, nem önműködő szerkezet volt, hanem egy ügyesen szerkesztett manipulátor. Ez a „játék” még erre a korra mutat vissza.
A történet főszereplője, az első "gondolkodó gép" feltalálója, Kempelen Farkas volt. A ritka lángelméjű közéleti ember, aki nagy vonzalmat érzett a mechanika iránt, a mai budai Várpalota építésének egykori vezetője, a Mária Terézia-féle törvénykönyv fordítója, udvari tanácsos volt. Egyes írások szerint az angol gőzgép első hazai alkalmazója is az akkori csatornaépítéseknél. A leírások szerint a vakok sajtójának egyik korai úttörőjeként s a schönbrunni kastély mechanikus szökőkútjának megalkotójaként is számon tartották. Amiről most szó esik, az éppen 225 éve történt, Mária Terézia udvarában. A hivatalos ügyben itt időző Kempelen megjelent egy udvari estélyen, amelyen egy Pelletier nevű francia az akkoriban igen divatos delejezéses mutatványokat készült bemutatni a császár-királynő előtt. Ez alkalommal történt, hogy Kempelen a látottak benyomása alatt, mintegy önkéntelenül, olyasmit ejtett ki száján, hogy "ő még sokkal elképesztőbb dolgokat tudna produkálni egy gépezet segítségével, melynek tervét rég forgatja elméjében". A császárnő egy szépasszony kíváncsiságával kezdett érdeklődni a furfangos magyar ember ötlete után, s nem került sok fáradtságába rávenni, hogy tervét megvalósítsa. Így jött létre alig hat hónap leforgása alatt a találmány, mely hosszú évek során tartotta lázban Európát. Mi volt hát ez a világcsoda? - Ahogy írták: "Egy egyszerű automata, egy ember nagyságú alak, törökösen felöltözve, faszéken ülve s egy három és fél láb széles és két és fél láb mély szekrényhez erősítve, mely négy karikán mozgott. Jobb karjával a szekrényre támaszkodva, baljában hosszú csibukot tartva ült az automata, pipázó helyzetben, előtte az asztalon sakktábla, melyről le nem vette a szemeit. A szekrény szétnyíló ajtajai egy fiókot födtek, melyben vörös és fehér elefántcsont sakkfigurák hevertek egy tálcán, azon kívül egy hosszúkás tokban hat kis sakktábla, melyek közül mindenkinek egy-egy játszma végét mutatta. Mind ebben még semmi rendkívüli nem volt. De ami ezután következett az valósággal az ördöngösséggel látszott határosnak. Valaki helyet foglalt az automattal szemben. Alig vették ki a csibukot a török kezéből, azonnal el kezdett játszani a vele szemben felállított sakkfigurákkal. Lassan felemelte a karját, a húzásra kiszemelt figura felé tolta, ujjait kiterjesztve, hogy megfoghassa, azután megragadta s áttette a kiszemelt kockára, melynek megtörténte után csendesen ismét visszahúzta karját, s az előtte lévő párnára nyugtatta, várva, míg szintén megteszi a maga mozdulatát. Ellenfele minden hívására a báb megmozgatta a fejét és végignézett az egész sakktáblán. Azután, ha rá került a sor, hogy elüsse valamelyik játszófiguráját, ugyanazt a mozdulatot tette, mint fennebb, megragadta az előtte álló figurát, fölemelte helyéből, maga mellé tette."Minden húzásnál olyanforma nesz hallatszott a gépezetből, mint mikor az órát felhúzzák, de mihelyt a húzás megtörtént a nesz is megszűnt. Körülbelül tíz-tizenkét ilyen húzás tudott egyfolytában tenni a gép, aztán föl kellett húzni. De nagyon természetesen, ez a felhúzás csak a kar mozgatórugónak kellő feszültségben tartására vonatkozott, s egyáltalán nem fejtette meg az automata értelmes játszásának titkát.” Mihelyt híre ment a rendkívüli találmánynak, Kempelen sakkozógépe nagy és méltó figyelmet keltett. Újságok szenteltek hasábokat leírásának, messzi földről jött mechanikusok tódultak Pozsonyba, hol a mester háza állott. Mindenki valami szédelgést sejtett, s meg volt győződve arról, hogy e gépben legalábbis egy ember van elbújtatva. A gép és gazdája azonban sok vizsgálódást, érdeklődést kiállt anélkül, hogy a megoldásra fény derült volna. A mester ígéretéhez híven Pozsonyból Bécsbe is felvitte csodagépét, hogy az udvarnál bemutassa. Ahogy írták, Mária Terézia és egész családja el volt ragadtatva a zseniális magyar találmányától, mely a legügyesebb sakkjátszókat sorra megverte. Csak maga Kempelen volt az, ki szerényen "csekélység"-nek nevezte a talányos gépet. A leírások megemlékeztek arról is, mikor Pál cár és neje látogatóban, Bécsben jártak, a magas vendégek mulattatására József császár meghívatta Kempelent, gépével együtt. "Ez óhajtás folytán Kempelen munkához látott, s sikerült bemutatnia gépét úgy, hogy az orosz császári pár legnagyobb megelégedésére produkálhatta azt, akik nem késtek a maguk részéről bőven megjutalmazva, szintén ösztönözni Kempelent, hogy induljon körútra találmányára, mely célra a császár két évi szabadságidővel kínálta meg. Az első bemutató körút során Németországba, Franciaországba és Angliába jutott el a gép és mestere. Feljegyezték, hogy "a nagy porosz sakkista II. Frigyes ki Voltaire-rel, mint tudva van, levél útján játszotta partie-it, hallván a rejtélyes sakkozó bábról, látni kívánta ezt. Kempelen automatája őt is megverte. Frigyes nagy összeget ajánlott a feltalálónak, ha felfedi titkát, végül megvásárolta azt s anélkül, hogy bárki is megismerte volna rajta kívül a titok nyitját, a királyi palota egy zugába került a gép. Mikor Napóleon bevonult Berlinbe, eszébe juttatták az ördöngös fabábot, "s a nagy hódító nem tarthatta méltóságán alulinak előhozatni azt a padlásról. Játszott vele és - vesztett."
Napóleon – Kempelen Farkas Sakkgépe Schönbrunn 1809 1. e4 e5, 2. Vf3 Hc6, 3. Fc4 Hf6, 4. He2 Fc5, 5. a3 d6, 6.0-0 Fd4, 7. Vd3 Hh5, 8. h3 Fe2x, 9. Ve2x Hf4, 10. Ve1 Hd4, 11. Fb3 Hh3x+, 12. Kh2 Vh4, 13. g3 Hf3+, 14. Kg2 He1x+, 15. Be1x Vg4, 16. d3 Ff2x, 17. Bh1 Vg3x+, 18. Kf1 Fd4, 19. Ke2 Vg2+, 20. Kd1 Vh1x+, 21. Kd2 Vg2+, 22. Ke1 Hg1, 23. Hc3 Fc3x+, 24. bc3 Vc2 matt
A masina legközelebb egy ismert német mechanikus, Malzl birtokában bukkant fel, Münchenbe került. Itt egy szenvedélyes sakkjátékost vert meg. Ez a Beuaharnais nevű sakkozó 30 ezer forintot kínált a titok elárulásáért, hasztalan. Malzl a müncheni bemutató után Párizsban, majd 1819-ben Londonba vitte a furfangos szerszámot, mind két helyen óriási feltűnést keltve. Az emberi elme e meglepő alkotása 15 esztendeig volt Malzl birtokában. Közben "kijutott" Amerikába is, hol egyéb sikerei mellett az a nem utolsó dicsőség jutott osztályrészül, hogy Edgar Poe egyik elbeszélésének hőse is lett. A gép, s az akkor már holt feltaláló egyre többet került szenvedélyes viták és ármánykodások kereszttüzébe anélkül, hogy a spekuláció vagy a szédelgés bizonyítást nyert volna, vagy beárnyékolhatta volna Kempelen gépének világhírét. Arról sem szól a nyomon követhető krónika, hogy hová, kihez került Malzl után a gép. A találmány és feltalálója, Kempelen Farkas érdekes utat futott be a kultúrtörténet s a praktikák mezsgyéjén, mely mára közel sem oly kézzelfogható, mint napjaink elektronikus sakkgépei.
|