Viharok a tartásdíj körül

Mégis kinek a felelőssége?

Már a neve is borzalmas. Fizetünk vízdíjat, tandíjat meg tartásdíjat…? Persze ha fittyet hányunk a számlákra, akkor előbb-utóbb nem lesz víz, de diploma sem, ám ha egyes szülők kézlegyintéssel intézik el a tartásdíjat, a gyerek azért VAN. Szeretetre, biztonságra vágyik, egyre nő, „fogyasztja” a ruhákat, cipőket, óvodába-iskolába jár. De lehetséges-e, hogy a létéért, az oly sokat emlegetett gyermeki jogaiért csak az egyik szülő  felelős?

Egy csapat fiatal nő keresett meg, akik a Nők Lapja Café internetes oldalán találtak egymásra. Valamennyien egyedül nevelik a gyermekeiket, és felháborodva mesélnek a tartásdíjért vívott harcaikról, hiszen a volt férjük (élettársuk) úgy viszonyul a kötelező gyermektartásdíjhoz, mint a parkolási büntetéshez. Akad közöttük olyan édesanya, akinek már nyolcszázezer forinttal tartozik a volt társa, és a jogerős bírósági határozat ellenére sem fizet, akad olyan, aki öt gyereket nevel egyedül, de tartásdíjat nem kap.

Persze már most, az elején le kell szögeznem: rengeteg édesapa a válás után is felelősnek érzi magát a gyermekéért. Becsülettel fizeti a tartásdíjat, rendszeresen tartja (tartaná) a kapcsolatot a fiával-lányával,  nekik is vannak tipikus panaszaik… Olyan elvált házaspárt is ismerek, akik a közös szülői felügyeletet választották, tehát a gyermekük kétlaki. A szülők nem gyűlölködnek, az anyagi terheket is közösen viselik: nyugodt körülmények között beszélik meg, hogy ki mit és mikor vesz a gyereknek.

Alc. Megalázó kilincselés

– Féltem a tizenegy éves kislányomat, aki négy évvel a válás után is neurotikus tüneteket produkál –  kórházban is kezelték –, mert úgy érzi, hogy a volt férjem nemcsak engem, de őt is elhagyta – meséli a harmincas évei végén járó, szép arcú Adrienn. – Korábban ő volt az édesapja „hercegkisasszonya”, aztán jött egy unásig ismert történet: az én „bezzegnek” vélt férjem beleszeretett egy húszéves kolléganőjébe. Jelzem, akkor tört rá a szerelem, amikor várandós voltam a közösen vállalt második gyermekünkkel, és csoda, hogy az égig szaladó vérnyomásom ellenére is egészségesen született meg a fiam. Félre ne érts, túltettem már magam ezen a borzalmon, új társam is van, de azt nem tűrhettem szótlanul, hogy a volt férjem, aki két és fél évig rendesen fizette a tartásdíjat, tavaly év elején bejelentette: gondjaim vannak, mostantól nem fizetek!  Ennyi. (Közben maradt a drága kocsi, a bérelt lakás, a külföldi utak…) Mondd, az a szülő, aki a gyerekkel marad – óvodába-iskolába járatja, figyeli minden rezdülését, eteti, öltözteti – megteheti azt, hogy pillanatnyi gondjai miatt „ideiglenesen” nem ad neki enni? Vagy nem vesz cipőt, ha kinőtte a régit? Ugyan! A föld alól is kerít pénzt, ha kell, éjjel-nappal robotol, hogy ő ne szenvedjen hiányt semmiben. Mert egy gyerek életre szóló felelősség – mindkét szülő felelőssége! –, nem lehet időlegesen kikapcsolni, mint a rádiót! Tehát nem hagytam magunkat, bírósághoz fordultam. Rengeteg időt-energiát pazaroltam arra, hogy viszonylag járatossá váljak a hivatalok útvesztőiben, de ma már elmondhatom, hogy a „végrehajtási szakban” vagyunk. Azaz elárverezik a lakásában található értékeket, és záros határidőn belül ki kell fizetnie a tartozást. Nem nekem, hanem a gyerekeinek tartozik! Épp elég elviselni az elvált szülők csemetéinek a válás okozta lelki traumát, képtelenség, hogy anyagilag is sokkal rosszabb körülmények közé kerüljenek.  Persze mindezt könnyű így elmondani, de rettenetes végigcsinálni. A férjem édesanyja pénzéhesnek tart – pedig a terhességem idején a pártomat fogta –, ráadásul…

– Ráadásul roppant megalázó az ügyintézés – fejezi be a  mondatot a harmincnégy éves, kislányos alkatú  Judit, akiről senki sem gondolná, hogy már tizennégy éves fia van. – Én folyamatosan pereskedem a volt férjemmel, különben nem tudom eltartani a fiamat. Akinek van gyereke, az tudja, hogy a beiskolázás egyenértékű egy komoly anyagi összeomlással… Az én volt férjem meg hol fizet, hol nem. Inkább nem. Közben a hivatalokban általában úgy érzem, hogy egy tartásdíjat követelő anya amolyan nevetséges, lesajnálandó valaki. Tapintani lehet a fölényt… A volt apósom pedig azt mondta egy láthatáskor a fiamnak, hogy anyád zsarolja apádat… Szerencsére a gyerek okos: néhány szóból megértette, hogy ez a pénz neki jár, és ha nem kapjuk meg, ő károsodik. Tudod, mi a legfurcsább?  A tartásdíj „kiharcolása” végtelenül lassú és nehézkes, közben a láthatás meghiúsulását szélsebesen szankcionálja a hatóság! Én huszonháromezer forintot fizettem, mert a fiam két-három alkalommal nem akart elmenni az édesapjával. 

– Én „jól idomított” anyaként írásban tájékoztattam a volt férjemet, hogy a lányunknak programja van, tehát nem tud elmenni a legközelebbi láthatásra – veszi át a szót egy háromgyerekes édesanya, akinek a fiai már nagykorúak, ám a tizenöt éves lánya után még kapnia kell(ene) a tartásdíjat –, de nem jelöltem meg a pótláthatás időpontját. Hibát követtem el. Két hét múlva – mit szólsz e gyorsasághoz? – meg is kaptam az ötezer forintos büntetésről szóló értesítést. Eközben a jó anyagi helyzetben levő volt férjem megengedi magának azt a luxust, hogy csak két havonta fizesse a tartásdíjat. Ne érts félre! Én nagyon boldog vagyok, hogy öt évvel ezelőtt végre beadtam a válópert, jól érzem magam a két szobás lakosom nyugalmában, van egy új párom is, aki megbecsül. De bizony rengeteget kell számolnom, hogy kijöjjek a fizetésemből!

A fillérezésről regényt írhatnék – szól közbe a szolid diáklánynak tűnő, huszonhat éves Barbara –, hiszen a volt élettársam kereken tízezer(!) forint tartásdíjat fizet. Két és fél éves a kicsi fiam, akiért fél négyig lehet menni a bölcsődébe, a munkaidőm fél hatig tart(ott). Amikor kértem, hogy hadd legyek hat órás, nem tudták megoldani, később szépen kirúgtak. Jelenleg munkanélküli vagyok, és kicsi gyerekkel állást keresni…!

– Miért nem kéred a tartásdíj emelését?

– Jaj, én egyelőre annak örülök, hogy végre kimenekültem egy olyan kapcsolatból, ahol a társam minden feszültségét rajtam „verte le”. Ütött, fojtogatott, látleletem is van… Ő most vidéken él, én Pesten, és ez így nagyon jó. Dehogy húzok vele ujjat!

Alc. Miért kell évekig várni?

– Több mint egy éve született a jogerős ítélet a tartásdíj emeléséről – legyint Zsóka, aki kitartóan küzdött (küzd) az igazáért. –A  kislányom édesapja erre fittyet hányt. Szóban és írásban is kértem, hogy fizessen. Semmi. A gyámhivatalban pedig azt mondták, hogy ők nem kompetensek. Bírósági végrehajtást kértem. De végrehajtani nem tudtak, mivel papíron semmi nincs a nevén, nincs bejelentett munkahelye és csak szívességi lakáshasználó. Tehát a végrehajtás sikertelen. Számtalan hasonló történetet hallottam, de a „legbájosabbnak” azt tartom, amikor egy apának kettőszázötvenezer forint tartásdíj-hátraléka volt, de Tunéziában nyaralt…

– És te ügyed rendeződött? 

- Ugyan! – feleli dühösen. – A végrehajtó tanácsára (a papírjaival felszerelve) felkerestem a gyámhivatalt, ahol kaptam egy csomó kitöltendő nyomtatványt, hogy kérjem a tartásdíj állam általi megelőlegezését. Csakhogy az „exem” ismeri a törvényt, és pontosan tudja: ha hat hónapon belül egyszer is fizet, akkor a tartásdíj-előlegnek annyi… Szóval ez sem jött be. Aztán a gyámhivatal javaslatára rendőrségi feljelentést tettem, majd november körül kaptam egy levelet, miszerint az ügyészség vádat emelt. Itt tartunk most. És ha hozzáteszem, hogy mindezt havi húszezer forintért kellett végigcsinálnom!? De mit tehetek, ha nem tudom eltartani a gyerekemet a saját fizetésemből? Én azt szeretném, ha a törvény sokkal szigorúbban és gyorsabban büntetné a kötelessége alól kibújó távol élő szülőt!

KERETBEN:  Elgyávultam

 Sára (harmincéves): „Furcsa fintora a sorsnak, hogy én, aki létrehoztam e topicot, hogy kikérjem a tapasztaltabb sorstársak véleményét a tartásdíjjal kapcsolatban, már nem tartozom az érintettek közé. Fél évvel ezelőtt szakítani akartam az élettársammal, de a „lányok” élményei elgyávítottak. Most sem vagyok boldogabb a hirtelen természetű élettársam mellett, fogy az önbecsülésem meg az erőm, de nem merek változtatni, inkább nyelek. A kicsi fiam még csak másfél éves…

Hallatni fogjuk a hangunkat

– Sokféle, konkrét javaslatunk van – veszi át a szót az ügyvédi gyakorlattal rendelkező dr. Szabó Éva, aki nemrégiben csatlakozott a csapathoz. – Jelenleg sokkal nehezebb a gyermeküket egyedül nevelő asszonyoknak, mint nekem volt anno. Én nyolc hónapos korától neveltem egyedül a ma már felnőtt férfivá érett fiamat – folytatja komolyan –, ám amikor a volt férjem először kimondta, hogy nem akar fizetni, egyszerűen letiltattam a fizetéséből a tartásdíjat (akkoriban mindenki dolgozott). Ma viszont a „papíron” minimálbérért dolgozó vállalkozó elegáns villában lakik, drága autón furikázik. Rengetegen nem dolgoznak – legfeljebb feketén –, közveszélyes munkakerülés sincs... Ebben az új helyzetben meg kellene határozni a Családjogi Törvényben azt a minimális összeget – korcsoportokra bontva –, amibe egy gyerek eltartása kerül (azt is, hogy ennek az összegnek követnie kell az inflációt!). Fontosnak tartanánk, hogy a törvény ne legyen ennyire „lágy” – Európa gazdagabbik felén sokkal szigorúbbak a törvények! –, és ha hatvan napnál több az elmaradása, akkor kötelezzék közmunkára. A közmunka addig tartson, ameddig az elmaradását ki nem fizeti. Ha nem dolgozik nem fizet, és  nem jelenik meg a közmunkán sem, akkor kapjon arányos elzárást. Szorosan e témához tartozik az is, hogy ne lehessen „eltűnni”! Ehhez módosítani kellene a lakcímbejelentésre vonatkozó törvényt, például hasznos lenne, ha újból lennének lakónyilvántartó könyvek, mert ezek segítségével könnyebben lehetne megtalálni azokat, akik ki akarnak bújni a kötelességük teljesítése alól. Számtalan javaslatunk van még, és hallatni akarjuk a hangunkat. Talán egy civil szervezetet fogunk létrehozni… Még nem döntöttünk, de abban valamennyien egyetértünk, hogy világgá kell kiáltanunk a gondokat, mert a  jelenlegi helyzet tarthatatlan.

KERETES  Kedves Olvasók! Egy kivételtől eltekintve elhallgattam a beszélgetés résztvevőinek nevét, mert nem akartam őket kellemetlen (netán veszélyes) helyzetbe sodorni. De ha van véleményük e témáról, akkor vegyék fel velük a kapcsolatot! Valamennyiüket megtalálják www.nlcafé.hu oldalon, a topic címe: gyerektartás-per. Vagy írjanak nekem a szerkesztőségbe, illetve az i.vkulcsar@sanomabp.hu címre! 

V. Kulcsár Ildikó