Elérkezett hát december 24.-e, az év egyik talán legszebb Napja, a szeretet ünnepe.
Nézzük csak, miért is mondom mindezt (történelem ^^):
Karácsony a keresztények legfontosabb ünnepe, Jézus születésének az ünnepe.A betlehemi történet a Bibliában található, az Új Testamentum két könyvében,a Máté és Lukács evangéliumaiban.
A Karácsony története.
Majdnem kétezer évvel ezelőtt élt Izrael egyik kis városában, a galileai Názáretben, egy leány, Mária. Egy éjjel megjelent előtte Gábor arkangyal és bejelentette neki, hogy tervei vannak Istennek a Mária számára, ő lesz majd Isten Fiának az édesanyja. Mária megijedt, de az angyal megnyugtatta, hogy igaz, amit mond, és úgy helyes.
Nemsokára férjhez ment Mária Józsefhez, és, amikor a király bejelentette, hogy vissza kell menni arra a helyre ahol születtek, mert népszámlálás lesz, együtt mentek a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe. Amikor megérkeztek késő este Betlehembe, Mária érezte, hogy eljött ideje, hogy megszülessen a bébi, de már nem volt hely a számukra sehol. Végülis sikerült behúzódniuk egy istállóba és ott született meg a kis Jézus. Bölcső nem volt, helyette a jászolba fektették az újszülöttet.
Egy közeli mezőn pásztorok legeltették a juhaikat és egy angyal jelent meg előttük mondván, hogy egy közeli istállóban megszületett az Isten Fia. Amikor a pásztorok ott találták a bébit a szüleivel, tudták, hogy az angyal igazat mondott.
Három bölcs is tudta, hogy itt az ideje a Messiás megszületésének, és, amikor látták a csillagot a betlehemi istálló fölött, tudták, hogy az a jele annak, hogy ott is fogják megtalálni. Amint ott látták a kis Jézust Máriával és Józseffel, térdre borultak előttük és ajándékokkal halmozták el őket.
Ki mikor ünnepli a karácsonyt?
Különféle keresztény egyházak különböző dátumokon ünneplik: a katólikusok és a reformátusok december 25-én,a görög keleti ortodox, a sziriai és az etióp egyházak január 6-ikán, az örmények pedig január 18-ikán. S ma már a volt kommunista országokban is szabadon ünnepelhető, hivatalos ünneppé vált.
Hogyan ünnepelik a Karácsonyt világszerte?
Bizony, ahány ország, annyi szokás! De általában mindenhol december 25-ikén kezdődik Karácsony és január 6-ikán végződik, amikor a hagyományok szerint a bölcsek érkeztek. Bár vannak olyan keresztény vallások is, ahol január 6-ika a Karácsony. (Lásd fentebb) A Karácsonyt megelőző hónap, az Ádvent, szintén fontossággal bír, ez az ideje a Megváltóra való várakozásnak. S az Ádventen belűl bizonyos napok különböző országokban nagyobb fontosságot kaptak, mint pl. a svéd Szent Lucsia nap, Európában pedig a Mikulás. Ez alatt az idő alatt világszerte sok a parti, finomságokat esznek az emberek és tradicionális karácsonyi énekeket énekelnek. Egyre elterjedtebb az a szokás is, hogy egy örökzöld fát bevisznek a házba és kidíszítik csillogó diszekkel, édességekkel és igazi, vagy elektromos gyertyácskákkal - bár ez még a déli országokban ritka.
Most nézzünk néhány nótát, ami a karácsonyhoz köthető :)
Először is, Mariah Carey-től egy kedves kis karácsonyi nótát:
Továbbá a Last Christmas, George Michael előadásában. Gyönyörű!
Mennyből az angyal..:) Klasszikus!
Kis karácsony, nagy karácsony..:) Mégegy klasszis!
A végére nem hagyhatom ki a 12 Days of Xmas című FUN StarCraft számot. Sokan vannak, akiknek a hócipőjük van már tele vele, de szerintem megunhatatlan! :D
Tipp: Jobb adni, mint kapni. Másoknak szerezz örömöt :)
Ez a nap, a Szeretet napja, mert Jézus mindenkit szeretett. :)
Töltsd hasznosan a mai napot, dobdd fel otthon a hangulatot :D
És végezetül szeretnék Mindenkinek Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánni !