Az eredetileg 1916-ban íródott, de a szerző ismeretlenségének köszönhetően csak 1920-ban megjelent krimi nem csupán az első Agatha Christie regény, hanem egyúttal Hercule Poirot bemutatkozása is.

Az angol detektívtörténetekre jellemző módon az eseményeket az olvasók megtestesüléseként szerepeltetett önkéntes segéd (Hastings kapitány) meséli el. Szellemi képességei ugyan nem teszik alkalmassá egyetlen bűntény felgöngyölítésére sem, ellenben krónikásnak tökéletesen megfelel.
Szerepe a rendelkezésre álló adatok, valamint környezet és a gyanúsítottak bemutatására korlátozódik. Illetve csodálnia kell a detektívet, aki látszólag értelmetlen apróságok alapján leplezi le a tettest, s ezáltal kiemelkedik az átlagemberek közül.

A kellőképpen bonyolult, szemlátomást jól kitervelt mérgezéses gyilkosság alaposan próbára teszi kedvenc belgánk szürke agysejtjeit, s bizony hónapokig tart mire összehívja az érintetteket, egy kötetlen levezető beszélgetésre, aminek végén a bűnös vagy bűnösök rendőri felügyelettel távoznak.
Ez a tetszetős és a későbbiekben is rendre alkalmazott befejezés a kiadó kérésére beiktatott változtatás volt, az eredeti kéziratban még tárgyalótermi                                  lezárás szerepelt.

Meglátásom szerint Agatha Christie készen tálalta a legismertebb hősét, hiszen a megjelenésére sokat adó, némileg hiú, alacsony termetű, derékban terebélyesedő belga ex-rendőr sem külsőre, sem pedig belső tulajdonságait illetően nem változik meg később.

A reménytelenül nőimádó Hastings kapitányon kívül feltűnik még Japp felügyelő, de azon kívül, hogy korábban már mindketten ismerték a főszereplőt, túl sok újdonságot nem tudunk meg róluk.

Apropó mérgezés. Christie feltűnően jól tájékozott méregügyileg, ami nem véletlen, hiszen a háború során a torquayi kórházban volt gyógyszerész (a könyv egyik szereplője hasonló munkát végez).
Ez a „szakmai” alaposság egyébként az egész életműre jellemező, nem találkozunk ismeretlen eredetű mérgekkel, mindennek jól átgondolt magyarázata és eredete van.

Még két érdekesség az első regényről. A titokzatos stylesi eset állítólag fogadásból született, Christie egyik nővére ugyanis kételkedett abban, hogy húga képes detektívtörténet írására.
Mindenki szerencséjére elvesztette a fogadást, mi pedig gazdagabbak lettünk egy krimiíróval. A könyvkiadó egyébként nevetségesen alacsony, csupán 25 font honoráriumot fizetett a jogokért.