spc777

 

 

ggg

ggg

ggg

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika
Indulás: 2004-03-27
 
Fontos linkek
 

Városi kerékpározás

Tisztelt Szerkesztőség!

Terebélyesedő mozgalom a városi kerékpározásért című írásukkal kapcsolatban szólnék néhány szót.
A cikk felvezetőjében idézik Kürti Gábort, aki azt mondja, hogy a kerékpárosok nem akadályozzák a közlekedést, hanem közlekednek.
Magam mint közlekedő ember, aki autóbuszvezetőként rovom nap mint nap a főváros útjait, sajnos nem tudok maradéktalanul egyet érteni Kürti úrral.
Sajnos, mint minden egyéb esetben, amikor a tömegek normális hozzáállását néhány abnormális viselkedése miatt kell egészében negatívan értékelni, legyen szó akár focimeccsről, akár békés demonstrációról. Ebben az esetben is ez a helyzet.
Magam is azt tapasztalom, hogy a bringások zöme örül a lehetőségnek, hogy a város egyre több útján biztosítanak számára lehetőséget, hogy az egyéb járműforgalomtól elválasztott, védett kerékpárutakon közlekedhessenek.
De nem mehetünk el szó nélkül azok mellett, akik bizony zavarják a közlekedést. Rendszeresen közlekedek a Dózsa György út - Vágány utca útvonalon. A Hősök terétől ezen a szakaszon kerékpárút áll drótszamaras honfitársaink rendelkezésére. Igazán vidám és számomra mindenképpen irigylésre méltó az autóbusz fülkéjéből, a dugóban várakozva, családokat, fiatal párokat látni, amint akadálytalanul haladnak biciklijeikkel a napsütésben. Alkalmasint szívesen cserélnék némelyikükkel.
Tényleg nincsen még mindenhol, és lehetett volna a meglévők esetében is kicsit körültekintőbben kijelölni a nyomvonalat. Akkor talán nem kellene a Hősök terei buszmegállóban a buszról leszálló és dolgukra igyekvő emberek miatt nagyokat fékezni vagy megállva bosszankodni a kerékpárutat szabályosan használóknak. Mert ezen a helyen vehetne egy határozott ívet a sárga vonalpár, és az így kialakult öbölben a gyalogosnak is több ideje és tere lenne felmérni, hogy merre hány méter.
A javítandó hibák és hiányosságok ellenére nem tudok napirendre térni azok magatartása felett, akik a kerékpárút helyett az úton haladni törekvő autók, buszok, trolik közt igyekszenek közlekedni. Ha még jól emlékszem, az úton közlekedni szándékozókra, így a kerékpárosokra is vonatkozó szabályok gyűjteménye, a KRESZ nem alternatívát ad a bringásoknak, hanem kötelezettséget. Az olyan utakon, ahol kerékpárút is van, a kerékpáros köteles azon közlekedni, hiszen éppen azért hozták létre, hogy a járműforgalmat ne zavarják egészségesen és olcsón közlekedő honfitársaink. Vagy fogalmazhatunk másként is. Azért van a kerékpárút, hogy a bringások zavartalanul juthassanak el céljukhoz.
Nem lenne sok gond a szabálytalankodókkal sem, ha az ember nem érezné azt velük kapcsolatban, hogy céljuk egyértelműen a nagyobbak és gyorsabbak feltartása, akadályozása. Adódik alkalom néha az érintettel szót váltani, mert a megállóban álló autóbuszt az ilyen kegyetlenül kikerüli, és ekkor éppen a buszvezető, tavasszal nyitott, ablaka mellett halad el. Én ilyenkor meg szoktam mutatni a bringazsonglőrnek a mellette karnyújtásnyira futó védett lehetőséget. A válasz a megmutatásra a bemutatás. Biztosan tudja mindenki, mire gondolok: jobb kéz középső ujj az ég felé.
Azt gondolom, hogy ezzel, a kézzel jelzett jókívánsággal, a vagány kerekező nem csak nekem, hanem Kürti úrnak és egész mozgalmának is üzen. Sajnos...

Specht József
autóbuszvezető

A témával kapcsolatos véleményedet elmondhatod a Vendégkönyv oldalain, vagy a fórumban. Ha még nincs ehhez téma, szólj és megoldjuk! Spc777


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre