Eltelt néhány hét, és Frank és Kate nem találkozott, folytatták az életüket, mintha semmi sem történt volna. Katie még mindig Tony bárjában dolgozott, Frank a barátaival lógott és Millie új munkát kezdett keresni. Még mindig voltak rémálmai Tony-ról és esténként nem mert kimenni az utcára, leginkább Katie lakásában kuksolt egy könyvet olvasva vagy tévézve. Katie-t is féltette Tony-tól, Millie nem akarta, hogy továbbra is ott dolgozzon, de Kate még nem talált új munkát.
Kedd volt, Kate szabadnapja, így ő és Millie elmentek a parkba sétálni, aztán moziba mentek és egy olasz étterembe is benéztek. Azt akarta, hogy Millie boldog legyen és ezúttal sikerrel is járt: Millie egész nap nevetett és egyáltalán nem gondolt a problémáira. Most este volt, a karosszékeikben ültek forró csokoládét kortyolgatva. Kate hallgatta, ahogy Millie felolvas egy könyvből és közben csak bámult ki az ablakon. Amikor Millie ránézett, rájött, hogy Kate egyáltalán nem figyelt, teljesen máshol jártak a gondolatai.
- Kate! Figyelsz, vagy csak magamnak olvasok fel?
- Sajnálom édes, figyelek.
- Nem úgy tűnik. – Millie becsukta a könyvet. – Mi a baj? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz!?
- Uhm, nincs semmi baj, csak egy kicsit fáradt vagyok, ennyi.
- Kate, engem nem tudsz átverni, tudom, hogy valami nincs rendben. Már hetek óta nem láttalak mosolyogni.
- Ebben annyira nincs igazad! Egy csomót mosolyogtam, ma is boldog voltam!
- Nem, ez nem olyan volt, mint régen. Régen a szemeid is mosolyogtak, amikor boldog voltál, láttam az arcodon, hogy az vagy és most csak tetteted.
Katie komolyan nézett rá, gondolkodva, aztán elnézett, ki az ablakon megint. Így ült ott néhány másodpercig, aztán lassan beszélni kezdett.
- Rendben, igazad van. Valami nincs rendben. Valami hiányzik az életemből, egyszerűen nincs miért élnem. Mindig csak ugyanaz van, csak a munka, evés, alvás, semmi más. Ha te nem volnál itt, biztos magamra zárnám az ajtót és soha többé nem mozdulnék ki innen. – Kortyolt egyet a forró csokijából és ismét kinézett az ablakon.
- Ez most komoly, Katie? Tényleg ennyire rossz a helyzet?
- Nem, nem ennyire rossz, egyszerűen csak üresnek érzem az életem. Nem olyan nagy dolog. De boldog vagyok, hogy itt vagy velem, nélküled teljesen…egyedül lennék. – suttogta.
- Oh, Katie, én mindig itt leszek neked, sosem leszel egyedül, szívem! – közelebb ment hozzá és megölelte. Látott egy könnycseppet a szemében és tudta, hogy nem ez volt az egyetlen ok, amiért Kate boldogtalan volt.
- Köszönöm, Mill, te vagy az egyetlen és legjobb barátom! – és egy mosolyt erőltetett az arcára.
- Ez minden, Kate? Ez az egyetlen ok, amiért ilyen szomorú voltál mostanában? Tudom, hogy nagyon rossz, hogy nincsenek barátaid, de szerintem más okod is van a sírásra, csak még nem tudom, hogy mi az.
- Hát van még valami, csak nem akartam elmondani. Mérges leszel, ha megtudod.
- Nem, nem leszek, csak mondd el, jobb lesz utána, hidd el! Egyébként sem lehet annyira szörnyű.
- De lehet, viszont te megérdemled az igazságot, te vagy a legjobb barátom.
Kate néhány percig csak bámult ki az ablakon szótlanul. Nem akart Millie szemébe nézni.
- Azt hittem, hogy lesz még egy barátom. Igazából szerintem barátok is voltunk, bíztunk egymásban, különben nem működhetett volna. De az a baj, hogy mi nem ugyanolyan ’típusú’ emberek vagyunk és a barátai nem fogadtak el. Ezért nem akartunk beszélni senkinek a barátságunkról, még neked sem. Viszont a barátai rájöttek és nem akarták, hogy találkozzunk. Hmm, talán igazuk volt, semmi jó sem sülhetett volna ki abból a barátságból, de nekem ő nagyon hiányzik. Egész éjszakákat át tudtunk beszélni, teljesen megértett engem. Ne érts félre, tudom, hogy te is megértesz, de ő más volt.
- Ki volt ő és miért ne fogadtam volna el?
- Emlékszel arra a két srácra a klubból kb. egy hónapja?
- Hogy felejthetném el őket? Azok, akik igazából vámpírok?
- Igen.És volt az a zöldszemű, aki korábban megmentette az életemet.
- Aha. Azt ne mondd, hogy találkoztatok utána!
Kate egyenesen a szemébe nézett és válaszolt:
- De igen, és egyáltalán nem bánom. Csak kétszer találkoztunk utána, de azok voltak a legjobb éjszakáim!
- Katie, ez annyira nem… . Mindegy, boldog voltál vele, igaz?
- Igaz. És nem akart bántani. Igazán kedves volt és vigyázott rám. És a búvóhelyét is megmutatta, bízott bennem. Jól éreztem magam vele.
- Hát, megértelek, de azt hiszem, tényleg jobb, hogy távol maradsz tőle. Lehet, hogy ő kedves, de a többiek nem. Meg is ölhetnének és azt nem akarom. Elmehetünk együtt szórakozni, találhatsz új barátokat magadnak. Ez mindkettőnknek jó terápia lenne.
- Rendben Millie, megpróbálom. És sajnálom, hogy nem mondtam el neked.
- Semmi baj, szívem! – ezzel kiment a konyhába mosogatni.
Katie ott maradt a karosszékében és még mindig Frank-en járt az esze. Aztán arra a sírkőre és a padra gondolt a temetőben. Arra gondolt, hogy neki sosem lesz olyan szerelemben része, egy férfit sem fog találni, akinek akkora szíve van, mint annak az idős úrnak volt, Frankie szomszédjának. De sosem gondolta, hogy Frank lenne az élete szerelme, tényleg barátként gondolt rá.
Viszont most, vele volt Millie vagy sem, teljesen … egyedül érezte magát.