Frank mosolygott rá, miközben fogta a kezét.
- Egyedül vagy, Frank? Hol vannak a barátaid?
- Ott vannak. – mutatott rá négy sötét ruhás férfira egy asztal körül.
- Mit fognak szólni, ha együtt látnak minket?
Frank egyenesen Kate szemébe nézett és megpróbálta megnyugtatni.
- Ne aggódj, nem fognak bántani, nem hagyom. Katie, még mindig akarok találkozni veled, de féltelek. Tudod, bárki bánthat, és mi van, ha én nem tudlak megvédeni? Nem a barátaimtól, nem hiszem, hogy ők ártani akarnának neked, most már megértenek minket, de bárki más, mint Matt… Mi van, ha nem vagyok veled, és ő megtámad téged? Meghalnál, ő akar téged.
Katie csak állt ott, bámult Frank zöldes szemébe, de nem válaszolt.
- Kate, mondj valamit, akármit! Kérlek!
- Mit?
Frank sóhajtott.
- Te akarsz velem lenni? Akarsz még a temetőbe jönni velem, elfogadva a tényt, hogy ez akár a halált is jelentheti neked, vagy nem akarsz többé látni? Csak mondj igent vagy nemet, és én elfogadom. Nem akarom, hogy bajba kerülj…, de azt tudnod kell, hogy tényleg szeretném, ha a barátom lennél…
Katie habozott. Arra az éjszakára gondolt, amikor majdnem meghalt, nem csak egyszer, de kétszer is, amikor Matt megtámadta őt. Aztán a Frankie-vel töltött éjszakákra gondolt, a beszélgetéseikre, öleléseikre, hogy mennyire biztonságban érezte magát vele. Az elmúlt hetekre gondolt, hogy mennyire egyedül érezte magát nélküle. Most, Frank szemébe nézve, látva, hogy a válaszára vár, pontosan tudta, mit akar.
- Veled akarok lenni, Frank, de még mindig nem akarok meghalni, túl fiatal vagyok – mondta egy mosollyal. – Szóval, remélem, meg tudsz védeni.

Közben a zenekar még ugyanazt a dalt játszotta:
I'll never let them, I'll never let them
I'll never let them hurt you not tonight
I'll never let them, I can't forget them
I'll never let them hurt you, I promise...

- Sosem hagyom, hogy bántsanak, ígérem!
Egymásra mosolyogtak és átölelték egymást.
- Az előbb igazad volt, Frankie, ez lehetne a titkos dalunk, az egész rólunk szól.
- Aha, de azért ez furcsa, nem? Rólunk énekelnek. Kíváncsi lennék az arcukra, ha rájönnének, hogy mi, a srácokkal, tényleg vámpírok vagyunk – vigyorgott.
- Én nem, abból semmi jó sem sülne ki.
- Oké, oké, nehogy azt hidd, hogy tényleg viccesnek találnám. Az a halálukat jelentené, mindegyikükét! Senki sem ismerheti az igazi személyiségünket. Ezért nem engedünk el senkit.
- Engem kivéve!?
- Igen, téged kivéve. De te nem olyan vagy, mint a többiek. Te különleges vagy. Legalábbis nekem az vagy – mosolygott megint. – Annyira örülök, hogy megtaláltalak!
- Én is örülök, Frank!
- Odajössz velem az asztalunkhoz? Be kellene mutatnom téged a barátaimnak.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. És egyébként már ismernek.
- De te nem ismered őket és nem olyan bunkók, mint amilyennek múltkor tűntek. Csak meg akartak védeni minket.
- Hát, ha tényleg akarod…
- Akkor jó, gyere velem!
- De Frankie, én nem egyedül vagyok itt! A barátnőmmel jöttem, és nem akarom egyedül hagyni!
- Akkor mondd azt neki, hogy találkoztál egy régi barátoddal.
- Nem, nem akarok hazudni neki, ő a legjobb barátom.
- De ő nem tudhatja meg az igazságot…
- Tudja… Beszéltem neki rólad, amikor először bejöttél Tony bárjába Bobbal, és később is beszéltem neki rólunk.
- Katie! Mit csináltál? Fogadok, hogy már mindenkinek elmondta, akivel azóta találkozott! – mondta mérgesen Frank.
- Nem, nem mondta el. Már mondtam, ő a legjobb barátom. Haragudott rám, amikor beszéltem neki rólad, vagy mondjuk inkább azt, hogy rólunk, de megértette, és nem mondta el senkinek. Nem hiszem, hogy örülni fog, hogy megint találkoztunk, de abban biztos vagyok, hogy mindig mellettem fog állni. Ezért nem akarok hazudni neki. Megérdemli az igazságot, és így egyébként is egyszerűbb lesz találkoznunk.
- Rendben, te nyertél. Huhh, kemény lesz találkozni vele…
- Ne aggódj, nem harap! – mondta Katie és mindketten nevetésben törtek ki.

Millie nem tudta elképzelni, mi történt Katie-vel, hiszen már körülbelül 15 perce elment. Amikor végül Kate visszament, Mill még nem látta Frank-et, mert ő még a tömegben volt.
- Hey, Kate, jól vagy? Azt hittem, történt veled valami a vécében.
- Ne aggódj, nincs semmi baj. Hmm, én csak találkoztam… khmm … az egyik barátommal. – a mondat végére Frank megérkezett és megállt Katie mögött.
- Mi a szart csinál ő itt? – kiabálta Millie.
- Millie, tudod, ki ő, nem? És emlékszel a beszélgetésünkre, ugye? Tudod, szükségem van több barátra. Te vagy a legjobb barátom, de te vagy az egyetlen barátom is, szóval…
- Hey, vettem, - mosolygott Millie – rendben van. Csak nem tudtam, mit gondoljak.
- Akkor engedd meg, hogy bemutassam a barátomat, Frankie-t.
- Frankie, ő Millie. Remélem, ti is barátok lesztek, de legalább elviselitek majd egymást!
- Hát, ha ő és a barátai nem akarnak majd megenni minket, akkor minden rendben lesz. – mosolygott megint.
- És ha ő nem beszél rólunk senkinek, és ha nem fog kacérkodni velem vagy a barátaimmal – akkor nem kell meghalnia – vigyorgott Frank.
A lányok zavarodottan néztek rá.
- Hey, nem vettétek, ez csak vicc volt! Ugyan már, lányok, ne legyetek ennyire komolyak!
- Oké, akkor találkozzunk a haverjaiddal!
- A haverjaival? Kate, ez most komoly?
- Ha nem akarsz, nem kell velünk jönnöd, de nekem muszáj odamennem. Ki kell jönnöm velük, mivel ők a barátom barátai. De akkor neked itt kell ülnöd egyedül…
- Rendben, te nyertél! Megyek veletek.
- Ő mindig nyer, ehhez hozzá kell szoknunk, azt hiszem – mondta Frank, ahogy elindultak a klub másik felébe…