Gerard arra ébredt fel, hogy korog a gyomra. Kinyitotta a szemét és meglátta azt a gyönyörű lányt a karjaiban, hosszú szőke haja befedte a párnát és a takaró egy részét is. Gerard összezavarodott. Azt hitte, az egész csak álom volt, de most maga mellett látva ezt az igazi szépséget, mindent elhitt. Simogatta a lány sápadt arcát és játszott a hajával picit, aztán ujjait levitte a félig nyitott ajkakhoz. Látta a lány fehér agyarait és lágy mosoly jelent meg az arcán. Hirtelen furcsa érzés kerítette hatalmába. Tudta, hogy valami fontos történt vele éjjel, de nem tudta, mi volt az. Aztán a semmiből eszébe jutott egy jelenet: Emily és a búcsúcsókja. Az álma a szerelméről. Tudta, hogy ez mit jelentett, és bár ez összetörte a szívét, végül engedte elmenni.

   A lány kinyitotta a szemeit, nagyokat pislogva, hogy felébredjen. Rámosolygott és megkérdezte Gerard-tól, hogy minden rendben van-e. Felkeltek és ’reggelit’ készített maguknak. Felszolgálta a tojásos rántottát, és leült Gerard-dal szemben.

- Köszönöm szépen!

- Szívesen! – mosolygott a lány.

Gerard felidézte az elmúlt éjszaka minden pillanatát, és még mindig nem értette a lányt. Nem tudta elhinni, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik olyan sokat adnak, és semmit sem kérnek cserébe. Igazából nem tudta elhinni, hogy ez a nő nem akart semmit cserébe, de nem akart bunkó lenni, így nem kérdezte meg róla. Zavartan nézett rá. A lány nem tudta tovább állni Gerard átható pillantását, és megkérdezte, mi a baja.

- Hé, mi a baj? Miért bámulsz rám így? Tojásos az arcom, vagy mi? – kérdezte egy félmosollyal.

- Uhm, nem. – mosolygott vissza Gerard – Csak gondolkodtam.

- Tényleg? És min gondolkodtál?

- Hát, igazából azon a tényen gondolkodtam, hogy még a nevedet sem tudom. – mosolygott megint, zavartan.

- Igazad van. – nevetett – Én sem tudom, úgy értem, a te neved. – nevetett megint.

- Rendben. Én Gerard vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek!

- Jasmin. Én is örvendek!

Befejezték a ’reggelijüket’, és leültek a nappaliban, teával a kezükben. Nem tudtak kimenni, mert még csak délután három óra körül volt, és a nap még fenn volt. A függönyök mindenhol be voltak húzva, hogy megvédjék őket a napfénytől.

- Szóval? – kérdezte Gerard.

- Szóval mi?

- Te már ismered a történetem, de én még nem tudom a tied. Miért élsz itt ennyire egyedül?

- Uhm, ez egy hosszú történet.

- Nem baj, van időnk! – a szemébe nézett – Ugye tudod, hogy bízhatsz bennem?

- Nem ismerlek annyira, de te bíztál bennem, szóval…

Jasmin ideges volt, nehéz volt erről beszélnie, Gerard látta a viselkedésén. Nem nézett a szemébe csak elkezdett beszélni.

- A szüleimmel és a húgommal éltem. Egy étteremben dolgoztam, ahol élő zene szólt, és én voltam az énekes. Sok barátom volt, és volt egy vőlegényem is. Az étteremben ismerkedtünk meg, ő volt a pincér. – sóhajtott – Olyan boldog pár lehettünk volna, és rengeteg gyermekünk lehetett volna. – sóhajtott megint – Egy nap egyedül mentem haza éjjel, Philip nem tudott jönni, mert neki még volt két óra a műszakjából. Szóval sétáltam hazafelé, szűk sikátorokon át, amikor hirtelen három embert formáló alak gyűrűjében találtam magam. El akartam menekülni, de nem tudtam. Sikítottam, de senki sem jött segíteni, ők meg csak tartottak. Olyan sötét volt, hogy semmit sem láttam, még az arcukat sem, amíg az egyikük közelebb nem hajolt és meg nem láttam a gusztustalan arcát. Undorító volt, mert az egész arcát vér borította, és hatalmas, fehér agyarai voltak. Rám ugrottak és… - szipogott – és megerőszakoltak… mindegyikük. És amikor kész voltak, felálltak. Azt hittem, ott hagynak, de nem. Oh, hogy lehettem olyan naiv! Még nem kaptak eleget belőlem. Letérdeltek hozzám, és a testembe mélyesztették az agyaraikat. Ott haraptak, ahol csak tudtak, és amikor tele voltak, csak úgy ott hagytak, mint valami szemetet, a zúzódásaimmal, az összetört szívemmel és lelkemmel, és az elpusztított testemmel. – Felnézett, egyenesen Gerard szemébe.

- Haldokoltam, és azon a ponton már vágytam is a halálra. Nem akartam, hogy Philip úgy lásson, elhagyott volna, ha rájön mindenre. Vártam a pillanatot, hogy eljöjjön, a pillanatot, amikor meghalok. De az a pillanat sosem jött el. Helyette egy másik vámpír sétált be a sikátorba, és megállt mellettem. Leguggolt a fejem mellett, megvágta a csuklóját, és a számba csöpögtette a vérét. Megpróbáltam elfordítani a fejem, de nem volt elég energiám hozzá. Nem akartam meginni a vérét, de muszáj volt. Tehát megmentette az életem, és várt velem, amíg elég erőm lett felállni. Azt mondta, hogy menjek vele és éljek vele. Segítséget ajánlott. Azt mondta, mindenre megtanít. De én nem akartam vámpír lenni. Azt mondta, minden rendben, hazakísért és elmondta, hol találhatom meg, ha úgy érzem.

Tehát folytattam az életem és senkinek sem beszéltem arról az éjszakáról. Két nappal később már olyan éhes voltam, hogy egy egész tehenet is fel tudtam volna falni, és persze egész nap nem mehettem ki. A munkámat is folytattam, és először a vendégek kezdtek eltűnni, később pedig ugyanez történt a barátaimmal is. Kétségbeestem. Nem akartam megölni a családom vagy Philip-et, ezért inkább elmenekültem egyetlen üzenet, vagy bármi más nélkül. Sosem tudták meg, mi történt velem. Elmentem annak a vámpírnak a házához. Eve, ez volt a neve. Mindent megmutatott, elvitt azokra a helyekre, ahol jó vadászni… Mindent tőle tanultam. Ő volt a legjobb barátom, a családom, és… - Gerard-ra nézett. Zavarban volt. – …és a szeretőm.

   Jasmin elfordította a fejét. Várt egy picit, aztán újra Gerard-ra nézett, hogy lássa a reakcióját, de az ő arca nem változott. Még mindig feszülten figyelt. Tudta, hogy a vámpírok élete nehéz, mindig magányosak és egymástól függnek. Nem volt ritka, hogy a vámpírok homoszexuálisok vagy leszbikusok lettek, vagy csak egy személy kedvéért váltak azzá, nem később ’normális’ életet éltek.

- Együtt éltünk és minden rendben volt. Néha elmentem a családom házához, hogy lássam őket, messze tőlük, hogy ne vegyenek észre. Hosszú életet éltek, a húgom férjhez ment, és négy gyönyörű gyermeket hozott a világra. És Philip, nos, azt hiszem, az volt a sorsom, hogy ne menjek hozzá. Alkoholista lett, kétszer nősült meg – mindig megcsalta a feleségeit, és itt is, ott is volt gyereke. – megállt, gondolkodva.

- Szerettem őt, de már ott volt nekem Eve, és boldog voltam vele. Aztán egy ködös éjen Eve azt mondta, találkoznia kell valakivel. Elment és én órákig vártam rá, de ő nem jött vissza. Elmentem megkeresni, és… nem kellett messzire mennem. Öt háztömbnyire találtam meg. A járdán feküdt, egy ezüst golyóval a szívében. …Halott volt. És én újra egyedül voltam. – egy könnycsepp gördült végig az arcán, nem több, csak egy.

- Azóta az éjjel óta itt élek, az ő házában. Először megpróbáltam magam megölni, számtalanszor, különböző módokon. De nem tudtam meghalni. Átkozott vagyok!

Szóval, ez az én történetem, nem olyan érdekes. És már rég volt, ezért nem tudok sírni. Már az összes könnyem elsírtam.

- Mikor volt ez?

- Hát, 1921-ben lettem vámpír, 24 éves voltam akkor.

- Wow, te sokkal idősebb vagy nálam! – kiáltotta el magát az ámulattól. Tudta, hogy ez nem volt egy jó reakció, de nem tudott mit tenni. – Sajnálom, annyira bunkó vagyok!

- Nem, minden rendben. – a lány mosolyt erőltetett arcára. Aztán újra elkomolyodott, az emlékek még mindig fájdalmat okoztak neki.

Gerard együttérzéssel figyelte. Odahajolt hozzá, és megölelte. Dörzsölgette Jasmin hátát, és megpróbálta a biztonság érzetét kelteni benne.

   Közben Katie és Frankie felébredt. Kate elment lezuhanyozni, Frankie pedig főzni  kezdett, meglepetés vacsorát akartak Millie-nek. Amikor Katie végzett, berakta az új CD-jét, és segített Frankie-nek az étellel. Mire Millie hazaért, a vacsora kész volt. Egyáltalán nem volt boldog, hogy Frank-et még mindig Katie-vel találta. Azt gondolta, hogy Frank már nem lesz ott, hiszen kint már besötétedett, de nem mondott semmit. Megvacsoráztak együtt, és a lányok megdicsérték Frankie-t a finom ételért.

Amikor végeztek, Frankie elment, Kate pedig mosogatni kezdett. Millie csak ült a konyhaasztalnál, de nem bírta tovább, és beszélni kezdett.

- Kate?

- Tessék?

- Szerinted jó ötlet, hogy itt alszol Frankie-vel?

- Miért? Azt hittem, nem baj. És amúgy a nap már kezdett feljönni, mire ideértünk. Kint kellett volna hagynom napfelkeltekor, vagy mi? És… ő Frankie, az Isten szerelmére! Ismered őt, nem?

- Hát, nem annyira, amennyire kéne, hogy vele aludjak.

- Millie, most csak hülyéskedsz, igaz? – kérdezte Kate mérgesen.

- Nem, úgy értem, honnan tudod, mikor fog megtámadni téged, vagy… engem? Ő akkor is egy vámpír, a tény ellenére, hogy ő a barátod. – mondta szarkazmussal.

- Igazad van. Ő a BARÁTOM, és sosem fog engem bántani ebben az egész kibaszott életben! És amikor alszik, nem csinál semmit. Már rengetegszer megtámadhatott volna, amikor együtt voltunk, ha akart volna. De nem tette, igaz? – üvöltötte.

- Tudod mit? Csinálj, amit akarsz! – megnézte az óráját – Bob már vár rám lent, szóval, viszlát! – Millie becsapta az ajtót, de előtte még elkapta Kate rosszalló pillantását.

   Kate nem tudta elhinni, amit a barátja tett. Nem értette, mi történt Millie-vel, mért volt az probléma neki, hogy Frankie vele aludt. És most elment Bob-bal, az nem épp ugyanaz a dolog, vagy még rosszabb? Bob miért más? Ő is vámpír, és amúgy meg Frank legjobb barátja. Nem értette Millie-t. Katie újra megnyomta a ’lejátszás’ gombot, és csak hallgatta a titkos dalukat vég nélkül.

   Frankie a park szélén találkozott Gerard-dal. Tudták, hogy mindig van néhány védtelen ember ott, akiket elkaphatnak. Így elmentek sétálni és nem kellett sokáig várniuk, hogy találjanak egy részeg, húszon-valahány éves férfit, aki épp a hazavezető utat próbálta megtalálni. Követték, és tíz perc múlva a fiatal férfi nem lélegzett többé.

- Oh, ember, ez itt az olcsó piát szerette. Utálom ezt! Ha isznak, igyanak rendes italt!

- Jah, tudom, mire gondolsz, Gerard. Ez már az első kortyra kiütött. Fúj, olcsó pancsolt vörösbor! – Frankie undorral köpött ki egy kevés vért.

Találtak még egy áldozatot, és amikor végeztek, leültek egy padra.

- Frankie, el kell mondanom valamit. Sosem beszéltem róla, mert túl nehéz volt, de azt hiszem, most eljött az ideje, hogy elmondjam, miért voltam olyan depressziós állandóan. Talán ez segít majd meghozni a saját döntésedet…

- Miről beszélsz, Gee? A saját döntésemet?

- Csak hallgass meg, és megérted.

- Rendben, Gerard.

Gerard mindent elmondott magáról és Emily-ről, és amikor végzett, Frank reakciójára várt. Frankie megdöbbent. Sosem gondolta, hogy Gerard-nak olyan sötét múltja van. Percekig nem tudott beszélni, gondolkodott.

- Sajnálom, Gerard! Nehéz lehetett megbirkózni ezzel az egésszel.

- Igen, az volt. És igazából múlt éjjelig nem is voltam képes megbirkózni vele. Találkoztam valakivel, aki segített túllépni rajta, megbocsátani magamnak, elengedni Emily-t és hagyni békében nyugodni.

Frankie a földet bámulta és az ujjaival babrált idegességében.

- Tudom, miért mondtad ezt el nekem. – mondta halkan – Köszönöm, nagyon sokat segített. – sóhajtott, és kezeit az arcához emelte, hogy beléjük temesse azt.

- Tudom, hogy nehéz, haver. – kezét Frank vállára tette.

- Szóval, végre túl vagy rajta? – kérdezte Frank.

- Igen, örülök, hogy találkoztam azzal a lánnyal. Sokat segített.

- Lánnyal? – kérdezte Frank mosolyogva.

- Igen. Jasmin.

- Wow, szép név! És… ő… ember vagy vámpír?

- Természeten vámpír.

- Aha, bocsi.

- Semmi baj. Igazából be akarom mutatni őt neked. Harminc perc múlva kell találkoznunk a park másik felében.

- Oh, az nagyszerű. Alig várom, hogy megismerjem! – mondta mosolyogva, de belül kétségbeesett és szomorú volt.

   Kate rosszul érezte magát az egész veszekedés miatt. Friss levegőre volt szüksége, és ki akarta szellőztetni a fejét. Lement a parkba, nem törődve a veszéllyel. Gondolkodnia kellett a Frankie-vel való kapcsolatáról, arról, hogy mit is akar tőle, és hogyan folytatódhat ez az egész. Gondolkodnia kellett rajta, de nem otthon, ahol Frank illata még mindig a párnáján volt.

Kate leült egy padra. Néhány perc múlva egy magas, karcsú alak jelent meg a padhoz vezető ösvényen. Egy nő volt, látta a járásán, aki fekete, kapucnis köpenyt viselt.

Az idegen elérte őt és leült mellé. Kate látta az agyarait a kapucnija alatt, de egyáltalán nem félt. A nő levette a kapucniját, hagyva, hogy szőke haját fújja a szél. Megfogta Katie kezét, és érdeklődve nézett a szemébe…