A nő semmi mást nem tett, csak bámult Kate szemébe. A kezei hidegek voltak, és ahogy fogta őket, Kate hátán végigfutott a hideg, de még így is, melegség töltötte el a szívét. Aztán az idegen elengedte a kezét, sajátját Katie állkapcsára tette, és megcsókolta. Kate nem tudta, mit gondoljon, összezavarodott, de nem szakította félbe a csókot. A szőke lány mosolygott Kate zavarodott arcának láttán. Újra megfogta a kezeit, simogatva őket. Kate a csókról és az egész szituációról akarta kérdezni, de a lány Katie ajkai elé tette az ujját, nem hagyva, hogy beszéljen.

- Ne aggódj, nem akarlak zaklatni, de tudom, hogy szükséged volt rá. Pontosan tudom, hogyan érzel. A magány a legnagyobb ellenségünk. De ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy találsz majd valakit.

Kate semmit sem tudott mondani, könnyekkel a szemében fogta az idegen kezét. Egy könnycsepp gördült végig az arcán, égetve a hideg bőrét, ahogy lefolyt rajta, testét pedig zokogás rázta. A lány átölelte és szorosan tartotta, simogatva a hátát, míg Katie zokogása csillapodott. Homlokon csókolta, és bíztatóan mosolygott rá. Katie felszárította könnyeit, és hallgatta az előtte ülő szőke szépséget.

- Tudom, mire gondolsz. Ez nehéz kérdés, és neked egyedül kell megtalálnod rá a választ. Tudod, a mi életünk kemény. Sötét és tele van erőszakkal, és neked számolnod kell vele. – Várt egy percet, majd folytatta.

- Ne aggódj, melletted lesz, mindegy, hogyan alakul az életed.

Újra megölelte Kate-t, ő pedig magához szorította a lányt. Tényleg szüksége volt a gyengédségére.

- Kate?

- Jasmin? – Frank és Gerard egyszerre kérdezték.

Csak álltak a két lány fölött értetlenül. Kate kinyitotta a szemét, és meglátta a két barátját, amint kérdő tekintettel állnak ott. A lányok zavartan rebbentek szét. Jasmin nem akarta, hogy Gerard azt higgye, ő még mindig lányokra vágyik, ezért felállt és üdvözölte.

- Szóval, lányok, ti ismeritek egymást? – kérdezte Gerard.

- Hát, nem igazán, csak most találkoztunk.

- Oh, tényleg? Úgy tűnt, az idők kezdete óta ismeritek egymást. Az az ölelés olyan… Uhm, nem találom a szavakat. – mondta Frankie szarkasztikusan.

- Ez csak, csak volt egy bensőséges beszélgetésünk, az ölelés-dolog pedig csak úgy jött. – Jasmin megpróbálta elmagyarázni, de a csókról semmit sem mondott.

- Rendben, akkor lépjünk tovább, és ismerjük meg egymást! – Gerard próbált témát váltani. Bemutatta őket egymásnak és megkérdezte Katie-t, hogy akar-e velük menni, meginni valamit.

- Uhm, nem, köszi. Holnap dolgozom, szóval, jobb lenne, ha most hazamennék.

Elbúcsúzott mindenkitől, és még egy utolsó pillantást vetett Jasmin-re.

- Szóval, azt hiszem, még találkozunk valamikor.

Aztán Frankie-re nézett, észrevéve az összezavarodott tekintetét, aztán megfordult és elindult haza. Frank társasága nélkül, egyedül… Kate nem tudta, mit gondoljon Frank-ről. Annyira hidegen viselkedett. Aztán Jasmin-re és a csókra gondolt. Megérintette a száját, ahol néhány perccel azelőtt még Jasmin ajkai érintették. Összezavarodott. Érzéseket táplált egy lány iránt? Nem tudta biztosan, de azt tudta, hogy szüksége van a megértésére, az öleléseire, és minél előbb újra akart vele találkozni.

- Még egyszer?

- Persze, Bob! Imádom!

Millie és Bob vett még egy jegyet a szellemvasútra. A vidámparkban voltak és igazán élvezték. Olyan volt, mintha újra gyerekek lennének hatalmas nyalókával a kezükben, de ahelyett most vattacukrot fogtak. Egymás melletti kocsikban ültek és már száguldottak is. Millie nagyon sokat sikított és közben Bob kezét fogta, de az volt a vicces, hogy néha Bob is sikított. Aztán a céllövöldét látogatták meg. Bob megpróbálta a legjobb formáját hozni, hogy nyerjen valamit Millie-nek, és sikerült is. Egy plüss vízilovat nyert, és egy hatalmas mosoly kíséretében odaadta Millie-nek, aki nagyon büszke volt rá. Megpuszilta az arcát, és Bob elpirult zavarában. Millie azt gondolta, hogy ez volt a legaranyosabb dolog, amit valaha látott: egy nagy, felnőtt férfi elpirul egy aprócska puszitól az arcán. Rámosolygott, és Bob még jobban elpirult.

- Bocsi, nem tehetek róla. – mosolygott. – Ez csak miattad van.

- Oh, nem. Te mindig ilyen vagy. – vigyorgott Millie. – Te egy félénk, csöndes férfi vagy. Tudom is, hogy mi lehetne a beceneved.

- És mi lenne az?

- Néma Bob. – kuncogott Millie.

- Nem tetszik ez a név. – Bob úgy viselkedett, mint egy durcás kisgyerek. Összefonta karjait a mellkasa előtt és lebiggyesztette az alsó ajkát.

Millie fültől-fülig mosolygott, és még egy puszit adott Bob arcára.

- Most már megbocsátasz? – kérdezte nagyokat pislogva.

- Csak akkor, ha kapok még egy csókot! – válaszolta Bob huncutul.

Millie még egyszer megcsókolta az arcát, és várt.

- Rendben. Minden meg van bocsátva. Egyébként sem tudnék haragot tartani egy ilyen gyönyörű angyallal, mint te.

Most Millie pirult el, és Bob mosolygott. Felültek a hullámvasútra, és kipróbálták a körhintát is, nagyon sokat szórakoztak.

Amikor a vidámpark bezárt, lementek a park közelében lévő tóhoz. Nézték, ahogy a hold tükörképe táncol a vízen, és közben semmit sem mondtak. Aztán Bob megtörte a csendet; megkérdezte Millie-t, hogy akar-e sétálni a tó körül. Lementek a partra és a mólóhoz sétáltak. Csak álltak ott, a vízfelszínt bámulva. Bob Millie-re nézett, hogy felfedezze arcának minden egyes részletét a holdfényben. Gyönyörű volt. Szerette, ahogy a szemei csillogtak, ajkai teltségét, nyakának ívét. Elveszítette a fejét, és szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Millie meglepődött, ez nem az a Bob volt, akit ő ismert, az ő Néma Bobja. Egyáltalán nem volt félénk, de durva sem volt. Visszacsókolt, és még mielőtt észrevehették volna, már bele is merültek mélyebben. Bob lefektette a lányt a fapadlóra, miután háta alá terítette a kabátját. Elkezdte kigombolni a blúzát, és Millie dörzsölgette a hátát, hogy lekényszerítse róla a pólóját. Simogatták és csókolgatták egymást, és néhány perc múlva már a csillagokkal teli, fekete égbolt alatt szeretkeztek…