Blaise, a legidősebb vámpír, levette csuklyáját, és csendre intette a tömeget. Elégedetten bólintott, majd beszélni kezdett.

- Üdvözlök mindenkit ebben a gyönyörű kúriában az 526. alkalommal megtartott találkozónkon! Örülök, hogy ismét itt van mindenki, és megoszthatjuk az elmúlt év tapasztalatait. De először is, beszélnünk kell néhány nagyon fontos dologról, ami mostanában történt/történik. Ahogy azt már mindnyájan tudhatjátok, a fajtánk kezd kihalni; rengeteget hibázunk, és ez okozza a halálunkat. Vadászok lesnek ránk, de a legszomorúbb az egészben, hogy ők is a mi fajtánkból valók. Ők az új generáció és azt gondolják, hogy a mi időnk lejárt és mindent meg kell változtatniuk. Azt gondolják, hogy csak úgy vihetnek véghez változtatásokat, ha megölik az idős vámpírokat. Forradalmat akarnak, uralni a világot, ezért most gyilkolni kezdték a legjobb barátainkat, a szeretteinket, még az ellenségeinket is, de akárhogy is, ebben a ’háborúban’ az ellenségeink a mi oldalunkon állnak. Az elmúlt évben ez a földalatti mozgalom 171 társunkat ölte meg és addig nem állnak meg, míg mindannyiunkkal nem végeztek, tehát most itt az ideje, hogy csatlakozzatok hozzánk az ellenük folyó harcban, hogy visszaszerezzük az irányítást. Mindent meg kell szerveznünk: ’katonákra’ van szükségünk, akik megvédik a közösséget minden államban, és mostantól minden vezetőnek írnia kell egy jelentést a hónap eseményeiről, akkor is, ha azok nem tűnnek fontosnak. A közösségetekben történt összes halálesetet le kell írnotok, minden furcsaságot, azt is, ha valaki csak egy napot hiányzik, és nem tudja megmagyarázni, hol volt. Mindent le kell írnotok. Minden második hónapban lesz gyűlésünk, de ha úgy érzitek, valamit azonnal közölnötök kell, természetesen megjelenhettek hatunk előtt. És a másik új szabály, hogy mostantól a közösségetek minden egyes tagjának naplót kell írnia. Minden nap kell írniuk bele, leírhatják az érzéseiket is, ha úgy érzik, de valamit mindenképp kell írniuk minden nap. Még nektek, vezetőknek is meg kell ezt tennetek és minden hónapban el kell küldenetek nekünk az összeset.

Szóval, ez volt a probléma egyik oldala. A másik, és ez igazán zavarba ejtő, a fajtánk a saját ostobaságunk miatt haldoklik. Vagyis mondjuk inkább, hogy a többiek ostobasága miatt. A gyengeségük és az ’érzelmeik’ miatt. Mostanra mindannyiunknak tudni kellene, hogy a sötétség gyermekeinek nem lehetnek érzelmeik, azok megölnek minket, manapság szó szerint is. Sokan esnek szerelembe halandókkal és a mi világunkban ez a legnagyobb bűn, mert végül is az emberek ellenünk fognak fordulni és elárulnak minket. Kihasználnak minket, és eldobnak, mintha semmik lennénk. Ezek a vegyes párok tönkreteszik a társadalmunkat, és veszélybe sodorják a fajtánkat. Tudjátok, miért vannak ellenségeink, és az ok pontosan ez. És be kell ismernem, hogy igazuk van, az egész dolog a vegyes párokkal nevetséges, nincs szükségünk halandókra, hogy boldoggá tegyenek minket, és ti, vezetők, nem engedhetitek meg az ilyesmit! Ha valakit tetten értek, jelentenetek kell nekünk, és nincs kivétel, még akkor sem, ha az illető a legjobb barátotok!

Rendben, ez volt a beszédem rossz része. Most pedig jöjjön egy kellemesebb téma! Ahogy azt már valószínűleg tudjátok, a mi szeretett Alexanderünk, New Jersey fő vámpírja idén meghalt. Igazán szomorú, jó barátunk volt, és egyúttal jó vezető is. Az előbb említett földalatti mozgalom áldozata lett. De most enyém a megtiszteltetés, hogy bemutassam New Jersey új fő vámpírját. Mr. Raymond Manuel Toro-Ortiz, állj fel, kérlek!

   Ray meglepődött, és amikor felállt, mindenki észre is vette a zavart tekintetéből. Biccentett, majd visszaült a székébe, amilyen gyorsan csak tudott; nem szerette a figyelmet. De már késő volt, a személy, akit folyamatosan figyelt, most észrevette őt és le sem tudta venni a szemét Ray-ről.

Ray most, hogy mindenki rá figyelt, kényelmetlenül érezte magát, és tudta, hogy annak a személynek a figyelmét is elnyerte. Ray izgatott lett, annyira szeretett volna azzal a valakivel beszélni, hogy majdnem odarohant hozzá.

- Most, hogy minden fontos teendőt megvitattunk, ehetünk. Feladatunk többi részét holnap végezzük el, tehát most csak élvezzétek az éjszakát! Jó étvágyat!

  Mindannyian enni kezdtek, de a közhiedelemmel ellentétben nem ittak vért az asztalnál. A vacsora nem a táplálkozás, sokkal inkább az élvezetek jegyében zajlott. A legfinomabb sülteket ették friss köretekkel, és természetesen a legdrágább borokkal.

Amikor mindenki végzett, mozogni kezdtek a teremben, mindenki megtalálta a régi barátokat és beszélgetni kezdtek. Ray megpróbált közelebb kerülni ahhoz a személyhez, aki érdekelte, de ez egyáltalán nem volt könnyű. Végül sikerült elérnie az Idős Vámpírokat és köszönetet mondott Blaise-nek. Így majdnem az előtt a személy előtt állt, de először Blaise-zel kellett beszélgetnie az előléptetéséről.

Néhány udvarias mondat után Blaise odakiáltott valakinek és hamarosan egy hosszú, világos barna hajú lány jelent meg fekete szemekkel. Blaise a dereka köré fonta karját, arcon puszilta és megkérte, hogy szórakoztassa Ray-t, aztán elment. A lány ragyogó szemekkel állt Ray előtt, de Ray látta, hogy igazából ideges és zavart volt.

- Sarah… Tényleg te vagy az?

Közben, Jersey-ben, Kate a Frankie-vel való találkozóra készült. Amikor elkészült, elindult oda, ahol találkozniuk kellett. Korán ért oda és nem akart egyedül ücsörögni ott, ezért úgy döntött, hogy sétál egy kicsit. Ahogy sétált, elment egy sikátor mellett és valami felkeltette az érdeklődését. Megállt ott, és csak bámult a sötét sikátor irányába. Kate egy férfit látott, aki egy fiatal lányt tartott a karjaiban, és úgy tűnt, a nyakát csókolja. Nem akart bunkónak tűnni, sem zavarni őket, ezért úgy döntött, tovább megy, amikor valami ijesztőt látott. A férfi hátrahajtotta fejét, sóhajtott a gyönyörtől, aztán úgy dobta le a lányt a földre, mintha az rongybaba lett volna. Katie döbbent és rémült volt, de nem tudott mozdulni. Pontosan tudta, mi folyt ott, és azt is tudta, nem kellene így reagálnia, hiszen Frankie és a többiek is ezt teszik a túlélésért, de nem tudott mit tenni. Aztán, mikor a férfire összpontosított, rájött, hogy az maga Frankie volt. A szeme könnyel telt meg, és nem tudott mást tenni, mint futni. Olyan távol akart kerülni attól a szörnytől, amennyire csak tudott.

Nem tudta elképzelni, hogyan tehetett ilyet azzal a lánnyal. Katie azt gondolta, hogy akár ő is lehetett volna a lány helyében. És mi van akkor, ha Frankie egy nap nem tud parancsolni magának és őt is kiszárítja? Annyira zavart és szomorú volt, hogy nem tudott visszamenni Frank-hez. Néhány háztömbbel odébb megállt, a falnak támasztotta hátát, és úgy zokogott, mint egy kisgyerek. Aztán leült a földre és a zokogása a hisztériáig fokozódott. Nem tudta, miért hatott rá így ez az egész, és a könnyeit sem tudta visszafogni. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy az ő édes Frankie-je ilyet tegyen valakivel, legfőképpen nem ilyen élvezettel. Kate elkeseredett.

Mélyen elmerült a gondolataiban, amikor valaki ott termett előtte a semmiből és kinyújtotta felé a kezét. Kate felnézett és Mikey láttán meglepődött. Mikey letérdelt hozzá és magához szorította. Egy kis idő után Katie zokogása csillapodott, de még mindig Mikey-ba kapaszkodott. Mikey a lány hátát dörzsölte gyengéden, hogy megvigasztalja, aztán beszélni kezdett.

- Hé, édes, mi a baj?

- Semmi, Mikey. – szipogta Kate.

- Nem akarsz beszélni róla? – kérdezte Mikey majdnem suttogva.

- Most nem baj, ha nem baj.

- Rendben, csak nem akarlak sírni látni. – Mikey az arca felé fordult és hüvelykujjával letörölte könnyeit.

Kate rámosolygott és Mikey felsegítette.

- Szeretnéd, hogy hazakísérjelek?

- Uhm, Mikey, nem maradnál inkább velem egy kicsit? Vagy van valami fontos dolgod? Megértem azt is, és akkor hazamegyek.

- Tényleg szeretnéd, hogy veled maradjak? – kérdezte Mikey gondolkodva.

- Aha, ha nem gond.

- Akkor sétálhatunk egy kicsit.

- Az jó lenne. Köszönöm, Mikey. – mosolygott.

- Nem probléma, Katie. – mosolygott vissza a fiú.

Elindultak és már sétáltak néhány perce, amikor Mikey rájött, hogy a számára olyan jól ismert úton haladnak. Az úton, mely ahhoz a házhoz vezet, ami előtt annyira sokat állt. Aztán elérték a házat, és ő nem tudott mást tenni, mint megállni. Ez már nagyon régi rutin volt számára.

- Miért álltunk meg itt, Mikey?

Kate nem kapott választ. Felnézett Mikey arcára, és azt látta, hogy a férfi az előttük álló házba bámult be. Követte a tekintetét, és egy hosszú, fekete hajú nőt pillantott meg az ablakon keresztül. A nő kései vacsoráját költötte el egy férfivel, aki valószínűleg a férje volt. Középkorú volt, de még mindig gyönyörűnek tűnt.

- Alicia… - suttogta Mikey.

Kate ránézett és látta, amint könnyel telik meg a férfi szeme.

- Mikey? – szólongatta aggódva.

Ismét nem kapott választ, de Mikey elfordult és némán sírni kezdett. Aztán a sírás zokogássá fokozódott és Mikey legbelül összetört. Kate megfordította és melegen átölelte, simogatta az arcát, míg meg nem nyugodott kissé.

- Mennünk kellene, Mikey. Az jobb lenne neked. – mondta együttérzően.

Kate szavak nélkül is megértett mindent és tényleg sajnálta Mikey-t.

Mikey bólintott és elindultak. Még egyszer visszanézett az ablakra és letörölt még egy könnycseppet…