Frank-et iszonyatos fejfájás gyötörte. Agyában elmosódott képek villantak fel, olyanok, amilyeneket az ember csak rossz filmekben lát. Nem ismerte a jelentésüket, nem tudott egy kerek, egész történetet kirakni belőlük, csak abban volt biztos, hogy ezek a képek nagyon rossz érzéseket keltettek benne; hogy nem szeretne ezeknek az eseményeknek a résztvevője lenni.

   Próbált jó dolgokra gondolni, hogy elűzze a hátborzongató víziókat; először Pandora jutott eszébe, ahogy vadul csókolja őt, a buja tekintete, telt ajka, kígyószerűen tekergőző teste, majd valami egészen más kúszott elő tudatalattijából.

   Képzeletben ott volt Katie-vel a néhány óra múlva esedékes találkozójukon; látta, ahogy felcsillan a lány szeme, mikor meglátja őt, elképzelte, amint kitárja karját, és köré fonja azokat; szinte már érezte is, ahogy körülveszi Kate testének melegsége, ahogy saját szíve elolvad a hirtelen rátörő érzésektől. A melegség és biztonság érzetétől, a törődéstől, amit igazán csak egy érző, lélegző emberi lény nyújthat. Amit ő eddig csak Katie mellett érzett…

   Aztán hirtelen rátört ugyanaz a kellemetlen érzés, amit az előbb olyan hevesen próbált megsemmisíteni; újra látta a képeket, amit valószínűleg az az orrfacsaró bűz idézett elő, ami pillanatokkal ezelőtt kezdte szorongatni mellkasát.

   Eddig csukott szeme kipattant és megpróbált felülni, ez azonban korántsem bizonyult olyan egyszerű feladatnak, mint amilyennek elsőre gondolná az ember. Karján és mellkasán is egy-egy számára ismeretlen vámpír feküdt, így előbb őket kellett arrébb gurítania, hogy egyáltalán mozdulni tudjon. Amikor megszabadult a nem kívánatos terhektől, felállt és végignézett magán, hogy megigazítsa esetlegesen összegyűrődött ruháját. Ahogy lepillantott a ruhákra, rázni kezdte a fejét az értetlenségtől: szürkés ingje cafatokban lógott a karján, mellkasát és nadrágját pedig vér és még ki tudja, milyen váladék borította.

Homlokát ráncolva próbált összpontosítani, de képtelen volt bármire is visszaemlékezni az elmúlt éjszakából. Csupán annyi rémlett ködösen, hogy megérkezik ide Mikey-val és Gerard-dal, megisznak egy korsó sört, és ő táncolni kezd Pandora-val.

Ennyi. Ezután filmszakadás.

   Miután leküzdötte undorát saját ruháit illetően, végigfuttatta tekintetét a dohos raktárépületen. Nem kellett sokáig nézelődnie, hogy rátaláljon a bűz forrására. Az épületben szétszórva legalább húsz ember sápadt hullája hevert. Testük rongybabaként kicsavarodva feküdt egy-egy sarokban, egy poros asztalon vagy éppen egy halom törött üvegen a kanapé előtt. Többségükről leszaggatták az összes ruhát; csupasz bőrükön rozsdabarna foltokat festett a testükből kifolyt vér, látni lehetett a harapásnyomokat, az emberfeletti erővel rendelkező ujjak szorításának helyét. Volt, amelyik saját vizeletében és ürülékében feküdt – ez valószínűleg a kínzásnak tudható be, melynek nyomai nem kerülhették el Frankie figyelmét a holttesteken - , másokat pedig már a saját családjuk sem ismert volna fel, úgy szétmarcangolták őket. Az elviselhetetlen szag az állott vér és salakanyagok bűze volt, izzadság-, alkohol- és dohszaggal keveredve.

   Frank elborzadva nézte a pusztítást, melyet Pandora barátai vittek véghez és szó szerint kirázta a hideg a gondolattól, hogy ő is jelen volt, amikor ezek a szörnyűségek történtek.

   Úgy gondolta, az egy dolog, hogy muszáj enniük és esetleg még élvezik is, miközben elveszik áldozatuk életét, de ami itt történt, az teljességgel elfogadhatatlan volt számára.

   Nem bírta tovább. Minél előbb szabadulnia kellett innen, tudta jól, a fejében folyamatosan pörgő, értelmetlen jeleneteket pedig száműznie kellett tudatából, hogy meg tudjon nyugodni.

   Végighordozta tekintetét az épületen; Pandora-t kereste, hogy indulhassanak. Meglátta a szivárvány összes színével megtűzdelt éjfekete hajat, mely a tündéri arcot keretezte, azt a holtsápadt arcot, mely őt minden alkalommal elbűvölte. Pandora két másik nőt ölelt álmában, szorosan hozzájuk simult; egyik keze egy tizenévesen újjászületett, méz szőke lány csípőjén pihent, homlokuk összeért, őt pedig egy szeplős, fekete hajú nő karolta át hátulról.

   Frankie nem értette, miért nem mellette ébredt, szerelme miért simult ismeretlen nőkhöz és emiatt féltékenység kerülgette, de ami még jobban zavarta, az a tény volt, hogy a három összegabalyodott női test látványa mardosó vágyat ébresztett benne.

   Pár lépéssel közelebb ment, fel akarta ébreszteni Pandora-t, aztán meggondolta magát. Hagyta, hadd aludjon még, valószínűleg a nő is olyan rosszul fogja magát érezni ébredés után, mint ő maga.

   Zsebre vágta a kezét és elindult a kijárat felé. Látta, hogy már többen is felébredtek, ugyanazzal a kegyetlen fejfájással küzdöttek, mint ő. A zárt helyiségben terjengő szag már elviselhetetlenné vált, ezért Frankie felgyorsította lépteit; fejét felszegte, hogy ne lássa az emberi maradványokat és minél előbb friss levegőhöz jusson. Már csak néhány méterre volt a nehéz fémkaputól, mikor lába beleakadt valamibe és ő kis híján az arcára esett.

   Orra alatt elmormolt néhány átkot, miközben lenézett. Egy fiatal, barna hajú lány feküdt a földön, üveges tekintettel meredt a plafonra, egykor kreol bőre most száraz, hamuszürke pikkelyként aszalódott koponyájára. Arca eltorzult a fájdalomtól, göndör fürtjeit pedig alvadt vér tapasztotta össze.

   Frank fájdalmasan sóhajtott fel, nem tudta elhinni, hogy ennek a fiatal fruskának ilyen szörnyű halált kellett halnia. Fülében Kate szavai csengtek, ahogy azt mondja, ők gyilkosok. Teljesen egyetértett vele, mind kegyetlen ragadozók voltak, a Föld legvérszomjasabb élőlényei, akik szemrebbenés nélkül vették el fiatal halandók életét, merő szórakozásból.

   Aztán meglátott valamit, amitől még a vér is megfagyott az ereiben. A lány kézfeje görcsösen szorult ökölbe, ujjai között szürke rongydarabok lógtak ki. Frankie ingjének cafatjai.

   Frankie hátrált néhány lépést a sokktól, száját a tenyerével takarta el, szeme könnyel telt meg. Majd felvillant egy újabb kép előtte. A lány, ahogy az ölében ül, szemben vele; Frankie csókolja őt, a gesztenyebarna loknikat babrálja, ajkai rátapadnak a kecses nyakra. Érzi a virágos parfümöt a lány füle mögött, haja csiklandozza szempilláit, ő pedig harap. A lány sikolt, ő tűzbe jön, és még mélyebbre nyomja fogait a puha húsba. Nyeli a zamatos vért, forróság száguld végig erein, elönti a kéjvágy és a nyak után most a duzzadó melleket veszi célba. A lány felsőteste hátrahanyatlik, ő utolsó, halálos csókját adja, áldozata ujjai pedig ingjére csavarodnak a fájdalomtól.

   Ő tette, és élvezte. Minden pillanatát. És amikor végzett, csak úgy elhajította a testet.

   Frank üvölteni tudott volna a fájdalomtól és a szégyentől. Ki kellett innen jutnia, ebből a pokolból.

   Vajon hányat ölt még meg az ott heverő emberek közül?

Szaladni kezdett, kilökte a kaput, arcát megcsapta a hűvös szél.

   Vajon hányukkal szórakozott, mint macska az egérrel? Hányan látták őt és vágytól csillogó tekintetét utoljára rövid életükben?

Néhány sarokkal odébb megállt és mélyeket lélegzett. Tüdejét megtöltötte a koraesti város megannyi illata; sült gesztenye, kürtös kalács, melyeket halandóként annyira szeretett, hallotta az emberek gondolatait; a családjukra, barátaikra gondoltak, féltő szeretettel idézték maguk elé arcukat.

   Vajon mit tennének, ha rájönnének, hogy egy vérszomjas gyilkos jár köztük, aki éppen az ő féltve őrzött kincsüket készül ellopni tőlük?

   Frank szenvedett a szégyentől. Nem tudta, hogy fog így Kate szemébe nézni este.

   Kate. Bárcsak itt lenne most vele és megvigasztalná! Átölelné és simogatná, mint régebben a temetőben. Érezni szerette volna az illatát, bőrének melegségét, hallani ritmusos szívverését. De mit fog most csinálni vele, hogy fog így eléállni? Mi lesz, ha őt is bántani fogja egyszer?

   Frank már a házuk előtt állt, az otthona előtt, mely kívülről annyira visszataszító, bent viszont melegség fogadja – már amennyire az vámpírok otthonában lehetséges. Itt várják a barátai, akik majd feledtetik vele az elmúlt éjszaka borzalmait…

   Belépett a romos épületbe és egyenesen a nappali felé vette az irányt. A gyenge lámpafénnyel megvilágított helyiségből zaklatott mormogás hallatszott ki, időnként hangos csattanással vegyítve.

   Frank összezavarodva botorkált tovább a sötét folyosón, hogy minél előbb megtudja barátaitól, mi zaklatta fel őket ennyire. Persze olvashatott volna a gondolatukban, így már most tudhatna mindent, de kimondatlan egyesség volt köztük, hogy egymás agyában nem turkálnak. Frank Katie és Pandora gondolatait is tiszteletben tartotta; mindenkiét, aki fontos számára.

   Megállt a kopott faajtó mögött, résnyire nyitotta és megcsapta a kétségbeesés, hitetlenség és harag aurája. Érezte, hogy bent izzik a levegő és most újra fojtogatni kezdte valami a mellkasát. Nagyon rossz érzése támadt; nem tervezte, hogy beszámol társainak a történtekről – ahhoz túlságosan szégyellte magát -, most viszont az volt az érzése, hogy tudják. Összeszedte minden bátorságát, vett egy nagy levegőt és becsusszant a résen.

   Minden tekintet rászegeződött.

   Látta, hogy barátai is zavarban vannak, ezért ő tette meg az első lépést.

- Hello, srácok… Kupaktanács? – Arcán zavart vigyor jelent meg és a többiek is érezték tanácstalanságát. Azon gondolkoztak, hogyan lehetne tapintatosan kérdezősködni, mert nem akarták megbántani a fiút. Azt is tudták, hogy semmi joguk sincs felelősségre vonni őt a viselkedéséért, de tudni szerették volna, hogy van-e okuk aggodalomra.

Gerard nem bírta tovább és mindenféle finomkodás nélkül Frank-re zúdította kérdéseit. Már-már kihallgatásra hasonlított a szituáció.

- Mi a szar volt az tegnap? Mi ütött beléd? Kik voltak azok a köcsögök ott? Milyen társaságba keveredtél, Frankie?

Frank csak állt ott, mint aki saját akasztására vár, homlokán gyöngyözött a hideg veríték. Ajka teljesen kicserepesedett a szárazságtól és egyre szaporábban vette a levegőt.

Pánikrohamot kapott. Valóságos pánikrohamot, olyat, amilyen az embereknek szokott lenni nagyon stresszes helyzetben.

   Egész teste remegni kezdett, szemei úgy jártak ide-oda, egyik barátjáról a másikra nézve, mint egy rettegő kutyának, akit sarokba szorítottak és nem találja a kiutat.

- Én… én… - Ajak lebiggyedt és még mielőtt bárki is mondhatott volna valamit, kiviharzott az épületből. Futott, ahogy csak tudott, olyan gyorsan, hogy a halandók észre sem vették őt, futott végig a sugárúton, aztán hosszú sikátorokban, majd megállt egy toronyház előtt. Bement és fellépcsőzött a tetőig. Kicsapta a vészkijárat ajtaját és csak sétált, míg el nem érte a tető szélét. Ott leült, bámulta az ő mocskos szülővárosának koraesti fényeit, figyelte a zajos utcákat és csak sírt. Némán, könnyek nélkül. Belül sírt. Valami megváltozott, ő is tudta, és ez a változás csakis pusztulást hozhat…