Gerard az ósdi, kopott tükör előtt állt, és a nyelvével csettintgetve, a fejét rázva próbálta megigazítani fénylő piros csokornyakkendőjét, de nem járt szerencsével.  Ray, aki sokkal gyakorlottabb volt e téren, elnézően mosolyogva állt meg barátja háta mögött, és a tükörben figyelve ujjai útvonalát, tökéletes masnit kötött a fehér ingnyakra. Végigsimított az ébenfekete szmoking hajtókáján, majd elégedetten mosolyogva, büszkén nézett végig Gerard-on.

-         Mint egy igazi férfi. Tökéletes úriember látszatát kelted, barátom!

-         Kár, hogy ez csak látszat… - vigyorgott Mikey a helyiség másik végében.

-         Hey! Akarsz két nagy maflást, öcskös? – tettette a megbántottságot Gerard.

-         Tudod, hogy csak vicceltem. Jól nézel ki, bátyó! – lépett közelebb a fiú, majd elismerően veregette meg bátyja vállát. – Jasmin el fog olvadni, ha meglát ebben a cuccban! Bár innen elég kényelmetlennek tűnik…

-         Az is… - ráncolta a homlokát a férfi – Vagyis inkább szokatlan… - helyesbített, amikor meglátta Ray rosszalló pillantását.

-         És  mit fogtok megnézni?

-         Öö, a West Side Story-t. Jasmin imádja az ilyen csöpögős izéket.

-         Jól van, haver, menj és bűvöld el azt a nőt! – Ray még kacsintott egyet barátjára, majd kilökte az ajtón.

   A jólöltözött férfi kissé feszengve állt a nyugalmat árasztó ház kapujában. Látta az egyik ablakon át kiszűrődő fényben az időnként el-elsuhanó kecses árnyékot, majd az ottani lámpa kialudt, egy másik pedig felvillant, most már közelebb.

   Hamarosan teljes sötétbe borult a ház, és az ajtóban megjelent Jasmin. Gerard-nak még a lélegzete is elakadt a sugárzóan gyönyörű nő láttán, és az érzés kölcsönös volt, hiszen Jasmin még sosem látta ilyen elegánsnak az amúgy is sármos férfit.

A koromfekete hajú férfi a karját nyújtotta a lánynak, aki elfogadta azt, majd elindultak az opera felé.

   Az előadást páholyból nézték végig, és Gerard halvány mosollyal az arcán figyelte, ahogy Jasmin elérzékenyülve követi az eseményeket. A végére ő maga is teljesen átszellemülten kémlelte a színpadot, de a könnyeket azért a nőre hagyta. Az előadás után New York kivilágított utcáin sétáltak, élvezték, hogy egy kis időre ők is beleolvadhatnak a halandók nyüzsgő világába, hogy olyannak tűntek, mint bármelyik másik, mellettük elhaladó pár.

Jasmin még mindig partnere karjába kapaszkodott, eligazított egy kiszabadult tincset, majd szégyenlősen nézett Gerard-ra.

-         Ne haragudj, amiért annyira elragadtattam magam az előadáson. – sütötte le a szemét.

-         Ugyan már, Jasmin, ez teljesen természetes. Akkor ijedtem volna meg, ha nem lett volna rád hatással. Meg amúgy is, olyan szépen csillogott a szemed a könnytől…

-         Rendben, akkor mostantól nem zavartatom magam, ha hisztiznem kell. – mosolygott a nő.

-         Ezt azért jobban szeretem, a mosolygás sokkal jobban áll.

Jasmin enyhén elpirult, és kissé közelebb húzódott Gerard-hoz. Néhány perc múlva megpillantottak egy réginek tűnő, kovácsoltvas padot, melynek világosbarnára pácolt deszkái oly hívogatóan fénylettek a közeli lámpa alatt, hogy a pár nem tudott ellenállni a csábításnak. A padon ülve beláttak egy kedves ház kertjébe, ahol már rügy fakadt a fiatal cserjéken, két örökzöld között pedig egy ablakot pillantottak meg, melyen át mindent nyomon tudtak követni. Az épület sokkal inkább volt nevezhető kisebb villának, mint családi háznak, mégsem volt olyan rideg, erődítmény-szerű, mint a többi hasonló épület. Sokkal otthonosabb volt, mint egy hagyományos ház, Jasmin-ék az ablakon át bekémlelve tisztán látták a meleg színű kárpittal bevont bútorokat, a krémszínű tapétán tekergőző arany indák szövevényét, az ízlésesen megterített asztalt gyertyákkal és virággal, és azt a réges-régi gramofont is, mely a kandalló mellett álló, díszesen faragott fa asztalon állt.

Egy idős asszony rendezgette szoros kontyba fogott, ősz haját egy régi tükör előtt, megigazította rúzsát, mely természetesen szigorúan vörös volt, végigsimított a tetőtől-talpig zárt kosztümön, majd kezét maga előtt összekulcsolva az ablakhoz sétált, és kibámult az éjszakába. Tekintete egy pillanatra találkozott Gerard-éval és Jasmin-ével, egymásra mosolyogtak, aztán figyelme az útra kúszott át. Várt. Türelmesen várt valakire, akit már hosszú évtizedekkel azelőtt a szívébe zárt, és akit sosem szerethetett teljes szívével, legalábbis a külvilág előtt. Ujján forgatni kezdte azt a régi karikagyűrűt, amely a felhúzásának pillanatától gúzsba kötötte szívét, hogy az soha többé ne szárnyalhasson szabadon. Hirtelen felkapta a fejét és idegesebben kezdte forgatni ujján a gyűrűt. Hamarosan egy középkorú asszony kísért be egy, az idősebb hölggyel egykorú urat, majd tapintatosan távozott. Az idős hölgy arca felragyogott és csillogó szemmel vette át a neki szánt vörös rózsaszálat. Pezsgőt ittak, majd az asszony feltett egy lemezt. Egy percig csak álltak egymással szemben, majd az úr kérdezett valamit, amire az asszony mosolyogva bólintott, a férfi kezet csókolt neki, aztán óvatosan magához húzta a nő törékeny testét, átkarolta a derekát és kecses táncba kezdtek. Arcukról hosszú évekig titkolt szerelem sugárzott, és ösztönösen válaszoltak a másik minden apró rezdülésére…

-         Hm, szép idős pár…

-         Igen. – mosolygott Jasmin. – Végre együtt lehetnek…

A gramofon egy másik dalt kezdett játszani, a pár pedig folytatta a táncot.

-         Nat King Cole… Oh, hogy szeretem! – sóhajtott a lány álmodozva.

Már az énekes bársonyos hangja is megszólalt, Gerard pedig megigézve bámulta  a még mindig álmodozó tekintetű lányt, aztán gondolt egyet, elé állt, lassan meghajolt,  és a kezét nyújtotta.

-         Szabad egy táncra?

A nő elmosolyodott, és Gerard kezébe helyezte a sajátját. Lassan táncolni kezdtek a When I Fall In Love édes melódiájára, majd a megfelelő pillanatnál Gerard hátradöntötte a nőt, mélyen egymás szemébe néztek, és lágy csókban forrtak össze.

   Frank a szokásosnál is sápadtabban várta Katie válaszát, aki viszont továbbra sem szólalt meg. A lány csak meredt maga elé, próbált rendet teremteni a fejében keletkezett zűrzavarban, de képtelen volt eldönteni, hogy hisztérikusan sikítozva rohanjon-e el, vagy inkább ölelje át az egyre reményvesztettebbnek tűnő férfit, és vigasztalja meg. Nézte az idős házaspár sírkövét, és magában hozzájuk fohászkodott segítségért, de persze válasz nem érkezett. Végül megpróbálkozott egy gyors pillantással Frankie arcára, ám amint megpillantotta a férfit, nem tudta levenni róla a tekintetét. Olyan fájdalom, keserűség és legfőképp kétségbeesés sugárzott a megkeményedett vonásokról , hogy Katie úgy érezte, képtelen lenne megtagadni a férfit, akármilyen szörnyűséget követett is el. Az eszével tudta, most azonnal fel kellene pattannia, és olyan messzire futni, amennyire csak tud, de a szíve azt súgta, hogy ez a teremtmény itt előtte – mert embernek már rég nem lehet nevezni – többet jelent számára, minthogy úgy szaladjon előle, mint egy szörny elől. Így hát nézte a fátyolos szemeket, a hatalmas fekete pupillákról visszatükröződő arcképét, majd lassan közelebb hajolt barátjához, végigsimított a jéghideg arcon, sajátján kövér könnycseppek száguldottak végig, aztán megölelte a férfit.

Frank először semmit sem reagált, mozdulatlanul ült és hagyta, hogy a lány magához szorítsa, aztán Katie megérezte a hátára simuló jéghideg karokat, érezte a hideg levegőt, amit a férfi lélegzett ki, és a csupasz nyakára hulló fagyos könnycseppeket. Frankie olyan szorosan ölelte magához a lányt, hogy ha nem vigyázott volna, össze is roppanthatta volna. Fel sem tudta fogni, ami vele történt, hiszen meggyőződése volt, hogy miután Katie kis híján összeroppant attól, amit a sikátorban látott, ezt már végképp nem fogja elviselni.

Most tudatosodott csak benne igazán, mennyire kötődik hozzá a fiatal nő, máskülönben nem tartana ki mellette. Csak arra nem tudott rájönni, hogy valójában mit érez a lány.

-         Frankie, kérhetek tőled valamit?

-         Persze…

-         Ne találkozz többé azokkal a vámpírokkal…

Még mindig ölelték egymást, de most kis gondolkodás után Frankie szelíden eltolta magától a lányt, és az arcát fürkészte. Katie ettől zavarba jött, és idegesen várta, hogyan reagál a kérésére Frankie.

-         Katie, az örökkévalóságig nem kerülgethetem őket…

-         Tudom, de… Te magad mondtad, hogy szörnyeteget csinálnak belőled.

-         Igen… - Frank nem tudta, mit csináljon, hiszen ő maga is felfogta, hogy a lánynak igaza van, viszont neki ott van Pandora. Pandorá-nak pedig ők a barátai, és az ő kedvéért biztosan nem fogja megszakítani a kapcsolatot velük. Persze ezt az aprócska részletet nem közölheti Katie-vel, mert az mindent tönkretehet… Maradt hát a nagy sóhaj és az ígérgetés, amiről már most tudta, hogy nem tudja betartani. Elkapta Katie-ről a tekintetét, nem tudott a szemébe nézni úgy, hogy szinte minden mondatával hazudik neki.

   Kate érezte, hogy barátja szégyelli magát előtte, és azt is tudta, hogy az iménti ígérete korántsem nevezhető sziklaszilárdnak, de igyekezett nem gondolni a bántó dolgokra, és inkább arra koncentrált, hogy valahogy felvidítsa a még mindig önmagát marcangoló Frankie-t.

   Eközben Ray és Mikey egy hatalmas vadászat után New Jersey utcáit rótták és beszélgettek.

-         És szerinted tényleg nagy gáz van a kölyökkel?

-         Nem tudom, mostanában egyre bizarrabb dolgokat művel…

-         Engem inkább az zavar, hogy még mindig inkább emberként viselkedik. Ezt sosem fogja levetkőzni. Érzelmileg teljesen instabil…

-         Ray, ő mindig is ilyen volt, de eddig nem volt belőle gond. Itt nem a természete jelenti a problémát, hanem az új csaja. Azóta viselkedik furcsán, mióta vele van.

-         És mit lehet tudni róla? Én még életemben nem hallottam róla.

-         Mi sem, meg a haverjairól sem. Olyan, mintha a semmiből pottyantak volna ide.

-         Igen, éppen ezért minél előbb ki kell derítenünk, kik is ezek… Ahogy hallom, a legdurvább gyilkosságok is mostanában történtek a környéken. Lehet, hogy az ő kezük van benne…

-         Szerintem Frank-re nem számíthatunk az ügyben, úgyis elködösíti az agyát a szerelem, vagy mi.

-         Akkor kell infót gyűjteni. Legközelebb majd én is elmegyek vele, és körülnézek kicsit.

-         Az jó ötlet, Pandora úgyis azt mondta, Frankie összes barátját meg akarja ismerni. Nem volt túlzottan elragadtatva, mikor rájött, hogy Gerard és én kísértük el  a bulira…

-         Na, hát akkor majd megismerkedem velük. – Ray összevonta a szemöldökét – Valami nagyon nincs rendben körülöttük, és én ki fogom deríteni, mi az.

-         Rendben van, csak légy óvatos! Meg a kölyökre is vigyázz.

   Mindketten a gondolataikba merültek, és az út mentén heverő, üres alkoholos üvegeket rugdosva sétáltak az omladozó házak között. Próbáltak felkészülni az ismeretlenre, a rájuk váró nehézségekre, bár persze nem tudhatták, mit hoz a jövő… Végül, hogy kissé kellemesebb témával foglalkozzanak, Mikey Ray-hez fordult.

-         És milyen volt a gyűlés? Miről volt szó? Találkoztál régi haverokkal?

-         Oh, hát, lesz mit mesélnem, de azt akarom, hogy mind együtt legyünk… - Mikey kérlelő tekintetére mosolyogva hozzátette – Meg fogtok lepődni, azt garantálom. És lesz, aminek egyesek nem fognak örülni…