Másnap Ray közös vadászatra hívta barátait, és megkérte őket, hogy utána maradjanak együtt egy keveset, hogy elmondhassa, amit a Vámpírok Tanácsa rábízott.

   A vadászat sikeres volt, mindenki jóllakottan ücsörgött egy elhagyott játszótéren, majd Ray lassan belekezdett mondandójába.

-         Szóval, srácok, tudom, hogy nem mindenkit érdekel igazán a gyűlés meg a vének, de van néhány nagyon fontos dolog, amit tudnotok kell… - Barátait egyetértően bólintottak, és Ray folytatta. – Az első dolog, amiről tudnotok kell, és ami azt hiszem, köztetek elég kínos lesz, az az, hogy a gyűlés óta én vagyok Jersey fő vámpírja.

-         Gratulálok, Ray!

-         Igen, mind örülünk az előrelépésednek! – veregette vállon Gerard is a többiek után – De miért lenne ez kínos?

-         Mert mostantól azt kell tennetek, amit mondok, és én sem lehetek veletek elnézőbb azért, mert a barátaim vagytok…

-         Szerintem eddig is azt tettük, amit mondtál… - akadékoskodott Mikey.

-         Igen, de eddig azért volt így, mert eddig elvártátok tőlem, hogy tanácsokat osztogassak nektek, hogy a helyes útra tereljelek titeket, hiszen mind tudjátok, hogy több száz évvel tapasztaltabb vagyok. Mostantól viszont, ha tetszik, ha nem, az én szavam a döntő… - Ray nagyot sóhajtott – Ha tudnátok, mennyire nehéz nekem így beszélni… , de nem tehetek mást. A vezetőtök vagyok, és így felelősséggel tartozom irántatok. Higgyétek el,a saját biztonságotok érdekében, és persze a barátainkért muszáj lesz hallgatnotok a szavamra, akármennyire nehéz is lesz olykor…

-         Rendben, Ray, felfogtuk. Hidd el, mi sem akarunk zűrt neked. – nyugtatgatta Bob – Annyira amúgy sem lehet nehéz betartani a kéréseidet…

-         Erre ne vegyél mérget! – válaszolta vészjóslóan Ray – Most jön a dolog rosszabbik része. A Tanács hozott néhány döntést, melyeket parancsukra azonnal foganatosítanunk kell.

-         Ö, bocs,hogy beleszólok, de ezeket nem kellene az összes Jersey-vámpírnak hallani? – értetlenkedett Frankie.

-         De igen, viszont mivel ti vagytok a barátaim és tudom, hogy titeket személyesen is érintenek ezek az új szabályok, úgy érzem fair-nek veletek szemben, hogy nektek előbb elmondom, mint a többieknek.

-         Ééértem… - Frank kezdett egyre nyugtalanabbá válni, tartott ezektől az új szabályoktól.

-         Tehát, az első dolog, ami azt hiszem, mindnyájunkat a legmélyebben érint, az a halandókkal való érintkezés… Szerintem már tudjátok, miért lesz ez rossz… Blaise és a Tanács többi tagjának akarata az, hogy soha, senki se keveredjen a halandókkal. Nem fűzhetnek érzelmi szálak hozzájuk… Nem létesíthetünk velük szerelmi kapcsolatot, de még egyszerű szexuális kapcsolatot sem. Igazság szerint a Tanács azt akarja, hogy semmilyen, az égvilágon semmilyen kapcsolatunk ne legyen a halandókkal… - Frankie és Bob kétségbeesetten nézett össze, de persze mind tudták, hogy ezzel mire céloz Ray. – Srácok, én nem tudom, mi van pontosan Katie-vel és Mill-lel, de azt tanácsolom, ha bárki szorosabb viszonyba keveredett velük a barátságnál, annak azonnal véget kell vetni. A Tanács szerint sok társunkat éppen az ilyen vegyes kapcsolata miatt végezték ki ismeretlen erők, de nem ez az egyetlen visszatartó erő… - Ray jelentőségteljesen nézett Gerard-ra, majd tekintetét körbejártatta a többieken. – Egyikünk sem tudja garantálni, hogy nem ragadják el sötét ösztönei, és egy lágynak szánt csók helyett nem harapja át a lány torkát… - Gerard szeme fájdalmasan villant, majd tekintetét a földre szegezte, hogy ne kelljen szembenéznie barátaival. Ray utolsó mondata nem csak Gerard-ot találta szíven, mindannyiuknak volt kire gondolni abban a pillanatban.

-         Nézzétek, mivel tudom, hogy mennyire ragaszkodtok ahhoz a két nőhöz, és valószínűleg úgysem fogtok engedelmeskedni a parancsnak, az egyszerű baráti viszonyról nem fogok jelentést tenni, illetve épp ellenkezőleg, megpróbálok tenni valamit az ügyben, hiszen ők, azt hiszem, mindannyiunknak fontosak. De ennyiről lehet csak szó, ne szeressetek beléjük, és amint észreveszitek, hogy ők többet akarnak, minden szálat el kell vágnotok!

-         Huhh, na erről ennyit… Viszont lenne még egy-két dolog.

Ray részletesen elmondta, hogy mostantól mindenre készen kell állniuk, hogy gyakorlatilag háborúba léptek azzal az a ismeretlen szervezettel, mely már eddig is annyi barátjukkal végzett, közük Ray elődjével is. Azután utasításba adta, hogy mindannyian kezdjenek el naplót írni, amit Ray majd elküld a Tanácsnak, és egyúttal óva intette barátait mindennemű kihágástól és kicsapongástól, hiszen ő tudta, még ha a naplóban nem is tesznek említést ezekről az eseményekről, és Ray-nek sem szólnak róla, vannak olyan szerzetek, akik beépülnek a közösségekbe, és jelentenek Blaise-éknek.

-          Még egyszer mondom, bárki lesz is gyanús a Tanácsnak, válogatás nélkül végeznek mindenkivel, hogy a vámpírok közösségét védjék, mert nem tudhatják, ki épült be a titkos szervezetbe…

   A beszéd végére a barátok között szinte tapinthatóvá vált a feszültség, Ray szavai sokkolóan hatottak mindannyiukra. Úgy érzeték, nem tudják,kiben bízhatnak, vagy hogy ők melyik tettükkel válhatnak ellenséggé a Vámpírok Szent Közössége előtt. Úgy érezték, az egész világuk a darabjaira hullik, és ők megfulladnak a törmelék alatt, ha előbb nem végez valamilyen más kór.

   A hallottak után egyiküknek sem volt kedve vidám csevejhez, mindenki ment a saját útján, a saját gondolataiba temetkezve eltölteni a hűvös éjszaka fennmaradó részét.

   Frankie tekintetét az esőáztatta macskakövekre szegezve sétált el egy évekkel korábban bezárt mozi előtt, amikor hirtelen kétségbeesett arcot vágó alak toppant elé.

-         Frankie, segítened kell…

A rémült szerzet fekete kapucnija alól kételytől eltorzult, sápadt arca rémlett kirajzolódni, és Frank azonnal tudta, miben kéri barátja a segítségét.

-         Gyere, Bob, beszélgessünk.

Beültek a legközelebbi kocsmába, rendeletek egy korsó sört, és Bob már kezdte is.

-         Frank, most mit fogunk csinálni?

-         Nyugi, haver, megoldjuk valahogy…

-         De hogyan? Hallottad Ray-t. Bele sem merek gondolni, mi lenne Millie-vel, ha a viszonyunk kiderülne…

-         Miről beszélsz, Bob? – Frankie nem értette, illetve inkább nem akarta érteni Bob szavát. Beléhasított a felismerés, hogy Bob átlépte azt a bizonyos határt, amit ő sosem mert Katie-vel.  És ekkor tudatosodott benne valami még szörnyűbb dolog.

-         Bob, te összejöttél Millie-vel és nekem nem mondtad el? Azt hittem, a legjobb barátod vagyok… Én mindent elmondtam neked, azt is, amit senki másnak sem…

Bob megszégyenülve ült barátjával szemben,hiszen tudta, hogy igaza van.

-         Elmondtad egyáltalán valakinek?

A szőke férfi most még jobban magába roskadt.

-         Csak  egy embernek.

-         Kinek?

-         Katie-nek…, de neki sem én mondtam, magától jött rá…

Frank az asztalon lévő, sörrel teli korsót bámulta, és egy szót sem szólt.

-         Frank, én…

-         Ne aggódj, Bob, megoldjuk. – pillantott föl gyorsan, aztán tekintete visszavándorolt a korsóra. – Igazán szereted őt? – kérdezte, úgy téve, mintha az iménti rövid párbeszéd le sem zajlott volna köztük.

-         Igen…

-         És ő, ő igazán szeret téged?

-         Remélem… Azt hiszem.

-         Akkor majd kitalálunk valamit…

   A következő két hét teljesen eseménytelenül telt el. Azt leszámítva, hogy mostanra Ray megtartotta a nagygyűlést New Jersey vámpírjainak, hogy Frankie és Bob továbbra is titkolóztak, és hogy megállíthatatlanul berobbant a tavasz a sivár tél helyére,m inden a régi mederben folyt. Frankie nem ment el több buliba Pandora haverjaival, viszont a lánnyal annál sűrűbben töltötte együtt az idejét. Ray-nek még nem volt lehetősége megismerkedni a vadóc nővel, így közelebbi információt sem tudott szerezni róla és a társaságáról, de mivel Frankie most újra a réginek tűnt, nem is tartotta annyira fontosnak az intézkedést.

Nem történt további rejtélyes haláleset a fajtájukban, de az emberek úgy hullottak, mint a legyek. New Jersey történetének legvéresebb időszaka kezdett kibontakozni, a halandókat brutális kegyetlenséggel öldökölték, és a rendőrség természetesen nem is gyanakodott a sötétség erőire, egy vagy legfeljebb két mindenre elszánt sorozatgyilkost üldöztek életre-halálra.

   Millie és Kate mindenki naplójában szerepelt, Jasmin-ében is, hiszen nagyon jó kapcsolatot ápoltak, bár ami igaz, az igaz, Jasmin-nek voltak titkai a lány előtt. Többek között az is, hogy Gerard és ő már egy párt alkotnak…

   Katie a mostanában szokásává vált sétájára indult. Élvezte az enyhe időt, és persze azt, hogy most már egyre tovább maradhat az utcán anélkül, hogy bármilyen veszélytől kellene tartania. A nappalok egyre hosszabbak voltak és ő ezt ki is használta, szerette, a koraesti enyhe szellő belekap a most már majdnem vállig érő hajába, és azért is szeretett ilyentájt  a parkban sétálni, mert ilyenkor megtölthette tüdejét a hársfa virágának édes illatával.

Mire elérte úti célját, a nap is lement, és a parkhoz érve meglátta Jasmin-t, amint éppen rá vár.

-         Szia!

-         Szia! Nem gondoltam, hogy ma is itt leszel, csak gondoltam, hátha…

-         Ez van… - ült le a szőke nő mellé Katie – Frankie mostanában sosem ér rá, és a többiek is folyamatosan olyan helyekre járnak, ahova én nem mehetek.

-         Igen, tudom. De hidd el, a srácoknak muszáj ezt tenniük. Fel kell készülniük, hogy meg tudják védeni saját magukat, engem, téged… Ijesztő ez a mostani helyzet.

-         Igen, az. De valahogy az az érzésem, hogy Frankie nem csak emiatt nem találkozik velem. Olyan, mintha szándékosan kerülne…

-         Nem tudom, de ha tényleg így van, biztosan megvan rá az oka. – Jasmin néhány másodpercig csak meredt maga elé, majd Kate felé fordult és megfogta a kezét. – Nézd, erről nem lenne szabad tudnod, de azt hiszem, ahhoz, hogy megértsd őket, el kell mondanom valamit. Tudod, hogy mindannyiunknak naplót kell írnunk, meg ilyesmi…

-         Igen.

-         Nem csak ez az egy dolog került bevezetésre…  A Tanács megtiltotta, hogy a fajtánkbeliek halandókkal érintkezzenek… Mi vállaltuk a barátságunkat veled és Millie-vel, aminek persze nem láthatjuk a következményeit, de ha bárkiről is kiderülne, hogy szerelmi szál fűzi egy halandóhoz, annak valószínűleg tragikus kimenetele lenne…  Szerintem ezért kerülnek titeket a többiek, feltéve, hogy valóban kerülnek.

-         És te?

-         Én? – Jasmin elmosolyodott – Mindenkivel nem szakadhat meg a kapcsolatod…

-         Akkor csak ezért vagy velem? – komorult el hirtelen Kate arca.

-         Ezt hogy érted?

-         Csak azért töltesz velem minden estét, hogy szegény Katie ne maradjon egyedül? Azt hittem, igazán kedvelsz… - nézett el csalódottan.

-         De Kate, én kedvellek!

-         De nem úgy…

Jasmin tudta, hogy Kate nem fog beszélni neki az érzéseiről, ezért bevetette az egyetlen eszközét, mely által rájöhet a lány csalódottságának valódi okára. Utat engedett természetfölötti érzékeinek, és gondolatban kinyitotta Kate tudatalattijának lakatját. A gondolatok elsöprő áradata egy pillanatra megzavarta a szőkeséget, ám hamarosan rátalált azokra a foszlányokra, melyeket ő keresett. Amint megértette Kate szomorúságának okát, sajnálkozva hajtotta fejét a már neki háttal ülő lány vállára.

-         Kate, édes, én nem gondolhatok rád úgy… Már a szívembe fogadtam valakit.

-         Tessék? Miről beszélsz, Jas? Én nem… - tiltakozott Katie kissé megbotránkozva.

-         Kate, nem kell szabadkoznod. Elhiszem, hogy te magad sem tudod, mit érzel valójában, de tényleg nem én vagyok a hozzád való személy. Ez az érzés csak azért alakulhatott ki benned, mert mostanában sokat voltunk együtt, és mert jobban figyeltem rád, mint bárki más.

-         De én…

-         Sssh, - simogatta meg a haját Jasmin – nyugodj meg.

Kate eddig teljesen nyugodt volt, ettől a gesztustól viszont kibuggyantak a könnyei. Jól esett neki a nő közelsége, és most már valóban bántotta, hogy ez a tünemény mellette nem lehet vele mindig, hogy nem tudhatta magáénak. Ő maga sem értette az érzéseit, hiszen korábban sosem táplált ilyen irányú érzelmeket a saját neme iránt, most viszont bármikor feladta volna a jóhírét egyetlen olyan csókért, melyet az első találkozásuk alkalmával váltottak.

Jasmin letörölte arcáról a könnyet és tovább ölelte.

-         És ki nyerte el a szíved? – Egy pillanatig hallgatott, majd megválaszolta a saját kérdését. – Ennél hülyébb kérdést fel sem tehettem volna. Gerard, igaz?

-         Igen. – mosolyodott el álmodozóan a nő, amikor maga elé idézte a férfi alakját. – Nagyon szeretem, és ő is engem, érzem.

-         De ti… , ti most akkor együtt vagytok? – Katie nemleges választ remélt, mert így legalább az esély látszata megmaradt volna neki, de halhatatlan barátnője egy pillanat alatt lerombolta  az illúzióit.

-         Igen.

Kate gondolkodás nélkül felpattant, és már indult is haza.

-         Ne haragudj, Jas, de nekem most mennem kell. És ne érts félre, örülök a boldogságotoknak. – Hirtelen megfordult és arcon csókolta a meglepett nőt. – Jó éjt, Jasmin. – azzal el is tűnt a park sötét útvesztőjében, kételyek között hagyva az összezavarodott nőt…