Millie otthon várta Bob-ot. Kávét főzött, majd a fotelbe kuporodva ücsörgött tovább. Zaklatott volt, Katie szavai még mindig a fejében visszhangoztak. Eddig mindig mindenkit ámított a kapcsolatát illetően, de most legalább magának be kellett vallania, hogy fél.

Ennél jobban azonban nem mélyedhetett bele gondolataiba, mert megszólalt a kaputelefon és néhány perc múlva Bob már ott állt előtte a konyhában. Megcsókolta a lányt, de érezte, hogy most valamiért tartózkodóbb, bár egyelőre igyekezett nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani a dolognak. Millie kávéval kínálta, amit ő szívesen fogadott, leültek a konyhaasztalhoz, aztán megfagyott a hangulat. Mintha megállt volna az idő, Millie átható feszültsége megtöltötte a helyiséget, a lány idegesen fészkelődött a széken, Bob pedig már nem tudott elnézni a most már látható probléma felett.

-         Kicsim, mi a baj? – kérdezte aggódva, majd megfogta a lány kezét.

Millie egy kis ideig nem válaszolt, csak nézte a szőkés férfit, aztán mégis összeszedte bátorságát, és nekiszegezte kérdéseit, melyekre annyira szomjazta a választ.

-         Bob, a mienk tényleg tiltott kapcsolat? Mármint tudom, hogy az, de igaz, hogy ezt nálatok most már valamilyen törvény is tiltja?

Bob nem tudott mit mondani, erről még nem akart beszélni, mert félt, hogy tönkretenné a kapcsolatukat. Az idegességtől kiszáradt a szája, kapkodva próbálta benedvesíteni ajkait, majd nagyokat nyelni, aztán szembenézett a nővel.

-         Igen, igaz. – nyögte ki lassan – De Mill, nem kell izgulnod, megoldjuk…

Millie az utolsó mondatra nem reagált, inkább feltette a másik kérdését, amitől a legjobban félt.

-         És tényleg megölnének mindkettőnket, ha kiderülne?

Erre Bob már végképp nem tudott mit felelni, pontosabban nem akart; rettegett a következményektől. Nem akart hazudni a nőnek, hiszen jobban szerette, mint eddig bárkit, de elveszíteni sem szerette volna. Nagyot sóhajtott, aztán belekezdett.

-         Azt hiszem, igen, de nem tudom pontosan… Velem biztosan végeznének, de nem tudom, mi történne veled. – Mindketten hallgattak, Bob látta a nő szemében csillogó könnycseppeket és szíve szerint magához ölelte volna, hogy biztonságban érezhesse magát, de félt, hogy éppen az ellenkezőjét érné el, így inkább elmondta az egyetlen dolgot, amivel még jót tehet magukkal. – Millie, nem akarom, hogy bajod essen, azt nem tudnám elviselni, de tudnod kell, hogy szeretlek. Úgy szeretlek, mint eddig senkit, de ha így már nem akarod folytatni, ha félted az életed, teljesen megértem, csak arra kérlek, sose felejtsd el, mit érzek irántad.

Millie arcát elöntötte a könny. Jól esett ezt hallania, de úgy érezte, a férfi vallomása egyúttal hátráltatja is, mert éppen azt próbálta eldönteni, hogyan tovább, és a mérleg nyelve éppen a szakítás oldalára billent. Bob szavai habozásra késztették, és félt, hogy nem lesz ereje megtenni, amit eltervezett.

-         Nem csak a saját életem féltem, Bob. Nem akarom, hogy vége legyen a kapcsolatunknak, de azt sem akarom, hogy belehaljunk.

-         Ha úgy döntesz, hogy folytassuk, meg fogjuk oldani. Az biztos, hogy sokkal óvatosabbnak kell lennünk, és ezentúl semmi olyat sem tehetünk, amiből rájöhetnek a kettőnk viszonyára. Ha együtt maradunk, rejtőzködnünk kell, és már nem csak a barátaink előtt. Nehéz lesz, és azt hiszem, ezt csak akkor vészeljük át, ha igazán szeretjük egymást. És…, még így is meg van az esélye, hogy rájönnek, és megbüntetnek minket.

   Millie nagyot sóhajtott. Nem tudta, jól cselekszik-e, de úgy döntött, nem adja fel ilyen könnyen a kapcsolatát. Bólintott egyet jelezve, hogy nem futamodik meg, és megszorította Bob kezét. A férfi felállt, felhúzta Millie-t is és magához ölelte. Olyan erősen szorította, amennyire csak tudta anélkül, hogy az erejétől bántódása esne Mill-nek. A vörös hajzuhatag beborította vállát, és élvezte, hogy körbeveszi a szeretett nő testének melegsége, nyugalmat mégsem érzett, mert másra sem tudott gondolni, mint a jövőjére Millie-vel…

   Kate egyenesen a kávézóba ment, ahova megbeszélték a találkozót Frankie-vel. Rendelt egy karamellás italt, leült egy asztalhoz a sarokban, és az itallal kapott aznapi újságot kezdte olvasni. Eltelt húsz perc, már megitta a rendelt italt is, Frankie viszont még mindig nem érkezett meg.

   Frankie a pultnál álló Pandora-t ölelte, közben pedig egy korsó sört próbált minél gyorsabban eltüntetni. Körbevették őket az éjszaka gyermekei, Pandora pedig úgy simogatta Frankie arcát, mintha kedvenc ölebe lenne, aki ha jól viselkedik, megérdemli a kényeztetést. Frank tudta, hogy már rég el kellett volna indulnia a kávézóba, de ettől a nőtől nem volt olyan egyszerű elszabadulni. Felhajtotta a maradék sört, majd arcon csókolta Pandora-t, hogy aztán indulhasson, ám a nő visszafogta.

-         Hova mész?

-         Találkoznom kell Gerard-ékkal… - hazudta a srác, és a fejében tényleg Gerard-ot és Mikey-t képzelte el, nehogy Pandora olvasson a gondolataiban és rájöjjön az igazságra. Féltette Katie-t, hiszen ő halandó, és Pandora könnyedén végezne vele, ha rájönne, milyen szoros kapocs van kettejük között, ezért is örült Frankie, hogy annak idején megtanulta Matt-től a gondolatok elfüggönyözésének trükkjét.  Legalább ez Matt számlájára írható…

-         És nem várhatnak? – nyújtotta el a szavakat a lány, miközben közelebb húzódott Frank-hez, és a pólóján lévő mintával kezdett babrálni.

-         Attól tartok, nem… - azzal a srác óvatosan eltolta magától a lányt és elindult a kijárat felé, de a vámpíroktól hemzsegő bár előtt még utolérte a lány…

   Kate már egy órája várt hiába Frank-re, réges-régen besötétedett, és úgy döntött, ennyi éppen elég volt az idegtépő várakozásból. Nem is értette, mit keres még mindig ott, tekintve, hogy a várakozás az egyik dolog, amivel őt ki lehet kergetni a világból.

Kifizette a számlát és elindult, hogy megkeresse a srácot, vagy valamelyik barátját, aki tudhatja, hol van.

   Már legalább négyutcányit sétált a kedvenc illatos fái alatt, de egyre rosszabbul érezte magát; egyre-másra jelentek meg előtte a képek, melyek mind arról szóltak, Frankie milyen bajba kerülhetett. Amióta tudomást szerzett a Tanácsról, folyamatosan rémeket lát, és ez ellen nem tud tenni.

   Éppen Mikey-t próbálta megtalálni, amikor egy, az ő általános útvonalától távolabb eső utcára kanyarodott be. Csak ment, amerre az a láthatatlan fonál vezette, és egy teljesen ismeretlen környéken találta magát. Megszaporázta lépteit, mert hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába, agyán átfutottak az utóbbi idők véres gyilkosságairól szóló hírek, melyekről csak a beavatottak tudták, hogy azokat mind az az ismeretlen, pusztító erejű szekta, mozgalom, vagy nevezzük, aminek csak akarjuk, hajtotta végre, melytől világszerte egyre több élőholt retteg. Elért egy zajosabb utcácskához, de igyekezett nem venni tudomást az utca másik oldalán álló bárról, mely hemzsegett a szórakozásra vágyó emberektől. Valami azonban azt súgta neki, hogy nézzen át a túloldalra, és ez az erő olyan hévvel lüktetett elméjében, hogy végül beadta a derekát, és megnézte magának azt a bárt. Akkor tudatosodott benne csak, hogy a villogó szemű alakok valójában nem emberek, hanem vérivók, akik valószínűleg alig várják, hogy Katie is besétáljon a csapdájukba. Az egész hely egy zsúfolásig tömött vámpírtanya volt, és Kate annyira megijedt, hogy másra sem tudott gondolni, csak a menekülésre, amikor azonban hátat fordított volna, megakadt a szeme valamin.

Azt hitte, rosszul lát, de akárhogy dörzsölte a szemét, akármennyire próbált mást látni, mint ami a valóság, nem ment neki. A falnak vetett háttal ott állt Frankie, és egy elég vad lányt ölelgetett. Aztán a lány simogatni kezdte, Frankie szája kéjes mosolyra görbült, a lány pedig úgy csókolta meg, ahogy ember nem is tudná, Frank pedig elmerült az élvezetes időtöltésben, és már esze ágában sem volt Katie-vel találkozni.

   Kate csak állt ott földbe gyökerezett lábbal, és próbálta visszatartani a csalódottság könnyeit, amit maga sem értett, hiszen ő csak álmaiban remélte, hogy Frank egyszer őt fogja szeretni. Igen, ezt remélte, most már magának is be merte vallani, bár sokra nem ment vele. Tudta, hogy Frank-nek sokkal jobb lesz egy fajtájabelivel, hogy ő nem versenyezhetne egy vámpír szerelmével, ez a látvány mégis olyan volt neki, mintha kést szúrtak volna a szívébe. De nem csak ez bántotta; ahogy figyelte kettejük enyelgését, úgy tűnt, mintha nem most gabalyodtak volna össze, hanem már régebbi viszony lenne az övék, persze ezt nem tudhatta biztosan, hiszen a vámpírok – Katie képzeletében is – hajlamosak mindenféle előzmény nélkül szenvedélyesen ’ szeretni ’. Katie-t bántotta, hogy ha már régebb óta tart a viszonya ezzel a nővel, akkor Frank nem bízik meg benne annyira, hogy elmondja, de ami még jobban fájt neki, hogy akármi legyen is az igazság kettejüket illetően, Frank inkább választotta azt a könnyűvérű nőcskét ahelyett, hogy vele találkozna, és ezúttal még annyival sem tisztelte meg, hogy legalább lemondja, ha már ’ más programja akadt ’.

   Katie megsemmisülten állt az utca túloldalán, még mindig Frank-éket bámulva, és már éppen indulni készült, amikor valami ijesztő elterelte a figyelmét a menekülésről. Pandora átvette az irányítást, megragadta a srác hoodie-ját és annál fogva elhúzta a faltól, hogy helyet cserélhessen vele, így Frank végképp nem vehette észre Katie-t. Pandora most szemben volt a halandó nővel, hagyta, hogy Frank vadul csókolja és tapogassa, miközben ő is igyekezett örömet szerezni partnerének, majd egy hirtelen mozdulattal Kate-re emelte tekintetét. Katie halálra rémült, amikor meglátta, hogy az üveges szempár egyenesen rá mered; abban a pillanatban beléhasított, a kihívó lány tudja, hogy köze van Frank-hez. Kate, félve a felismerés következményeitől, hátat fordított, és olyan gyorsan szaladt onnan, ahogy csak tudott. Pandora a lány rémületét látva, hátravetett fejjel kacagott, és már alig várta, hogy újra lássa az ő kis ölebe halandó rajongóját, éppen ezért nem engedte, hogy társai, akik szintén felfigyeltek a halandó kóborlóra, Kate után vessék magukat.

   Katie visszaszaladt a kávézóba és lerogyott egy asztal mellé. Az eddig visszafojtott könnyek most záporként potyogtak szeméből; a félelem, csalódottság, és legfőképpen a keserűség égető könnyei voltak ezek. A lány úgy érezte, lassan csalódik mindenben és mindenkiben, hogy senkitől sem várhat őszinteséget, igazi megértést, és hogy előbb-utóbb sehol sem találhat menedéket a vámpírok vérszomjas faja elől, hogy sehova sem bújhat el a lények elől, akiktől csak bánatot és keserűséget kapott.

   Amikor úgy érezte, többet nem tud sírni Jasmin választása, Frankie árulása és persze a magánya miatt, úgy döntött, a kezébe veszi sorsa irányítását: szakít a sötétség szülötteivel, és megpróbál végre teljes életet élni a saját fajtája között; élő, lélegző, hús-vér embereket akart maga körül tudni, és melegséget árasztó testhez akart hozzábújni. Elindult hát a Lyukba, ahol az ő Fekete Angyala várja…