Veni, Vidi, Vici. A Vidi jött, látott, gyözött - ahogyan az várható volt. Bár az elsö húsz percben a kék-sárga isteneink (a hétvégén a Tatabánya felett 7-0-arányban diadalmaskodó) fehérváriakkal partiban voltak és ügyesen tartották a labdát, sajnos igazi gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk. A Vidi a félidö derekán egy kapu elött kavarodást kihasználva szerzett vezetést úgy, hogy kétszer is sikerült a vonalról mentenünk, ám harmadszor már tehetetlen volt a mattolt védelmünk és kapusunk. Apropó hálóör: nagy és keserü meglepetésként ért minket, hogy az egyes számú kapus helyett ezúttal Szücs Lacinak jutott a nagy feladat, mert mindennemü elfogultság nélkül furcsállottuk, hogy a csapat az egyetlen igazi eséllyel (a kupabeli meneteléssel) nem a lehetö legerösebb összeállításban nézett farkasszemet. A 0-1-es félidei állás után a halvány reményeink gyorsan elszálltak, mert igazi helyzeteket ismét nem sikerült kialakítanunk, viszont ostoba védelmi hibák miatt újabb, elkerülhetö gólokat kaptunk. Szomorú volt látni, ahogyan egy ártalamatlan helyzetben a középre felszabadító védelmünk a vendég csatárt ugratja ki, ill. nem kommunikál egymással védö és kapus... Összességében elmondható, hogy az ötgólos vereségünk irreálisan magas arányú, ám a korai búcsúval a bajnoki szereplésre összpontosító csapatunk talán végre átérzi a jelen helyzet súlyosságát és tanul az elkövetett, elkerülhetö hibákból.

És hogy mi történt a lelátón? Mintegy 150 -200 nézö tette tiszteletét a Sport utcában, ebböl 60 vendégszurkoló, akik közül mintegy 20 kerülhetett ki a Red-Blue Devils és a Giants aktivistáinak soraiból. Ök csak elvétve vetemedtek szervezett szurkolásra és igazi "énekre az esöben", így sajnos a mi szurkolásunkra sem voltak különösebb hatással... A hazai oldalon a 9 Viking a körülményekhez és a 90 perc során egyetlen igazi helyzetet sem kialakító csapathoz képest türhetöen teljesített. Amikor néha-néha, hosszabb-rövidebb szünetek után végre megdörrent a másfél tucatnyi kiszáradni készülö torok, a lelátó néhány dal erejéig életre kelt, ám a játékosok ösztönzésére ez a mai napon kevésnek bizonyult. A 2. félidö elején 5 jelzötüz pirosan izzó fénye világította meg törzshelyünket, de ez sem hozta tüzbe a fehérben játszó kék-sárgákat... Egy kis dalolászás után letörten, számos élménydús kupameccsel és egy újabb nagy álommal szegényebben hagytuk el a fehér pernye és konfettidarabok szektorát, elénekelve a "Kupagyöztes lesz a BKV! Jövöre!"-zárású dalt.

Egyszer, csupán egyetlen egyszer jó lenne egy komoly nemzetközi meccset vívni, amelyen a csapat és a lelátót benépesítö brigád is ország-világ elé tárhatná igazi tudását... Talán jövöre megvalósul ez az álom is. Addig viszont továbbra is feltesszük a költöi kérdést, hogy hova tünt a régi fény?! A futball ne a pénzröl szóljon, hanem egy csapat iránti tiszteletröl, elkötelezettségröl és önzetlen szeretetröl! Mert ami nekünk egy élet, az másoknak csak üzlet...

VikinGergő