Kedd este tíz körül gyülekeztünk a Felvonulási térnél, hogy megnézzük a nemzeti tizenegy Lódzi szereplését. Elég vegyes társaság jött össze. Többségben kispestiek, de voltak győriek, debreceniek, miskolciak… és persze mi három fővel. Sok ismerős arccal találkoztunk már előző válogatott túrákon, így elég jó hangulatban indultunk., amin csak a busz kényelmetlensége rontott. Folyt a sör szólt a Lord és jöttek a megállók.
 A határátlépés viszonylag sima volt, miután a szlovák „kalauz” kiélte magát okmányaink ellenőrzésével. A lengyel oldalra teljesen zökkenőmentesen átjutottunk, igaz a társaság nagy része már szundított. Lehetett olyan szerda délután egy mire Lodzba értünk. Itt kb. egy órát kavarogtunk mire a pályához értünk. Amúgy a közép-lengyel város nem a szépségéről ismert. Gyárkémények erdeje és panelok rengetege fedte a horizont minden szegletét. Egy nagy bazilikát láttunk, de azt is elfedte a korom. Lódz tehát egy tipikus gyárváros. A pályához érve gyors jegyvételbe kezdtünk, majd kihasználva a szabadidőnket levetettük magunk a pálya melletti italmérő hely asztalaira. A kocsma kidekoráltsága sejtette velünk, hogy a Widzew Lodz huligánok törzshelye lehetett az. A sejtésünk be is igazolódott, hiszen kezdtek az ivó felé szálingózni a kopaszra nyírt emberek. Olyan százhúszan gyűltek össze a végére a helyen. Elég kemény és egységes brigádnak nézett ki a Widzew bandája. A negyvenesektől kezdve a teljesen fiatalokig megtalálható volt minden korosztály. Igaz a fiatalok teljesen el voltak különülve. Nem volt túl bizalomgerjesztő, ahogy méregettek minket, de szerencsére nem mutattak támadó szándékot.
Kb. egy órával a meccs előtt vettük célirányba a vendégszektort. Útba ejtettünk még egy közértet, aztán  irány be. Nagy nehezen megtaláltuk a helyünket és már kezdődött is a meccs. Nem volt külön vendégszektor, de teljesen felesleges is volt a kb. száz magyarnak aki tiszteletét tette  itt. A barátság jegyében megtapsoltuk egymás himnuszát és már meg is indult a mérkőzés. A hazai tábor kihúzott egy egész kanyaros nemzeti zászlót és igen szervezett szurkolást vágtak le, amibe bekapcsolódott sűrűn a stadion egésze, tehát volt hangerő rendesen.
Mi is szurkoltunk, de elveszett az alapzajban is. A 80. percben aztán jött egy szabálytalanság, majd a gólunk, amit extázisban ünnepeltünk és a lengyel oldal elhalkult. Sikerült megtartani az előnyt és végül győztesen indultunk neki az igen hosszúnak bizonyuló útnak hazafelé. Reggel kilenc körül értünk Pestre.
Összegzésben elmondható, hogy jó túra volt  megérte elmenni és egy újabb európai város került fel a vikingek által „meghódított” helyek közé.

DonD