Somogyország megyei rangadóra készült, a Viking három aktivistája pedig úgy döntött, hogy élőben tekinti meg a meccset kaposvári barátaink oldalán. Habár egyszer-kétszer már szó esett róla, örömmel leírom még egyszer, hogy a Kaposvár-BKV-fraternizálás az egyik legrégebben létrejött és mind a mai napig fennálló magyarországi szurkolói barátság, melyet számos kölcsönös meccslátogatás tartott és tart életben. A két tábor évtizedes kapcsolatának kialakulása még a White Wolves előtti időkre tehető (a WW 1996.X.6-án alakult!), egészen pontosan az 1995/´96-os szezonra, amikor is három alkalommal találkozott a két tábor magja: az 1995.XI.19-i BKV Előre-Kaposvár meccsen, amelyen 10 zöld-fehér fanatikus tette tiszteletét, 1996.VI.23-án a Kaposvár-BKV Előrén, ahol kéttucatnyi hazai szurkoló jelent meg, majd az 1995/´96-os Veszprém-Kaposváron és az 1996/´97-es Budafok-Kaposváron, amelyen a Viking támogatta a zöld-fehéreket. Nos, így kezdődött...

Csapatunk éppen a zsinórban elszenvedett nyolcadik BKV-vereségen volt túl és Siófokra menet a „Baljós Árnyak”-című BKV-film forgatókönyvét komponáltuk meg a Viking-mobilban. Az út gyorsan telt, a Balaton fővárosába érve pedig a sztrádáról egy gyönyörűséges látvány tárult elénk, mely a másodosztályú „stadionokhoz” szokott szemünket szó szerint is felvillanyozta és néhány órára feledtette a fél éve tartó kudarc-sorozatot. A sötétség leplében megbújó balatoni táj és a városka házai felett reflektorok ragyogása vonta megára a figyelmet és rögtön meccs-lázba hozta az addig csapatunk meccsein rágódó kis brigádunkat.

Egy gyors „tankolás” után célba vettük a vendégszektort, ahol hangos ovációk közepette vándorolt kéz a kézbe, majd sör a kézbe. A magunkkal hozott idegenbeli Vikinget és a szekció-drapit a nagy WW-transzparens mellé a kerítésre kihelyezve gyorsan bekapcsolódtunk a szurkolásba és eleinte fel kellett dolgoznunk lélekben, mit is jelent az (más szót nem tudok rá) az élvezet, hogy ismét tömegben állhatunk és a nagy létszám előnyeit kihasználva komoly táborként tudunk megdörrenni, énekelni, szurkolni és góóóóóóóóóólt ünnepelni! A vendégtábor két busszal és számtalan kocsival érkezett Siófokra, a vendégszektor Balatonhoz közelebbi két szektorában összesen mintegy 100 és 150 közötti létszámú aktívan szurkoló és még körübelül ugyanennyi csendes szemlélő „lézengett” elszórtan a vastraverzes „kanyarban”. A szurkolás az NB I-ben használatos dalokra épült, mind stílusában, mind tartalmában és igen sok pontban eltér az alsóbb osztályokban divatos, ismert, bevált és megőrzött szurkolástól és pláne a nálunk megszokottól. Jó volt, új dalokat és énekeket tanulni vagy az ismereteket komoly létszámú tábor előadásában hallani és átélni! Köszönjük! A zöld-fehéreknél sok volt az egyszerű ének és dal, de számos hosszabb éneket és felelegetőst is hallhattunk. Valamennyit előénekesi és dobvezérlettel támogatva sikerült viszonylag egységesen előadni, pedig a tábor nem volt egységes, mi több kiérződött belőle az összeszokottság hiánya is. Ennek tükrében pláne jónak minősül a vendégkanyar teljesítménye, pedig az előénekest egyszer-kétszer majdnem a sírba vitte a tábor énekelni nem sok hajlandóságot mutató része... További tény, hogy sajnos a létszámuk is csak kivételes idegenbeli fellépéseken ilyen jó. De ugyanakkor ez egy komoly lehetőség, mert a létszámbeli „hátország” egy részét meg lehet fogni és bevonni a csoport aktivitásaiba! Remélhetőleg tartósan megmarad néhány fontos ember és tovább bővül a mostani mag, hogy belátható időn belül országos szinten is meghatározó csoporttá nője ki magát! A lehetőségek és a körülmények adottak! Használjátok ki ezeket!!!

A Kraci a szünet előtti percekben egy irtózatosan nagy kapushibát kihasználva megszerezte a vezetést, amelynek hatására a vendégszektor kerítéséröl fürtökben lógtak az örömittas (és malátaszörpittas) emberek. A szurkolás továbbra is csak a saját csapat bíztatására koncentrált, az ellenfél szidalmazása jóformán nem került sem terítékre, sem az ajkakra. A második 45 perc elején a rendezők szeme láttára féltucat piros görögtűz gyúlt, majd néhány füst is begyulladt, de ezek mind a földön lehelték ki életüket és nem repültek be a pályára. Tehát senkiben és semmiben nem okoztak kárt, a meccs lefolyását sem akadályozták, csupán a hangulatot fokozták egy derbihez méltóan. E ponton külön érdemes kitérni a rendezőségre, amely nagyon jól és feltűnés nélkül végezte dolgát a felesleges stadion előtti „RoboCop”-os erőfitogtatással és többmillióba kerülő élő rendőrsorfallal szemben. A narancssárgamellényesek a stadionon belül lényegében alig 10 emberrel rendet tudtak tartani a kanyarban és a 25-30-szor akkora embertömeg cselekedeteire csak akkor reagált, amikor ketten összebalhéztak, illetve pirózáskor a kerítéshez állva és a Fehér Farkasok fáklyahordóival farkasszemet nézve, hogy elkerülje az esetleges károkozást és rendbontást – amelynek ezen az estén semmi alapja nem lett volna, hiszen ez a tábor nem „törni-zúzni” jött, hogy a zugsajtó kedvenc szurkolói vonatkozású kifejezését idézzem, hanem szurkolni! És végig ezt is tette, ahogyan szurkolókhoz és ultrákhoz méltóan illik! Halál a zugsajtóra és a tények elferdítöire!

Néhány többé-kevésbé objektív szó erejéig természetesen a hazai kanyart is illik jellemezni, ami persze a zöld-fehérek felé húzó szív, hovatartozás és tartás miatt nem könnyű. Tény az, hogy a hazai kanyarban mintegy 120-150 ember tartózkodott, ebből mintegy 50 a központi szektorban, előttük pedig a South Coast Ultras „ördögi betűtípussal vésett és a Balaton vetületi rajzát ábrázoló transzparense feszült. A kék-sárgák a meccs nagy részét végigszurkolták, gyakran az ellenfél szidásával foglalkozva és nem a saját „kedvencek” bíztatására összpontosítva. Hangerejük nem volt egetverő, viszont viszonylag egységesen és kis optikai csemegével (piró) megtoldva a létszámukhoz képest jól teljesítettek. A csoport hátterét és múltját tekintve a Siófokon megszokottnál nagyságrendekkel jobb szurkolást láthattunk-hallhattunk. Kár volt ezt a produkciót a szervezetlen pirózással és az ellenfél folyamatos szidásával meghazudtolni, ill. ilyen módon előadni! Kérdéses marad persze, hogy ha egy megyei derbire csak ilyen relatív kis létszámot tudnak mozgósítani, milyen felhozataluk lehet az átlagos meccseken vagy egy-egy idegenbeli portyán. Mindezt csupán azért teszem szóvá, egyáltalán nem bántásnak, provokációnak vagy cukkolásnak szánva, mert a siófoki túráink számunkra nagyon sok tényező miatt mindig emlékezetesek, de ellenünk soha sehol, sem Siófokon, sem Budapesten nem volt szervezett siófoki szurkolás, sem „Viperás-Kiliti Fiús”-időszakban, sem előtte, sem utána... És gyaníthatóan az újabb másodosztályú évben sem lesz. Ezen kellene elgondolkozni...