„Az élet az ma csodás dolog és én hozzá idomulok...“

A Tuzsér ellen végre véget ért a zsinórban elszenvedett nyolc vereséget átölelö szégyenteli sorozat, így az áhítva várt gyözelem után egész héten nagy lelkesedéssel vártuk a soron következö meccset. A szabolcsi zöld-fehérek elleni gyözelem után felmentett Rácz László vezetöedzöi posztját a Tuzsér elleni meccset követö kedd óta már Gergely Károly töltötte be, aki 1990-ben bajnoki aranyéremre vezette az NB III-as BKV Elöre gárdáját, majd többek között 2006-ban a legmagasabb ligába vezette mai ellenfelünket, a Dunakanyar elsö számú csapatát.

A játékosokhoz hasonlóan egy újabb pontszerzésben vagy akár gyözelemben reménykedve, magabiztosan és bizonyításvágytól fütve vágtunk neki a kimondottan rövid túrának, melyet a 6. helyezett Vác otthonában vívtuk. A mérközés helyszíne szokás szerint az a „hangulatos“ Ligeti stadion volt, amelyben a Viking´95 immár majdnem 13-éves túra-története kezdödött. A ´95-ös osztályozón ott vívtuk a legelsö igazi, tehát nem-budapesti, idegenbeli meccsünket, mitöbb a váci aréna egyike azoknak, amelyekben a csoport fennállása óta semmilyen tét- vagy barátságos meccsen nem sikerült nyernünk.

„Csak én vagyok, aki megért Téged. Persze csak akkor, ha rám hagyod...“

Szurkolói szempontból az átlagosnál jobban készültünk a váci túrára, mert a szezon utolsó igazi kéttáboros meccse elé néztünk és ki akartuk használni az „ellentábor-hatást“, hiszen jórformán mindig fokozza a szurkolás hangerejét, ha egy másik csoporttal vagy kanyarral „versenyezhetünk“. Annak ellenére, hogy az idényböl még nyolc forduló hátra van, már most pihenöre vonulhatnának hangszálaink, hacsak nem éreznénk néha úgy, hogy a csapatért és önmagunk számára, bíztatás vagy unalomüzés gyanánt végigdalolásszuk a 200-nézös meccseket, amelyeken a mi dalainkon kívül nem sok emlékztet arra az ütött-kopott szóra, amit úgy hívnak, hogy „meccshangulat“.

„Az új műsor lassan készül, hamisnak hallom a régi dallamot...“

Eredeti tervünk szerint (Viking-) hajóval közelítettük volna meg a Dunkanyart, de az elöszezont is megelöztük, úgyhogy maradt a négykerekü járgány. A csoport két kaposvári cimboránkkal kiegészülve két kocsival közelítette meg a várost: az egyik autó egy órával a meccs elött ért a stadionhoz, a másik fél órával késöbb. A hangolás a szokásos módon telt, a stadion melletti, nagyon kulturált és tiszta italméröben. A pálya környékén szines plakátok hirdették a mai mérközést, az igényesen megtervezett belépöjegyeken pedig ugyanúgy mindkét résztvevö csapat neve díszelgett, akárcsak a nagycsapatoknál... A váci klub 6. helyezettként még halovány feljutási esélyekkel is rendelkezett, holott az idén nem tervezi a feljutást a legmagasabb bajnokságba, de mindezek tükrében nagyon elszomorító volt, hogy a csapatok kivonulásakor szinte üres stadionban indult útjára a kerek bör. A borult idöben és erös szélben mintegy 200 nézö múlatta szombatdélutánját a stadionban és a váci túrázásainkhoz hüen ezúttal is egyetlen cd szolgált a szünetben, valamint meccs elött és után zenei aláfestésként. Míg a ´95-ös osztályozón az unalomig ismétlödött a „Scatman´s World“, addig ezúttal Edda-számokat lehetett hallani – viszont a szpíkert soha... De ennek nem csak az volt az oka, hogy a gyenge az erösítö, hanem az is, hogy vendégszektor feldíszítése után hangos szurkolásba vetettük magunkat és Török Sanyi már az elsö percekben megszerezte a vezetést, úgyhogy megadta a meccs alaphangját és az Edda Müvek nyelvén beszélve

"A karzat mögött a kórus hangol, a közönség fáradtan legyint...“  

7+2 emberrel, rengeteg dalt és néhány régi rigmust felhasználva, viszonylag folyamatosan és jó 80-85 percen át végigdaloltuk, -szurkoltuk, -tapsoltuk és -ordítottuk a meccset. A villanyfény hiányának dacára majdnem kecskeméti vagy felcsúti hangulata volt a szurkolásunknak és a jo túrákhoz hasonlóan ezúttal is mindenki kivette a részét a szervezett-egységes szurkolásbol és az elöénekesi feladatkörböl! Az erös és irányát gyakran változtató szél erösítöként vagy antierösítöként hatva hol a pályára, hol a stadion melletti erdös részbe vitte hangunkat és ehhez hasonlóan a második half elején begyújtott piró füstjét és parazsát is össze-vissza hordta a szél... Jelentjük: semelyik tüz sem repült a (futó)pályára, semelyik szék nem gyulladt fel és senkinek nem esett baja. Úgyhogy a szokásos kulturált piróhasználattal ismét sikerült bizonyítanunk, hogy a pirót és egyéb látványelemeket nem betiltani kell, hanem olyan felelösségteljes emberek kezébe adni, akik tudnak ilyennel bánni!

„Amíg él, el nem felejti, hogy a múltat ki nem tépheti szivéböl...“

A csapatunk hosszú hetek után végre olyan felszabadultan és okosan játszott, ahogyan azt még hosszabb fordulókon keresztül megváltóként vártuk. A kék-sárga isteneink nemcsak partiban voltak az esélyesebb hazaiakkal, hanem végig közelebb álltak a második gólhoz, mint a házigazda az egyenlítéshez! A második félidö derekán egy okos kontra után Török Sanyi megszerezte második gólját, amellyel eldölni látszott a meccs – végre valahára nem ellenünk, hanem a mi javunkra!

A második gól után a hazaiak megpróbáltak kitámadni és végsö eröbedobással gól(oka)t szerezni. Ezzel párhuzamosan végre felébredt álmából az alvó Tigris(imádó - sic!) és az addig néma letargiában a kanyarban ácsorgó Dunakanyar Ultrái dobosuk vezérletével szurkolásba kezdtek, amely a 12+3 fös kis létszám ellenére igen hatásos volt. A hazai kanyar elsösorban NB I-es meccsekröl ismert dallamokat vetett be, melyekhez a mi dalaink szolgáltak ellenpólusként és így a két tábornak hála végre az áhítva vart meccshangulat járta át az arénát. Az egyenesben helyet foglaló másik váci csoport, a Riverside Crew, sajnos nem kapcsolódott be a szurkolásba, pedig de jó lett volna ismét „háromtáboros“ meccsen bizonyítani, hogy mire vagyunk képesek! A lefújás elött, de már a hosszabbítás perceiben, a váciak a számos helyzeteik egyikét gólra váltották és a DU´00 végre begyújthatta két görögtüzét. Az újrakezdés után egy, a vendégszektorból nézve jogosnak tünö, büntetöt sikerült kiharcolnunk, amelyet Petruska a jó irányba vetödö kapu mellett ügyesen lött a kapu bal oldalába. A záró sípszóval párhuzamosan végre megszületett az „utazás“ során felemlegetett és nagyon hiányoltr idei elsö váratlan gyözelmünk is, mely úgy kellett már, mint egy falat kenyér! Reméljük, a folytatás is hasonló lesz, ezen a hétvégén a Tököl ellen, majd a második helyen posztoló Szolnok otthonában!Csak a BKV!

„Titkaim nem őrzi senki meg, de szívemben a dal megmarad nekem;

Újra átélem örök hangjait, ha szól az ének, álmodom a világot veled.“

Egyik tagunk Vácott tanuló barátnöjével kiegészülve meccs után ott folytattuk a gálát, ahol abbahagytuk. A krimóban. Bö háromnegyed óra múlva kétszer 5 fövel megindult haza a Viking-konvoj, majd egy sajnálatos félreértés miatt két részletben poharazott tovább. Az esti toroköblögetésen néhány ifijátékos is tiszteletét tette. Talán majd ök is kedvet éreznek ahhoz, hogy a csoportot a meccsen kívüli összetartáson túlmenöen a Viking aktivistáiként folytassák pályafutásukat. A váci példa jól mutatta, hogy a lelátói életet nem lehet elég korán kezdeni (mitöbb abbahagyni sem), hiszen a szünetben a piros-kékeknél a dobot verve a legkisebb volt a legnagyobb! :) A hétvége téljes történetéhez tartozik még, hogy csoportunk természetesen képviseltette magát a hazaáruló és nemzetromboló Gy.F. uszító gyülésén a hazafias oldalon.

„Nem adom fel, tudjátok, láthatatlan, lapos sumákok; Istenem, de sokan vagytok rosszak!“

- VikinGergö -